Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-30 / 125. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1996. május 30., csütörtök Ahogy híznak a sertések, úgy fogynak az értékesítési esélyek Exporttámogatás vitákkal Túlnépesedettek az ólak, sok a fölösleges hízó. A tenyész­tők hetek óta várják a választ: kapnak-e központi támo­gatást az élősertések kiviteléhez. A már amúgy is nagy­részt túlsúlyos állatok napi hetven dekát gyarapodnak, s kilóik számának növekedésével egyenes arányban romlik minőségük, értékesítési lehetőségük. Az Agrárpiaci Rendtartás tár­caközi bizottsága két héttel ezelőtt javasolta a földműve­lésügyi miniszternek, hogy engedélyezze a tűlhízott - 110 kilogramm átlagsúlyű - élő sertések exportjának támoga­tását, darabonként kétezer fo­rinttal. Nem tartotta indokolt­nak ugyanakkor a sertésfeles­legből feldolgozott húsipari termékek kivitelének többlet- támogatását. Az ügyben azonban még nincs döntés. Értesülésünk szerint elsősorban azért, mert az érintett szakhatóságok nem tudtak megállapodni abban, hogy hány kilogrammos serté­sekre vonatkozzon a támoga­tás. Tüske Róbert, a Mezőgaz­dasági Szövetkezők és Terme­lők Országos Szövetségének tanácsosa szerint minél ké­sőbb határoz a kormányzat az élőállatok szubvenciójáról, annál nagyobb a veszélye an­nak, hogy a külpiacokon elad­hatatlanná válnak a túlhízott sertések. A gondokat azonban a tá­mogatás megadása is csupán enyhíthetné, mert a szállítóka­pacitás szűkössége, és a kü­lönféle kiviteli korlátok miatt havonta legfeljebb 2CM-0 ezer élősertés kerülhet exportra. A feszültséget valójában az oldaná föl, ha a húsipar meg­szabadulna jelenlegi készletei­től. Csakhogy a gyártóknak is többlettámogatás kellene ah­hoz, hogy értékesíteni tudják raktáron lévő készleteiket. S ha ehhez nem jutnak hozzá, hazai felvásárlási lehetőségeik beszűkülnek. Újvári Gizella Felhők a gazdaság egén Az idén erőteljesen lelassul a stabilizáció, és az államháztartás deficitje is magasabb lesz az előirányzottnál. Mindezt az az előrejelzés tartalmazza, amelyet a Gazdaságkutató Rt. szak­emberei ismertettek tegnapi sajtótájékoztatójukon. A prognó­zis szerint nagy a veszélye annak, hogy az infláció a tervezett­nél magasabb lesz, és 20-25 százalék között állandósul. A kutatók nem tartják szüksé­gesnek a gazdaságpolitika lé­nyeges módosítását, de véle­ményük szerint, a növekedés érdekében gyorsítani kellene a hosszú távú reformok - az egészségügy, a nyugdíjrend­szer - előkészítő munkáit. A bruttó nemzeti összter­mék az idén legfeljebb 1 szá­zalékkal növekszik; a lakosság egy főre jutó reáljövedelme 3- 4 százalékkal; fogyasztása 3 százalékkal csökken. Az idei első négy hónapban a tavaly megkezdődött egyen­súlyjavulás a gazdaság több területén folytatódott, ám a külgazdaságban a folyamat megtört. Az infláció az év első felében átlag 26 százalékos lesz, majd az év utolsó hónap­jaira talán 21-22 százalékra mérséklődik. Évi 21-22 száza­lékos bruttó és 17-18 százalék körüli nettó keresetnövekedést feltételeznek, ami a reálkere­setek 5-6 százalékos csökke­nését jelenti. Várhatóan javul a gazdaság egyensúlyi helyzete. A folyó fizetési mérleg deficitje meg­közelítően 2 milliárd dollárt tesz ki, amivel valószínűleg megegyező nagyságú külföldi működőtőke jön az országba, így a nettó eladósodás nem növekszik tovább. Az előrejelzés szerint a központi költségvetés hiánya 150 milliárd forint körül ala­kul, feltételezve, hogy a társa­dalombiztosítás és az MNB várható veszteségét is köz­ponti forrásokból fedezik. A