Somogyi Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-10 / 134. szám
1996. június 10., hétfő SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Balatoni hangversenyek Millecentenáriumi hangversenyek címmel kezdődött zenei sorozat a hét végén a bala- tonszemesi római katolikus templomban. Gregor József operaénekes és Égető Márta orgonista volt az est vendégművésze. A hangversenyen közreműködött a balatonszemesi gyermekkórus Szélesné Panigay Ildikó vezényletével. Gregor József, a New York-i Metropolitan Operából hazaérkezett művész a siófoki katolikus templomban is magysikerű koncertet adott, ahol a helyi Vak Bottyán Általános Iskola gyermekkórusa énekelt Németh Gábor vezényletével. Júliusban Kincses Veronika operaénekest várják a balaton- parti településekre. Soros-támogatás kft-nek A balatonboglári Pediáter Kft félmillió forintos támogatást kapott a Soros-alapítványtól a július 1-jén induló házi betegápolói szolgálat eszközeinek beszerzésére. Amíg a Társadalombiztosítási Igazgatóság nem köt szerződést a Pediáter Kft-vei, addig a képviselő-testület két ápolónő bérének a fedezetét vállalta. Avar és csutka égett A marcali tűzoltóknak pénteken éjszaka kellett kivonulniuk a Táncsics utcába, ahol egy melléképületben három mázsa csutkahulladék fogott tüzel. Kaposváron, szombaton a Fő utca 18. számú ház balesetveszélyes homlokzatát kellett lepucolniuk a tűzoltóknak. Ugyancsak szombaton a balatonöszödi Hullám Kemping szomszédságában égett a száraz avar és fű, a sűrűn gomolygó füst már-már zavarta az úton közlekedő autósokat. A lángokat a siófoki tűzoltók fékezték meg. Somogyiak a tévé-válogatón A kaposvári Somogy Táncegyüttes — túljutva a városi és megyei megmérettetéseken— szombaton Szentendrén vett részt a Ki mit tud? vetélkedőnek a néptáncegyüttesek országos selejtezője tévé-válogatóján. A néptáncegyüttes dél-alföldi táncokat mutatott be, amelyeket Merczel István koreografált. A néptáncosokat a Zengő Népzenei Együttes kísérte. Körmenet Tapsonyban Több marcali térségi település polgárai rendeztek vasárnap úrnapi körmenetet. Tapsonyban több mint kétszázan veitek részt ezen. A körmenet külön színfoltjaként az idős helybeliek közül sokan felöl- tötték a régi ünnepi népviseletet. Kiállítás a kék kápolnában Marcali Kiss Melitta festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás szombaton a balatonboglári Kék kápolnában. A művész a régi" korok kultúrkincseinek belső méltóságát, lélekformáló üzenetét nem a rajzok aprólékos díszeivel, hanem természetes színekkel rögzítette. Marcali Kiss Melitta a harangszót is képes volt úgy megfesteni, hogy halljuk csengését-bongását — hangsúlyozta megnyitójában dr. Fodor Péter. SOMOGYI HÍRLAP ________Varga Ottó jegyzete F üstölgés... A tavasz és a nyárelő nem csak a napozás és a felhőtlen nyaralás ideje, hanem a kertészkedésé is. Sokan kombinálják a kettőt. Azaz, hétvégenként a rekkenő délutáni napsütésben a strandokon hevernek, estefelé, amikor kissé kellemesebbé válik a hőmérséklet, jöhet egy kis kerti munka. Ez jól is lenne így, csak sokan úgy gondolják, a kerti munkák szoros tartozéka a gaz elégetése. Kukába dobni? Ugyan már, az csak a városi kocakertészekre jellemző megoldás. Hisz úgy az igazi, ha a kosz mellett egy kis füst is ragad ránk. Mindez a töröcskei zártkertekben talán nem is feltűnő, bár a félig még zöld gaz füstje ott is éppoly fojtó mint a városban, ám ha fúj egy kis szellő már elviselhető. Ám viszonylag ritkán fúj szél kora nyári estéken a kaposvári lakótelepeken. így aztán a közeli családi házak kertjeiből felszálló füst minden gond nélkül megszorulhat a házak közt, köhögésre ingerelve a gyerekeket, és szitkozódásra a háziasszonyokat, akik épp akkor teregetik ki a frissen mosott ruhát. Ez persze csak amolyan füstölgés, mert mondjuk egy rendelettel nehéz lenne megfékezni a „gyújtogatókat”. Hogy van-e megoldás? Egy túl sok