Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-15 / 113. szám

1996. május 15., szerda SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Föllendülőben a mezőgazdasági vállalkozások Somogyjádiak napszámban Kedvezményt kapnak a többgyerekesek és a munkanélküliek Családi házból óvoda Szívesen játszanak a kicsik az udvaron Somogyaszaló lakosságának egyötöde iskolás korú. A te­lepülésen csaknem húsz éve szűnt meg az alsótagozatos általános iskola, azóta a gye­rekek egy része Mernyén, másik Kaposváron tanul. Az újbóli iskolaalapítás ügye többször is szóba került már - tudtuk meg Fajcsi János pol­gármestertől de úgy látják, a mai gazdasági helyzetben felelőtlenség lenne ilyen nagy beruházásba fogni. Az iskolát nemcsak megálmodni kell, hanem fenntartani is. Az idén így is kétmillió-hétszázezer forintjába van az önkormány­zatnak az ötven általános is­kolás. Ennyit fizetnek ugyanis a mernyei és a ka­posvári iskoláknak az aszalói gyerekek után, fedezve a fej­kvóta és az iskolai költségve­tés közötti különbséget. A legkisebbeket nem akar­ták kitenni az utaztatás ne­hézségeinek, ezért öt éve óvodát létesítettek. Családi házból alakították ki. A gyermekintézmény kihasz­náltsága teljes: huszonöt gye­rek jár az egyetlen osztatlan csoportba. Ballay Aladárné óvodavezető kaposvári gyer­mekintézményből ment dol­gozni lakóhelyére, ma már nem cserélne a jól felszerelt városi óvodákkal.- A csoportszobát lassan kinövik a gyerekek - mondta de hatalmas érték a nagy udvar, s alatta a rét, amely té­len a vidám szánkázások színtere. Benne élünk a ter­mészetben, tavasszal kirán­dulni, ősszel lovaskocsizni visszük a gyerekeket. A szü­lők segítségével most újítjuk fel az udvari játékokat: az ügyes apukák összebarká­csolják, amit amúgy méreg­drágán kellene megvenni. Rengeteg lehetőség van a mozgásra; fölszereltünk gyű­FOTÓ: KIRÁLY J. BÉLA rőt, kötéllétrát, mászókát, fo­cikaput. Két éve létrehoztunk egy alapítványt az egészséges óvodai életért, s ennek segít­ségével tudunk sportszereket vásárolni. — Kik támogatják az ala­pítványt? — A helyi családok, a falu vállalkozói adták össze az alaptőkét; még városi adako­zónk is volt. Minden év no­vemberében bált rendezünk a felnőtteknek, s ennek a bevé­tele is az alapítványt szol­gálja. Az idén ötödik évfordu­lónkat ünnepeljük, ez alka­lomból kiállítást is tervezünk. Az óvodának saját kony­hája van, innen kapják ebéd­jüket a szociálisan rászorulók is. Sok a hátrányos helyzetű kisgyermek, a családokban nem ismeretlen a munkanél­küliség. Ők, valamint a há­rom- vagy többgyerekesek kedvezményt kapnak a térí­tési díjhoz. Izményi Éva Csökölyiek választás előtt Bizonytalan a munkanélküliek holnapja — Továbbra is zárva a patika A somogyjádiak zöme a rend­szerváltás előtt a falu körze­tében lévő nagyobb vállala­toknál dolgozott. A községben nem létesültek új munkahe­lyek; ezért is érintette érzé­kenyebben a jádiakat a gaz­dasági átalakulás. A munkaképes lakosság 20-25 százaléka munkanélküli So- mogyjádon. Ló'rinczné Kiss Ilona polgármester szerint a munkaügyi központ adatai nem a valós helyzetet mutatják, mert ez annál sokkal rosszabb. A támogatásból kiesők ugyanis nem regisztráltatják magukat. A 17 jövedelempótlósból csak 2 a férfi, a többi nő. Nekik ha­vonta 160 ezer forintot fizet az önkormányzat. A polgármeste­rasszony állítja: ha egy so- mogyjádi munkát keres, legké­sőbb 5-8 hónap alatt talál is. Kivéve az 50 év körüli nőket. Őket már sehol sem alkalmaz­zák, és előnyugdíjra, korked­vezményre sem jogosultak. Ha nem sikerül időben elhelyez­kedniük, minden keresettől, így A hencsei Sindler Istvánná háza tatarozására 50 ezer fo­rint kamatmentes kölcsönt szeretett volna kapni az ön- kormányzattól, ám kérelmét elutasították. A nyugdíjas asszony szerkesztőségünkhöz küldött levelében azt kifogá­solja, hogy a gázbevezetés miatt nem kap kölcsönt, s így nem tudja majd megjavít­tatni a beázó háztetőt, a meg­repedt kéményt. A gázbevezetésre szerinte nem kapható a falu többsége, mivel sok a nyugdíjas és a munkanélküli. Sindlerné úgy tudja: öt-hat