Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-29 / 124. szám

1996. május 29., szerda SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Égett az orvosi rendelő Kigyulladt Adándon az orvosi rendelő. Hétfőn este kilenc óra után riasztották a tűzoltókat. Amikor a villanyóra szekrényt kinyitották, az lángra lobbant. A helyi tűzoltók két poroltóval igyekeztek megfé­kezni a tüzet, végül azonban siófoki kol­légáik oltották el vízsugárral. Ők Balaton- szemesről siettek a helyszínre, ahol a a hétfő délutáni nagy esőt követően pincék­ből szivattyúzták a vizet. Esküt tett a polgármester A nágocsi időközi polgármester-válasz­tással kapcsolatban Horváth Pál kifogását elutasította a megyei bíróság is, így dr. Pap Imre polgármester letette a hivatali esküt. Az ünnepélyes testületi ülésen a képviselők Kéri Józsefet választották al­polgármesternek. Dr. Pap Imre polgár- mesterré választásával Herczeg Attila, az általános választásokon a következő leg­több szavazatot elérő képviselő-jelölt is a testület tagja lett. Somogyi előadók az USA-ban A múlt héten az Egyesült Államokban tar­tották meg a Nemzetközi Archeometriai Szimpóziumot. A világ minden tájáról összegyűlt mintegy 300 archeológus kö­zött 4 magyar, ezen belül két kaposvári is volt. Csapó János és Csapóné Kiss Zsu­zsanna két előadást tartott a konferencián. Két festő kiállítása Tabon Bihari Levente siófoki és Cseplits István nágocsi festő válogatott képeiből nyílt ki­állítás Tabon, a Művelődési Házban. Bi­hari Levente bemutatkozott már New Yorkban, Londonban, Bécsben, Párizs­ban, Tokióban és Münchenben is. Főleg tájképeket komponál. Témáit elsősorban a természet, az erdő és mező adja. Leépítés az óvodákban Fokozatos létszámcsökkentésre utalnak Marcali óvodáiban és általános iskoláiban a jövő évi tanévre vonatkozó beíratási ada­tok. Az önkormányzat képviselő testületé határozatban foglalkozott az új iskolai évre történő felkészüléssel és a februárra esedékes pedagógus elbocsátásokkal. Somogyiak a vezetőségben A Somogy megyei küldöttek közül a Ma­gyar Vöröskereszt IX. kongresszusán az országos vezetőségbe választották dr. Só- tonyi Tibornét, dr. Kálmán Sándort, dr. Kovács Jánost és dr. Bognár Jánost, dr. Bognár János az etikai bizottságnak is tagja lett. Káplár Margitot az országos el­lenőrző bizottságba választották. Korszerű műszerek Siófokon A Magyar Elektrotechnikai Egyesület sió­foki szervezete tegnap bemutatóval egy­bekötött előadást szervezett a villamos­iparban dolgozó szakembereknek. Elő­adás keretében a Dédász Jókai utcai köz­pontjában harmincán ismerték meg a Schrack Energietechnik gyártmányait, melyeket a cég képviselői mutattak be. Szakmunkásvizsga az építőipariban A kapos­vári Építőipari Szakmunkásképző Iskolában is megkezdőd­tek a gyakorlati vizsgák. 162 fiatal, nyolc szakmában ad számot tudásáról 14 nap alatt. Képünk az épületasztalosok vizsgáján készült, akiknek egy 60 x 60 centiméteres hőszi­getelt ablakot kellett elkészíteniük fotó: török anett SOMOGYI HÍRLAP Lengyel János jegyzete Kényszer-ésszerűsítés Ezentúl kétszáz emberrel kevesebben látják el a megyei ön- kormányzat feladatait Somogybán. Erről döntött a közgyűlés. A számítások szerint a bér és annak járulékai megtakarításával 76 millió forint pluszhoz juthat a megye jövőre. Az ésszerűsítést a kényszer diktálta. Jákli Péter megyei főjegyző azt mondta: az önkormányzat nem tud tartós házasságban élni 400 millió forin­tos hiánnyal. Elkerülhetetlenné vált a működési kiadások csök­kentése, s nem nehéz megjósolni, hogy jövőre jóval kevesebb lesz az önként vállalt feladat is. Szerte a megyében nincs, aki örülne a hímek. A