Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-15 / 113. szám

1996. május 15., szerda / SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Végleges lesz a tervezet Sürgető szükség van az új alkotmányra Az MSZP elnöksége támo­gatja az új alkotmány kon­cepciójának mielőbbi elfoga­dását. Úgy véli ugyanis, hogy ha nem gyorsul fel az alkot­mányozási folyamat, ebben az évezredben nem lesz új alap­törvénye az országnak. A testület tegnap állást foglalt több nyitott kérdésben. Kezde­ményezte, hogy az alapjogok ne célként, hanem kötelezett­ségként, megfelelő intézményi garanciákkal szerepeljenek az alkotmányban. Szorgalmazta: kapjon helyet az alaptörvény­ben a gazdasági-szociális ér­dekegyeztetés, és szabályozzák a közvetlen demokrácia for­máit, az önkormányzatok és a köztestületek funkcióit, felelős­ségkörét, feladatait is. Vastagh Pál igazságügy-mi­niszter a kormány nevében szintén amellett érvelt, hogy a parlament még a tavaszi ülés­szakon fogadja el az alkot­mánykoncepciót. Sürgetően szükséges például a belső jog és a nemzetközi jog kapcsola­tának szabályozása, a gazda­sági, a szociális, a kulturális alapjogok alkotmányos megha­tározása, az állam kötelezettsé­geinek rögzítése. Ezért tartha­tatlan, hogy az alkotmány mó­dosítását moratórium akadá­lyozza, az új megszületése pe­dig késik - mondta a miniszter. Negyvenmilliárdra várnak az önkormányzatok Mások kamatoztatják Eddig még nem kapták meg az önkormányzatok az energia­vállalatok privatizációja nyo­mán őket megillető részvénye­ket, s a késlekedésre nincsen elfogadható magyarázat. Ez a véleménye az SZDSZ or­szággyűlési képviselőcsoport­jának, amelyet tegnap sajtótá­jékoztatón hozott nyilvános­ságra Dióssy László képviselő. Az elmarasztalt: az Állami Pri­vatizációs és Vagyonkezelő Rt. Az önkormányzatokat a gáz- szolgáltatók részvényeinek 40 százaléka, mintegy 19 milliárd forint illeti meg, és hasonló összeg várható az áramszolgál­tatók vagyonából is. Dióssy László utalt arra is, hogy az ön- kormányzatok addig nem él­hetnek tulajdonosi jogaikkal, amíg meg nem kapják a rész­vényeket. Az ÁPV Rt.-nek te­hát mielőbb lépnie kellene. Wekler Ferenc képviselő arra figyelmeztetett, hogy a települé­seknek - nehéz pénzügyi hely­zetük ellenére - nem szabad fel­élniük ezt a vagyont, amit azért előbb-utóbb megkapnak, hanem jó befektetésekkel kamatoztat­niuk kell. Ezért Magyar Önkor­mányzatokért Alapítvány for­mába öntött egy elképzelést, amely szerint a helyi önkor­mányzatok vállalkozást hozná­nak létre a részvények megfelelő forgatására, hasznosítására. Kis község nagy hivatal Felmérés készült 233 helyhatóságnál Ahány önkormányzat, annyi­féle létszámgazdálkodás, ügy­intéző apparátus, ami önma­gában természetes is. A Bel­ügyminisztérium 233 pol­gármesteri hivatalt világított át a közelmúltban. Érdekes és tanulságos tapasztalatokat szereztek. Az 1000 lakos körüli kisközsé­gek között például van olyan, ahol a polgármesteri hivatal 5, és van, ahol 16 tagú - mondja Kara Pál helyettes államtitkár. Az ország egyik 3100 lakosú községében 8, másik hasonló lélekszámú településén 30 személyes apparátus intézi a helyi ügyeket. Még nagyobb az eltérés a 20-30 ezer lakosú városok ka­tegóriájában. Az egyik 21 ezer lelket számláló városkában például 55 személyes a pol­gármesteri hivatal, ugyanakkor egy másik, 20 ezer lakosú város hivatalában 95-en dolgoznak. Magától értetődő, hogy nincs két egyforma önkormányzat, de ekkora eltérések azért nem le­hetnek - vonta le a tanulságot a helyettes államtitkár. Ä vizsgálódás tapasztalatai szerint a legkisebb polgármes­teri hivatal feladatainak ellátá­sához legalább hat személy szükséges. Szakmailag elfo­gadhatatlan, hogy a jegyző mel­lett csak egy-két ügyintéző dol­gozzon. Az egymáshoz közel fekvő kicsi