Somogyi Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-02 / 78. szám
1996. április 2., kedd SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 5 Költségvetés - négymillió forint hiánnyal Miklósi fél a hiteltől Hétmillió forint működési bevétellel és tizenegymillió forint kiadással számolnak az idén Miklósiban. így négymillió forint a hiány. Gondban van a miklósi ön- kormányzat: négymillió forint hiánnyal számol a költségvetése, amit egyhangúlag fogadott el a képviselő-testület. Bajkó Lászlóné jegyző elmondta: szorosabbra húzzák a nadrágszíjat. Miklósi az idén 4,1 millió forintot kap normatív állami támogatásként, saját bevételei meghaladják a 700 ezer forintot. A munkanélküliek után a kiegészítés több mint 500 ezer forint. A törökkoppá- nyi iskolának és óvodának 1,3 milliót fizet a község az oda járó gyerekek után. A dologi kiadás a megemelkedett árak ellenére is annyi, mint tavaly: 1,7 millió forint. Azt a hiányzó négymilliót kigazdálkodni nincs sok esélyük, bár igyekeztek lefaragni minden kiadást. Tavaly csaknem 1,8 millió forint jutott szociális támogatásra - ezt 400 ezer forinttal csökkentették. Miklósi pályázatot nyújt be mint önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került település - bízva abban, hogy a kért összeget el is nyeri. A hiteltől ugyanis - a kamatok miatt - nagyon tartanak. Hitel felvételére egyelőre gondolni sem mernek - még a lehetőségét sem vitatta meg a testület. Egységcsomag fóliában - a német autóklubnak Bérmunka Bedegkéren Kanyó István betanított munkás műanyag fóliába he- geszti az egységcsomagokat fotó: czene Attila Húsz betanított munkást foglalkoztat Bedegkéren a Courage Invest kft. Bérmunkában dolgoznak; korábban munka- nélküliek voltak mindany- nyian. Hideg műanyag árut - különböző tasakokat - gyártanak megrendelésre, nagy mennyiségben. Üzemcsarnokuk az egykori varroda épülete, amit a helyi Egyetértés mezőgazdasági szövetkezettől bérel az osztrák tulajdonú Courage Invest társaság. Az elsősorban női dolgozókat foglakoztató üzemben már több mint másfél millió darab műanyag tasakot készítettek a német TŰI utazási irodának, s ezt elszállították. Jelenleg a német autóklub megrendelésére állítanak össze egység- csomagokat. Ebből hetente 200 ezret készítenek. A műanyag termékek csomagolására női bedolgozókat is alkalmaz a Bedegkéren indított kis üzem. K. J. / Piacérzékennyé teszik a kis cég szervezetét Árral küszködő Agrotab Búzát vásárolt Pál János gazdálkodó a tabi telepen fotó: czene attii.a Kemény évet kezdett az Agrotab bt. Hogy talpon maradjon, legalább 30-35 millió forint bevételt kell felmutatnia. Átszervezésre szorul a betéti társaság felvásárlói munkája; csak piacképes áru ellensúlyozhatja a növekvő költségeket. Jobb felvásárlás, újabb tevékenység szükséges, hogy elkerüljük a múlt évi visszaesést - tudtuk meg Ratalics Árpádtól, az Agrotab Felvásárló Bt ügyvezető igazgatójától. Kevés volt a piacképes áru, gyenge a termeltetés.- Néhány százezer forint nyeresége képződött a bt-nek - mondta -, ezért is igen kemény az 1996-os év. Válaszút elé állítja a betéti társaságot. Ahhoz, A Koppány-völgye szövetkezet 2700 hektárnyi területen gazdálkodik. Ősz vetéseiben a hosszú tél, a jeges hó nem okozott különösebb kárt — tudtuk meg Targos Károlyiéi, a szövetkezet főmezőgazdászától. így jó közepes termésre számítanak. A szorosadi gazdaságban is a gabonavetés és a repce fejtrágyázását végzik ezekben a napokban. Ahogy az időjárás engedi, megkezdik a talajmunkákat is — hogy áprilisban a vegyszerezés elvégzése miatt a földekre mehessenek. Ahogy a szakember mondta, szerencse, hogy a műtrágyát már korábban beszehogy talpon maradjunk, legkevesebb harmincmillió forint árbevételt kell realizálni. Ezt csak úgy érhetjük el, ha felvásárlási tevékenységünk lényegesen javul, és szerzünk újabb piacokat. Gondolkodunk új tevékenység bevezetésén is; lehetőséget kínál a tartósítóipar, valamint a sajátos