Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-02 / 153. szám
1996. július 2., kedd SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Tegnap megkezdődött a főszezon a Balatonon A forgalommal együtt emelkednek az árak is Székely György, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium turizmus főosztályának vezetője szerint a devizabevétel és a kereskedelmi szálláshelyek foglaltsága azt mutatja, hogy a Balatonnál a tavalyihoz képest tíz-tizenöt százalékkal nagyobb a forgalom. A naptár mutatja, hogy tegnap elkezdődött a főszezon. Megkérdeztük a régió legnagyobb szállásadójának és a legjelentősebb balatoni utaztató cégének az illetékesét, érződik-e a forgalmukon. A Siotour Rt saját szálláshelyein 3208 turista aludt június utolsó napján. Dr. Kovács Miklós vezérigazgató elmondta azt is, hogy forgalmuk a várakozásnak megfelelően alakult, hat százalékkal nagyobb a tavalyinál. A cégnél akad igazi siker- történet is: A Zamárdi I. autóskemping, amely kiemelkedő minősítéssel szerepel a német autósklub katalógusában, a tavalyi háromszáznegyvenöt vendéggel szemben idén június 30-án ötszázötvenkét vendéget fogadott. A fizető vendéglátásban azonban az általuk közvetített szálláshelyekből egyre kevesebbet igényelnek a turisták. A többség nem a szolgáltatások minőségét, hanem' az alacsony árakat keresi elsősorban a választásnál. A Mahart Balatoni Hajózási Kft hajói teljes kapacitással dolgoznak: tizenhat útvonalon száz járat közlekedik. Kapocs Ferenc forgalmi vezető elmondta: mostantól Fonyód-Tihany, Siófok-Alsóőrs-Almádi, Mária-Badacsony, Boglár- Tihany, Szemes-Keszthely útvonalon is szállítanak menetrend szerint utasokat. Siófokról mostantól minden este diszkóhajó indul. Ti- hanyból 6 óra 20 perc és 24 óra, Szántódról 6.40 és 0 óra 20 perc között indulnak negyven percenként a kompok. Ha előbb megtelnek a fedélzetek, akkor sűrítik a járatokat. Jegyárakat most a Mahart nem emelt. Naponta 7-8 ezren utaznak velük a Balatonon, kirándulásra alkalmas időben a szám 25 ezer fölé is emelkedik. Ez 4- 5 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Czene Attila SOMOGYI HÍRLAP Czene Attila jegyzete Főszezon és állóvíz Eredményes május és gyenge hozamú június után júliusban a forgalom felfutásában reménykednek a balatoni vendégvárók. A főszezon tegnap elkezdődött. Fő szezon. ízlelgetem a fogalmat. Erről már csak nosztalgiázva beszélhetünk. Még a hatvanas években, az idegenforgalom rohamos léptű fejlődése idején találták ki, hogy legyen elő-, közép-, fő-, csúcs- és utószezon. Már ebből is látni, hogy akkoriban milyen hosszú volt egy-egy nyár; öt hónapos. Most három hétig tart mindössze. Számos körülmény hozta ezt, közte az is: érezhették a turisták, hogy csak a pénzüket várják errefelé, őket nem. A naptárban jól tagolt időszakokban más-más áron lehetett megvenni a szolgáltatásokat. Most csak egy időszak van, amikor a Balatonon szóra érdemes létszámban megjelennek a turisták, és minden drága. Elvétve akad csak, aki vendégcsalogatónak használja a viszonylag alacsony árat. Általában összforgalmúknak csak a 15 százalékát tervezték június 30-ig megszerezni a földön járó, korrekt módon üzletelő vállalkozások. Hogy milyen nyarat zárnak, az tehát az elkövetkező napokban dől el. A tendenciák azonban már mostanáig jól megfigyelhetőek. A turisztika, a balatoni régió országos felelősei sikeresebbnek látják a helyzetet, mint a helybéliek. A szolgáltatások, áruk egyre nagyobb részét adják el feketén. A minap egy szórakozóhelyen 40 000 (nem elírás: negyvenezer) forintot követelt a pincér húsz üveg sörért. Lopják az autókat. Folytathatnám a sort hosszasan, de nem érdemes — ugyanezek a gondok évek óta. Különösen a főszezonban. Igaz, régóta tudjuk, hogy ami itt van, az az ügyeskedőknek A Balaton a többségnek azonban csak álló víz. Négy somogyi orvost neveztek ki egyetemi magántanárrá Ünnepelt az egészségügy A Semmelweis napi ünnepi megemlékezés után az egyik újonnan kinevezett egyetemi magántanárral, dr. Farkas Máriával beszélget dr. Gimesi Mihály főigazgató főorvos és dr. Rumi György főorvos fotó: kovács tibor Semmelweis Ignác, az anyák megmentőjének születésnapja évtizedek óta az egészségügyi