Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-08 / 58. szám
SOMOGYI HÍRLAP HIRDETÉS 11 1996. március 8., péntek t Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, nagyapánk és dédapánk ÜRGE ISTVÁN Kaposvár, Nyugat I. u. 27. sz., volt ecsenyi lakos, 91 éves korában elhunyt. Temetése március 12-én, kedden 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló család t Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, CSAPÓ JÁNOS temetésén részt vettek, virágaikkal és együttérzésükkel mély gyászunkban osztoztak. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HARANGOZÓ JÓZSEFNÉ Lakos Ilona gyógyszertári asszisztens, életének 54. évében váratlanul elhunyt. Gyászmise és á ravatalozása március 11-én, hétfőn 15 órakor lesz a kéthelyi templomban. Hamvait 13-án, szerdán helyezzük örök nyugalomra a pécsi Központi temetőben. A gyászoló család t Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, ID. GÖNCZ JÓZSEF temetésén részt vettek, virágaikkal és együttérzésükkel gyászunkban osztoztak. Gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk, hogy JOVÁNCZAIISTVÁNNÉ Sémik Julianna Kaposvár, Nagyszeben u. 2/A. sz. alatti lakos, életének 92. évében csendesen elhunyt. Temetése március 11-én (hétfőn) 13.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászmise aznap este 18.30 órakor lesz a Szent Margit templomban. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH JÓZSEF kisbárapáti lakos 68 éves korában elhunyt. Temetése március 11-én, hétfőn 13 órakor lesz a fiadi temetőben. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, HOZLÁR MARIANN ILDIKÓ temetésén részt vettek, lebonyolításában segítettek, virágaikkal, koszorúikkal és együttérzésükkel gyászunkban osztoztak. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GYURÁKOVICS FERENC volt somogyvári lakos, életének 52. évében elhunyt. Temetése március 9-én, 10 órakor a somogyvári temetőben lesz. A gyászoló család T Minden külön értesítés helyett mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANDROSOVITS LÁSZLÓNÉ Horváth Margit Somogytúr, Kossuth L. u. 14. sz. alatti lakos életének 69. évében csendesen elhunyt. Temetése március 11-én, hétfőn 14 órakor a somogytúri temetőben lesz. \ Gyászoló szerettei Fájó szívvel tudatjuk, hogy PÉCSEK ATTILA szeretett férjem tragikus baleset következtében március 5-én elhunyt. Temetése március 9-én, szombaton 10.30 órakor a szabá- si temetőben lesz. Gyászolja szerető felesége, kislánya, testvére, szülei, apósa és anyósa "Ha emlegettek - közietek leszek, De fáj, ha látom könnyeteket. Ha rám gondoltok mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, fiam, testvérem, KORMOS ISTVÁN (SZÜV dolgozója) Kaposvár, Fekete István u. 28. sz. alatti lakos 48 éves korában hosszantartó, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. Temétése március 11-én, hétfőn 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. BÖRÖCZ KÁLMÁNNÉ balatonberényi lakos, életének 78. évében elhunyt. Temetése március 12-én, 10 órakor a balatonberényi temetőben élsz. