Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-09 / 59. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1996. márc. 9., szombat Űj könyvek DIANA CRAIG Rajziskola Különleges az angol képzőművész gyakorlatias könyve, amit elsősorban a rajzolni, festeni szerető gyerekeknek, szülőknek ajánlunk. A rendkívül színes, sokoldalú könyv bevezet sok technikai eszköznek a használatába is. (Falukönyv, 1300 Ft) ARTHUR C. CLARKE Az őrszem A tudományos-fantasztikus irodalom klasszikusának számító szerző irodalmi értékű novellái a világűrt meghódító emberről, írásai alapján nagyszerű fdmek is készültek. (MKK, 560 Ft) JOHN WARRY A klasszikus világ hadművészete Az enciklopédikus kötet a görög-római antikvitás hadtörténetét, hadviselését, annak hatását elemzi a homéroszi kortól Ravenna elestéig. (Gemini, 3180) PHILIP ROTH Shylock-hadművelet A világhírű amerikai író izgalmas új regénye Izraelben játszódik, ahová egy, rá ikerként hasonlító kalandor jön. Az író is odautazik, s jön a meglepő események sora. (Helikon, 998 Ft) VERŐ JULI Hónapok, napok, ételek Mit főzzek ma vacsorára? A naponta elhangzó kérdésre ez az ételnaptár könnyűvé teszi a választ. A kiváló szakácskönyvíró ezúttal az évszakok kínálatához igazodva ajánl 800 ételreceptet, gondolva a kispénzűekre. Ötleteinek sora mutatja, hogy lehet olcsó alapanyagokból könnyen sütni főzni - akár két évig is. (Magyar Könyvklub - 670 Ft) A Dunaferr-Somogyország Alapítvány támogatásával Emlékhely a fajszi erdőben Stamler Imre az alapítvány kuratóriumának titkára FOTÓ: TÖRÖK ANETT Kivételesen fontos és érdekes millecentenáriumi esemény előkészületei folynak a so- mogyfajszi erdőben. Emlékhely készül, amely a honfoglalás korába kalauzolja majd a látogatót. Iparkodó eleink szorgalmát, tudását mutatják be a feltárt-rekonstruált vasolvasztó kohók, a bucake- mencék és a vascipók. A ma már nyugalmazott so- mogyjádi iskolaigazgatóról, Stamler Imréről, régóta tudott, hogy megszállott kutatója a honfoglalás korabeli Somogy történetének. 1988-ban So- mogyország ősi vastermelése címmel tanulmányban tette közzé a saját kutatásaira és a szakirodalomra támaszkodó érveit, bizonyítékait. Ugyanis a somogyi tájakon talált gyepvas és salakmaradványok, olvasztókemence töredékek nyomán sikerült kimutatnia a leletek, okleveles adatok, helynevek gondos tanulmányozása után, hogy vidékünkön is működtek a X. században vastermelő központok. Ezek feladata a a korabeli magyarság szerszám és fegyverigényének ellátása volt. A tanulmányhoz mellékelt térkép igen beszédesen árulkodik arról, hogy elhelyezkedésük miként kötődik a szállásbirtokok központjaihoz, így Bogát és Fájsz neve szó szerint is fémjelzi tehát a hajdanvolt mesterséget. Eltelt csaknem egy évtized, amely alatt a lelkes történész kapott bátorítást is, de kísérte közöny is. Ugyanis azt szerette volna, ha egy alapos, teljeskörű somogyi „terepfeltárás” indul, de erre nem nyílt mód. Szívósan publikálta, ismertette kutatásának eredményeit, s a közelmúltban végre kedvezően változott a helyzet. Meghatározó szerepe van ebben a csatlakozó régészeknek is, dr. Gö- möri János és dr. Költő László kapcsolódtak be az aktív feltáró munkába. Legalább ilyen fontos azonban, hogy a mai magyar vasipar lelkes, dunaújvárosi szakemberei- dr. Ágh József és Sütő Zoltán - is felfigyeltek a honfoglalás, államalapítás korát idéző kezdetekre. A múltba vezető história egy mai vállalkozás históriájával bővült, mert a feltárás, a bemutatás és a további kutatások ügyének felkarolására létrejött a Dunaferr-Somogyország Arheome- tallurgiai Alapítvány. A Duna- ferr Dunai Vasmű Rt., a Magyar Vas-és Acélipari Egyesülés és az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesülés szép kezdeményezéséhez azóta már csatlakozott a marcali és a somogyfajszi ön- kormányzat, továbbá a Somo- gyért Egyesület is. A kuratórium elnöke dr. Ágh József, titkára pedig Stamler Imre lett. A támogató részvétel nyitott lehetőség mindenki számára, aki fontosnak tartja a múlt becses értékeinek őrzését, bemutatását. A fontos azonban az, hogy több mint harminc millió forintból a bucakemencék