mezőgazdasági kereskedelem. Átszervezésre szorul a fel- vásárlási hálózat is. Tizennyolc településen van jelen az Agrotab Betéti Társaság, ám az ügyvezető úgy véli, hogy területet kell hódítani még több faluban. Az első negyedévi számvetés szerint úgy látják: ha eredményt akarnak elérni, elkerülhetetlen a belső átszervezés, kialakítva a piaci igényekhez rugalmasan alkalrezték, mert ebből nagy a hiány. A gépműhelyben is időben végeztek a téli javítással; a szerelők felkészítették gépeiket a tavaszi, nyári munkákra. A szorosadi szövetkezet — mint Fábián Sándor főkönyvelő mondta — a zavartalan működéshez az ősszel 17 millió forint hitelt is igénybe vett. Erre szükség lesz az idén is, hogy dolgozni tudjanak és a 96 aktív dolgozó foglalkoztatása biztosítva legyen. A múlt' évi aszály több millió forintos veszteséget okozott, és befürödtek a hibrid rozzsal is, mert az nem felelt meg az elvárt minőségnek. Nagy gond, hogy terményeiket mazkodó szervezetet. A szövetkezeti és magántulajdonú bt- mint Ratalics Árpád elmondta - elsősorban táp és takarmány, valamint műtrágya, vetőmag forgalmazásával, na- posbaromfi-árusítással foglalkozik. Havonta öt-hat vagon tápot és szemes terményt értékesít. Mopst téli árukészletük- burgonya és hagyma - akciós árú kiárusítását szervezik. A különféle költségek és terhek ugyanis olyan magasak, hogy csaknem lehetetlenné teszik a gazdálkodást, s ez a kis cégeket, mint az Agrotab, tönkreteheti. Ezért is van szükség a rugalmasabb szervezet kialakítására - hangsúlyozta az ügyvezető. - A tal- ponmaradásért pedig naponta meg kell küzdeni. K. J. csak alacsony áron tudták értékesíteni. Ennek ellenére 216 millió forintos bevételi tervük 234 millióval realizálódott, és a mérleg szerinti eredményük 4,8 millió forint. A Koppány Völgye Mező- gazdasági Szövetkezet 816 hektár búzát és 250 hektár árpát vetett az ősszel, s 300 hektáron repcemag került a földbe. A tavasszal 300 hektár napraforgó és mintegy ezer hektár kukorica vetésével számolnak. A gazdaság vezetői az idén 230-235 millió forint bevétel elérését tűzték ki célul, de — számításaik szerint — így is csak néhány százezer forint lesz majd a haszon. Ez a bizonytalanság azért van, mert egyre nehezebb a gazdálkodás; nem tudják, hogy terményeiket milyen áron tudják majd értékesíteni. Krutek József Több mint 3 millió forint a járdára A bábonymegyeri önkormányzat 3,2 millió forintot nyert az útalaptól a Ságvári utcai 700 méter hosszú járda építésére. Hat pályázó is volt a kivitelezésre, és a siófoki Siókőép kft ajánlatát fogadták el. A cég májusban kezdi a járdaépítést, s a szerződés szerint július végéig befejezi. A kapolyi kicsik is úszni tanulnak A kapolyi napköziotthonos óvoda 20 ezer, az alsótagozatos iskola 40 ezer forint támogatást nyert pályázaton az Ifjúsági és Szabadidősport Alapítványtól. Ez lehetővé teszi, hogy 35-40 lurkó sajátítsa el az úszás alapjait Bala- tonszéplakon az Ezüstparton. Befejezték Tabon a fák metszését Megmetszették Tabon a Kossuth és a Mártírok utcában a fákat, cserjéket. Szükség volt erre, mert jó néhánynak a lelógó ágai már az út forgalmát is akadályozta. Most a gamesz szervezetében a 3 közhasznú munkás a rózsatöveket teszi rendbe. Somban véradókat köszöntöttek A vöröskereszt somi alapszervezete és a polgármesteri hivatal szervezte a találkozót; Lenkey Tibor polgármester köszöntötte az idősek napján megjelenteket és a sokszoros véradókat. Ezt a rendezvényt 15 ezer forinttal támogatta a község képviselő-testülete. Nágocson népszerű a Besenyő család A nágocsi általános iskola kameválnyertes csapata lett a II. a kaposvári Toldi iskola hirdette Besenyő-fesztiválon. Fábián Szabolcs és Pap Dóra a legjobb alakítás díját is megkapta. S legnagyobb örömük: személyesen találkoztak a L'art pour fart tagjaival. Hitel nélkül nem megy a gazdálkodás a Koppány völgyében Gazdagondok Szorosadon Szorosadon télen a nagy hó miatt nem szórták ki a