Somogyi Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-27 / 99. szám
1996. április 27., szombat SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 13 Egy vállalkozó háborúja Éder István barcsi építési vállalkozó háborúban áll — a jelentős anyagi és erkölcsi vérveszteségek miatt ez nem túlzás — a megyei munkabiztonsági és munkaügyi felügyelőséggel. A január óta egyre dagadó ügy voltaképpen két történet. Az egyik egy vállalkozó tönkretételéről, a hatóság túlkapásairól szól. A másik egy emberei életét veszélyeztető konok vállalkozóról, aki többszöri figyelmeztetés után sem volt hajlandó megszüntetni a szabálytalanságokat. Az ügyben több bírósági és egyéb hatósági eljárás folyik, így a jog betűje szerint előbb utóbb kiderül az igazság. Az esetnek vannak azonban a konkrét vitákon túlmutató, végiggondolásra érdemes tanulságai is Éden, István vállalkozó így mondta el kálváriáját: —1978 óta vagyok vállalkozó a könnyűfémszerkezet szerelő és gyártó szakmában. Az utóbbi években egy máig üzleti titoknak számító korszerű technológiával dolgozom. Az eljárást a fiaim Luxemburgban sajátították el. Januárban Kaposváron a Dombóvári út 1-ben végeztünk tető- szerkezet szerelést egy kaposvári kft alvállalkozójaként. Félelmet keltő hatóságosdi Az építési területen 9-én megjelent Végh Sándor munka- védelmi felügyelő, akivel két éve már volt afférom. Megkérdezte kik dolgoznak ott, kinek, hogyan... Az ott dolgozó emberek azonban távollétemben elzárkóztak a felvilágosítástól. Másnap azután — épp tető — felső előkészítő munkát végeztünk, amikor délelőtt vagy tizen — köztük egy egyenruhás rendőr—megjelentek a munkahelyen. Egyszerűen ijesztő volt. Mondtam is a fiamnak, már csak a kommandó hiányzik. A rendőr — arrogáns hangon leparancsolt a tetőről, majd nyomban azt kérdezte, kinek dolgozunk. Azt mondtam, úgy illenék, hogy mielőtt kérdez, bemutatkozik. Meg azt is, hogy igazoltathat, de ahhoz semmi köze, hogy kinek dolgozunk.„Itt szabályos munkavégzés folyik érvényes szerződés alapján.” Akkor a személyi igazolványomat kérte, ám nem akart a tíz méternyire álló autómhoz engedni, hogy kivegyem. Mintha nyilvánvaló lett volna, hogy azonnal menekülni próbálok. A többiek rábeszélésére végül mégis odaengedett, majd ismételt kérdésére megmondtam a generálkivitelező kft és ügyvezetője Kurják Ferenc nevét. (Éder István elmondása szerint ekkor a rendőr becsmérlő kifejezésekkel illette Kutják Ferencet. A vitatott jelzők alapján is bírósági ügy zajlik.) Megmondtam a rendőrnek, hogy ezért feljelentem rágalmazásárt. Ekkor lépett elő Böröcz György a megyei munkabiztonsági felügyelőség igazgatója, — akinek akkor még a nevét sem tudtam — s közölte, hogy én pedig 2 millió forintra leszek megbüntetve. Csak ekkor kértem, hogy mondja meg a nevét, ha már így ismeretlenül büntetéseket osztogat. Elővette az igazolványát, mire a többiek már külön kérés nélkül bemutatkoztak. A társadalombiztosítási igazgatóság, az Apeh, a munkaügyi központ és más szakhatóságok emberei voltak. Miközben valamennyiünk iratait ellenőrizték, megérkezett Kutják Ferenc, akinek beszámoltam a neki címzett sértésről is. Ekkor Böröcz György azt mondta: Emberek! Ugye itt senki nem hallott semmit. Bármit mondott a rendőr, azt nekem mondta. A továbbiakban jelentősebb indok és jegyzőkönyv felvétele nélkül leállíttatta a munkát. A szerződéssel ott dolgozó segédmunkásaim egészségügyi lapja nem volt rendben. Távozásuk előtt közölte még velem, hogy ha sokat beszélek elintézi a sorsomat. Délután azután a két munkavédelmis visszajött és azt mondták, hogy én és a fiaim mégis tovább dolgozhatunk, ám a jövőben sűrű ellenőrzésre számítsunk, sőt arra is, hogy fényképezni fognak. Ettől kezdve valóban csaknem mindennaposak voltak nálunk az ellenőrzések. Volt, hogy egy napon kétszer is. Zavarták a munkát, egy-két hét után már meggyőződésem volt, hogy az egész arra megy