Somogyi Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-15 / 139. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1996. június 15., szombat Gróf Somssich Pongrácz hetvenhat évesen egyetemen tanul és oktat Fényképezőgéppel vadászik „Hét éve küzdők, hogy emberhez méltó körülmények között nyugodjon a családom fotó: kovács Tibor Ki ültette ezeket a fákat? — kérdeztük gróf Somssich Pongrácztól, aki újra hazajött Hetesre. Nemcsak az iskola névadóján jelent meg a Somssich-leszármazottak- kal. A Kaposvári Polgári Kaszinó vendége volt, megnézte a szarkavári mauzóleum maradványait, s elmondott egy csendes imát a kápolnában. — A nagy platánokat nem tudom, ki ültette. Nagyapám vagy a dédapám. A fenyősort apám születési évében, 1874- ben ültették. Jó látni, hogy nem vágták ki őket, s ilyen óriássá terebélyesedtek. — Ötvenkét éve hagyta el Somogyot, de már itt is szenvedélyes vadász volt. Húsz évet Afrika szívében töltött; erről élvezettel számol be könyvében. Most is űzi ezí a sportot? — Akkoriban több volt a vad, kevesebb az ember. A vadászat valóban sportot jelentett nekem. Afrikában nem kedvtelésből vettem vállamra a puskámat, hanem azért, hogy a hatszáz munkásomat ellássam hússal, és itt-ott egy jó trófeát találjak. Azt hiszem, ma a vadászat már nem sport, hanem üzlet. Én inkább már csak a fényképezőgépet használom, mert a vad megközelítése éppen olyan élmény, mint a trófea. Ennek még egy előnye van: az exponálás után a vad életben marad. — Somogybái hova vetette a sors? — Először Bajorországba, ahol 1946-ban elfogott a honvágy, és visszajöttem; gondolván: se politikával nem foglalkoztam, se nyilas nem voltam, s ha már elvették a vagyonúnkat — gondoltam —, legalább munkásként újra hazajöhetek. Sajnos ez naiv elgondolás volt, mert azonnal letartóztattak őseimre hivatkozva. Bíróság előtt sose álltam, mert sikerült leug- ranom a vonatról. Két hónap múlva aztán rájöttem: csak másodrendű polgárként élhetnék Magyarországon. így meg nem akartam. Kimentem Belgiumba, ahol istállósfi úként kezdtem, de voltam eladó is. Később felvettek az egyetemre. Trópusi agrármérnöki diplomát szereztem. 1948-ban egy munkát vállaltam Afrikában. A vadonban dolgoztam, jutafelvásárlással kerestem a kenyerem. Mivel ott nem volt iskola és a fiaimnak tanulniuk kellett, átkerültem Kelet-Afrikába, a Tanganyika tó partjára egy kávéexport cég igazgatójaként. Kenya, Uganda, Ruanda környékén töltöttem tíz évet. Innen ismét Belgiumba vezetett az út; egy acélipari cég igazgatói székéből mentem nyugdíjba. — Nyugdíjasként egyetemre jár. Mit tanul? — Aktív életem során azt csináltam, amit kellett, most pedig azt, amihez kedvem van. A leöweni egyetemen fényképészetet, grafológiát tanulok és a nemzetközi kapcsolatok építését. Ez utóbbi tantárgyból a tanár néha megkér, hogy én tartsam az előadást. — Minden bizonnyal figyelemmel kíséri a magyar mezőgazdaságot is. Hogy vélekedik a hazai viszonyokról? — Nehezen tudok véleményt mondani. Nem ismerem a magyar mezőgazdaság valamennyi mutatóját, hiszen nem élek az országban. Annyi azonban bizonyos: nehéz lehetett az átállás a kollektív gazdaságból a privát gazdaságra. Annál is inkább, mert szerintem Magyarországnak a földműves osztály volt a gerince. Akármilyen szegény is volt egy földműves, a saját birtokán úr volt. Két generáció alatt tönkretették ezt az osztályt. A fiatalok már nehezen