Somogyi Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-18 / 91. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1996. április 18., csütörtök 3.7 milliós támogatás Bábonymegyeren 3.7 millió forintot hagytak jóvá a bábonymegyeri önkormány­zat költségvetésében a képvise­lők idei szociális feladatok ellá­tására. Hárman rendszeres szo­ciális segélyt, 23-an rendszeres nevelési segélyt kapnak. Köz- gyógyellátási támogatást 35 rá­szorulónak hagytak jóvá. Bá­bonymegyeren az első negyed­évben összesen 1,2 millió forin­tot költöttek támogatásra, segé­lyezésre. Balatonboglári Szivárvány Horváth Aladár helytörténész 1926-ban megjelent balatonbo- lári Szivárvány című, „röpira- tának” egyszeri megjelentetését javasolta a balatonboglári kép­viselő-testület oktatási-, kultu­rális- és sportbizottsága. A lap­ban, Móra Ferenc írása mellett Sümegi Vilmos a Magyar Lap­kiadók Szövetségének elnöke­ként olyan fejlesztési elképze­léseket fogalmaz meg a tó jövő­jét illetően, amelyek megvalósí­tásán ma is dolgoznak a telepü­lések. Elűzött adó Tengődön Nem fogadta el legutóbbi ülé­sén a tengődi képviselő-testület az iparűzési adó bevezetéséről készített rendelet-tervezetet, így a faluban semmiféle helyi adót nem vetett ki az önkor­mányzat. A községben 17 egyéni vállalkozót és három társas vállalkozást tartanak nyílván, akik a testület döptése alapján mentesülnek az ipar­űzési adó alól. Ezzel mintegy 500 ezer forint bevételtől esett el az önkormányzat. Jótékonysági bál Fenyvesen A szociálisan rászoruló gyer­mekek megsegítésére jótékony- sági bált rendez a balatonfeny- vesi iskola vezetősége és a szü­lői munkaközösség. A mintegy kétszáz diákot foglalkoztató in­tézmény tanulói közül főként a közeli majorokban lakó gyer­mekes családok fogadják jó szívvel a támogatást. 100 ezer forint a nyomravezetőnek Százezer forint jutalmat aján­lott föl annak a nyomravezető­nek a tabi Béke Mezőgazdasági Szövetkezet, aki pontos infor­mációt tud adni a gazdaság Ugaj-pusztai telepén történt növényvédőszerek lopásáról. A műtrágya raktárból eltűnt me­zőgazdasági vegyszerekkel több mint 1 millió forint kára lett a szövetkezetnek. Az ügy­ben a siófoki rendőrkapitány­ság folytatja a nyomozást. Támogatásra érdemesnek ítélték dr. Rozsos István módszerét Exminiszter a műtőben — Ez a négy műtét arról győzött meg, hogy a dr. Ro­zsos István sebészprofesszor mikrolaparatómiában végzett epeműtétjét már tegnaptól el kellett volna terjeszteni az egész országban. Ezt dr. Ko­vács Pál volt népjóléti mi­niszter, országgyűlési képvi­selő mondta tegnap azt köve­tően, hogy — mint önmagát nevezte — politikussá zülött orvosként a Kaposi Mór me­gyei Kórházban végignézett négy ilyen beavatkozást. Mi több, az utolsónál asszisz­tensi teendőket is vállalt. A finanszírozáson kell vál­toztatni ahhoz, hogy orszá­gosan is elterjedjen a Ro­zsos-féle módszer — mondta. Az érvényben lévő támogatás alapján ugyanis egyelőre nem éri meg a költ­ségkímélő, gyors felépülést garantáló eljárással dolgozni. Ennek érdekében a szocia­lista képviselő már a héten tárgyalást kezdeményez Sán­dor Lászlóval a tb-önkor- mányzat elnökével. Java­solja: dolgozzák ki azt az el­járást, amely a kórházak számára szakmailag és anya­gilag is vonzóvá teszi a mik­rolaparatómiában végzett műtéteket. A