Somogyi Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-07 / 132. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP AZ ÖNKORMÁNYZATOKÉ A SZÓ 1996. június 7„ péntek Szentjakabi nyári esték Kulturális rendezvények június 10-tŐl szeptember 8-ig Pályázat az év házára Kaposvár Megyei Jogú Város városfejlesztési, környezetvédelmi és műszaki bizottsága, Somogy Megye Közgyűlésének környezet- védelmi és műemléki bizottsága és a Kaposvári Városszépítő Egyesület meghirdeti az „Év háza 1996” című nyilvános építészeti nívódíj- pályázatát. A pályázat célja: az építészeti és környezeti kultúra minőségi fejlődésének elősegítése, a példásan megépített épületek megismertetése, az építésben részt vevő és érdekelt felek jó együttműködésének ösztönzése. A pályázat nyilvános, minden megépült, Kaposváron és Somogy megyében levő épület dokumentálásával részt vehet az annak megvalósításában közreműködő építtető, tervező és kivitelező, a teljes nyilvánosság vállalásával. A pályázat kategóriái: I. az év lakóháza kategória, II. az év belső tere kategória, III. helyi védelem alatt álló épület kategória. A pályázaton való részvétel feltételei: a pályázaton az objektum megvalósításában közreműködők együttesen vagy egyenként is indulhatnak. Egyéni indulás esetén csatolni kell a többi résztvevő hozzájárulását. Többlakásos lakóház esetében a lakók, illetve a társtulajdonosok hozzájárulása is szükséges. A pályázatra csak olyan épülettel lehet jelentkezni, amelynek megvan a használatba vételi engedélye, és ötévesnél nem régebbi. Az év lakóháza kategória nyerteseit a bírálóbizottság továbbítja az országos pályázatra. A pályázat tartalma: az épület eredeti építési engedélyezési terve, műszaki leírása és 4 db levelezőlap nagyságú fénykép. A pályázat beadási határideje: 1996. szeptember 1. (személyesen vagy postán). A pályázat elbírálása: 1996. szeptember 15-ig megtörténik. A bírálóbizottság az Építészek Kamarája és Szövetsége, valamint a KTM és a kiírók képviselőiből áll. A pályázat beadásának helye: a Somogy Megyei Közgyűlés Hivatala, a megyei főépítész irodája, 7400 Kaposvár, Csokonai u. 3., I. em. 103. Tetőtér - lakásnak KAPOSVÁR A Kihívás napja A kaposvári szervezőbizottság köszönetét mond azoknak a lakosoknak, akik aktívan részt vettek e napon, s hozzájárultak, hogy városunk a hasonló lélekszámú települések közt 3. helyezést ért el. Tájékoztató A Művelődési Közlöny 13. számában megjelent Kapós- füredi Általános Iskola igazgatói állására kiírt pályázati felhívást visszavonom. Kaposvár polgármestere. Ajánlatkérés Kaposvári polgármesteri hivatala műszaki igazgatósága (Kaposvár, Noszlopy u. 12.) ajánlatot kér az 1996. és 1997. évi szennyvízcsatorna- építés vállalkozói munkáira. A részletes ajánlatkérési felhívás és a pályázati anyag június 18-án 25 ezer forintért átvehető az ajánlatkérőnél. Eladó ingatlan A kaposvári önkormányzat pályázat útján elidegenítésre meghirdeti Kontrássy u. 1. sz. alatti ingatlant. A részletes pályázati kiírás június 10-től kiváltható a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási igazgatóságán (Szántó u. 5.) 