fogadják el, hogy nekik a hétvégén is az állatok mellett kell maradniuk. Inkább szabadabb munkahelyet választanak. A hajdani földműves, földet szerető szellem kihalt Magyarországon. Hogy miként alakul ki a mostani mezőgazdaság? Nem tudom, de a fiataloknak nyelveket kell tanulni, utazni, megnézni, hogy csinálják ezt nyugaton, ahol nagyobb a hektáronkénti termés. Európának egyébként a mezőgazdasági túltermelés a legnagyobb problémája. Nem tudják, hogy mit csináljanak a rengeteg felvásárolt vajjal, tejjel, gabonával. Idehaza is csak olyan mező- gazdaság virágozhat, amely megtalálja azt a terméket, amire pillanatnyilag szüksége van a piacnak. — Nagyapja nevét vette fel a hetesi iskola és óvoda. Milyen együttműködést kíván kialakítani a tantestülettel Tudja-e segíteni az intézményt? — Nem vagyok milliomos. Nekem amim volt Magyarországon, azt elvették. Ahogy mi erdélyi iskolákat és kórházakat segítünk, megpróbálhatnánk itt is, de előbb össze kell könyörögni a holmit, meg kell magyarázni az adakozóknak, hogy milyen szegényeknek kell. Ha sikerül meggyőzni őket — akik gyakran vágják a fejünkhöz: igen ám, de másutt sokkal nagyobb a szükség —, akkor az adományt 1500 km- ről el kell küldeni. — Újra megfordult Szarkaváron. Milyen érzésekkel távozott ősei mauzóleumából? — Hét éve küzdők, hogy emberhez méltó körülmények között nyugodjon a családom. Egy három kilós dosszié vem tele az iratokkal. Először egy 10 ezer márkás ajánlatot kaptam. Ezt még a családunk ösz- szeadta volna, de amikor részletes költségvetést kértem, akkor kaptam kettőt is. Az egyik 600 ezer, a másik egymillió márkás volt. Azt hiszik, ha valaki külföldön él, azt be lehet csapni. Egy éve Budapestről jött a levél a vagyonkezelőtől azzal a szöveggel: kegyeleti okokból hajlandók megadni a mauzóleum területének ingyenes használati jogát. Azzal a feltétellel, hogy saját költségemen restauráltathatom, és oda bárki szabadon bejárhat majd. Ez azt jelenti: amit tőlem jó állapotban elvettek, és negyven év alatt tönkretettek, azt rendbe hozathatom, de már nem az enyém, s tehetnek mellé akár Coca-colás pavilont is, és mutogathatják boldogboldogtalannak. Én ezt köszönettel visszautasítottam. Egyébként sokan kíváncsiak arra, honnan jöttem. Én viszont nem merem ideküldeni a turistákat, mert ha látják azt a vandál pusztítást, akkor meglesz a véleményük Magyarországról. Lőrincz Sándor Létrejött az Új Nemzeti Színházi Alapítvány Nyilvántartásba vette az Új Nemzeti Színházi Alapítványt a Fővárosi Bíróság. Az alapítványt ötvenöt ismert hazai, illetőleg határon túli személyiség a múlt év decemberében hozta létre társadalmi szervezetek támogatásával. Célja az új Nemzeti Színház - az össz- magyarság Nemzeti Színháza - felépítése ügyének számontartása, a kijelölt Erzsébet téri helyszín és a korábbi közadakozásból származó pénzvagyon rendeltetésszerű felhasználásának elősegítése, törvényjavaslat kezdeményezése az új Nemzeti Színház felépítéséről, funkciójáról, rendeltetéséről, társadalmi és közjogi státusáról. Az alapítvány 15 tagú kuratóriumot választott. A testület elnökévé Szűrös Mátyás országgyűlési képviselőt, ügyvezető elnökévé Császár Angela színművészt, a budapesti Nemzeti Színház tagját választották. Talmi-forradalmi Innen nincs tovább. Ennyi. Mást, többet, jobban a világról és benne az emberről elmondani nem lehet. Ezt érzem mindig, ha valami