társadalombiz­tosító támogatásával szakmai Dr. Rozsos István és dr. Kovács Pál a műtőasztalnál kiképzőhely kialakítását is szorgalmazta. Dr. Flerkó Béla professzor a pécsi anatómiai intézet haj­dani professzora, a Pécsi Akadémiai Bizottság elnöke, dr. Rozsos István egykori ta­náraként, dr. Horn Péter aka­démikus a PATE rektora pe­dig érdeklődő támogatóként vett részt a műtéteken. A nyugalmazott pécsi profesz- szor elismeréssel szólt egy­kori tanítványa módszeréről. Más a piac és más a gyógyítás Dr. Kovács Pál kaposvári programja során délután az egészségügy és szociálpoli­tika tervezett reformjáról tájékoztatta az MSZP egészségügyi és szociális ta­gozata, megyei csoportjá­nak tagjait. A Somogyi Hírlap kérdésére, hogy vészhelyzet van-e a kór­házakban, elmondta:- Nemcsak a kórházakban, hanem általában az egészség­ügyben tapasztalható a vész­helyzet. Ez elsősorban abból adódik, hogy hazánkban évente, az egy személy egész­ségére kifizetett pénz évtizedek óta kétszáz-kétszázhatvan dol­lár között mozog. Ebből az ösz- szegből a világ egyetlen egész­ségügyi ellátása sem tudna any- nyit produkálni, mint mi. S en­nek ára, hogy úgy fizetik meg az egészségügyi dolgozókat, ahogy... Ugyanakkor nagyon rossz a lakosság egészségi álla­pota, amelyet a munkanélküli­ségből és elszegényedésből eredő egészségügyi károsodá­sok tovább fokoznak. Az élet­mód pedig döntően, mintegy negyven százalékban határozza meg az egészségi állapotunkat. Ezen nem lehet egyik évről a másikra változtatni. Nem lehet nélkülözni tehát a rendszerelvű gondolkodást s a nem egészségügyi eredetű problémákat — ez mintegy hatvan-hatvanöt százalék — az egészségügyön kívül kell orvo­solni. — Hogy befolyásolja a kényszerű garasosság az egészségügy szakmai szín­vonalat? — Legfontosabbnak a tényleges teljesítményen ala­puló finanszírozás kidolgo­zását tartom, ami anyagi úton is arra ösztönzi a háziorvost, hogy az égési praxisára ér­vényes rizikó-szűrést, gon­dozást dolgozzon ki — mondta. — A népbetegségek köré­ben ugyancsak korrekt gon­dozást kell kialakítanunk. Az orvosoknak is nyitni kell: a különböző szolgáltatásokat ki kell vinni a kórházakból és jobban kell támaszkodni a civil szervezetekre is. Az egészségügyben kiala­kult gondokat nem lehet csu­pán az anyagiak hiányára visszavezetni, ugyanakkor a pénzügyi alapokat tanácsos ésszerűen kezelni. Példaként említem a térítéskötelessé vált fogászati ellátást, ami­nek eredményeként a lakos­ság jelentős része nem tudja megcsináltatni a fogait, ami később sokkal több gondot okoz, s több pénzébe is kerül az egészségügynek. Tudomásul kell venni: at­tól, hogy a gazdaság piaci alapokra került, nem lehet az egészségügyet is így működ­tetni. A szervezeti és pénz­ügyi hatékonyságot együtt kell kezelni. — Ha betegként kórházba kerülne, hogyan érezné ma­gát? — Attól függ, mi lenne a bajom. Mostanában kétszer eltörtem a lábujjaimat, mert ráejtettem a súlyzót. Meg- röngeneztettem, de nem csi­náltattam vele semmit. A régi, kitaposott cipőimet vet­tem elő, mert abban jól elfér­tek a sérült ujjaim. Várnai Ágnes A tisztesség is tőke Az isztambuli „bundajáratoknak” semmi közük a valódi turizmushoz — Soha nem volt még ilyen jó utasnak lenni, hiszen csak Kaposvár belvárosában 14 utazási iroda kínálja prog­ramjait — mondta Gelencsér Ferenc, az Aurora Tours Utazási Iroda tulajdonosa. — Sajnos, az egyre több cég az egyre kevesebb fizetőképes utast igyekszik megnyerni. Aki két éve még főszezonban üdült a tengerparton, most örül, ha az előszezonban el tud menni. A korábbi elősze­zoni utas meg annak, ha a gázszámláját ki tudja fizetni.