településeken vi­szont célszerűbb körjegyzősé­geket kialakítani. A vizsgálat azt is jelezte, hogy vannak olyan teendők, amelyeket nem feltétlenül a hi­vatalon belül kell elvégezni, hasznosabb külső céget meg­bízni az ellátásával. (Koós) Katonás nap a parlamentben Maratoni ülés, foghíjas padsorok fotó: feb/diósi IMRE Tegnap elfogadta a Ház a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgá­lati viszonyáról rendelkező törvényt. Szépséghibája, hogy az új, előnyösebb fize­téseket biztosító illetmény- rendszerre csak 1999. ja­nuár 1-jéig kell áttérni. A maratoni hosszúságú ta­nácskozási napon - reggel fél 9-től késő estig tartott az ülés - megszületett a hadköteles katonák (sor-, tartalékos és póttartalékos katonák) szolgá­lati viszonyáról szóló törvény is. Ez egyebek közt kimondja, hogy a katonának havonta legalább egyszer eltávozást kell kapnia. Igényelhet lelki gondozást és részt vehet val­lási szertartáson, de erre senki nem kötelezhető. Ha fenyítést kap, a panaszjog kimentése után bírósághoz fordulhat. Napirend előtt ellenzéki képviselők szóvá tették: a kormány azt ígérte, hogy az egészségügyi dolgozók bérét 26-28 százalékkal emelik, de a kórházak fele az átlag 24 százalékot sem kapta meg. Kökény Mihály népjóléti ál­lamtitkár kifejtette, a kormány nem garantálta valamennyi egészségügyi dolgozó bérének 26-28 százalékos emelését; ehhez az intézményeknek is hozzá kell járulniuk. S. Á. Nagyobb aktivitást várnak a köztisztviselőktől Megnyirbált érdekvédelem- Ne legyünk nagy szájúak, de olyan csöndesek sem, mint amilyenek eddig voltunk - mondta dr. Ulrich Károly, nagybajomi jegyző, a Köz- tisztviselők és Közalkalmazot­tak Szakszervezete somogyi szövetségének elnöke, aki vá­lasztmányi tagként vett részt a szakszervezet ötödik kong­resszusán. A Gyöngy Márta megyei titkár kezdeményezésére ren­dezett kaposvári kerekasztal- beszélgetésen arról esett a legtöbb szó tegnap, hogy a je­lenlegi kormányzati magatar­tás teljesen jogtalanul meg­osztja a köztisztviselői kart; a helyi önkormányzati és a központi közigazgatásban dolgozókat, s ez ellen közö­sen kell fellépnie a szakszer­vezetnek. Dr. Vörös Tamás, a köz- igazgatási hivatal főosztályve­zetője, a Közigazgatási Hiva­tali Dolgozók Országos Szakmai Tanácsának elnöke példaként említette: amíg a központi dolgozók harmincöt százalékos illetménykiegészí­tést kaptak, addig a területi közigazgatásban dolgozók 10 százálékot. Dévai Lajosné somogyszobi kongresszusi küldött azt kifo­gásolta, hogy megnyirbálták a helyi érdekvédelem képviselő­inek jogosítványát. A bérezés­ben és egyéb juttatásokban sem egyértelmű a határozat, ugyanis a munkaadók részéről túl sok a feltételes mód: ad­ható, fizethető.- A munkaügyre sincs kiér­lelt kormánykoncepció - je­gyezte meg Tóth Anna, a Me­gyei Munkaügyi Központ szb- titkára, OSZT elnökségi tag. - Az aktuális erőviszonyok ha­tározzák meg, hogy hova kerül a munkaügy. Gyöngy Márta elmondta: Somogybán eredményesen tevékenykedik a szakszerve­zeti együttműködési fórum — a pedagógusok, az egészség- ügyi, és a közművelődési dolgozók szakszervezeti ve­zetőinek részvételével, ám a helyi szervezetektől nagyobb aktivitást várnak. (Lőrincz) Vétójog. A Fidesz és a Liga vé­leménye szerint elkerülhetetlen az ÉT rendszerének megújítása. Célszerűnek tartanák, ha ismét teret kapna a tanács munkájá­ban a vétójog. Azt is elvárnák, hogy az Érdekegyeztető Tanács szervezetének megújítása nyo­mán a fontos kérdések ezen a plénumon, és ne a miniszterel­nöki dolgozószobában dőljenek el - közölték a két szervezet képviselőinek találkozója után. Előzetes vélemény. Az SZDSZ Országos Tanácsának szombati ülésén a gazdasági bűnüldözés kérdéseiről is tár­gyalni fognak. Ennek kapcsán tegnap bejelentették: a párt egyetért a