műtrágyát, félve a hirtelen olvadástól. Mostanra kiderül: rosszul választottak, a hó lassan olvadt. A földeken a Koppány völgyi település mezőgazdasági szövetkezetében a napokban is csak a hajnali órákban tudtak a dolgozni. Kevés a rendőr Tab környékén A tabi rendőrőrs állományában tizenhatan dolgoznak. A város és 24 környék településén a közbiztonság őrzése a feladatuk, a két nyomozóé a bűnügyek felderítése. A közrendvédelmi csoportvezetői állás még betöltetlen; erre most írtak ki pályázatot. A csoportvezető látja el egyúttal az őrspa- rancsnok-helyettesi teendőket is. Ehhez szükséges a rendőrtiszti főiskola köz- rendvédelmi szakán szerzett diploma, s a gyakorlat is. A tabi önkormányzat szolgálati lakás juttatásával igyekszik segíteni a rendőri munkát. fontosnak tartja, hogy a városban és környékén nagyobb legyen a rend. K. J. Bárhogy biztatják, nem vállalja a jelölést a régi polgármester Viszálykodó Nagyberény Nagyberény időközi választásra készül. A lakosságának jelentős része a korábbi polgármestert is szeretné látni a jelöltek közt; Bolevácz József azonban nemet mondott. Hiába kérték, nem vállalta. — Nem a megmérettetéstől félek vagy az esetleges kudarctól — mondta Bolevácz József. — Az utódom még egy évet sem töltött a vonzónak látszó polgármesteri székben, s máris cserbenhagyták, akik csak saját érdeküket nézik. Ott voltam a decemberi falugyűlésen, amikor lemondott. Áz a gyűlés is bizonyította: nem szabad azok társaságába kerülnöm, akik egy ebédért adják el voksukat. — A mostam képviselőit miatt nem vállalta a jelölést?-— Részben. Polgármesterségem idején négy évig igyekeztem minden erőmmel a település javát szolgálni: azét a faluét, amely több mint harminc éve befogadott. 1990-1994 között sokat fejlődött Nagyberény, pedig ott lihegtek környezetemben az ellendrukkerek. A józanul gondolkodók tudják, mennyi munkám van abban, hogy kiépült a gázvezeték, az üzletsor, van fiókgyógyszertár, és sorolhatnám tovább. Sok mást is, amelynek megvalósításában még a közvetlen munkatársaim sem voltak mindig partnerek. Nagyberény, sajnos, egy szűk kör erőszakoskodásának, felelőtlen ígérgetéseinek lett az áldozata. Vezetésre való alkalmasságot, koncepciót nem adhatnak a barátok, rokonok. — Lemondott a közéleti szereplésről? — Csak a munkámmal foglalkozom. Már kész a vázlata dolgozatomnak; ez a községi önállóság átmeneti megszüntetéséről, az 1990-94-es évek gáncsoskodásairól, a láthatatlan irányítás következményeiről szól. A tabi könyvtárban is van még sok tennivalóm: befejezetlen helytörténeti munkák. Negyvenévi szakmai tevékenységemet szeretném összefoglalni. Nekem ez a munka most fontosabb. Krutek József Történelmi verseny a művelődési központban Vetélkedő iskolások Tizennyolc csapat részvételével rendezték meg, két korosztálynak is, Tabon a mille- centenáriumi vetélkedőt. A városi könyvtár és a művelődési központ hirdette meg, s beneveztek a tabi meg a városkörnyék kilenc általános iskolájának tanulói. Az első forduló írásbeli volt, s végül a legjobb 12 jutott a döntőbe: a tabi I. és II. számú általános iskola két csapata, valamint a nágocsiak. A középiskolások közül hét csapat jutott a döntőbe. A tavaszi fesztivál tabi rendezvényeihez kapcsolódó megmérettetésen végülis 11 csapat küzdött. Hazánk régmúltjáról, sokoldalú ismeretekről adtak számot a művelődési központban. Volt teszt, történelmi totó, események elemzése, képfelismerés, sőt játékos fölelevenítése is a valaha lezajlott eseményeknek. Az általános iskolások közül - a zsűri értékelése szerint - a tabi II. számú iskola csapata (Vörös Gyula, Kleiber Csaba, Kis János) és a nágocsi Fodor Karolina, Tó'sér Anita, Rentier Eszter szerezte meg az első helyet. A középiskolások közül a Bérdi András, Pintér György, Princ Gábor alkotta gimnazistacsapat nyerte a vetélkedőt. A győztesek jutalma: ötvenezer forint értékű könyvvásárlási utalványt. Ezt a Vonzóbb Tabért alapítvány ajánlotta föl. K. J.