- Valószínűnek látom, hogy 1996. választóvonal lesz az uta­zási irodák életében. Aki újat, mást tud hozni és üzletileg több­lábon áll, túléli, aki pedig soka­dikként csak mások programjait árusítja, könnyen csődbe juthat az idén. Többlábonállásnak nem azt nevezem, ha egy utazási iroda toalettpapírt is árusít. Ez nem menti meg, csak még nyil­vánvalóbbá teszi működési zava­rait. . — Tisztességes eszközökkel folyik-e az éleződő verseny? — A szakmán belül jórészt igen. Védtelenek vagyunk azon­ban a feketeutaztatókkal szem­ben. Az isztambuli bundajára­toknak ugyanis semmi köze sincs az idegenforgalomhoz. Kötelező a kamarai tagság, ám a kereskedelmi kamara szerintem nem tölti be érdekképviseleti szerepét, nem tud megvédeni az utaztatás kufárjaival szemben. Valódi megoldást csak az ide­genforgalmi törvény megalko­tása hozhat. Voltak ugyan kis lépések a szakma rangjának megőrzéséért, például megfelelő végzettséghez és nyelvtudáshoz kötötték az idegenvezetői mun­kakört, mégis sok még az ano­mália. Nincs, aki számonkéije a mesés hirdetések valódiságát, a tisztességes kereskedelmi maga­tartást. Igaz viszont, hogy az utast csak egyszer lehet be­csapni. Aki mondjuk luxusbu­szos utazást ígér, azután menet közben valaki körbejár és közli, hogy a busz WC-jét csak to­vábbi 1700 forint befizetése után lehet használni, ne számítson jó „szájpropagandára”. Azt se, aki­nek útján a folklór-program annyit jelent, hogy egy hoked­lire tett magnó zenéjére egy bá­csika flamencót táncol. Hosz- szabb távon csak a korrektség a kifizetődő. Nincs jobb hírverés, mintha egy utazási cégről azt mesélik, hogy pontosan azt adta, amit az elindulás előtt ígért. Az utast nem fogni kell, hanem megnyerni, majd újra és újra visszahódítani. Gelencsér Ferenc 1992-ben hozta létre saját utazási irodáját, Gelencsér Ferenc az Aurora Tours Utazási Iroda tulajdo­nosa FOTÓ: LANG RÓBERT úgy, hogy nyomban idegenfor­galmi divatot teremtett. Az ő kí­nálatában szerepeltek először a ma már közismert Észak-Olasz üdülőprogramok. Bibione vagy Jesolo ma már ismert nevek az utasok körében. Az Aurora To­urs fejlődéséhez azonban ez ke­vés lett volna, ha nem bővítik fo­lyamatosan kínálatukat. Gelen­csér Ferenc ma már számos or­szágba utaztat. Még Tunéziába is önállóan szervez programo­kat. Nemcsak Somogybán, az egész országban vannak törzsu­tasai, szervezőpartnereinek há­lózata Nyíregyházától Szombat­helyig terjed. Az olasz tenger­parton például egész évre bérel szálláshelyeket úgy, hogy a ki­használás több helyen 100 száza­lékos. Sikereinek titka még sem csak a programválaszték vagy az ár. Szenvedélye az utaztatás, az új látványosságok fölfedezése és fölfedeztetése. Örömét találja abban, hogy — már a harmadik nyelven — anyanyelvükön tár­gyal külföldi partnereivel. Ez nemcsak kitűnő kapcsolatokat hoz számára, de elejét veszi a nyelvi nehézségek miatti — s az utazóknak sok bosszúságot okozó — félreértéseknek. — Az Aurora Tours ötödik születésnapjára egy nagy repü­lőgépes utat