Somogyi Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-22 / 145. szám

20 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1996. június 22., szombat Bárhogy is jön ki az ember a rendőrségről, csak vesztes lehet Gyárfás, aki megszabadult a gyanútól Gyárfás Tamás újságíró, a Nap Tv elnöke Gyárfás Tamást, a Tv2 priva­tizációjában is érintett Nap Tv elnökét, az ismert újság­írót és sportvezetőt néhány hete Kaposváron gyanúsí­tottként hallgatta ki a rend­őrség. Az akkori szűk szavú tájékoztatásból csak az derült ki, hogy fiktív számlák kiállí­tásával és áfa-csalással gya­núsítják. Alig két hét alatt ki­derült, hogy a feltevések nem megalapozottak. Gyárfás a minap újfent Kaposváron járt. Már nem gyanúsított­ként, hanem vendégként. Ba­rátját, Gyenesei Istvánt ke­reste föl, aki ugyanúgy mint ő, a MOB elnökségének tagja. Lapunk munkatársa is be­szélgetett vele. — Most valahogy mintha de­rűsebb lenne az arca, mint né­hány hete... — Pedig a Nap Tv-ben a sminkesek mindig körültekintő munkát végeznek. — Nem a Nap Tv-ben láttam. — Hanem? — Kaposváron, ahogy éppen ment be a rendőrségre. — Ön is ott volt? — Igen, az utcán vártam. — Meg sem szólított. — Nemigen vett volna észre. Nagyon el lehetett mélyedve. — Nem kívánom önnek eze­ket a mélységeket. — Kiszolgáltatottnak érezte magát? Egyáltalán mit tehet, aki ilyen helyzetbe kerül? — Vallomást. — Mi játszódott le a lelké­ben? — Látja, akkor erre senki sem volt kíváncsi. Tudja, van egy ilyen ügyben még érték is. Eddig például még sohasem ér­tékeltem, hogy szabad vagyok. Eszembe sem jutott,milyen, ha valakivel nem tárgyalhatok egyenrangú partnerként. Ami­kor megkezdődött a kihallgatás, hirtelen minden átértékelődött! Olyan lehet ez, mint amikor egy ember a kórházi ágyon a műtét előtt fekszik.. Már tudja, hogy valami nagy baj van vele, de még nem tudja, hogy mi... — Önnel tudatták? — Ott volt a vizsgáló tiszt és a gépírónő. A tiszt a gépbe dik­tálta a velem kapcsolatos váda­kat. Én csak hallgattam. — Nem érezte előre a bajt? — Éles látásomat aligha iga­zolja, de nem. Tavaly október­ben Budapesten már találkoz­tam a vizsgálatot vezető tiszttel. Az egyik üzleti partnerünkkel kapcsolatosan iratokat kért. Az­tán csaknem öt hónapig nem történt semmi. Május 7-én hall­gattak volna ki tanúként. Május 4-én telefaxon kaptam egy újabb hírt: nem tanú, hanem gyanúsított vagyok. — Hogyan zajlik egy ilyen kihallgatás? — Nehéz néhány szóval ösz- szegezni. A hangnem rendkívül kulturált volt. Indulatok nélkül, szenvtelenül, szakszerűen kö­zölték velem, hogy nagy értékű csalásban alaposan gyanúsít­ható vagyok. Több kilogramm dokumentumot néztek át, isme­reteim szerint 8-10 érdekeltet hallgattak meg. Valamennyien igazolták, hogy nem követtem el semmit. Az is elismerte, aki nem fizette be az áfát, hogy tő­lem, illetve a cégemtől meg­kapta. Ellenőrizték a számlákat, az átutalásokat és magát a telje­sítést is. — Ezek szerint alapos volt a vizsgálat? — Igen. — így utólag nehezményezi a nyomozók munkáját? Hiszen végül is kiderült, hogy megala­pozatlanul gyanúsították. — Ha őszintén beszélek, a helyükben magam is hasonló­képpen jártam volna el. Felme­rült a gyanú, ki kellett vizsgál­niuk. Ilyen esetben nem lehet szempont, hogy az érintett gép­kocsivezető, bányász vagy ép­pen