fölé stílusos, kort idéző épület magasodik majd, villanyt, vizet vezetnek, rendezik a tisztást és épül a műút is. Az esztétikus megjelenésű, jól megközelíthető létesítmény vonzó látványt nyújt majd a szép somogyi tájban. Nem csak óvja a feltárt-restaurált buca- kemencéket és a mesterség más emlékeit, helyet ad bemutató és oktatóteremnek is. Egyúttal bázisa, fóruma, támogatója lesz az alapítvány révén a további kutatásoknak, melyek során Fájsz fejedelem szemé- lye-sorsa is gazdagabb rajzolatú történeti képet kap. A kuratórium tagjai és az építők kéthetente tartanak megbeszélést a formálódó építménynél, s nagy vendégj árasra,idegenforgalomra számítanak az avatást követően, amely a millecente- nárium jeles, országos eseménye lesz, május második felében. (Tröszt) Rockra ropja a Somogy Merczel-koreográfiák a Republic zenéjére Fél évszázados múlttal háta mögött új utakon jár a Somogy Táncegyüttes. A folklóranyagra épülő táncszínházi produkciókat ugyan már beépítette az együttes repertoárjába Mosóczi István, a társulat korábbi művészeti vezetője, ám rockzenére még nem ropott a Somogy. A Republic együttes múlt nyári, Kaposváron rendezett jubileumi koncertjén azonban reflektorfénybe kerültek a Somogy táncosai is. Merczel István művészeti vezető hét koreográfiát készített, ami megtetszett az énekes-zenészeknek; táncos közreműködőiket országos koncertturnéjukra is meghívták. — A március 15-én Budapesten a Sportcsarnokban rendezendő koncert — amelyen vendégként Koncz Zsuzsa, Halász Judit és Bródy János is énekel —, a hetedik közös fellépésünk lesz — mondta Merczel István. — A jubileumi koncert előtt a Republic menedzsere keresett meg bennünket, s kért fel a koreográfiákra. Mivel néhány számuknak valóban folklór-íze van, vállaltam, hogy elkészítem a mozgásanyagot. Merczel István — többek között — a Varázsolj a szívemmel, a 67-es út, A csend beszél, a Fényes utakon című számokhoz álmodott koreográfiát. Zömmel kalotaszegi, székelyföldi, széki és mezőségi táncanyagot alkalmazott, de látványos balett és táncszínházi elemeket is beépített több számába. A Republicos koncert nem azt jelenti, hogy a Somogy Táncegyüttes elfordult Volna az autentikus folklóranyagtól. Az együttes továbbra is főleg népzenére ropja majd, de mindig kapható lesz egy-egy „kalandra” is. (Lőrincz) A régi Csurgó az éterben Az első rádióközvetítés 55 éve hangzott el Csurgóról. Igazi szenzáció volt akkoriban egy vidéki esemény közvetítése, és a Csurgóról elsőként a világba küldött éterhang nemcsak a technikai fejlődés jeleként hallatszott vissza: tartalma a jövőnek szánt üzenetté is vált. Vándorgyűlést tartott 1941. március 9-én a csurgói Korona szállóban a kaposvári téli gazdasági és mezőgazdasági iskola ifjúsági gazdaköre. A nagymúltú helyi hetilap, a Belső-Somogy tudatta olvasóival, hogy „ez alkalommal Budinszky Sándor, a rádió kedvelt szpíkere Csurgóra jön, hogy a gazdagyűlés műsorát viaszlemezre vegye”. Az ország egy hét múlva tájékozódhatott az eseményről, amely a csurgói mezőgazdasági szakképzés elindításában határkő volt. Még azon az őszön megnyílt a mezőgazdasági középiskola, majd a téli gazdasági iskola, amelynek ma a jogutódjaként működő Nagyváthy János Szakmunkásképző és Szakközépiskolában folyik a gazda- és mezőgazdasági gépészképzés. (Horváth) Nagymartom apák napja Irigylésre méltó helyzetben vannak a csurgónagymartoni apák: napjuk van ugyanis. A kakas-ütéséről elhíresült délsomogyi kis településen másfél évtizedes hagyománya van már az apáknapi ünnepségnek, amelyet általában farsangi aktualitással rendeznek meg. Az idén - mint Csire Istvánná polgármesterasszonytól megtudtuk - a millecentenáriumi ünnepségek jegyében ülték meg a falu apáinak napját, a csurgónagymartoni faluházban. A színes programban bemutatkoztak a kisebbek is: irodalmi jártasságukról vallottak. Az éjszakába nyúló vigalom ezt követően a férfinép megbecsülésében telt el. Áz asszony nép Csurgónagymarton messze földön híres népviseletében - kasmírkendőben és borkosing- ben - állt az erősebb nem szolgálatára, ami egy gyertyafényes vacsorában való közreműködést