tényt mégis tudomásul kell venni. Miközben a folyamatos szűkítések és el­vonások a társadalom minden szféráját elérték, az önkormány­zatokat működtető mechanizmus, az intézményrendszer lénye­gében változatlan maradt. Kevés kivételtől eltekintve „energia­faló” szerkezettel. Feladat persze volt bőven: kötelező és ön­ként vállalt egyaránt. A cinikusok azt mondják: elérte a rend­szerváltás az intézményeket, a hivatalokat. Újra kell gondolni a feladatokat, az ehhez szükséges eszközöket és személyi feltéte­leket is. A döntés most elsősorban a megyei fenntartású közép­iskolákat, kisegítő iskolákat, szociális és gyermekotthonokat, közművelődési intézményeket sújtja. Az átvilágítások az utóbbi időben már nem sok eredményt hoztak. A gazdasági kényszer diktál. Nehéz szembenézni vele, s főleg elviselni következmé­nyeit. Át kell alakítani az „önkormányzati ruhatárat”, s nem elég újragombolni a kabátot. Avitt a kabát és a gombbal is ba­jok vannak. Nehéz lenne népszerűt írni a döntés kapcsán. Tisz­tességesebbnek tetszik kimondani a valót, mintsem megalapo­zatlan ígéretekkel áltatni az embereket. Kényszer a megújulás! Lehetne siránkozni, hogy mihez kezdenek az intézmények az elvonások miatt. Lehetne, de nem érdemes. A döntéshozók fe­lelőssége nagy. Új időszámítás kezdődött. Somogybán nincs fölösleg kórházi ágyakból A kamara tiltakozik (Folytatás az 1. oldalról) Néhány hete jött létre ország­szerte, így megyénkben is a te­rületi egészségbiztosítási bi­zottság. Ennek feladata, hogy az önkormányzatiság elve alapján a biztosítottak és a be­fizetők ellenőrizzék, mire köl­tik az általuk befizetett járulé­kokat: ezek Somogybán évente mintegy tízmilliárd fo­rint. A szervezet azért találko­zott tegnap az orvoskamarával, hogy összegyűjtse a szakmai véleményeket, eljuttathassa az Országos Egészségbiztosítási Önkormányzatnak, s jelezze, hogy milyen társadalompoliti­kai hatása van az egészség­ügyet érintő megszorítások­nak. Svajda József, a szervezet elnöke hangsúlyozta: e témá­ban a megye országgyűlési képviselőit is megkeresik, és felhívják figyelmüket a Somo- gyot hátrányosan érintő elkép­zelésekre. Katona József Mindennapi kenyerünk címkéje Nálunk nagy a lelkesedés Egymilliárd 200 millió forin­tos éves bevétellel számol a Sütév. A megyében kilenc termelőhelyen ötszáz dolgo­zója van a cégnek. Vincze Károly vezérigazgató az ő ne­vükben is vendégül látta a társaság új nyereményjáté- kában részt vevő több iskola képviselőjét, s azt kérdeztük, mi a véleményük a kenyér- címke-gyűjtő játékról. Szenté Sándor, az osztopáni is­kola tanára: — Úgy érzem, hogy ma egy társaságnak, cégnek a talpon- maradáshoz mindig ki kell ta­lálni valami újdonságot, szük­ség van az ilyen akciókra. Álta­lános iskolában a gyerekeket bármi ilyesmire ösztönözni le­het. Nálunk is nagy lelkesedés­sel fogadták a tanulók a Sütév Rt akcióját, és csaknem minden osztály jelentkezett. Mi, taná­rok mindig lehetőséget adunk arra, hogy benevezzenek ilyen játékba. Á gond nálunk is csak azzal van, hogy alacsonyak az osztálylétszámok. így aztán nagymama, nagypapa, min­denki gyűjti a címkét, de még így seip vehetjük fel a versenyt a nagyobb iskolákkal, maga­sabb létszámú osztályokkal. A legközelebbi játéknál ezt is fi­gyelembe kellene venni. (X) Négyszázmillió forintos hiánnyal nem lehet tartósan együtt élni Létszámleépítésekről döntött a megyegyűlés (Folytatás az 1. oldalról) Brandtmüller István a gaz­dasági szempontokról szólt. Az ésszerűsítő intézkedések­ben nem az egyensúlyjavító hatást, hanem az államháztar­tási reformmal való összhan­got tartotta a legfontosabbnak. Mint mondta, végére kell járni az olyan