füstöt nyelt olvasónk szerint erre csak a füstadó bevezetése lenne alkalmas. Az egyenlőtlen esély munkahelyekbe kerülhet A Gabona Rt készül a konkurenciaharcra A Dél-Dunántúli Gabonaforgalmi Rt sérelmezi, hogy számos kedvezményhez jut egy Kaposváron takarmánygyárat építő külföldi cég. A részvénytársaság a napokban tartotta meg közgyűlését, ahol a külföldi cég terjeszkedése is szóba került. Dr Tóth Károly, a részvénytársaság vezérigazgatója elmondta: szakmai körökben meglepő volt, hogy az ismert takarmánygyártó cég Kaposváron épít üzemet. A takarmány és premix gyártó kapacitások ugyanis alig 40-50 százalékos kihasználtsággal működnek az országban. Az igazi meglepetés az volt, hogy a polgármester felhatalmazást kapott az előszerződés megkötésére úgy, hogy a külföldi cég hét hektár területet ingyen kap, ezenkívül öt évig adómentességet élvez, és nem kell közműcsatlakozási díjat fizetnie. Üzleti megfontolások alapján dől el, hogy egy cég hol és milyen területen fejleszt. Ha a külföldi vállalat Kaposváron kíván beruházni, ez az ő joga. Ebben az esetben viszont alaposan fel kell készülnie a környékbeli takarmánygyártóknak — mondta Tóth Károly. A vezérigazgató szerint az üzleti verseny feltételei nem egyenlőek. A Dél-Dunántúli Gabona Rt tulajdonosai — az ÁPV Rt-n keresztül — 37 millió forintot fizettek az önkormányzatnak a kaposvári belterületi földért, míg a külföldi befektető csaknem 50 millió forint értékű területet ingyen kap. A részvénytársaság minden adónemet befizet az önkormányzatnak, míg a külföldi befektető öt éven át semmit. Tóth Károly úgy vélekedett: a külföldi cég várhatóan 40 új munkahelyet teremt, míg a versenyhátrány miatt akár 150-200, a takarmányágazatban dolgozó munkahelye is megszűnhet a Gabona Rt-nél. — Mi nem az amerikai cég letelepedése ellen voltunk. Csak azt kértük, hogy negatív diszkrimináció ne érjen minket: egy esetleges együttműködés lehetőségét ne gazdasági hátránnyal kezdjük. Ha az önkormányzatnak érdeke fűződik az iparterület feltárásához, gondolom meg lehetett volna pályáztatni. Nyilván lett volna pályázó, aki ténylegesen összekapcsolta volna a városi és a területi érdekeket. , H. M. 24 ezer köbméter a biztonságosan kitermelhető ivóvíz Számítógépes kutak Kaposváron befejezéséhez közeledik a vízellátás irányítási rendszerének a megújítása. Ezt többek között az is indokolta, hogy a több mint száz kút 15 kilométeres körben helyezkedik el, és a korábbi módszerrel költséges volt az üzembiztonság fenntartása. A Kaposvári Vízművek Kft két éve működteti a megyeszékhelyen az ivó- vízhálózatot. Ez idő alatt felülvizsgálták a kutak kapacitását, a hálózat hatékonyságát és az irányítástechnikai rendszer fejlesztésének lehetőségeit is. — Miután az üzemeltetésre kiírt pályázatot elnyertük, a legfontosabb feladat a saját vízbázis korszerűsítése volt — mondta Ifi Miklós ügyvezető igazgató. — Az első ütemben öt mélyfúrású kutat építettünk. Ezzel naponta ötezer köbméterrel növeltük a felszínre hozható víz mennyiségét. Kiváltották az úgynevezett sekély kutakat, amelyek míg üzemben voltak, rendszerint vízminőségi gondot okoztak. A korszerűsítéssel Kaposváron 23 600 köbméterre nőtt a naponta biztonsággal kitermelhető víz mennyisége. Ift Miklós azt is elmondta, hogy javításra szorult a vízhálózat hatékonysága is, hiszen jelentős különbség volt a megtermelt és a kiszámlázott víz- mennyiség között. Ez elsősorban abból adódott, hogy a hálózat az indokoltnál is sűrűbben hibásodott meg. Ennek magyarázata az elöregedett rendszer. A vízellátás irányítási rendszerének automatizálásával azt szeretnék elérni, hogy a diszpécserközpontok által vezérelt kutak a valóságos teljesítményigényekhez igazodjanak, s úgymond emberi kéz érintése nélkül működtessék a rendszert. Elkészült az új diszpécserközpont, amely irányítja a vízkivételi műveket. A végső cél, hogy az irányítási rendszert teljes