4000 forint + áfa befizetésével. Tájékoztatást a vagyongazdálkodási igazgatóság ad (Szántó u. 5. Tel: 313-543). Felújítási munkák A műszaki igazgatóság pályázatot hirdet az alábbi lakóház-felújítási munkák kivitelezésére: sávház hőszigetelés, III. lh., lift felújítása; Ady u. 4. sz. udvari víznyomóvezeték cseréje; Fő u. 17. sz. udvari rész .bontása, fűtési rendszer átalakítása; Fő u. 66. és 74. víznyomóvezeték felújítása; a kaposfüredi művelődési ház vizesblokk-kialakítása. A pályázati kiírások átvehetők a műszaki igazgatóságon (9-es szoba, Tabi Józsefnél) június 17-20-ig, 4000 forint+áfa befizetéssel. Rendező: a Móricz Zsigmond Művelődési Ház Helyszín: szentjakabi romok (rossz idő esetén: a Móricz Zs. Művelődési Ház). Június 10-én 18.00: Köny- nyűzenei koncert. Fellép: a Sweet Smooke és a Der Wish együttes. Június 17-én 18.00: Népi játékszín. A Déryné Vándorszíntársulat bemutatója. Június 24-én 18.00: Dankó Pista (daljáték), a Miskolci Színház bemutatója. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi megüresedett önkormányzati bérlakások bérleti jogára ír ki pályázatot: Fő u. 66.: egyszobás szükség- lakás, 22,5 négyzetméteres. Lakbére: 182 Ft. A felújítás várható összege 50 ezer Ft. Megtekinthető: június 13-án 8.30 órakor. Szántó u. 11.: egyszobás + hálófülkés, összkomfortos, 32 négyzetméteres lakás. A lakbér: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata öt évre bérbe adja az alábbi helyiségeket: 1. Kossuth tér 4. sz. alatt 88 négyzetméteres udvari hely. cs. 50 ezer forint + áfa vételárért; 2. Honvéd u. 28. sz. alatt 10 négyzetméteres iroda, 9000 forint + áfa; 3. Honvéd u. 49. sz. alatt 15 négyzetméteres iroda, 7500 forint + áfa; 4. Fő u. 12. sz. alatt 30 négyzetméteres raktár, 9000 forint + áfa; 5. Füredi u. 45. sz. alatt 240 Kaposvár Megyei Jogúi Város Polgármesteri Hivatalának műszaki igazgatósága ajánlatot kér a kaposvári Pálóczi Horváth Á. utca útépítési munkájának kivitelezésére. Az ajánlatkérési dokumentáció átvehető 8000 forint + áfa térítési díj ellenében (melyet a kiíró nem térít vissza). Július 1-jén 18.00: Szellők szárnyán. Összeállítás Kálmán Imre és Huszka Jenő operettjeiből. Július 8-án 18.00: Sanzonest. Közreműködnek: a Déryné Vándorszíntársulat és a Toldi gimnázium drámatagozatos hallgatói. Július 15-én 18.00: Rockkoncert. Fellép: a Der Wish és a Messenger együttes. Július 22-én 18.00: Honthy Hanna-emlékműsor. Július 29-én 18.00: Balázs 3146 Ft. A felújítás várható Összege 180 ezer Ft. Pályázati díj: 1000 Ft. Megtekinthető: június 13-án 9.30-kor. Sávház II. Ih. VIII/17.: 1,5 szobás, összkomfortos, 50 négyzetméteres lakás. A lakbér: 4070 Ft. A felújítás várható költsége 500 ezer Ft. Pályázati díj: 1000 forint. Megtekinthető: június 13-án 10.30-kor. A felújításra szoruló lakásoknál a felújítási összeget a pályázatot elnyerő bérlőnek kell vállalnia. A lakások bérbenégyzetméteres kér. egys. 100 ezer forint + áfa; 6. Szondi u. 18. sz. alatt 57 négyzetméteres kér. egys. 28 500 forint + áfa; 7. Ady E. u. 7. sz. alatt 20 négyzetméteres raktár, 6000 forint + áfa; 8. Kossuth tér 5. sz. alatt 250 négyzetméteres kér. egys. 150 ezer forint + áfa. A bérleményekre a pályázatot írásban kell benyújtani a vagyongazdálkodási igazgatóhoz (Kaposvár, Szántó u. 5., I. emelet). A pályázatok beérkezési határideje: június 18-án 10 óra. Több jelentkező esetén licitAjánlatkérési felhívás útfelújításra. Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának műszaki igazgatósága ajánlatot kér az alábbi kaposvári utcák útfelújítási munkáira: Alkotmány u. (Kaposfü- red), Gábor A. tér, Kisfaludy u., (az Arany J. u.