ki, hogy ne tudjuk tartani a feszes határidőt. Előfordult, hogy az egyik legkényesebb művelet, a kétdarus emelés közben jöttek és tartották föl a darukezelőt. Máskor — se szó se beszéd — bementek a felügyeletemre bízott raktárhelyiségbe, ahol csak eszközök voltak, de munka nem folyt. Jól ismertük már őket, mégis gúnyosan minden alkalommal újra bemutatkoztak. Panaszlevelet írtam az országos munkavédelmi központnak, azonban az téves címzés miatt Böröcz György kezébe került, aki nyomban vizsgálatot kért önmaga ellen. Azután jött egy pesti szakértő főfelügyelő, aki ügyvédem jelenlétében azt javasolta vonjam vissza a panaszomat, s akkor méltányos büntetéssel lezárul az ügy. Pár nap gondolkodás után ezt meg is tettem, a tortúra azonban korántsem ért véget. Másfél hete 2 millió forintra büntettek mások életének veszélyeztetéséért, néhány napja pedig felszólítást kaptam a helyi önkormányzattól, hogy adjam le vállalkozói igazolványomat. Természetesen ezt is a munka- biztonsági felügyelőség kezdeményezte. Böröcz György állta szavát: elintézte a sorsomat. Tudni kell, hogy öt megfélemlített emberem később már érvényes egészségügyi lappal sem jött vissza, újakat kellett keresnem. Ma is több szerződésem él, amit így ellehetetlenítve kétes, hogy teljesíteni tudok-e. Nyilvánvaló, hogy a vállalkozásomat meg akarják folytatni. Kockára tett emberéletek Éder Istvánnak a fentebbinél — élőszóban — részletesebb panasza nyomán kerestem meg Böröcz Györgyöt a megyei munka- biztonsági és munkaügyi felügyelőség igazgatóját. Kérdéseimre adott — s mindannyiszor írásos és fotódokumentumokkal alátámasztott — válaszaiból egy másik történet körvonalazódott. — Miért nem készült jegyzőkönyv az ominózus január 10-i ellenőrzésről? — Hogyne készült volna — mondta, s már elém is tette négy jelenlévő szakhatósági alkalmazott által aláirt dokumentumot. — A vállalkozó szerint ön már a bevezető szóváltás során — nyomós indok nélkül — kilátásba helyezte a kétmillió forintos büntetést. — Ez így nem igaz. Akkor mindössze annyi történt, hogy szóban felfüggesztettem a munkavégzést, mivel öt dolgozónak hiányzott az orvosi alkalmassági vizsgálata. Már délelőtt közöltem hogy délután visszatérünk és ellenőrizzük, hogy pótolták-e a hiányzó egyéni védőeszközöket. Mivel ez nem történt meg, a mindvégig indulatos vállalkozó figyelmét ismételten felhívtam a szabálytalanságokra, majd pedig valóban mondtam, hogy ha nem javítja ki a munkabiztonsági hibákat, följelentem és a büntetés akár 2 millió forint is lehet. Később az öt dolgozóval egyénileg is elbeszélgettünk. Itt nem csak az derült ki, hogy foglalkoztatásuk módja szabálytalan volt, hanem például az is, hogy Éder István fiktiv adás-vételi szerződések aláírására beszélte rá őket. Ezekben a segédmunkások különböző eszközöket — csavarbehajtó készüléket, létrát — adtak el Éder Istvánnak, adóleírás céljából. — Miért volt szükség a későbbi csaknem mindennapos ellenőrzésekre ? — Mert veszélyes munkáról volt szó. Rendszeresen a hullámpalán jártak, sőt rakodtak. Ha ott bárki lezuhan, biztos a halálos baleset. Azért ellenőriztük többször, hogy kikényszerítsük az életveszély megszüntetését. — Éder István szerint zavarták a munkát, sőt kétdarus emelés közfen is ellenőriztek. — Soha nem zavartunk,viszont készítettünk fényképeket. Ezekből kiderül, hogy e külön is kifogásolt ellenőrzésig még csak védőszalaggal sem kerítették el a veszélyes munkaterületet. A két használt gépjármű-daru közül az egyiken csak elöl a másikon csak hátul volt valódi rendszámtábla. Persze ugyanaz. Ezért kértem e kocsik ellenőrzését a közlekedési rendőröktől. Böröcz György megmutatta a kétmilliós büntetést indokló, az ellenőrzési alkalmakat, neveket és a feltárt hiányosságokat részletesen taglaló 8 oldalas iratot. Ennek zárórésze 15 pontban sorolja föl a mulasztásokat. Éder Istvánt — mint munkáltatót — a Munkavédelmi Törvény