újságíró. — Pedig tudja, hogy hiába tisztázódott minden. Ismeri a kabátlopás esetét? Mostantól már nem mondhatja, hogy nem volt dolga a rendőrséggel. — Ebben igaza van. Már nem mondhatom. — Viszonylag gyorsan kide­rült az igazság. — Látja, ezért még hálával is tartozom. Sajnos nem jellemző ez a tempó. Vannak ügyek, amelyek évekig elhúzódnak. Ez a vizsgálat is már több mint egy esztendeje kezdődött. Más kér­dés, hogy én csak a fináléban kaptam benne szerepet. — A rendőrség gyorsaságát az ön ismertségének tudja be? — Nincsenek személyes ta­pasztalataim, de azt hiszem, hogy a lassú tűzhalál lehet a legrosszabb. Ha valakinek egy­szer leáldozik, akkor amilyen hamar csak lehet, jobb az egé­szen túl lenni. A rendőrség gyorsaságát nagyra értékelem, akkor is, ha tudom, éppenség­gel ez a gyorsaság számomra rossz eredményt is hozhatott volna. Ha nem az derül ki gyor­san, hogy ártatlan vagyok, ha­nem az, hogy bűnös, akkor már ott csücsülnék egy cellában. — Amikor megidézte a rend­őrség, felkészült arra, hogy esetleg nem otthon hajtja álomra a fejét? — Pizsamát, fogkefét Pestről nem vittem magammal, de minden átfutott a fejemben. Például, hogy azt mondják, már egy kicsit késő van, ne kocsi- kázzon újra olyan hosszú utat, maradjon nálunk reggelig... — Nem volt börtönvíziója? — Elképzelni sem tudom, hogy ha valaki nem vétkezik, mégis becsukják. Ez fordítva sokkal inkább lehet igaz. — A kihallgatás közben vé­giggondolta eddigi életét? — Nem. A vizsgálótisztre összpontosítottam. — Úgy beszélt önnel, mint egy bűnözővel? — Nem. Mindvégig korrekt volt, a munkáját végezte. — Mi történik akkor, ha va­lóban megsértette a törvényt, nem ismeri el a vétkét, hanem megpróbál mindent Gyárfás Tamásra kenni? — Ahogy most már én is tu­dom, a Pietro Nero cég vezetője valóban nem fizette be az áfát, de mást nem feketített be. Két­ségtelen, hogy megtévedt, sú­lyos kárt csinált, de nem volt al­jas. Még ha állítólag erre kész­tetést is kapott. A Népszabad­ságban olvashattam, hogy egy országos napilap 2 millió forin­tot ajánlott neki, ha engem be­mocskol. Nem akarom a gya­núsítottat gyanúsítani, de remé­lem, ez képtelenség. Mert ha ez igaz, akkor, ahogy mondani szokták, az igazi gengszterek valóban szabadlábon vannak. — Nem gondolta végig, hogy az áfa ügy kapcsán most „le­számolhatnak” a Gyárfással és a Nap Tv-vel? — Végig nem gondoltam, hanem végigolvastam a cikke­ket... Volt lap, amely kiemelten foglalkozott az üggyel, majd miután elejtették a vádat, azt már meg sem írta. — Nem mindegyik írás volt kifejezetten támadó... — Kevesellte? Nekem sok volt. — Össztűzre számítottam. — Ha az ember egy aluljáró­ban kap három hatalmas po­font, nem hiányol két továbbit. — Hogyan élte meg otthon a történteket? — Kifelé megpróbáltam azt mutatni, hogy úgymond zavar­talanul dolgozom tovább. Való­jában ez már-már lehetetlen. Bemenni úgy a televízióba, ahol én vagyok az elnök és tisz­tességes munkát követelni... Riportot készíteni, amikor a ri­portalany azt hiszi, joggal mé­reget. Az erkölcsösség nevében cikket írni, amikor mások sze­mében a cikkíró erkölcstelen. Senkinek sem kívánom. — Azoknak sem, akik meglo­vagolták a helyzetét? — Nem. — Már megnyugodott? — Ma már újra foglalkoztat, hogy az Egérke vagy a Rózsa Norbert csúcsformában lesz-e majd az