-Puskin u. között). Az ajánlatkérési dokuKlári és Korda György műsora. Augusztus 5-én 18.00: Üldöznek a nők. Zenés bohózat a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek előadásában. Augusztus 12-én 18.00: a Senior együttes önálló estje. Augusztus 20-án, 16.00: „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország”, a millecente- nárium alkalmából nóta- és operettdélután. Szeptember 8-án: szentjakabi búcsú (egésznapos színes, vidám rendezvény). adási ideje: a bérleti szerződés megkötésétől számított 5 év. A pályázat benyújtásának határideje: 1996. június 20. Helye: a polgármesteri hivatal közszolgáltatási irodája. Csak szociális bérlakás-igényléssel rendelkező kaposvári lakosok nyújthatják be pályázatukat, a megtekintést követően. Bővebb felvilágosítást a pályázattal kapcsolatban a közszolgáltatási irodában és ügy- félfogadási időben a szociális igazgatási irodában lehet kérni. tárgyalást tartunk: június 18-án 13 órakor. Ezen 150 ezer forint bánatpénz befizetésével lehet részt venni. A nem nyerő pályázóknak a bánatpénzt a beérkezéstől számított 15 napon belül visszautaljuk. A liciten kialakuló bérleti díjat évente a KSH által megadott infláció mértékével emeljük. A bérleti jogot elnyerő 6 havi bérleti díjat köteles készpénzben befizetni az ön- kormányzat letéti számlájára óvadék címén. A bérbe adással kapcsolatban a vagyongazdálkodási igazgatóság ad tájékoztatást: Kaposvár, Szántó u. 5., I. emelet. Telefon: 313-947. mentáció átvehető összesen 4000 forint + áfa térítési díj ellenében (melyet a kiíró nem térít vissza). Az ajánlatkérési dokumentációk a polgármesteri hivatal műszaki igazgatóságán (Kaposvár, Noszlopy G. u. 12., fsz. 6. iroda) munkaidőben, június 17-19. között átvehetők. A kaposvári önkormányzat pályáza. útján történő értékesítésre meghirdeti a Kaposvár, Ady E. u. 1. szám alatt levő épület 300 négyzetméter bruttó alapterületű padlásterét. A tetőtérien lakások építhetők. A vételár mint induló licitár 3 millió forint + áfa, valamint az épület teljes tetőzetének felújítása. A pályázat beadási határideje: június 25-én 10 óra. A pályázatokat írásban kell benyújtani a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási igazgatójához (Kaposvár, Szántó u. 5., I. emelet), s tartalmazni Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának vagyongazdálkodási igazgatósága pályázat útján értékesíti pavilonépítés céljára a teleka- lákítás után létrejött 5637/105. hrsz-ú 189 négyzetméter nagyságú területet 5000 forint/ négyzetméteres áron, funkciómegkötéssel (virágüzlet, zöldséges, divatáru, hírlap). A közgyűlés az ötletgazdának elsődlegességet biztosít. kell a pályázó nevét, címét, a cégbemutatót, egy nyilatkozatot a pályázati feltételek elfogadásáról, adásvételi szerződéstervezetet. Több jelentkező esetén licittárgyalást tartunk, melyen Ady E. u. 1. sz. ingatlan esetében 300 ezer forint bánatpénz befizetésével lehet részt venni; ezt a pályázatot el nem nyerők részére visszautaljuk a bánatpénz beérkezéstől számított 15 napon belül. Tájékoztatást a vagyongazdálkodási igazgatóság ad: Kaposvár, Szántó u. 5., I. emelet, telefon: 313-543. A szakhatósági engedélyek beszerzése a vállalkozó feladata. A pályázat benyújtási határideje: június 14-én 9 óra. Több jelentkező esetén licittárgyalást tartunk. A licittárgyaláson való részvétel feltétele: 200 ezer forint befizetése. A licittárgyalás időpontja: június 14- én 10 óra. Az értékesítéssel kapcsolatban felvilágosítást a vagyongazdálkodási igazgatóság ad: Kaposvár, Szántó u. 5. Pályázati felhívás - csak igényjogosult kaposváriaknak Bérbe vehető lakások Ajánlatkérés utak felújítására Irodák, raktárak öt évre Telek pavilonépítésre Köszönet a támogatóknak A múlt évihez hasonlóan ismét lezajlott városunkban a „Tiszta, virágos Kaposvárért” tisztasági akciót. Sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy többen támogatták pénzzel, munkával; ezért ezúton