jelentett. Az említett népviseletet a falu szeretné megőrizni a jövőnek, ezért egy néprajzi gyűjtemény rendezésére is készülnek. B. T. Frederick Forsyth: Az Odessa-ügyirat KÖNYVESPOLC A világhírű amerikai írónak ez a regénye is lenyűgözi az olvasót. Nemcsak páratlan izgal- masságával, hanem elsősorban dokumentatív részleteivel. Valóságos és kitalált alakok sokasága kevereg ebben az Odessában, amely nem a volt Szovjetúnió-beli nagyváros. Nem. Hanem egy rémisztő precizitással létrehozott szervezet, az egykori SS-tagok tömörítésére. Ä volt Harmadik Birodalom volt urai ebben a szervezetben akarták átmenteni magukat. Az Odessában. Amely hol menekíti, hol bújtatja a „bajtársakat”, a „kameráitokat”. És ha kell, kíméletlenül lecsap és likvidál. A dokumentumregény cselekménye idején, az 1960-as években az Odessa még félelmetes szervezet volt, hiszen számos volt aktív SS-tagot foglalt magában. Ma, a Holocaust után 50 évvel az Odessa már csak vegetál ugyan, de mégis él... Él, mert élnek az újnácik is. Harsognak nemcsak Németországban, hanem a világ számos táján... A ma embere pedig, akire a médiumok naponta szórják a borzalmakat, egyre inkább hajlamos a fásultságra és a feledésre... Ezért is fontos, hogy újra és újra felidézzük, ébren tartsuk magunkban Santayana híres mondását: „Aki elfelejti a múltat, megérdemli, hogy újraélje.-..” A regény indulásának időpontja 1963 novembere. A világ Kennedy-gyilkosság lázában ég. Ez foglalkoztatja természetesen Peter Millert is, a fiatal hamburgi újságírót, hogy azután egy véletlenül kezébe került napló gyökeresen másfelé fordítsa az érdeklődését. Ez a napló az öngyilkos Salamon Tauberé volt, aki a második világháború idején éveket töltött a rigai koncentrációs táborban. Ahol a parancsnok Eduard Roschmann volt, akit csak „a rigai mészárosnak” emlegettek... A regény talán legdrámaibb része ez a napló. Félelmetes vízióval idézi fel előttünk Roschmann kegyetlenkedéseit és Tauber kétségbeesett életbe kapaszkodását. Akire szerencsétlen sorstársai is — akik már nem bírták tovább a szenvedéseket — rábízták testamentumukat: „Életben kell maradnod, hogy elmondhasd abban a másik világban, mi történt itt a népünkkel...” Ám úgy látszik, hiába volt a megmenekülés. Az eltelt csaknem húsz évben Tauber egyre keserűbb lett... Az új Németországban senki sem kíváncsi már a lágerek borzalmaira... És Tauber nem lát más kiutat, mint az öngyilkosságot... Most egyszerre felgyorsulnak az események... Miller, aki egyre mohóbban és egyre szenvedélyesebben olvassa a naplót: megfogadja, hogy átveszi Tauber testamentumát. Sőt egy bizonyos személyes okból még többet is: megkeresi és megöli Roschmannt... A fiatal újságíró a legértékesebb információkat Simon Wi- esenthaltól, a Bécsben székelő Dokumentációs központ vezetőjétől kapta. (Wiesenthal ma is közel 90. életévéhez, kimeríthetetlen energiával harcol a volt náci vezetők kézre kerítéséért.) Wiesenthal, miközben feltárja Miller előtt a valóságot (az Odessa mindent megtett, hogy az SS volt tagjai meghatározó szerepet vigyenek az NSZK üzleti, kereskedelmi és ipari életében), arra is figyelmezteti az újságírót, hogy veszélyes nyomozásának végén csak akkor maradhat életben, ha sikerül személyesen beférkőznie az Odessába... És Miller mindent vállal. Az író mesterien bonyolított cselekmény után elénk tálja a csattanót: Miller találkozását Roschmannal... Drámai összecsapásuk először még csak párbeszéd. Ám Roschmann szenvedélyes monológja jelzi, a volt „rigai mészáros” semmit sem változott: „A német nemzet végzetszerűen volt hivatva uralni a világot... El akarják tiporni Németország nagyságát, amelyet mi képviseltünk egykor, és képviselünk ma is!” Összecsapásuk minden részletét nem mondhatjuk el, nem is lenne illdomos... Csak a tényt rögzíthetjük: Roschmann megmenekül... És az Odessa jóvoltából tán ma is éle valahol Dél-Amerikában, ha a kor, vagy a kór nem végzett vele... Jó lenne, ha a mai generáció még megérhetné egy olyan do- kumentumkötet megjelenését — akár Forsyth-tól, akár mástól —, amely ezt a címet viselhetné: „Volt egyszer egy Odessa...” Dr. Sipos Csaba
