Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-02 / 153. szám

1996. július 2., kedd SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Felkészültek az aratásra Hitelből gazdálkodnak, de jó évet várnak Andocson Befejeztük a nyári betakarításra való felkészülést — mondta Huszár Vendel az andocsi Kos­suth Faluszövetkezet elnöke. — A gépeket — amelyek lóerőben elegendőek a terület megműve­léséhez — felújítottuk, a szük­séges javításokat elvégeztük. Ez indokolt volt, ugyanis gép­parkunk öreg: különösen a kombájnok. — Az idei szélsőséges időjá­rási körülmények ellenére, a gazdaság szeretné megismé­telni a tavalyi eredményt. Bár őszi árpából a korábbi 40-45 mázsás termésátlag várhatóan a felére csökken, a búza is csak közepes termésátlagot mutat. A borsónál is gondok vannak, gyenge termés várható. Az árpa aratását most kezdik, s ha az időjárás engedi, a héten be is fe­jezik. — 23 dolgozót foglalkozta­tunk, s összesen 1260 hektár bérelt területen gazdálkodunk — mondta az elnök. — Árbevé­telünket — melyet 75-80 milli­óra terveztünk — szinte teljes egészében a növénytermelésre alapoztuk. Tavaly 6,4 millió fo­rint adózás utáni nyereségünk volt, ami lehetőséget adott arra, hogy üzletrész-tulajdonosaink­nak mintegy 4,3 százalékos osztalékot fizessünk. Ezt annak köszönhettük, hogy jó termés- eredményeket értünk el, illetve eredményes volt a költséggaz­dálkodásunk. Az idén 6-8 mil­lió forint eredményt várunk... Az andocsiak az elmúlt években benyújtott pályázatai­kon nyert. A pénzből termény- tárolót építettek, szárítót vásá­roltak. Ä faluszövetkezet — akárcsak más gazdaság — rendszeresen hitelből gazdál­kodik. Szinte kizárólag banki hitelt vettek igénybe, mivel a termeltetési szerződésekről kedvezőtlen tapasztalataik van­nak. Andocson pillanatnyilag csaknem tízmillió forint a hite­lállomány. Krutek József A Balatonra mehetett a nagytoldipusztai diák Völgyesi Ferenc csontkovács és masszírozó (Balatonlelle, Kos­suth Lajos u. 54. szám alatti la­kos) felajánlotta: vállalja a Nagytoldipusztán lakó Klavora Tibor 7. osztályos és testvére Erika másodikos általános isko­lás tanuló egyhetes balatoni üdülését... Lapunk június 25-i számá­ban Nyári táborról álmodnak a pusztai kisdiákok címmel ösz- szeállítás jelent meg arról, hogy hol nyaralnak, nyaralnak-e egyáltalán az isten háta mögötti településeken élő gyerekek, írásunkat olvasva Völgyesi Fe­renc Balatonlelléről az alábbia­kat mondta: — Van egy három személyes lakókocsim, abban biztosítok szállást a gyerekeknek, ha a szülők elengedik őket. Az egy hét alatt sokat sétálnánk, fel­ügyeletem alatt fürödhetnének a Balatonban. Napi négyszeri étkezést — azaz teljes ellátást — biztosítok számukra. Zsu- nics Györgyné szállásadó — aki ugyan hetvennégy éves — szintén vállalja, hogy ez alatt az egy hét alatt segíti a két gyermek balatoni tartózkodá­sát. A magam részéről még vállalom, hogy a tanulókat a saját gépkocsimmal ide- és ha­zaszállítom. Völgyesi Ferenc közölte la­punkkal: felkereste a nehéz körülmények között élő nagy­toldipusztai családot és a szü­lőkkel való egyeztetés után Tibort elengedték üdülni. Ba- latonlellén öt napot töltött, ahol nagyon jól érezte magát. A fogadás, az önzetlen ál­dozatvállalás példa értékű. Ta­lán más családok is követik a példáját. K. J. Pályázat kerékpárúira Tabon, a képviselő-testület pá­lyázatot nyújtott be a Közleke­dési, Hírközlési és Vízügyi Mi­nisztériumhoz, a Munkás utcai kerékpárút építésére. A pályá­zat elnyerése esetén a beruhá­zási költség ötven százalékát az útalapból a költségvetés bizto­sítja. Tabon, a Csalogány ven­déglőtől a HTR Kft üzeméig tervezik megépíteni 850 méter hosszan a kerékpár utat, amely része lehet a városon keresztül haladó hálózatnak. Ha a terve­zett 6,3 millió forintos beruhá­zás megvalósul, akkor a mun­kába járók jobb körülmények között