társadalombiztosítás hiánya lényegesen nagyobb lesz a tervezettnél, s végösszege mintegy 60-70 milliárd fo­rintra rúg. A kamatok szeptemberben ismét csökkennek, és az év végére a 6-12 hónapos kincs­tárjegyeknél 23-24 százalék körüli éves hozam várható. Űj igazgatóságot választottak tegnap a Gabonaforgalmi Rt-nél 69 szövetkezet is tulajdonos ígéretes volt a kezdet Az idegenforgalom első negyedévi mérlege Eszmecsere az agrárszféráról Középszintű érdekegyezte­tési tárgyalássorozat kezdő­dött az agrár munkavállaló­kat és munkaadókat tömörítő három legnagyobb, az ÉT- ben is reprezentált érdekkép­viseleti szervezet, a Mező- gazdasági, Erdészeti és Víz­gazdálkodási Dolgozók Szakszervezeti szövetsége, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szö­vetsége, valamint az Agrár Munkaadói Szövetség kö­zött. Az eszmecseréken a résztvevők megállapodtak arról, hogy közösen tekintik át az agrárgazdaság helyze­tét, az agrárválság leküzdé­sének lehetséges módjait. A céljuk az, hogy az agrárfog­lalkoztatást és a munka vilá­gát érintő kérdésekben jus­sanak megállapodásra egy­mással. Azért, hogy már eb­ben az évben megalapozha- tóvá váljanak a középszintű bértárgyalások, a három szervezet megbízottai konk­rét munkaprogramot fogad­tak el. A MEDOSZ, a MOSZ, valamint az AMSZ felhívással fordultak tag- szervezeteikhez. Felkérték őket, hogy az Érdekegyez­tető Tanács év eleji ülésén született bérajánlások szel­lemében folytassák a helyi bértárgyalásokat. Az említett érdekképviseleti szervezetek kérik tagszervezeteiket arra is, hogy ne várják meg az új minimálbér életbe léptetésé­vel a végső, szeptember 1-jei határidőt, hanem azt minél előbb oldják meg. Ez nem pusztán a munkavállalók ér­deke. ENTIAN PÉNZVÁLTÓ VALUTAELADÁSI ÁRFOLYAMAI 1 egységre, Ft-ban, május 30-án Német márka 96,50 Osztrák schilling 13,90 USA-dollár 149,00 Kaposvár, Dózsa Gy. u. 11. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 67. Nagyatád, Kossuth L. u. 4. LEGOLCSÓBB\\ NÁLUNK! Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 231,95 Görög drachma) 100) 62,72 Német márka 98,99 Olasz líra( 1000) 98,52 Osztrák schilling 14,07 Spanyol pesetái 100) 118,95 USA-dollár 152,96 — Több sikertelen forduló után tavaly lezárult a Dél- Dunántúli Gabonaipari Rt privatizációja. Az addig 100 százalékig állami tulajdonban lévő vállalat sorsa rendező­dött: a termelők jutottak a részvények többségéhez — mondta dr. Tóth Károly ve­zérigazgató, a részvénytársa­ság tegnapi közgyűlésén. Elmondta: a részvények 50 százalék plusz egy szavazatnyi hányadához 69 mezőgazdasági szövetkezet jutott hozzá. Köz­tük 34 somogyi, 33 baranyai és két tolnai. Negyven százaléknyi részesedést három befektető cég szerzett, míg 10 százalék a dolgozóké. Mivel a részvény- társaság összetétele megválto­Május elsejétől módosultak a vállalkozásokat érintő társada­lombiztosítási járulék fizetésé­nek szabályai. Éddig az előző' év utolsó napján érvényes minimál­bért vették alapul a számításnál, ami 12 200 forint volt. Be ne Győző, a Somogy megyei Egészségbiztosítási Pénztár osz­tályvezetője tájékoztatta a So­mogyi Hírlapot arról, hogy az új rendelkezések szerint az előző hónap első napján érvényes mi­nimálbér alapján kell fizetni a já­rulékot. Április 31-jén 14 500 fo­rint volt a minimálbér. Eszerint a főfoglalkozású, nem kezdő vál­lalkozók június 10-én esedékes járuléka 7613 forint. Ha változik a minimálbér, automatikusan zott, ezért tegnap új igazgató­ságot és felügyelőbizottságot választottak. Az igazgatóság új elnöke Pásztohy András, a