dolgozók ünnepe. Ezen a napon adják át a kinevezéseket és ismerik el az előremutató tevékenységet végző orvosok, nővérek munkáját. Semmelweis Ignác forradalmi jelentőségű gondolkodást indított el az egyetemes orvostudományban. A világhírűvé vált magyar orvos sok értelmetlen halálnak vethetett volna gátat, ha korszakalkotó felfedezését, az aszepszist nem fogadják értetlenkedve kollégái — utalt rá tegnap a Kaposi Mór Megyei Kórházban tartott ünnepi megemlékezésen dr. Gimesi Mihály főigazgató főorvos. A megyei kórházban Kaposi Mór emléklappal jutalmazták a szülészeti osztály Rooming-in közösségét. Mint dr. Prievara Ferenc főorvos elmondta, három éve kezdték el a Rooming-in szülés bevezetését, együttműködve az újszülött osztállyal. Lehetővé tették, hogy a szülés után az újszülöttek együtt maradhassanak az édesanyjukkal. Szabó Gyuláné főnővér szerint az anyaság érzésének átélése első pillanattól kezdve nagyon fontos a szülő nők számára. Ezért teremtették meg az osztályon a babával való állandó kapcsolattartás feltételeit. Dr. Gimesi Mihály bejelentette: a pécsi orvostudományi egyetemen egyetemi magántanári kinevezésben részesült dr. A meglévő és a tényleges bekerülési költségek között mintegy ötven-hatvanmillió forintos rés tátong, s ez olyan pluszköltség, amellyel még az önkormányzat többségi tulajdonában lévő Városépítő Kft sem vállalta a munkaterület átvételét. Ráadásul maguk a vevők is tiltakoztak az önhibájukon kívüli jelentős áremelés ellen. A közeljövő történései eldöntik: lesz-e elegendő befolyása a Loncsár István-iéle Farkas Mária az izotóplabor vezetője, dr. Rozsos István az 1. számú sebészet osztályvezető főorvosa és dr. Kopa János az idegsebészet vezetője. A siófoki kórházból dr. Beró Tamás vehette át a magántanári kinevezést. A Kaposi Mór Megyei Kórház főigazgató főorvosa a fül- orr-gégészeti osztály főorvosává nevezte ki dr. Kardos Margitot és dr. Baumann Máriát. A csecsemő és gyermek- osztályról dr. Karácsony Erzsébet, a 2. számú sebészeti- mellkassebészeti osztályról dr. Kocsis Tibor, az orthopaediai osztályról dr. Bogdán Tibor vehette át tegnap főorvosi kinevezését. Adjunktussá necégre a polgárainak erkölcsi felelősséggel tartozó marcali önkormányzatnak, vagy hosz- szadalmas bírósági procedúrával kénytelenek szembenézni a sértettek. Évtizedes téma a városban a Gomba-völgyi szabadidő központ. Az ügy újfent napirendre került, méghozzá a település általános rendezési tervének módosítása kapcsán. A tervezett termálfürdő területének egy része jelenleg magánkézben van; ezekre az ingatlavezték ki dr. Leposa Mártát és dr. Vágó Tibort. A kaposvári ünnepséggel párhuzamosan a nagyatádi kórházban is megemlékeztek Semmelweis Ignác születésének évfordulójáról. Dr. Frank Ferenc főigazgató adta át a főorvosi kinevezést dr. Trebits Zitának és dr. Szabó Lászlónak. Adjunktus lett dr. Gieth Andrea. Alorvossá lépett elő dr. Orbán Csaba és dr. Csuka László. Főigazgatói dicséretben részesültek: Acs Judit, Czipóthné Tóth Mária, Hadi Ferencné, Karlovics Jánosné, Major Csabáné, Molnámé Antal Mária és Nikolauszné Mer- kei Mária. Jutalmat vett át Trat- nyek László és Kiss József. (S. Pap - Németh) nokra az önkormányzat — a későbbi spekulációt megelőzendő — elővásárlási jogot terjesztett ki. A termálfürdő projecttel kapcsolatos részleteket egyébként zárt ülésen tárgyalták meg a képviselők. Az önkormányzat intézményeit érintő pénzügyi ellenőrzés tapasztalatait taglaló előterjesztés, majd a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló rendeletalkotás után a Rumpold Marcali Kft. martke- ting-munkájáról kaptak tájékoztatást a résztvevők. A keszthelyi elöljárókkal folytatott megbeszélések sikerrel zárultak, s amennyiben az érintett testületek is rábólintanak, úgy ősztől a keszthelyi régió tetemes mennyiségű hulladéka is a marcali depóba kerül. Csíky K. Erika Sikertelen pályázat Marcaliban Nem hozott eredményt a marcali Helytörténeti Múzeum igazgatói állására meghirdetett pályázat. A polgármesteri hivatal külön e célra létrehozott szakértői bizottsága a jelöltek egyikét sem tartotta alkalmasnak az intézményvezetői munkára. A státuszra harminc napon belül írnak ki új pályázatot. Szentgyörgy