család kéri csak a gázt, s a tervezett 50 ezer forin­tot senki sem tudja kifizetni. Hencse már korábban ka­csingatott a tartályos vagy a ve­zetékes gáz felé. A Prímagáz azt ígérte: a múlt év karácso­nyára már konvektornál mele­gedhetnek a hencseiek. Az ígé­ret nem valósult meg, a falu képviselői azonban nem tettek le a gázról. Pál ka Sándor pol­gármester elmondta: a települé­sen élők 68-70 százaléka kérte a gázt. Most Kadarkúttal közö­sen fognak hozzá a beruházás­hoz, ám meglehetősen elszaba­dultak az árak. A polgármester szerint lehet, hogy százezer fo­rintnál is többe kerül majd egy családnak a gázcső kerítésen belüli elhelyezése. Palka Sándor a panaszos le­a jövedelempótló támogatástól is elesnek. A jövedelempótló támogatásban részesülők közül többen becsületesen dolgozná­nak, de hiányzik a 8 általánost ’ igazoló papírjuk. A cégek zöme enélkül nem alkalmazza őket, annyian pedig nincsenek, hogy tanfolyamot lehetne indítani számukra. Különösen a cigá­nyoknál jelent ez gondot. Szá­mukra marad a segédmunka és az idényjellegű napszám. Szerencsére az utóbbi időben megszaporodott a jól menő egyéni mezőgazdasági vállal­kozók száma, és a szövetkezet is talán a legjobb eredményeket mutatja a megyében. Évente meghirdetik a répakapálást, melynek révén biztos jövede­lemhez juthatnak a munkanél­küliek. Akadt, aki 4 hektárt is elvállalt egy nyáron, s 60 ezer forint ütötte a markát. A jöve­delempótló támogatással együtt ebből már szerényen, de meg tudnak élni. Biztató, hogy ma már a mezőgazdasági vállalko­zók zöme foglalkoztat napszá­mosokat. Várnai Ágnes vél kapcsán megjegyezte: is­meri az ügyet. Igaz, hogy ta­valy 200 ezer forintot ki tudtak szorítani a költségvetésből la­kásfelújítási támogatásra — amit négy család kapott —, ám az idén a testület úgy döntött: ilyen célból senkinek sem ad kamatmentes kölcsönt. Sindlerné akkor nyújtotta be a kérelmét, amikor még nem volt kész a költségvetés. A pol­gármester elmondta az asz- szonynak, hogy a költségvetés jóváhagyása után jelentkezzen, akkor már többet tud mondani. Az asszony viszont nem kereste fel. A polgármester arról is tud, hogy Sindlemével fizettettek 800 forint illetéket. Azt ígérte: visszaadják a pénzt. Palka Sán­dor szerint a támogatásra szánt összeg Hencsén sem elég. Ko­rábban félmillió forint jutott kamatmentes lakásfelújítási kölcsönre. Most' azonban egyre kevesebbre futja. A polgármes­ter nem rejtette véka alá: baj van néhány hencsei fegyelmé­vel. Példát is említett: tíz éve készült el a vezetékes ivóvíz­rendszer. Akkor akik kértek, kaptak kölcsönt. Évente 2500 forintot kellett volna fizetniük. Van olyan család, amely fizetés helyett inkább üzenget: csinál­janak akármit, akkor sem haj­landó a törlesztésre. Az önkor­mányzat lehet, hogy sohasem tudja behajtani az elmaradt ösz- szegeket. Lőrincz Sándor Betegségére hivatkozva mon­dott le Simon Endre, Csököly polgármestere. Székére töb­ben is pályáznak. Musztács Gyula körjegyzőt arról kér­deztük, mit örököl a falu le­endő első embere. — Mindenekelőtt a jóváhagyott költségvetést; ez 2 millió forint­tal kevesebb a tavalyinál. Az 51 millió 466 ezer forint 55 száza­lékát oktatásra fordítja az ön- kormányzat. Fejlesztésre 1,5, felújításra 1,88 millió forint jut, s több mint 8 millió forintot osztanak ki támogatásokra. A polgármesteri hivatal épü­letét rá kellene kötni a gázra, s az is régi terv, hogy Csökölyből út vezessen Kisbajomba. A tor­naterem lapos teteje megérett a felújításra, csakúgy, mint a gyógyszertár belseje. A csökö- lyieknek — mivel nem műkö­dik a patika — Kaposvárra, Nagybajomba vagy Kadarkútra kell elutazniuk, hogy hozzájus­sanak a gyógyszerekhez. Aggasztó gond az emelkedő munkanélküliség. A 2876 lel­kes falu lakosságának 12-13 százaléka maradt kenyér nél­kül. Bizonytalan a jövedelem- pótló támogatás alól kikerülők holnapja is. Musztács Gyula szerint sok­kolta az embereket, hogy újból választaniuk kell. Több falubeli elmondta: nem értik igazán, miért mondott le a polgármes­ter. Ők négy évre választották. De ha már így alakult, június 2- án