egészében automatizálják. Ezzel is kiküszöbölhetik azokat a tényezőket, amelyek rontják az üzembiztonságot. A 2. számú Füredi úti vízműtelep ma már teljes egészében automatizált. Lengyel János Fergeteges műsorral ünnepelte születésnapját a barcsi néptáncegyüttes Húszéves a Kis-Boróka Húszéves a barcsi Kis-Boróka néptáncegyüttes. Látványos és színvonalas műsorral, népes közönség előtt ünnepelték a jubileumot a városi művelődési házban. Eljött mindenki, aki a Dráva-parti városban szereti a népzenét, néptáncot és a közönség közt ott voltak az együttes egykori tagjai is. — Ez a művészeti közösség Barcs kulturális életében kiemelkedő szerepet játszik, nincs olyan rendezvény, amelyre ne hívnák őket, és ne sikerrel szerepelnének. A Boróka tánc- együttes fogalom, nemcsak Barcson, de az egész megyében — köszöntötte az együttest Fe- igli Ferenc polgármester. — A többszörös versenygyőztes, kiváló együttes a hazai néptánctalálkozók mellett fellépett már Németországban, Ausztriában, Horvátországban, Lengyelországban és Erdélyben... Mindenütt sikerrel. Nekik köszönhető, hogy mára kinevelődött Barcson a néptánc értő és szerető közönsége. A barcsi városvezető 50 ezer forintot adott át a táncosoknak, amelyet nyári táborozásra fordít a barcsi művészeti csoport. A felsőtagozatos általános iskolások alkotta néptáncegyüttest Karsai Józsefné alapította, és tizenhét éve Békési Margit vezeti. Elmondta: a közönség és a város mellett a legtöbb örömet maguknak a résztvevőknek jelenti a táncegyüttes. A haszna pedig egyértelmű: fejlődik a gyerekek mozgáskultúrája, a népművészet megismerésével a magyarságtudatuk, és tartós barátságok szövődtek, szövődnek a csoport tagjai között. Elhangzott: szeptembertől művészeti iskola formájában zajlik tovább a néptáncoktatás Barcson, ez pedig remélhetőleg még magasabb színvonalat, még alaposabb felkészülést jelent. N. L. Tizennégy településről száztizennégy bormintát neveztek a körzeti versenyre Nemes nedűk küzdelme Siófokon Száztizennégy mintát neveztek a gazdák a siófoki körzeti borversenyre. Közülük csak harmincegy nem nyert oklevelet; tíz arany, harmincöt ezüst és harmincnyolc bronz minősítést érdemelt. Majoros János töreki Nádas borozójában dr. Filiszár Tibor ügyvéd vitte el a pálmát: boraival két arany és két ezüst érmet szerzett. Tizennégy településről érkeztek a versenyzője, ahol Frid- rich György főszervező a gazdajegyző. A legtöbb borminta, huszonöt alapanyaga Balatonsza- badiban termett, de jól szerepeltek még a nagyberényiek, a ságváriak és az ádándiak is. A huszonegy tagú zsűri, amelynek élén dr. Botos Ernő', a Szőlőtermesztő és Borászati Kutatóintézetek főigazgatója elnökölt, hetvenkettő fehér és — a vidék jellegéhez képest feltűnően sok —, negyvenkettő vörös bort kóstolt meg. Megállapíthatták, hogy a korábbi évekhez képest átlagos innivalókat őriznek a hordók, de némely minta kiemelkedően finomra sikeredett. Vincze Miklós, a Balatonboglári Borkombinát főborásza értékelésében felhívta a termelők figyelmét elkövetett hibáikra. A siófoki körzeti borverseny megrendezését a térség önkormányzatai és mezőgazdasági nagyüzemei, illetve két növényvédő cég, valamint a Nádas borozó szponzorálta. (Czene) A SZÉLR0ZSA MINDEN IRÁNYÁBA Brüsszel, Amszterdam, Koppenhága, Helsinki, Stockholm. A szélrózsa minden irányába indulunk és időben érkezünk, ha az Ön üzletéről van szó. így rugalmas programszervezéssel mindent el tud intézni. Új menetrendünk számos tengerentúli csatlakozási lehetőséget ajánl. A Malév Sky Club business SKVffilUB Széliünk rendelkezésére osztály különleges szolgáltatásai pedig biztosítják, hogy Ön pihentebben érkezzen, mint ahogyan elindult. Akár a hét minden napján*. ‘Stockholmba hetente hatszor repülünk Járatainkról további információ a 267-4333-as telefonszámon, valamint budapesti és vidéki jegyirodáinkban, illetve a Malév Partner-irodákban kapható.