igazán nagy dolog történik színházban vagy filmen. A következő pillanatban aztán a katarzis szépen, jólnevelten művészi élménnyé, fakó emlékké materializálódik, lenyeli a történelmi kübli. És kezdődik minden elölről. A világ és benne az ember frankón ismételgeti önmagát. A história híróként dolgozik, újabb és újabb papírlapokat fűz a krónikus krónikások internet öntudatába, mítoszokat és legendákat kreál csip-csup forradalmakból, bálványokat, szenteket a halandó kalandorokból. Mohácsi János rendező és a Csiky Gergely Színház társulata jótékony illúziórombolásra vetemedett, amikor színpadra állította Tom Paine, amerikai independent mozgalmár és francia import forradalmár tanulság nélküli történetét. Emberül igyekezett láttatni és beszéltetni (amint tette Shakespeare-, Schiller-, Dürrenmatt- és Kálmán Imre-feldolgozások kapcsán), és tessék, megint mi lett a vége!: esendő, olykor szimpatikusán szánalmas fa- jankókat fabrikált a forradalmi agyizomkolosszusokból, véletlenszerűségükben is megkapó kelj-fel-jancsikat a középkorvégi sötétségben gyertyát gyújtó géniuszokból. A kaposvári Tom Paine-ben minden benne van, amit itt és most, Magyarországon, magyar ésszel fel lehet fogni abból a megannyi szennyből és szemétből, aminek a csíráját egykor a teremtés vagy teremtődés elültette a legnagyobb agyú, legértelmesebb lénységben: az emberben. Önökben, bennetek, (bennem nem.) Dobódik a kérdés, miben más ez az előadás, mint a többi, hiszen a játék itt is játék, ahol adott egy csomó hiszékeny, hinni-akaró néző. A válasz a munkastílusban rejtezik, ami szerintem nem más, mint a Kaposvár-jelenségként aposztrofált Színház: a kaposvári színházcsináló ugyanis saját csodálatosan keserves vagy éppen zavarbaejtően boldog életéből építkezik. És nem a művészet szentségétől áthatott, elvakult tisztelettel kezel egy drámát, hanem úgy, hogy az egyszersmind fel is támadjon poraiból. Paul Foster szerző, ennek alárendelte magát a történet és az egyéniségek arculat- tervezését a társulatra bízta. Moháék pedig visszaéltek a lehetőséggel, és színházat csináltak, jót. Ahol Szűcs Edit jelmez- és Khell Zsolt díszlettervező eszméletlen találékonysággal úszkál a kreativitás gyönyörében; ahol képzeletben még a nemrég elhunyt Fuchs László is előmosolyog dús szakálla mögül; ahol Kelemen József, Né- medi Árpád, Pál Tibor, Bodor Erzsébet, Tóth Eleonóra, Serj Egyed és Tóth Géza (a sor nem teljes) alakítása szabódhat remekbe; ahol a kellékes-sirály- hajóhajtók, Kiss (Húsztóti) István és Szűcs (Szúnyog) Zoltán is elemében lehet; és ahol a magamfajta monty-pythonisták is odalehetnek a gyönyörtől. Az előadást amúgy, hogy valami megdöbbentőre ragadtassam magam, színészek játszák. Tom Paine nem szerep, hanem ő Kovács Zsolt, a kiváló kaposvári színész, a szerepek arca egyszersmind a színpadon lévő szereplő arca. A függetlenségi mozgalom vagy a francia forradalom itt olyasvalami, amit óvodás fiam naponta megvív a neveidében, és amit mindenki naponta megharcol (piti kis csaták ám ezek) a hivatal, a kormány ellen. Történik mindez a waldeni Henry David Thoreau fejével gondolkodva, a polgári engedetlenség iránti kötelességből. E sorokból már- már úgy tetszik, az előadás minden vágya, hogy megváltsa a világot. Pedig mi sem áll tőle távolabb, mint az efféle botorság, amikor igényes szórakoztatással is szolgálhat magának, közönségének. Végtére