gazdasági anomáli­áknak, hogy egyes iskolákban az alapbér 25 százalékát túl­órákra költik, s hogy egy ta­nuló oktatása az egyik kisegítő iskolában 500 ezer, a másik­ban 300 ezer forintba kerül. A főjegyző szerint minden intézményvezetővel tárgyaltak a szigorító intézkedésekről, egyedül az SMK-val nem sike­rült megegyezni. A tanácskozási joggal meg­hívott intézményvezetők is szót kaptak a megyegyűlésen. Károly Irma, a megyei műve­lődési központ igazgatóhelyet­tese is elmondta fenntartásait: méltánytalannak érzi, hogy a racionalizálás során a dolgo­zók négyötödétől meg kell válnia az intézménynek. Hat munkatársukkal és felére zsu­gorított költségvetéssel nem tudják ellátni feladataikat. Jákli Péter főjegyző végül visszavonta eredeti — 24 dol­gozó elbocsátásáról és 10 mil­lió forint költségvetésről szóló előterjesztését —, és kompro­misszumot javasolt: az SMK ugyanabban az épületben foly­tathatja a munkát, maximum 15 munkatárssal és 15 millió forintból gazdálkodhat. Ezt végül 29 igen, 3 nem szavazat­tal és 4 tartózkodással elfo­gadta a képviselő-testület. Megcsappan a tiszteletdíja a közgyűlés tagjainak is: ame­lyik képviselő igazolatlanul hiányzik a közgyűlésről, nem kapja meg a havi alapdíját. A bizottsági ülésről való távol- maradásért a havi tiszteletdíj 20 százalékát vonják meg. Farkas István képviselő javas­latára a jogi bizottság meg­vizsgálja ezeknek a szankci­óknak a kiterjesztését az alel- nökökre is. Együttműködési megálla­podást köt Somogy, Zala és Veszprém megye a franciaor­szági Loire régióval. Az együttműködés középpontjá­ban a Balaton idegenforgal­mának fejlesztése áll. Emellett a falusi turizmus, az oktatás, a szakképzés, a kultúra és a gaz­daság területén is lehetőség nyílik közös projectek megva­lósítására. (S. Pap) Barcson szeptemberben zárják le a hidat (Folytatás az 1. oldalról) Az még továbbra is kérdéses, hogy teljes vagy részleges híd- lezárásra kerül-e sor, azonban a szakemberek ígérik, hogy a gyalogosforgalom áthaladását mindkét esetben lehetővé te­szik. Feigli Ferenc barcsi pol­gármester elmondta: a félpályás hídlezárást szeretné elérni, hi­szen így, ha kissé lassabban is, de a forgalom folyamatos ma­radna. Az amerikaiak viszont abban érdekeltek, hogy mie­lőbb befejeződjön a felújítás, ezért előnyösebb számukra a teljes lezárás. A horvátok min­denesetre július 15-ig elkészítik mindkét változat részletes ter­vét. Col Pentella ezredes az ame­rikai haderők képviselője el­mondta: előreláthatólag au­gusztusban kezdődik az IFOR- csapatok visszavonása, s ez de­cember végéig tart. Ezért szá­mukra a mielőbbi felújítás lenne a legkedvezőbb. Az amerikaiak elmondták: a hídjavítás ideje alatt kerülő­útón, Letenyénél lépnek be az országba konvojaik. Cáfolták azt a hírt, hogy pontonhidat épí­tenének a Dráván. A Drávasza- bolcsnál épülő hídról elmond­ták: ez az uszályhíd a civil for­galom kielégítésére szolgál, és az építésében nem vesznek részt amerikaiak. N. L. ELU,É HEMHOrO HAJ, CEP? MME Semmi baj, ha eseüeg nem érti, hiszen a Malév moszkvai és szentpétervári járatain a teát is magyarul fogják Önnek kínálni. Az a fontos, hogy élvezze az út minden percét, amelyet a Sky Club business osztály új szolgáltatásai garantálnak Önnek. A különbség már a jegykezelésnél kezdődik S K L U B Szültünk rendelkezésére és a figyelmes kiszolgálással folytatódik a repülőgép fedélzetén. Mindezt azért, hogy a fárasztó tárgyalásra kipihenten és felkészülten érkezhessen. A hét minden napján. Járatainkról további információ a pécsi Malév irodában a 72-324-378-as telefonszámon kapható, valamint a Malév Partner-irodákban.

Next

/
Thumbnails
Contents