közelíthetik meg az ipar­területet. A városatyák a Mun­kás utcai kerékpárút építéséhez 3,1 millió forint saját erőt biz­tosítottak. K. J. Téglabőség Tabon Június végéig 2 millió kisméretű — 25 dolgozó teljesítménye Napi 30 ezer szárított tégla kerül a kemencébe FOTÓ: CZENE ATTILA Heti 270 ezer kisméretű tégla előállítására képes a tabi tég­lagyár. Kékesi Gyöngyi, a pécsi székhelyű Tégla Termelő Be­téti Társaság vezetője ehhez hozzáteszi: ennek ellenére csak 150 ezer kisméretű téglának megfelelő falazóanyagot gyár­tunk hetente, ugyanis telített a piac, alig van érdeklődés a fala­zóanyagok iránt. A tabi téglagyár a téli leál­láskor másfél millió forintot költött a nagyjavításra, karban­tartásra. Felújították a motoro­kat, a nyerstéglagyártó prést, a száraz oldalon levő gépsort, va­lamint kijavították a kemence hőszigetelését. A termelőmun­kát március végén húsz dolgo­zóval kezdték meg. Abban bíz­tak, hogy az idén beindulnak az építkezések, kelendőbb lesz a tégla. Most viszont azt tapasz­talják: lanyha az érdeklődés, túlkínálat van falazóanyagok­ból. — Június végéig közel két­millió kisméretű téglának meg­felelő terméket állítottunk elő — mondta Kékesi Gyöngyi. — Amint láthatja téglahegyek áll­nak itt: legalább 250 ezer kis­méretű tömör, százezer magasí­tott lyukas, 80 ezer kettős mé­retű, valamint 150 ezer B-30-as vár eladásra. A negyedéves forgalom alapján azt tapasztal­tuk, hogy legnagyobb érdeklő­dés a kisméretű tömör, vala­mint a B-30-as iránt mutatko­zott. Ezekből a fajtákból ha­vonta 35-40 ezer fogy. A gyárvezetőtől azt is meg­tudtam: az idén 5-6 millió tég­lát kívánnak előállítani, ugyanis ennyi szükséges a tár­saság gazdaságos működteté­séhez, amely 25 dolgozónak ad munkát. — Az értékesítés mellett gondunk a fluktuáció is. Első­sorban a rakatolók cserélődnek gyakran. Jelenleg is öt vidéki településről járnak a gyárba dolgozni, mert az utazást anya­gilag támogatjuk. Eredményes évről akkor beszélhetünk majd, ha a legyártandó téglamennyi­ségből legalább 4,5-5 millió kisméretű téglának megfelelőt értékesíteni is tudunk. So­mogybán öt építőanyag értéke­sítő kft-vel vagyunk szerződé­ses kapcsolatban, a kereske­delmi tevékenységet és marke­tinget mindenképpen erősíteni kell. Krutek József Támogatás a fészekrakóknak A 140 lakosú Koppány-völgyi kis településen Szorosadon egy éve megszűnt a jegyzőség: a Kára-Törökkoppány köijegy- zőséghez csatlakoztak. Simo­nies Gyula polgármester azt mondta: azért döntöttek így, hogy csökkentsék az önkor­mányzat kiadásait. Az ésszerű lépéssel mintegy félmillió fo­rint megtakarítást értek el. Ezt a pénzt a falura kívánják költeni, ám ennek ellenére szűkösek a lehetőségeik. Szorosadon az önkormány­zat saját bevétele minimális. A bolt és a kocsma bérbeadásából is csupán 120 ezer forint a be­vételük. A költségvetésük csak 4,5 millió forint. Ebből a pénz­ből egymillió a körjegyzőség fenntartását segíti, a törökkop­pányi óvodát és iskolát pedig 1,2 millió forinttal támogatják. Folyamatosan keresték, keresik a módját, hogy miként juthat­nának többlet bevételhez. Az önkormányzat nyolcszázezer forint elnyerésére nyújtott be pályázatot, mint hátrányos helyzetű település. Ezzel az összeggel talán zavartalan le­hetne a működésük. Az Árpád utcában tervezik a villamoshá­lózat bővítését, mivel ott új la­kás építését kezdték meg. Az önkormányzatnak öt családi ház építésére alkalmas telke van. A képviselő-testület dön­tése alapján 150 ezer forint vissza nem térítendő összeggel támogatja a letelepedni szán­dékozó fiatalokat. A pénzt ak­kor fizetik ki, amikor tető alá került a ház. A támogatásért tíz évet kell a községben eltölteni. Tavaly egy családnak juttattak lakásépítési támogatást, az idén 300 ezer forintot különítettek el erre a célra. Az önkormányzat szociális célú kiadásokra 200 ezer forintot hagyott jóvá a költségvetésben. Bíznak