tíz paragrafusa alapján marasztalja el: közvetlenül veszélyeztette munka- vállalói életét és testi épségét azzal is, hogy a többszöri azonnali intézkedés ellenére sem teljesítette a biztonságos munkavégzés szabályait, illetve feltételeit. — Meglehet, hogy a kifogások alaposak, mégis kérdéses: arányban van-e a büntetés — lényegében egy vállalkozó ellehetetlenítése — a vétségekkel? — Heteken keresztül összesen 8 ember életét veszélyeztette és fittyet hányt a szabályokra. Mégis ha a döntést megfellebbezi, a megyei közigazgatási hivatal dönt majd arról, hogy az eljárás jogos volt-e. A kétmilliós büntetést is' megtámadhatja — nyilván meg is teszi —, s akkor a közigazgatási bíróság tőlünk függetlenül dönt arról, hogy in- dokolt-e a büntetés. — Éder István azt mondja, hogy ön még január 10-én megfenyegette, hogy ha sokat beszél elintézi a sorsát. A vállalkozó most ezt az ígéretet látja beteljesedve. — Ebből semmi nem igaz. Amiként a rendőr sem mondta a neki tulajdonított sértő szavakat. Úgy értesültem ez utóbbi ügyben vissza is vonták a feljelentést. Arra pedig hogy a fentieket én nem mondtam tanuk vannak. Éder Istvánt január 10-e előtt nem is ismertem. Mellesleg az akkori ellenőrzésre is csak az ott dolgozók előző napi „szűkszavúsága” miatt került sor. Nem volt kizárható például a fekete foglalkoztatás. Kényes határvonalak — Mindebből úgy látszik, hogy kihívta maga ellen a sorsot, mikor január 10-én talán túlságosan is önérzetesen lépett fel Másként csinálná-e most, ha visszaforgathatná az időt? — Akkor sem tudnék meghunyászkodni, ha úgy talán megúsznám — válaszolta Éder István. — Ha mindenki meghunyászkodik, soha nem lesz másképp. A vállalkozó mindig kiszolgáltatott marad. — Azt azért nyilván okkal tételezem föl — mondtam Böröcz Györgynek —, hogy önöket ingerelte Éder István stílusa. Például, hogy az elején rögtön az udvariasság elemi szabályára figyelmeztetett... — Nem így van. 26 éve végzem ezt a munkát, ezalatt megedződtem. Ha Éder István mindvégig udvarias és mosolyog, de nem javítja ki a veszélyt okozó hibákat, ugyanezek lettek volna a lépéseim és ugyanez a végeredmény. Ha viszont — mint meg is tette — elküld melegebb éghajlatra, ám beszerzi a szükséges egyéni védőeszközöket, az emberek egészségügyi igazolását, és kijavít néhány a helyszínen tapasztalt hiányosságot legföljebb 30 ezer forintra tudtam volna megbüntetni. Kétszer visszaellenőriztettem volna, s ha rendben van, már csak azért sem zaklatjuk többször, mert korántsem ez az egy munkahely van a megyében. O azonban — függetlenül a stílustól — egyszerűen nem volt hajlandó bármit is tenni a biztonságosabb munkavégzésért. — Miért fordult panaszával a Somogyi Hírlaphoz? — kérdeztem Éder Istvánt. — Nem azért, mert egy újságcikktől várom gondom megoldását. Tudom a szerkesztőség nem bíróság. Azt reméltem — ha már engem tönkre is tesznek — mások tanulhatnak a példámból. És azt is, ha a történetem nyilvánosságra kerül a munkavédelmisek többé nem tudnak végigcsinálni egy ilyen hajtóvadászatot. — Mihez kezd ezután? — Még küzdők az igazamért, de sajnos elképzelhető, hogy ez a vállalkozásom csődbe megy. Az igazi vállalkozót azonban nem egy papír teszi vállalkozóvá. A vállalkozás életforma, amivel vele jár az örökös váltás és újrakezdés. Szóval ha ezt nem csinálhatom, valami máshoz kezdek. Nyitott kérdések A mindkét oldalon kilónyi bizonyító irat és a tanúvallomások alapján majd a bíróság ítél. Marad azonban néhány nyitott kérdés, amelyeket nem lehet megválaszolni csupán a jogszabályok betűje alapján. Hol ér véget az indokolt hatósági föllépés és hol kezdődik a hatóságosdi? Meddig tart az előírások következetes betartatása, s hol válik ez — közna- pian szólva — szívatássá? Milyen szerepet játszanak az érzelmek és az indulatok a hasonló ügyek elmérgesedésében? Nehéz korrekt választ adni, csalhatatlant meg lehetetlen. Bíró Ferenc