leadják a szavazatukat. Lőrincz Sándor Bemutatót tartottak a szennai iskolában Művészeti bemutatót tartottak a szennai általános iskolában. Bemutatkozott a tánccsoport, az énekkar angol összeállítás­sal lepte meg a nézőket, és a te­hetséges versmondók, bábosok is a közönség elé léptek/Ezen a napon találkoztak az iskolá­sok és a tanárok Balás Béla ka­posvári megyéspüspökkel is. Sulitáborba készülő jutái iskolások Az idei tanév utolsó hetét ismét sulitáborban tölti a jutái kisis­kola huszonkilenc tanulója. A fonyódligeti táboroztatás költ­ségeinek a felét a jutái önkor­mányzat vállalta magára, a szü­lői munkaközösség pedig gyer­mekenként épp ezer forinttal já­rult hozzá a táboroztatáshoz. Létszámcsökkentés Kadarkúton is A kadarkúti önkormányzatot sem kerülte el a létszámleépí­tés. Az önkormányzati hivatal­ból egy, a szociális ágazatból pedig két dolgozót bocsátottak el. A pedagógusokat nem érin­tette ez a létszámcsökkentés. Középkori földvár feltárását tervezik Kedvelt szórakozóhely volt a dombóvári Szigeterdőben lévő Bástya söröző. Az épület állaga — mivel üresen állt — lerom­lott, s kezdték széthordani az építőanyagot. Az épületet ha­marosan lebontják. A területen a Magyar Tudományos Akadé­mia munkatársai egy középkori földvár feltárását tervezik. A dombóvári földvár a maga ne­mében igen ritka; az eddigi ta­nulmányok szerint meglehető­sen jó állapotban maradt meg. Hatvankét gyerek bajomi otthona Jelenleg 62 gyermekkel foglal­koznak a nagybajomi csecse­mőotthonban. Közülük 52 há­rom évesnél fiatalabb, és tíz ér­telmi fogyatékost is nevelnek. Harminchárom szakember vi­seli gondját a gyermekeknek. Az idén nem jut már kamatmentes kölcsönre Gázos gondok Hencsén Könyvszállítmány Kadarkútra Az idén 130 ezer forintért vásá­rolnak új könyvet a kadarkúti könyvtárba. Az olvasók több­sége kisdiák és nyugdíjas. A 490 beiratkozott tag közül 350 ta­nuló. A középkorú olvasók ará­nya visszaesett az utóbbi évek­ben — tudtuk meg Bukovicsné Pál Máriától, a könyvtár veze­tőjétől. Népszerű a tudományos és az ismeretterjesztő olvasmány. So­kan kölcsönöznek regényeket és verses köteteket is, illetve krimit és fantasztikus történeteket. A nők többsége szerelmes regé­nyeket keres. A tízezer kötetes könyvtárban szorgalmas olva­sók az idősek. Három napilap és kilenc folyóirat között válogat­hatnak. Emellett csaknem száz­féle hanglemezt hallgathatnak, s vannak videófilmjeik is. H. M. Karikásostorok Homokpusztáról A homokpusztai Tóth Vendel harminc éve foglalkozik faragással, korábban a háziipari szövetkezetnek dolgozott. Az idős férfi keze nyomát míves furulyák, díszdobozok, tálak, ostornyelek őrzik — gazdag somogyi motívum­kinccsel. Most egy német kiállítás anyagát faragja. fotó: lórincz Sándor A nagyberki szövetkezet lemondott az állattartásról Eladták a tehenészetet Eladta mosdósi tehenészeti te­lepét a nagyberki szövetkezet. Egy osztrák kft vásárolta meg. Az állattartás három éve vesz­teséges volt már, ezért adták el a telepet - tudtuk meg Parrag Imrétől, a nagyberki Kaposvöl- gye mezőgazdasági szövetkezet elnökétől. Kapóra jött az oszt­rák cég ajánlata, és szerződést kötöttek vele. A teleppel együtt eladták a szövetkezet 520 fejős tehenét és annak szaporulatát is. A külföldi vállalatnak tervei vannak az állattartással, így hosszú távon fenntartja a mos­dósi telepet, is. A nagyberki szövetkezetnek korábban évente 90 millió fo­rint bevétele volt állattartásból. A nyolcvanas évek derekán ugyanis megérte a szarvas­marha-tartás, ám az utóbbi né­hány évben csak a veszteség halmozódott. A mosdósi telep korábban negyvenhat dolgozónak adott munkát; az új tulajdonos har­minckettőt vett át. Tizennégy ember sorsa bizonytalan: várha­tóan munka nélkül maradnak. Az osztrák cég a tejet ezután is a szekszárdi tejüzembe szál­lítja. Parrag Imre beszámolt arról is: ezután már csak növényter­mesztéssel foglalkoznak a nagyberki szövetkezetben. Az idén 150 millió forint bevételre számítanak. Most jó esélyük van arra, hogy némi hasznot is elkönyvelhessenek. (Harsányi)

Next

/
Thumbnails
Contents