szeretnék szervezni, ám nem valamelyik partnercég közbeiktatásával, hanem önál­lóan. Izgatnak az új lehetőségek, a még ismeretlen tájak. Sajnos, az utazási irodáknak most ellen­szélben kell vitorlázniuk. Kevés embernek jut több az utazásra, soknak pedig kevesebb. Hogy például tavaly 62 forint 1000 líra, most pedig 92, az azt je­lenti, hogy áremelés nélkül is drágul az utazás. Aki ennek el­lenére is összespórol egy nyara­lást, azt óvni kell, hogy a pénzé­ért igazi élményeket kapjon, és ne bosszúságokat. B. F. Mezőgazdasági termelők, figyelem! SZEZONÁLIS ÁRENGEDMÉNY Bálakötöző zsineg:- 0,36-os, 350 fm/kg 150 Ft/kg- 0,70-es, 700 fm/kg 180 Ft/kg Textúráit rafia 460 Ft/kg Széle rafia 400 Ft/kg 9200-as den. zsineg 330 Ft/kg Raschel zsák, 50x80 cm 17 Ft/kg Áraink áfát nem tartalmaznak. Vásároljon az Agrotex Kft-től 2 Debrecen, Péterfia u. 4. sz. S Telefon/fax: 52/310-280 TÉGLAAKCIÓ! Kisméretű tégla közvetlenül a gyártótól 15,80 Ft/db Termékünk raklapon és osztályos minőségben is kapható! Befizethető: Dombóvári Téglagyár Tel.: 74/466-456 PANNON TÉGLA KFT. ___________________________(14716) _____________________GAZDÁLKODÓKNAK_____________________ M indennapi kenyerünk Mózes a húsvéti bárány elfo­gyasztásához megtiltotta a ko­vászos kenyér fogyasztását. Ezt a szokást a zsidók ma is tartják, s pászka ünnepkor ko- vásztalan kenyeret esznek. A kovászos kenyérsütést az egyiptomiaktól a görögök is megtanulták, Athénban Dio- nyos-t tartották a kenyér felta­lálójának, s ünnepein nagy méretű kenyereket hordoztak körül. A magyar kenyér mindig híres volt lyukacsosságáról, íz­letességéről, foszlósságáról, rugalmasságáról, amely a búza magas sikértartalmának kö­szönhető. A bánkúti búzát a New York-i tőzsdén is jegyez­ték. Az igényes amerikaiak és angolok magyar búzából ké­szült lisztet használtak ízletes pékáruik sütéséhez. A kenyér­ben lévő szénhidrátok a lég­zéskor beszívott levegő oxi­génjével egyesülve, táplálko­záskor mint melegfejlesztő szerepel, de elősegíti az izom­képzést, csontképződést és az idegszálak fejlődését. Az él­tető erőben potencionálisan megjelenhet a halál, mérgező konkolymag, vagy az anya­rozs (Claviceps Purpurea), amely a rossz kalászában fej­lődik, egyben gyógyszer alap­anyag. A gabonafélék tenyészterü- letén a veronika-félék, pipitér fajok, szikfű fajok, tyúkhúr, poloskafű, ugari szulákpo- hánka, füstike, parlagfű, árva­csalán, boglárka fajok, parlagi, nefelejcs, keserűfű fajok, par­lagi szikárka, mezei árvácska, búzavirág, pipacs, acat, csor- bóka teret hódít, tápanyagot és talajnedvességet rabol. A ga­bona 4-6 leveles fejlettségétől bokrosodásáig 5 fok felett, a gyomnövények 2-4 leveles fejlettségének a Dikamin D bizonyítottan hatékony. A Di­kamin D lepereg a viaszos be­vonatú, keskeny levelű kalá­szosokról, a széles levelű, két­szikű gyomokon megtapad, felszívódik és gyors irtást vé­gez. Dr. Jasinka János Dr. Horn Peter hangsúlyozta: az egyetem állatenyésztéstu- dománnyal foglalkozó szak­emberei a továbbiakban is együtt kívánnak működni az eljárás kidolgozójával. A kórházban tett munkalá­togatást követően a vendégek dr. Dawid W. Lipsi orvos-ez­redes, a németországi Lands­tuhl regionális orvosi cent­rum vezetőjével megtekintet­ték az amerikaiak taszári tá­bori kórházát.

Next

/
Thumbnails
Contents