Somogyi Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-09 / 83. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1996. április 9., kedd AGRARHIREK Reformmérleg. Sikeres volt az Európai Unió mezőgazda- sági reformja: stabilizálódtak a piacok, mérséklődtek a készlet- feleslegek, és javult a jövedelmezőség. Ez derült ki az 1992. évi reformhatározatok végrehajtásának tapasztalatait ösz- szegző időközi mérlegből, a legutóbbi három év adatainak sommázatából. Mérséklődő terhek. Az EU tagországainak gabona- és marhahúspiacán 7,4, illetve 5,5 százalékkal csökkentek három év alatt az árak. Az unió így anélkül képes eleget tenni a GATT-ban vállalt nemzetközi kötelezettségeinek, hogy további terheket róna Nyugat-Eu- rópa országainak növénytermesztőire és állattenyésztőire. Erről Franz Fischler, az Európai Unió agrármegbízottja számolt be magyarországi látogatása idején. llgarprogram. Az Európai Unió a mezőgazdasági termelés visszafogását az úgynevezett területpihentetési program bevezetésével érte el. Az „ugarprogram” váratlanul kedvező fogadtatását sikerként könyvelik el a szakemberek. Ennek hatására a termelésből kivont földterület tavaly és tavalyelőtt újabb 1,3 millió hektárral növekedett. Nagysága ma már 7,2 millió hektár. Gabonából takarmány. A gabonaárak csökkenésének hatására 1992 óta évente 5 millió tonnával többet használtak fel takarmányozásra Európa fejlett országaiban. Ennek eredményeként a nyugat-európai intervenciós készletek az 1992-93 évi 33,3 millió tonnáról 7 millióra csökkentek, ami költségmegtakarítással járt. Sok az adó, kevés a dohány Nem mondanak le róla, csak olcsóbb forrást keresnek Huszonhétről huszonkétmilliárdra csökkent az elmúlt hat esztendőben a legálisan értékesített cigaretták száma Magyarországon. A visszaesés nem a dohányzás elleni küzdelem érdeme, sokkal inkább a feketegazdaság rovására írható. Az állam a kieső forgalmat egyre nagyobb sarccal igyekszik ellensúlyozni. A dohánygyárak termelése pedig csökken. A BAT Pécsi Dohánygyár a feketegazdaság elleni küzdelem első lépéseként a nyomozó és felderítő szervezetek - rendőrség, Határőrség, vámhatóság - anyagi ösztönzésére pénzügyi alap létrehozását szorgalmazza. A szakemberek elképzelése szerint az országba illegálisan kerülő dohányáruk értékének 1 százalékát közalapítványba tennék, ahonnan jutalmazni lehetne a felderítésben eredményesen közreműködő szervezeteket. Annak érdekében, hogy a hazánkban árusított dohány- termékek után fizetendő adó eljusson a költségvetésbe, a vállalat javasolja, hogy a jövőben az állami büdzsé egy összegben kapja meg a gyártótól a termékeket terhelő különféle - áfa, fogyasztási, és egyéb - adókat. Ne kényszerüljenek e tetemes pénzösszegeket külön-külön behajtani a gyártón és a kereskedőn. A szakemberek szerint ez azért is megfontolandó lenne, Év Állami adóbevételek a dohányiparból Legális cigaretta értékesítés alakulása milliárd Ft. milliárd szál 1989 _ 27 1990 18,51991 28 25 1992 311993 44 — , 1994 58 21,9 1995 60 22 mert a jelenlegi szabályozók további szigorításának következményeit a gyártók kénytelenek áthárítani a fogyasztókra. Az ebből eredő újabb forgalomcsökkenés már előrevetíti a több mint százezer embert foglalkoztató dohányipar leépülését, munkahelyek megszűnését. U. G. A lakossági bizalom indexe márciusban Az enyhülését várják la ÍIHOSl A lakossági bizalmi index értéke mínusz 58. Az előző havi mínusz 66-os értékhez viszonyított emelkedés a lakosság javuló várakozásait jelzi. Nemcsak az ország jövőbeli gazdasági helyzetét illetően, hanem a háztartások várható pénzügyi lehetőségeit firtató kérdésre is optimistább válaszokat adtak az emberek. A legnagyobb javulás mégis a makrogazdaság várható alakulásával kapcsolatban tapasztalható a lakosság jövőképében. Ugyanakkor az ország gazdasági helyzete szempontjából az elmúlt 12 hónapot értékelték minden eddiginél pozitívabban. Ezzel - bár a jelenlegi helyzetet a múlt évinél még mindig rosz- szabbnak látják