olimpián. — Annál is inkább, hiszen ön az úszószövetség elnöke. — Készülök az MLSZ veze­tőivel zajló egy órás televíziós vitára az NBI 20 csapatos kibő­vítéséről. És persze újra napi­renden van a Tv2 privatizáci­ója, amelyért könnyen lehet, hogy a Nap Tv is harcba száll. — Jót tett ez a kihallgatás a privatizációs esélyeiknek? —: Ugye, ez az úgynevezett álkérdés? Nem tett jót. Kialaku­lóban volt egy nemzetközi kon­zorcium. Jövendő német part­nereimmel már a sajtótájékoz­tató időpontját egyeztettük, amikor jött ez a villámcsapás. Jóakaróim megküldték Német­országba az üggyel kapcsolatos cikkeket és azok precíz fordítá­sait. Érthetően megrendült a te­kintélyes világcég. Egy hó­napra megfagyott körülöttem a levegő. Most már ocsúdunk. Persze, ami megtörtént, azt nem lehet meg nem történtté tenni. Ha túl is vagyok az ügyön, nem vagyok a győztese. Ha bárki gyanúsítottként jár a rendőrségen, még ha tisztázza is magát, csak vesztes lehet. Lengyel János Somogyi nevezetességek fotótárlata Múltépítő építészet A kaposvári Gőzsy Gáborné képe a somogyvári apátságról 1100 éve építészeti emlékei Somogybán — ezzel a cím­mel írt ki fotópályázatot a szomszédos megyék alkotói számára a Somogy Megyei Művelődési Központ. A za­lai, baranyai, tolnai és ter­mészetesen somogyi pályá­zók a megye nevezetes épí­tészeti emlékeit látogatták sorra, hogy színesben, a szürkeséget, kopottságot je­lentő fekete-fehérben, vagy éppen a színesnél százszorta színesebb fekete-fehérben örökítsék meg a múlt meg­maradt építőköveit. Somogyvár apátsága, Buzsák kápolnája, Kaposvár tégla­gyára és Szent István szobra, Siófok modern temploma a magyarság, a somogyi múlt különféle korainak egy-egy történetét, jellegzetes építé­szetét elevenítik föl a tárlaton. A fotók egy része megelég­szik a dicséretes dokumentá­lás eszközeivel, a puszta lát­vány nyújtotta értékekkel. Néhány alkotó azonban hoz­záad, kiemel, hangsúlyoz, összpontosít, egyszóval mon­danivalót, egy véleményt vagy egy fontos érzést is su­gall, megérintve a látottaktól, a millecentenárium, a megtör­tént múlt fizikai értelemben vett jelentőségétől, jelentésé­től. Ézek lettek a művészileg leginkább értékes, megkapó munkák, mint amilyenek Kotnyek István nagykanizsai fotó- és festőművész, amatőr filmkészítő alkotásai, Fények, árnyak, formák játszadoznak gazdag érzelemvilágú fekete­fehér fotósorozatán, amely II. díjat kapott a pályázaton (I. díjat a zsűri nem osztott ki) megosztva Gyugyi Péter ireg- szemcsei fotóssal, aki szint­úgy fekete-fehér munkákkal pályázott. Harmadik díjas a' pécsi Gáli Szabolcs lett, aki a barcsi Kremzír kastély ódon falai közé vette be magát, hogy ott a míves kovácsoltvas korlátok és a csigalépcső formáit megörökítse, és képet adjon az épület állagromlásá­ról. Különdíjra a marcali Tari Marianna alkotásait tartotta érdemesnek a zsűri. Az építészeti emlékeket bemutató tárlatot július 15-ig tekinthetik meg az érdeklő­dők a megyei művelődési központ kiállítótermében. B. T. A bogiári cserkészek ellopott sátra Hétfő este hat_ óra tájékán történt, mikor Szöllősi Ferenc esperes, a bogiári templom plébánosa misézni ment, hogy a plébánia udvaráról el­loptak két sátrat. A cserkészek rak­ták ki száradni őket. Amíg Tabon jártak néhány kiegészítőt venni hozzá, még megvolt mind a