abban, hogy elég lesz... Szorosad lakóinak csaknem a fele hatvan éven felüli. Köz- gyógyellátási igazolványt húsz lakosnak adtak ki rászo­rultság alapján. A testület ugyanis abban döntött: annak az idősnek, akinek a nyugdíja meghaladja az öregségi nyug­díj kétszeresét, már nem tud­nak közgyógyellátási igazol­ványt kiadni. (Krutek) Lemondott a képviselő Andocson — munkahelyi és egyéb elfoglaltságaira hivat­kozva — lemondott képvi­selő-testületi mandátumáról Törőcsik László. Képviselői he­lyét az augusztus végi időközi helyhatósági választásokig a képviselő jelöltként indult, a következő legtöbb szavazatot kapott Varga Győző foglalja el. Megváltozott a nyitvatartás Tegnaptól megváltozott a tabi városi művelődési központ nyitvatartási ideje. Az intéz­ményben működő szakkörök, klubok, művészeti csoportok nyári szünete miatt, júliusban és augusztusban a kultúrház hétfőtől péntekig reggel nyolc­tól négy óráig tart nyitva. Ingatlannyilvántartás helyesbítés kérése Wiesner Sándor karádi polgár­mester megfellebbezte a siófoki körzeti földhivatal áprilisban hozott határozatát. Andocson a központi orvosi ügyeleti ingat­lanra történt téves tulajdonjogi bejegyzés törlését kérte. Az eredeti tulajdoni állapot helyre- állítását azért kezdeményezte, mert az andocsi önkormányzat egyoldalú intézkedésével szemben valamennyi önkor­mányzat tulajdoni igényét per­ben kívánja érvényesíteni. Szövőlepke fertőzés Nágocson Amerikai szövőlepke fertőzést észleltek az elmúlt napokban Nágocson, a Rákóczi utca foly­tatásában levő dűlőben. Bajkó László, a település jegyzője felhívta a termelők figyelmét, hogy amennyiben a fertőzést észlelik, kötelesek védekezni. Szünet a tabi óvodában Fertőtlenítik, festik és mázolják a tabi mapköziotthonos óvodát a szakemberek. Július 29-ig a szülőknek kell vigyázniuk ott­hon a mintegy kétszáz kis­gyermekre. Öt település, egy fogorvos A karádi képviselő-testület leg­utóbbi ülésén elfogadta a helyi fogorvosi szolgáltatás intézmény- irányító társulás keretében tör­ténő ellátására készített megálla­podás-tervezetet. További 4 falu önkormányzata (Andocs, Bony- nya, Fiad, Kisbárapáti) ezekben a napokban dönt a megállapodás elfogadásáról. Kovács József ka­rádi jegyző: — Fogorvosi szolgá­latunk ellátja az andocsi, a bony- nai, a fiadi és a kisbárapáti lako­sokat. Erről a megyei egészség- biztosítási pénztárral kötöttünk finanszírozási szerződést. A kö­tendő új mellékszerződés felté­tele: az érintett önkormányzatok társulási szerződést kössenek. Az ellátott lakosság száma megha­ladja a 4300-at. A megállapodás határozatlan időre szólna. K. J. Ukrán tölgyrönk a megyeri fűrészen A siófoki Sió-Kem Kft tulaj­donosai változatlanul árulják a bábonymegyeri faipari üzemet. Eddig már több üzletemberrel tárgyaltak, ám üzlet még nem jött létre. Jelenleg tízen dol­goznak Bábonymegyeren, és a fő tevékenységük a bérfűrésze-, lés. Eddig csaknem 200 köb­méter rönkfát fűrészeltek föl, s további csaknem 200 köbmé­ter még feldolgozásra vár. Ez­zel a mennyiséggel az üzem gatterfűrész kapacitása augusz­tus végéig lekötött. — Üzemünk éves szinten 600 köbméter rönkfa feldolgo­zását tudná elvégezni — mondta Berky György üzemve­zető. — Ez a kapacitás jelenleg nincs lekötve. Ükrajnából be­hozott fenyőt, tölgyet és csert fűrészelnek most a munkások. Legutóbb a siófoki Antik-Kopi Hungary Kft részére készült a deszka. Bábonymegyeren — egyéni megrendelés alapján — a bérfű- részelés mellett, nyílászárót is készítenek, lambériát és pallót fűrészelnek. A kapacitás mint­egy 35-40 százalékára van csak szerződésük. A cég a napokban a Sió-Eckessel kötött idény­szerződés alapján, a siófoki MÁV pályaudvaron megkezdte konténerek és vagonok ácsola- tának készítését is... K. J. A tölgyfa-prizmából deszka és palló készül a gatteren FOTÓ: CZENE ATTILA

Next

/
Thumbnails
Contents