Legfelsőbb Bíróság elnökének azzal az elképzelé­sével, hogy a nagyobb gazda­sági pereket a megyei bírósá­gok tárgyalják első fokon. így ugyanis gyorsabban befejeződ­hetnének az ügyek. Kényszerpihenő. Június 1-jé- től augusztus végéig a hétvége­ken és ünnepnapokon idén is megtiltják hazánk közútjain a 7,5 tonnánál súlyosabb jármű­vek közlekedését. A szabálysér­tőket 50 ezer forintig teijedő pénzbírsággal sújthatják, s akár 30-40 órás kényszerpihenőre is kárhoztathatják. Tlsztnjítás. A Magyar Mun­kaadói Szövetség III. küldött- közgyűlésén értékelték az el­múlt év munkáját és megtár­gyalták a társadalombiztosítási önkormányzatokban tevékeny­kedő képviselőik beszámolóit. A vezérkar megújításakor ismét Orbán Istvánt, az Egis Gyógy­szergyár Rt. vezérigazgatóját választották elnökké. Félretett forintok. Április­ban 27,7 milliárddal emelkedett a lakosság nettó pénzügyi meg­takarításainak állománya. Ezzel az év első négy hónapjában összesen 146,6 milliárd forint­tal nőtt az ilyen címen regiszt­rált pénzek összege. Tavaly eb­ben az időszakban 108,5 milli­árd forintot tettünk félre. Megkettőzött rendőri jelenlét, mobiltelefon a kalauzoknak Megfékezik a fenegyerekeket Egy most elkészült mérleg szerint csaknem félmilliárd forint értékű kárt okoztak tavaly a rongálásokkal, lopásokkal és gyújtogatásokkal a vandálok. Egy évvel korábban a kárösz- szeg még „csak” 233 millió forintot tett ki - mondja Ben- csik László, a MÁV Rt vasút- biztonsági főosztályának veze­tője. A személykocsikban okozott kár öt év alatt megtíz­szereződött, tavaly elérte a 150 millió forintot. Egyes vo­nalakon némely éjszakai „diszkószerelvény” teljesen szétverve, lecsupaszítva érke­zik meg a célállomásra. Ta­valy négyszer annyi színes­fémből készült vasútbizton- sági berendezést, kábelt vittek el a tolvajok, mint egy évvel korábban. A tapasztalat szerint a fo­lyamat erősödik, egyre dur­vábbakká válnak a cselekmé­nyek. A MÁV kapcsolatban áll a rendőrség különböző szerveivel; a korábbinál több rendőr van a vonatokon, egyenruhában és civilben is. A szolgálatot teljesítő vasu­tasokat folyamatosan ellátják mobiltelefonnal. Ily módon a mozdonyvezetők, a vonatkísé­rők, valamint a kalauzok pil­lanatok alatt riaszthatják egy­mást és a rendőrséget. Az au­tomata telefon egyik vonalán tárcsázás nélkül, közvetlenül elérhetik azt a legközelebbi rendőrőrsöt. (Deregán) Pénzforrások. A kormány idén mintegy 217 milliárd fo­rintot különített el a központi költségvetésből környezet- és területfejlesztési célolo-a. Ebből 37 milliárd forint jut infrastruk­turális beruházásokra. Az ága­zatban megvalósuló fejleszté­sek a turizmus előrelépését is szolgálják - hangsúlyozta teg­nap Baráth Etele, az Ország- gyűlés Környezetvédelmi Bi­zottságának elnöke. Rendőrkézen. Megkerült az Egerből május 8-án ellopott műkincsek többsége, s elfogták a 25 milliós lakásbetörés egyik feltételezett elkövetőjét is. A cinkosok, s a még meg nem ta­lált értéktárgyak felkutatásához a lakosság segítségét kérik. Rendben a rendszám? A mini kamera éles szeme a másodperc törtrésze alatt felis­meri a lopott gépkocsit. A budapesti rendőröknek tegnap átadott szerkezet elektronikus agyába ugyanis minden eltulajdonított gépkocsi rendszámát folyamatosan betáplálják. S ha ilyet azonosít, nyomban jelzi á járőrnek, hogy autótolvaj a láthatáron fotó: feb/diósi imre Megjelent a májusi Lakáskultúra! Benne: A Jellegzetesen női lak A Minilakások 2. A Ötletadó galéria A Tudósítás egy Kossuth-dijról A A kertbe ... Összeállítás kerti bútorokról, fűnyírókról és egyéb, kertbe való újdonságokról A A házigazda: Kerekes Éva Ne feledje tehát: Új hónap, új Lakáskultúra! « ? 6 j ft. t M I X HAVON?* x:<xi. fVÍOiAA« * I 9 '> 6; S . H A | VI J * 3t t 9 FT Lakáskultúra

Next

/
Thumbnails
Contents