kilenc. A szomszédasszony látott hat óra körül szaladgáló gyerkőcöket arra. Mások pedig egy sárga csomagtar­tós Wartburgot felfelé a Kápolna ut­cában. Ahogy átfésülték a dombol­dalt, megtalálták a csomagból el­szórt fémrudakat, de a két szállás­nak való nem került elő... A kilenc sátorra hatvan gyermek­nek van szüksége. A bogiári 622-es Gaal Gaston Cserkészcsapat július első hetében Szulokra megy tábo­rozni. Velük tartanak kárpátaljai társaik is, mert az esperes minden nyári táborba igyekszik meghívni a határon túli magyar fiatalokat. Szöl­lősi Ferenc különös gondossággal készül a táborozásra: a közegész­ségügyi szakemberekkel bejárta a táborhelyet másfél kilométerre a termálfürdőtől, hogy mindenben megfelelhessenek a szigorú előírá­soknak. Természetesen a gyerekek érdekében. A fürdővel megegyezett, hogy kedvezményes jegyet kaphat­nak a nyitvatartási időn túli fürdő­zésre. Szállításra készen állnak az összecsukható faasztalok a plébánia emeletén. No, és a sátrak. Évekkel ezelőtt Für Lajos honvé­delmi miniszter és dr. Gaál Antal országgyűlési képviselő közbenjá­rásával kapott kölcsön katonai sát­rakat. Míg néhány éve megvette a csapatnak a felszerelést. Ma egy ilyen nyolcszemélyes fésűs paraszt- házforma sátor hetven-nyolcvanezer forintba kerül. Nem tudja még egy­szer megfizetni. A rendőrök is mondták a két ellopottra, hogy azok alatt nem lehet árulni, kifejezetten táborozásra valók. Előkerülnek a képek a nyári cser­késztáborokról. Hogy a szépen kife­szített sátrakat megmutathassa. Úgy nézi meg újra mint féltett kincseket. A hetvenöt esztendős esperes életé­nek hatvannégy eve meghatározó része a cserkészmozgalom. Teleki Páltól, a tragikus halált halt minisz­terelnöktől tanulta, hogy mindig „több telik tőle”. S mióta teheti azon van, hogy mindig többet adhasson a gyerekeknek. Gazdag élete az ékes bizonyítéka, hogy a testi és lelki edzettség, amit a cserkészcsapatban kapott, képessé tette a helytállásra minden nehéz helyzetben. Ezért sem hiszi el soha, hogy a főcserkész mi­niszterelnök öngyilkos lett volna. Ma már olvasni emlékezéseket, amelyek szintén kétség bevonják ezt. Hogy csodálkozott annak idején Varga Béla mikor műemlék lett sze­retett bogiári temploma. Nem a kora miatt, hanem egységes szép tervei­ért. Feri bácsi, ahogy a gyerekek hívják, két éve még felment a tete­jére festeni. A Műemlékvédelmi Felügyelőség tizenegy éve okleve­lével ismerte el, hogy két dolgos ke­zével újította fel megye szerte a mű­emlék templomokat. Ha kellet zsin­delyt rakott vagy megkopott szob­rokat festett. A fotók mellől előke­rül két kitüntetés: Iharosberény és Boglár adta a településért végzett munkájáért. Tizedik gyermekként született, természetes volt a pék, vagy hentes munka. Tervezett házakat is. Ha va­lahol elakadt a technikus, mondták hívja a plébánost. Hét évtizeddel a háta mögött, együtt táborozik a gye­rekekkel. Ha éjjel fáznak az őrség­ben, kimegy helyettük. Állami nyugdíjat kap, az egyházi fizetést a cserkészcsapatra költi, és mindenét amije van. Trikókat csináltatott a gyerekeknek emblémával, hogy ké­nyelmes legyen a viselet a táborban. Az önkormányzattól kaptak most nyolcvanezer forintot. Szépen gon­dosan eltervezték a táborozást. Csak az a két sátor hiányzik. Gáldonyi Magdolna

Next

/
Thumbnails
Contents