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy VISNYEI LAJOS hosszantartó betegség után 76 éves korában elhunyt. Temetése március9-én,szombaton Mórakor lesz a somogyvámosi temetőben. Gyászoló család INGATLAN ANDOCS, Petőfi u. 15. alatti 3 szobás, szuterénos, kertes családi ház eladó. (11193) BABÓCSA, Kossuth u. 65. sz. alatti gázfűtéses családi ház eladó. (11229) . BALATONBERÉNY és Fonyód között, közvetlen vízparti üdülőt, vagy telket vásárolnék, kp. fizetek. Tóth Péter, 8362 Keszthely-2. Pf. 1. Tel.: 06-60/ 398-191. (10283) BALATONMÁRIA központjában 26 m: komfortos üzlethelyiség berendezéssel eladó, vagy kiadó. Érdeklődni napközben 85/310-551, 8-17-ig. (11248) CSALÁDI ház csöndes övezetben eladó. Telefon: 84/320-999. (9834) ELCSERÉLNÉM balatonszabadi parasztházamat másfélszobás önkormányzati lakásra. Siófok előnyben. Érdeklődni Balatonszabadi, KossuthL. u. 1. (11000) FITNESS szalonnak kiválóan alkalmas kaposvári ltp-i, 85 m2-es bejáratott üzleteladó. Tel.: 06-30/460-749. (10194) FONYÓDON, Napsugáru. 55 . sz. alatt lévő 50 m2-es lakása-150 n-öl közművesített területtel, telefonnal eladó. Tel.: 06-28/320-842, 06-20/446-811. (6260) GAMÁSON, Fő út 114. sz. alatt 3 szobás, fürdőszobás, központi fűtéses, 3200 n-öl területen gazdasági épületekkel eladó. (11224) HÉTVÉGI telek faházzal eladó az Ivánfahegyen. Tel.: 82/423-254. (11166) KAPOSFÜREDEN igényesen kialakított családi ház eladó. Tel.: 82/314- 411, 18 után. (11301) KAPOSVÁR központjában a Rippl- Rónai utcában 4,5 szobás, összkomfortos, belső teraszos, kertes családi ház igényesnek eladó. Tetőtér "beépíthető. Telefon: 06-1/183-9527, Boldizsár 82/ 312-089. (10655) KAPOSVÁR, Füredi u. 6. emeleti 52 m2-es távfűtéses lakásomat elcserélném budapesti üzlethelyiségre vagy lakásra. Tel.: 1/131-3252. (10796) KAPOSVÁR, Kisgáti városrészben épülő 4 lakásos sorházban egy lakás eladó kész vagy félkész állapotban. Érdeklődni lehet munkaidőben a 82/310-320 telefonon. (10840) MEZON BT TAVASZI AJÁNLATÁBÓL 500 ingatlannal a Vásárlók _____rendelkezésére! ____ Balatonkeresztúr, Iskolaúti üzletközpont Telefon: 06-85/376-568 06/85/363-246 06-20/461-998 85-314-289 06-20-461-999 FONYÓDON FONYÓD központjában három szintes családiház, üzemelő bárral olcsón eladó. F0NYÓDI Nagystrandon 2 üzlet eladó vagy kiadó. Fonyódi Piacon 1 üzlet bérleti joga eladó vagy bérbe adó. CSISZTAFÜRDŐ GYÓGYVÍZTŐL 20 m-re üzlet, nyitásra készen eladó. BALATONFENYVESEN Fagyizó söröző bérleti joga átadó teljes felszereléssel féláron. ' BALAT0NB0GLÁR0N 2 db üzlet, felette 103 m! lakással szerkezet készen eladó. BALAT0NKERESZTÚR0N Teljesen új 25 m2 üzlet bármilyen célra eladó vagy kiadó. FONYÓDLIGETEN Közvetlen vízparti nyaraló eladó. BALATONFENYVESEN Víztől 50 m-re a Nagystrandon nyaraló eladó. BALATONMÁRIÁN Közvetlen vízparti nyaralók eladók. BALATONKERESZTÚRTÓL - FONYÓDIG 2-től 4 millióig nyaralók, családi házak eladók. Telkek 500 ezer Ft-tól 3.5 millióig. Buzsákban telek 800 EFt-ért. BALATONLELLÉN Balatontól 200 m-re 3 szobás nyaraló 230 n-öl telken reklám-, áron eladó. (11363) KAPOSVÁRON a gyakorló iskola közelében 2,5 szobás, magasföldszinti, erkélyes, felújított, megkímélt, telefonos lakás eladó. Készpénzfizetés esetén 50000 Ft kedvezmény és 4 héten belül beköltözhető. Irányár: 1,95 millió Ft. Tel.: 82/416-817.