is, a Tom Paine véres dráma, fergeteges vígjáték, furmányos pamflet egyazon időben és térben. Olyasvalami, mint az élet: undorító és imádnivaló. És minden, ami a kettő között van. Balassa Tamás Kovács Zsolt és Kelemen József a próbán fotó: török anett Sokan jönnek ide kirándulni Másfél éve új falu született Somogybán: Kaszó. Az egykori Kaszópuszta, Darvaspuszta, Kanizsaberek, Bükkpuszta és FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Bördec 176 lakója önálló ön- kormányzatot választhatott. Az addig Somogyszobhoz tartozó település polgármestere Végvári Kaszó kaput nyitott a világra Jenő, a Kaszó Erdőgazdaság Rt vezérigazgatója lett. Miként él az önállósággal Magyarország talán legszebb környezetű aprófalva? Végvári Jenő szerint ismerni kell a település történetét ahhoz, hogy valaki megértse, mit is jelent Somogy legfiatalabb településének lenni. Az egykori Hohenlohe birtokot negyvenöt után államosították. Húsz évig tulajdonképpen semmi különös nem történt. Az erdőgazdaság akkori vezetője, dr. Kiss István megérezte, hogy jó mecénás hiányában nem tudnak előre lépni. A segítséget az akkori katonai vezetéstől kapta meg. Ez persze azt is jelentette, hogy Kaszó zárt terület lett. Egészen 1989-ig, amikor eltűntek a kerítések, s a gazdaság meg a központja megmutathatta igazi arcát a nagyvilágnak. Akkor már állt a vadászház, a pilóták regeneráló központja. A minisztérium sokat tett a terület fejlődéséért. — Amikor lehetőséget kaptunk arra, hogy kinyissuk Kaszó kapuit, elgondolkodtam azon, hogy miért ne intézhetné önállóan a dolgait ez a település — emlékszik vissza a vezérigazgató-polgármester. — Jó másfél éves előkészítő munka után elértük, hogy önálló településnek kijáró címet kaptunk. Hogy mit jelent ez? Az erdőgazdaságot és a települést nem lehet kettéválasztani. A cég haszna teszi lehetővé, hogy a falu gyarapodjon. Korábban négymillió, ma hat és félmillió forinttal gazdálkodhatunk. Ennek nagyobb részét elviszik a környékbeli iskolák: Somogy szob, Nagyatád és Csurgó. Naponta negyven gyerek jár innen iskolába. A gazdaság mintegy szolgáltatásként felvállalta, hogy ingyen szállítja őket, de ez sokba kerül. Ezért is örültünk az iskolabusz akciónak. A kistelepüléseknek nagy segítség ez. Azt persze nem tudjuk, hogy nyertünk-e. Nagy szükség lenne rá. Vannak gondjaink. Darvaspusztán még mindig nincs egészséges ivóvíz. Az idén a DRV, az OTP és az rt összefogásával szeretnénk kutat fúrni. Itt Kaszóban csak részben megoldott a csatornázás. Erre is költeni kell. Egyszer azt mondtam valakinek, hogy Kúszó Nagyatád zöld szíve. Azóta rajtunk ragadt a jelző, de nem ok nélkül. A városból sokan jönnek ide kirándulni. Azt szeretnénk, ha egyre többen ki is költöznének. Ehhez persze előbb meg kell teremteni a feltételeket. Építkezni csak akkor lehet, ha vannak megfelelő közművek. Végvári Jenő szerint Kaszót egyre többen ismerik és szeretik meg. Ahhoz, hogy Kaszó fejlődjön, az is kell, hogy növekedjen a lélekszáma. A Költözz ki a városból! szlogen persze nem elég. Meg is kell tartani az embereket. Ezért is fordítanak nagy gondot a gyerekek taníttatására. A gondozott utcákkal, virágos területekkel azt akaiják elérni, hogy a kaszóiak valóban magukénak vallják a települést. A polgármester-vezérigazgató azt mondja, hogy az önállóság első másfél éve arra volt jó, hogy megalapozzák a következő éveket. Nagy Jenő