Papírplasztikák Szentendrén Merítkezések a címe Péreli Zsuzsa tegnap nyílt kiállításának a szentendrei Papírmerítő Műhelyben. A Széchenyi Művészeti Akadémia tagja meglepetéssel szolgál legújabb tárlatán, hiszen ezúttal papírplasztikáit mutatja be az érdeklődőknek. Péreli Zsuzsa csupa fehér papírszobrát, üveges, színes dobozokba öltöztette fel. A Merítkezések „stációi” egy hónapig tekinthetők meg a Duna-parti város Angyal utca 5. szám alatti műhely-galériájában. Szekszárdi Peugeot-iskola Felújították és korszerűsítették a Peugeot Oktatási Központot Szekszárdon az Ady Endre Közép- és Szakközép Iskolában. Tolna megye legnagyobb oktatási intézményének 1993 szeptembere óta ad támogatást a Peugeot. A mostani korszerűsítés során — 25 millió forintos támogatással — új autószerelő műhelyt adtak át modem felszereléssel. Magyar filmek Cannes-ban A 49. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál rövidfilmes versenyprogramjában egy magyar mű, Iványi Marcell a Szél című alkotása is részt vesz. Versenyen kívül, A rendezők kéthete elnevezésű szekcióban mutatják be Elek Judit Mondani a mondhatatlant, Elie Wiesel üzenete című dokumentum- filmjét, és a 27. Magyar Filmszemle fődíjas alkotását, Gothár Péter Hagyjál lógva, Vászka című játékfilmjét. Bárdos Lajos Zenei Hetek Huszadik alkalommal rendezik meg — mától június 9-ig — a Bárdos Lajos Zenei Heteket. A nyitó hangversenyt a budapesti városháza dísztermében tartják. A műsorban a Bárdos Lajos Kamarakórus, az Óbudai Kamarakórus, az osztrák Jennersdorfi Madrigálkórus, az Ars Nova Ének- együttes és a Monteverdi Kamarakórus lép fel. Holnap délelőtt a tíz éve elhunyt Bárdos Lajos Missa Tertia és Liszt Éerenc Te Deum című művét éneklik a Mátyás templomban. A női és férfikarok hétfőn adnak műsort a Kaffka Margit Gimnázium dísztermében. A barcsi Vikár népdalkor leányai próbán, népviseletben Jókedvükben énekelnek Egyik énekórán mondta a tanárnő: annyi szép hangú lány van az osztályban és legtöbbjüknek hangja kifejezetten népdaléneklésre való, hogy össze kellene hozni egy népdalkört. Tíz leánynak megtetszett az ötlet, és a pedagógus irányításával elkezdtek próbálni. Azóta a barcsi Vikár Béla Népdalkor sikerrel szerepelt a gyermek ki-mit-tud?-on, két arany és egy ezüst oklevelet szerzett az országos minősítőn, és két rádiófelvételük is volt. — Pedig még csak nem is zenei tagozatos osztály voltunk, csak egy átlagos gimnáziumi — mondja Dunavári Erika, a népdalkor egyik erőssége. — Mégis minden versenyt, amelyen eddig elindultunk, sikerült megnyernünk. — A lányok népdalköre igazi ritkaság: a többi kórus mind idősebbekből áll, többnyire asz- szonykórusok — mondja Rajtámé Bellái Gyöngyi, a felkészítő tanár. — Tizenöt éves lányokból a legritkábban alkotnak népdalkört. Mi somogyi és erdélyi dalokat énekelünk, állítólag rendkívül ízesen. A ki mit tud? zsűrije az értékelésében külön is kiemelte, hogy milyen szép délsomogyi nyelvjárásban beszélünk. A lányok elmondják, nagyon szeretnek énekelni, de egyiküknek sincs szándékában zenei pályára mennie. Szerintük az együtt éneklésben az a legfontosabb, hogy összetartó, igazi barátok lettek, s kitűnően szórakoznak a próbákon és a fellépésekre utazva. Ezt a pedagógus is megerősíti. — Amikor beteg voltam, eljöttek hozzám a lányaim; táncoltak, énekeltek, zengett az egész ház. így készültünk föl az épp esedékes versenyre. Meglehetősen elevenek, ezért is gondoltuk ki, hogy a műsoraikban ne csak énekeljenek, táncoljanak is. A népdalkor nemsokára a televízióban is bemutatkozik. Továbbjutottak a ki-mit-tudon, és most azon fő a fejük, hogy pénzt szerezzenek az alkalomhoz illő ruházat megvásárlására, hiszen a népviselet manapság sokba kerül. — Szegények vagyunk, de a tévészereplésre szereznünk kell tisztességes ruhát, úgyhogy hamarosan indulok kuncsorogni a környék vállalkozóihoz — mondta elszántan a zenepedagógus. Nagy László