újabb irodái Négy-öt irodával gazdagodott a balatonszentgyörgyi önkormányzat. A körjegyzőségből kivált Vörs hajdani irodáit az átalakítást követően a helyi Csatornaépítő Társulás, a Kögáz öt községet ellátó szolgáltató centruma, valamint a polgármesteri hivatal pénzügyi csoportja foglalja el. Egészségbiztosítási árverések Július elsejétől — az APEH Somogy megyei igazgatóságával közösen — árverési csarnokot üzemeltet Kaposváron, a Fő utca 34 alatt a megyei egészségbiztosítási pénztár. Az árverések pontos időpontjáról és az árverésre kerülő ingóságokról felvilágosítást a két szervezet ügyfélszolgálati irodáján lehet kérni. Kecskeméten él a volt Táncsicsos tanár Ha kétséget kizáróan lehetnénk biztosak az „akinek halálhírét költik, sokáig él” mondás igazságában, akkor talán még el is gondolkoznánk azon, hogy megrendelésre költsük a hosszú életre vágyókról a halálhíreket: még üzletnek sem lenne rossz. De mivel tudjuk, hogy nem effélékre, hanem a hiteles, mértékadó tájékoztatásra szegődtünk, ezért aztán mindent elkövetünk, hogy az általunk leírtakra mérget lehessen venni. Nos, ez a legjobb szándékunk ellenére sem mindig sikerül. Tegnapi számunkban „Negyven éve érettek” címmel adtunk hírt egy Táncsicsos fiúosztály találkozójáról, ahol Radnai Antal tanár urat — lévén a híradó faxon ez állt — néhai jelzővel illettük. Mint arról értesültünk, Radnai tanár úr jó egészségnek örvend, és Kecskeméten él. Ezúton kívánunk neki hosszú életet, a hibáért pedig természetesen elnézést kérünk. Keszthelyi hulladék kerül a marcali depóba Orgona utca: vissza a pénzt Most már biztos, hogy gazdasági fedezet híján nem épülnek föl a marcali Orgona utca lakások — jelentette be az önkormányzat tegnapi ülésén dr. Sütő László polgármester. A több mint félszáz vásárló pénzét másfél-két éve használó székesfehérvári K&L Kft. vezetője állítólag írásos kötelezettséget vállalt az előlegek július végéig történő visszafizetésére. Ellenkező esetben az önkormányzatnak —, amely annak idején a városba hozta a beruházót — nincs módjában a pórul járt vásárlókat csereingatlanhoz juttatni. Sietnek a hídfelújítók A budapesti Betonútépítő Rt kaposvári építésvezetősége újítja föl a 61. és 66. sz. utak kereszteződésénél található hidat. Az építményt megerősítik, valamint új aszfaltréteget is kap. Az ígéretek szerint sietnek a befejezéssel, hogy minél rövi- debb ideig kényszerüljenek kerülőútra az autók fotó: kőhalmi Szilvia Táncos találkozó Tótiban Két zenei találkozó is kaput nyitott tegnap Lengyeltótiban. Tábort vertek a néptáncosok és a jazz-együttesek is: csaknem kétszáz tehetséges ifjú vidám próbáitól hangos a város. S mint Németh Márta a művelődési ház igazgatónője elmondta mindent el is követnek, hogy zenei élményeket szerezzenek a város érdeklődő közönségének. A moziban tegnap este megtartották az első néptáncbemutatót nagy sikerrel. Szerdán színpadot állítanak a városközpontban a Kék Tó vendéglő elé. Ha az időjárás is úgy akarja akkor a Kék Tó üdülőfalu vendégei előtt is fellépnek az együttesek. Hagyomány már, hogy a hétvégi Tóti Napok rendezvényei előtt megszervezik a táncos-zenei táborokat. A lengyeltóti Ördöngös együttes vendége a soproni Pendejes, de jönnek az erdélyi Vajda- szentivánból is. Kiváló táncpedagógusok segítik a gyerekeket Takács Gábor, Sipos Ferenc, valamint Szalai Tünde és Szabó Zsolt személyében. A Balaton Big Band meghívására az ország minden tájáról érkeztek az ifjú jazz-ze- nészek, hogy a hazai kiválóságoktól lehetőleg minél többet ellessenek Korolovics Lajos és Varga Ferenc zenetanárok vezetésével. A művelődési háznak az Ördöngös együtteshez kötődő mintegy kilencven család segít a szervezésben. Ha kell, az anyukák vacsorát főznek a népes társaságnak, mint tették ezt a tegnapi bemutató alkalmával. A budapesti Fontrade Kft, a legnagyobb hazai hangszercég százezer forinttal támogatja a tábort. Ötvenezer forintot adott a Westel telefontársaság és húszezret a Somogy megyei közgyűlés elnöke. Az igazgatónő tizenöt pályázatot nyújtott be különböző közművelődési alapokhoz és eddig tizennégy helyről érkezett elutasítás. Vajon mit támogatnak, ha ezek a tehetséggondozó ifjúsági táborok nem érdemesek rá? G. M.