szentgáloskéri Agrária szövet­kezet vezetője lett. Tagjaivá Tantos Dezsőt, Baranyai Sán­dort, Vermes Andrást, Fóthy Almost és dr. Tóth Károlyt vá­lasztották. A felügyelőbizottság elnöke Gráf József, a szabad­szentkirályi szövetkezet veze­tője lett. A közgyűlésen elfo­gadták a tavalyi üzleti tevé­kenységről szóló beszámolót, valamint a mérleget. A rész­vénytársaság 4,6 milliárd forint bevétel mellett 9,3 millió forint veszteséggel zárta az évet, osz­talékot nem fizetnek. Döntés született az MRP szervezet megalakításáról, amihez a tu­azonnal követi a járulék. Nem mindegyik vállalkozói kört érint azonban a magasabb összeg. Egyes ágazatokban — a halá­szatban, az erdő- és mezőgazda­ságban — a minimálbér maradt 12 200 forint, ezért ott ennek 52,5 százalékát fizetik. Változat­lan a jogszabály a kezdők és a kiegészítő tevékenységet folyta­tók esetében. A társaságok főál­lású tagjainak legkisebb havi já­rulékát szintén az előző hónap utolsó napján érvényes mini­málbér alapján állapítják meg, akkor is, ha ennél kevesebb vagy egyáltalán nem volt jövedelem. Az említett három ágazat itt is kivétel augusztus 31-ig. A bedolgozókra és a megbí­lajdonosok hozzájárulásukat adták. A 10 százaléknyi rész­vénycsomaghoz csaknem 350 dolgozó juthat hozzá. A köz­gyűlésen jóváhagyták- a fel­ügyelőbizottság munkavállalói tagjainak megválasztására vo­natkozó szabályzatot. A szava­zás titkos lesz, és a jelöltnek legalább öt éves munkavi­szonnyal kell rendelkeznie. A szavazást legkésőbb július vé­géig bonyolítják le. A többségi tulajdonosok nevében Berend Ferenc, a pusztakovácsi szö­vetkezet elnöke hatékonyabb gazdálkodást sürgetett. Az ÁPV Rt munkatársa, Kiss György sikeres jövőt jósol a cégnek. Mint mondta: nem le­pődne meg, ha jövőre osztalé­kot fizetnének. (Harsányi) zási, vállalkozási jellegű jogvi­szonyban dolgozókra akkor ter­jed ki a biztosítás, ha a keresetük eléri a minimálbér hatvan száza­lékát, ez jelenleg 8700 forint. A változás érinti a háztartási alkalmazottként, segítő család­tagként dolgozókat is, utánuk ugyancsak 7613 forint minimális biztosítást kell fizetni a munka­adó vállalkozónak. Január elsejé­től él az a jogszabály, mely alap­ján a táppénzhez egyharmad részben a munkáltatónak is hozzá kell járulnia. Erről minden esetben fizetési meghagyást kap az egészségbiztosítási pénztártól. Az egyéni vállalkozó kivétel ez alól, ha betegsége révén kény­szerül táppénzre. I. E. Úgy látszik, a tények nem igazolják a pesszimista elő­rejelzéseket, amelyek az idegenforgalom visszaesé­sét, jobb esetben stagnálását jósolták az idei évre. A Magyar Nemzeti Bank most elkészült összegezése szerint az év első három hónapjában a tavalyinál, és a vártnál is egy­aránt lényegesen több pénzt hozott az országnak a külföl­diek vendégjárása. A pénzügyi mérleg adatai szerint az első negyedévben csaknem 120 millió dollár többlet keletkezett az idegen- forgalomból. Ez a múlt év első három hónapjához viszonyítva több mint 270 millió dolláros javulást jelent. Igaz, akkor az ágazat meglehetősen rosszul rajtolt, s egyenlege jelentős passzívumot mutatott. Ami a konkrét adatokat il­leti: március végéig 336,9 mil­lió dollár volt az idegenforga­lom hozadéka, 31 százalékkal több, mint a tavalyi hasonló időszakban. A kiadások 218,8 millió dollárt tettek ki; ez vi­szont 47 százalékos csökke­nést mutat, amelyet elsősorban a lakossági turistavaluta eladá-- sának jelentékeny visszaesése magyaráz. Az első évnegyedben egyébként - érthetően - a márciusi mérleg volt a legked­vezőbb, kereken 66 milliós többlettel. Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olvasó­ja, hanem ajánlója is lenne a So­mogyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, bará­tai körében új előfizetőt lapunk­nak. Azok között a jelenlegi előfize­tők között, akik új megrendelőt szerveznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Fúszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utal­ványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők név­sorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbe­sítőnk az új megrendelőt személye­sen felkeresi, és ajándékkal is ked­veskedik. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitölt­ve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kjfizeti.--------------------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1996. Előfizetési időszak: ..-tői Előfizetés díja: I I egy hónap 625 Ft I lkát hónap 1250 Ft Beszervező előfizető: Név ...... L akcím: Beszervezett előfizető: Név....... L akcím:. A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e megrendelőlevél beküldésével, aBIURTON FÜSZCRT KCRCSKCDCUHI RCSZVCNVTRRSRSRG által felajánlott vásárlási utalványokat sorso­I lünk ki. J Cégalapítás egy ablaknál Újra főszerephez jut A pénzügyi tárca elfogadja a Kereskedelmi és Ipar­kamara javaslatát, hogy az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében ter­jesszék ki az átalányadózás hatályát - jelentette be teg­nap Medgyessy Péter a ka­mara elnökségi ülésén. A pénzügyminiszter ismer­tette a kormány elképzeléseit az adórendszer átalakításáról is. Tolnay Lajos, a testület el­nöke az ülést követő sajtótá­jékoztatón elmondta: a ka­mara és a PM egyetért abban, hogy kívánatos lenne a vál­lalkozások alapításánál beve­zetni az úgynevezett „egyab­lakos rendszert”. Ezzel sok az átalányadózás? időt és bosszúságot takarít­hatnának meg a vállalkozást alapítóknak, hiszen egyetlen helyen nyújthatnák be a cég­alapításhoz szükséges vala­mennyi dokumentumot. A kamara egyebek között azt is javasolta a Pénzügymi­nisztériumnak, hogy végez­zenek hatásvizsgálatot a be­áramlott külföldi tőkéről: ho­gyan oszlik meg az országban s hogyan működik? Indítványozta az elnökség továbbá, hogy a kormányzat ösztönözze jobban a zöldme­zős beruházásokat. Azzal kell ugyanis számolni, hogy a jö­vőben jórészt csak ilyen be­ruházások révén érkezhet kül­földi tőke az országba. Az utolsó elszámolás folyik a Babodplastnál A műanyag termékeket gyártó somogybabodi Ba- hodplast Kft megszűnt lé­tezni. A cég sikertelenül ju­tott át az egyeztető tárgya­lásokon, így várható, hogy a végelszámolást követően rövidesen megindul a fel- számolási eljárás. Az egykor jól menő kisüzem még az utolsó időszakában is több mint hatvan embernek adott munkát. Ők azonban már jó két hónapja nem kaptak fi­zetést. Látva azonban az üzem nehéz gazdasági helyzetét, hi­ába kérdezték a cég vezetőit a jövőről, az utolsó pillanatig nem kaptak választ. Nemrég a tulajdonos jelentette be egy rögtönzött munkásgyűlésen a rossz hírt: a Babodplast Kft el­len megindul a végelszámolási eljárás, így a dolgozók munká­jára a cég a továbbiakban nem tarthat igényt. A kft vezetői mindenesetre tárgyalásokat folytattak arról, hogy az üzem még hasznosít­ható része hogyan működhetne tovább. Azonban mindmáig ezek a megbeszélések sem hozták várt eredményt. — Még semmi nincs le­zárva, az ilyenkor szokásos el­járás azonban halad a maga út­ján. A babodi műanyaggyár­tásnak így legfeljebb harminc napja van hátra. B. Zs. Minimálbért követő járulék

Next

/
Thumbnails
Contents