a válaszadók - a tavalyi gazdaságpolitika Bokros Lajos nevéhez fűződő sikereit értékelték. Köztük is elsősorban a' makrogazdasági egyensúly javulását, a Valutaalappal történt megállapodás megkötését és OECD-tagsá- gunkat értékelték. A makroszinten végbement kedvező folyamatok ellenére nem hunynak szemet a tény felett, hogy életszínvonaluk a megszorítások hatására jelentős mértékben romlott, reáljövedelmük csökkent. Ezt igazolták a háztartások pénzügyi helyzetére adott - a februárinál is pesszimistább - válaszok. A januári és a februári - nagyrészt hatósági - áremelések hatására felgyorsuló inflációt fájlalja a lakosság, és a következő egy évre vonatkozó inflációs várakozásai fokozódtak. A gazdaságpolitika irányvonalát illetően mégis változásra számít a lakosság. A korábbi, következetes, szigorú megszorítások jellemezte politika eredményei nyomán szeretnének fellélegezni az emberek, és a pénzügyi szigor enyhülését tartják valószínűnek. Az államkötvények vételi és eladási árfolyamai 1996. április 05. nettó vételi nettó eladási felh. kamat eladási árf.-hoz kötv. árf. % árfolyam % % 1996.04.05. tartozó hozam 1 1996/A 92,89 94,70 4,43 23,95 1996/F 99,99 100,37 15,49 23,55 1996/K 100,10 101,75 9,84 23,93 1996/N 99,57 99,88 26,01 23,52 1996/0 102,64 104,50 8,92 23,95 1996/P 103,46 105,82 25,84 23,95 1997/C 91,00 93,06 1,44 23,99 1997/D 100,00 102,00 7,80 1997/E 100,00 102,00 1,33 1997/H 97,84 100,55 21,44 24,02 1997/J 100,50 102,50 8,81 1997/K 100,50 102,50 5,32 1997/L 101,50 103,50 5,50 1997/S 100,50 102,50 9,12 1997/1’ 103,10 105,12 6,45 23,96 1997/U 104,03 106,57 23,09 23,96 1997/V 105,94 109,08 4,08 24,04 1997/W 108,05 112,30 20,34 24,04 1997/X 99,50 101,50 1,17 1997/Y1 103,92 106,36 13,89 24,00 1997/Y2 104,80 107,78 13,89 24,00 1997/Z1 104,45 107,34 7,40 24,03 1997/Z2 105,27 108,69 7,40 24,03 1998/A 99,50 101,50 1,58 1998/D 98.50 100,50 11,69 1998/G 98,50 100,50 0,50 1998/G2 98,50 100,50 0,50 1998/H 97,79 101,78 0,99 24,09 1999/B 98,50 100,50 7,67 2000/B 98,50 100,50 9,86 2000/C 98,50 100,50 21,08 2005/C 98,50 100,50 19,15 Az MNB az árfolyamok napközbeni változtatásának jogát fenntartja. Az államkötvényeket bruttó árfolyamon forgalmazzuk. Bruttó árfolyam = nettó árfolyam + az esedékesség napjáig felhalmazott kamat. Az államkötvényeket az MNB Somogy Megyei Igazgatóság forgalmazza, ahol részletes információt nyújtunk az érdeklődőknek. (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4., tel.: 419-411, fax: 412-959). Kemping világtalálkozó Idén hazánk ad otthont az 58. Kemping Világtalálkozónak. Az Alsóörsön július 25. és augusztus 5. között tartandó rendezvényre a világ minden fájáról érkeznek látogatók. A vendégek fakultatív kirándulásokon megismerhetik hazánk fővárosát, a Balaton nevezetességeit, az ország legszebb tájait, Magyarország népi kultúrájának jellegzetességeit. A Kemping Klubok Nemzetközi Szövetsége (FICC) is Magyarországon tartja ez idő alatt küldöttgyűlését. GUALKa 480 wr rw GYÜMÖLCSÖSBEN ES SZŐLŐBEN AZ ÖSSZES GYOM ELLEN A LEGALACSONYABB KÖLTSÉGGEL A hátipermetezővel a kijuttatandó szer mennyisége: 0,7-1,5 deciliter 10 liter vízben. Teljes felület gyomirtásánál 2-6 l/ha, csak sorkezelés esetén 1-3 l/ha dózisban. TOTÁLIS MEGOLDÁS A GYOMOK ELLEN! Keresse a mezőgazdasági és a gazdaboltokban! További információval szívesen áll rendelkezésükre az ALKAGRO KFT képviselője: Pavliscsák Csaba Telefon: 06-30-489-077 KI E1VIELVE FELEMELI Már csak 4 hétig veheti igénybe azt a kiemelkedő lehetőséget, amely Önnek a siker felemelő érzését jelentheti! ^ Ne mulassza el, emelkedjen ki a sokaságból az ARANY OLDALAK Somogy megyei kiadványa segítségévek MAGYAR TELEFONKÖNYVKIADÓ Korlátolt Felelősségű Társaság MTT 2040 Budaörs, Szabadság út 117. Tel.: (23) 420-010, (23) 424-999 Fax: (23) 420-487 Kérek ingyenes tájékoztatást a megyei telefonkönyv kiemelt megjelenési lehetőségeiről. Tel./fax: .................................... A RANY OLDALAK - Keresve sem talál jobbat!