mondunk köszönetét. A Kaposvári Ruhagyár Rt, a MB KE Elektronikai Kft, a Gyógyszer-Nagykereskedelmi Rt pénzzel támogatta, munkával járult hozzá a sikerhez a Városgazdálkodási Rt, a Dél- viép kft, a Somogyi Erdészeti és Faipari Rt, a Kapos Volán Rt és a Családsegítő Központ. A város takarításában a következő általános iskolák vettek részt: a Kinizsi ltp-i, a Kisfaludy utcai, a Kodály Zoltán, Berzsenyi, Bartók, Gárdonyi, gyakorló, a Honvéd utcai, Pécsi úti, a Petőfi, a II. Rákóczi, a Toldi, a Siketek, a toponári, a Zrínyi, a Bárczi G. A középfokú intézmények közül a Munkácsy, a Nagyboldogasszony római katolikus és a Táncsics Mihály Gimnázium, az Eötvös Lóránt Szakközépiskola, az Építőipari Szakközépiskola, a Művészeti Szakközépiskola és Szakmunkásképző, az élelmiszer-ipari szakközépiskola, a mezőgazdasági és a közgazdasági szakközépiskola, a Rippl-Ró- nai Közlekedési Szakközépiskola, az 503. Ipari Szakmunkásképző Intézet, a kereskedelmi szakközépiskola és a2 egészségügyi szakiskola járult hozzá a rendezvény sikeréhez. Köszönjük! Vegyszerezés a vasútnál Szükségessé vált a gyomirtás a vasútállomások, illetve a MÁV üzemi területeinek meghatározott részén. Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának általános igazgatási irodája ez okból tájékoztatja Kaposvár város, valamint az érintett települések lakosságát, továbbá az állattartókat, valamint a méhészeket, hogy a Szidand Részvénytársaság Dombóvár - a MÁV Rt Pécsi Üzletigazgatóságának a megbízásából - a déldunántúli vasútállomások és vasúti megállóhelyek üzemi területeinek meghatározott részein vegyszeres gyomirtást végez: május 30. és június 20. között. Az említett gyomirtás során arsenal, hungazin, banwel és nonit vegyszereket szórnak ki. Pályázatot hirdetnek igazgatási állásra Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet szociális foglalkoztató igazgatói állására. A foglalkoztató feladatkörébe tartozik a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatása. Főbb tevékenységi körükbe tartozik varrodai, nyomdaipari és egyéb könnyűipari termékek előállítása, bérmunkavégzés. Pályázati feltételek: a tevékenységgel összefüggő felsőfokú képesítés és legalább 3 év szakmai gyakorlat. A pályázathoz mellékelni kell: a pályázó szakmai életrajzát; erkölcsi bizonyítványt; az oklevelek hiteles másolatát; az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programot. A pályázat elnyerése esetén a kinevezés 1996. október 1. napja. Á pályázat benyújtásának határideje: június 19. A pályázatot Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata polgármesterének címezve lehet benyújtani (7400 Kaposvár, Kossuth tér L). A pályázattal kapcsolatban felvilágosításért a polgármesteri hivatal népjóléti igazgatóságához lehet fordulni: Kaposvár, Kontrássy u. 8. Telefon: 312-328. Eladó garázs Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázat útján történő elidegenítésre meghirdeti a Kaposvár, Mikszáth K. u. 4. sz. alatt levő 7,93 négyzet- méter területű garázst 158 ezer 600 forint induló licitáron. Az ajánlatok beérkezési határideje: június 18-án 10 óra. A pályázatnak tartalmaznia kell: a vállalkozó nevét, címét, egy nyilatkozatot az induló licitár vállalásáról. Több jelentkező esetén licittárgyalás: június 18- án 11 órakor. Ezen 150 ezer forint bánatpénz befizetésével lehet részt venni. A nem nyerő pályázóknak a bánatpénzt a beérkezéstől számított 15 napon belül visszautaljuk. Az eladással kapcsolatban a vagyongazdálkodási igazgatóság ad tájékoztatást: Kaposvár, Szántó u. 5. Telefon: 313-947. I