(11462) K APÓS VÁRON távfűtéses lakások eladók. 1,2 ill. 1,4 M Ft-ért. Tel.: 82/316- 507 18-20 óráig. (11355) KISGYALÁNBAN családi ház telefonnal, gazdasági épületekkel, 8000 m2 telekkel eladó. Tel.: 82/422-842. (11335) KÉTSZOBÁS lakás eladó Kaposváron Béke utcában. Irányár 1.5 MFt. Tel.: hétköznap 06-30/564-856, hétvégén 82/ 422-055. (10981) SIMONFAI Önkormányzat építési telkeket értékesít a falu központjában. Érdeklődni a polgármesteri hivatalban, vagy a 82/373-022, este 373-038 telefonon. (10697) _ VENNÉK 3,8 M Ft kp-vel kaposvári 3 szobás családi házat. Ajánlatokat “Északnyugat előnyben 10902” jeligére a kiadóba. (10902) ZALAKAROSON 1,5 szobás örökös üdülési jog eladó. Ugyanitt 2 hónapos vemhes koca is eladó. Kiskorpád, Vörösmarty u. 12. (10815) f É-BALATONNÁL hét éve külföldi vevőkörrel eredményes ingatlanközvetítés! Badacsony tel.: 87/431-840. (6287) JÁRMŰ AUTÓMENTÉS 82/412-771. (10604) BARKAS 87-es vegyes VW motorral eladó. Csere is érdekel. Tel.: 82/471- 783. (11221) BARKAS vagyes 85-ös, friss műszakival eladó. Telefon: 82/310-332. (11164) BONTOTT Ifa és Skoda alkatrészek eladók. Balatonboglár, Gyep u. 17. (11211) ELADÓ IHC 353 -as traktor, valamint Lada Niva terepjáró. Mike, Zrínyi út 19. Tel.:06-60-344-728. (11227) Autógáz BESZERELÉS és kedvezményes tankolás a Citroen Yamaha Szervizben Kaposvár, Árpád u. Tel.: 82/311-572 IFA W-50 L/SP fixes ponyvás tehergépkocsi, friss műszakival (pótkocsival is) eladó. Érdeklődni: 06-60/399-575, vagy 93/317-317 telefonszámokon. (11107) LADA lejárt műszakival, hibás karosszériával, üzemképesen eladó. Tel.: 82/319-662. (11160) MIKROBUSZOK kölcsönzése. Tel.: 82/412-771. (10606) OPEL Astra Caravan 1.7 DTL 14 hónapos megkímélt állapotban eladó. Tel.: 06-60-460-702. (11300) RENAULT Rapid 1,1 7 éves, jó állapotban, 3001-es italhűtő láda eladó. Tel.: 84/360-800. (11219) SUZUKI Swift 1.0,94-es, 17 E km-rel eladó. Kaposmérő, Kossuth u. 9. (11041) TEHERGÉPJÁRMŰVEK vásárlása Hollandiából kiutaztatással. Haszonjárművek vámügyintézése évjáratmegkötés nélkül. Telefon: 06-1/257-6115,06- 30/415-490. (10651) TÖRÖTT totálkáros autót 84-es évjárattól vennék. Tel.: 06-30-562-222. (10134) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984-estől. Telefon: 06-30/440-110. (9212) TÖRÖTT, totálkáros autót veszek. Telefon: 06-30/490-210,06-30/494-079. (9815) TRABANT 4 ütemű 5 év 4 hónapos kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: Nikla, Berzsenyi u. 118. (11157) TRABANT 80-as friss műszakival eladó. Irányár: 70 E Ft. Kutas, Petőfi u. 49. (11322) TRABANT Limusin 85-ös, felújított motorral eladó. Tel.: 82/320-583. (11210) WARTBURG 1.3-as eladó. Tel.: 06- 30-464-858 (11140) WARTBURG kombi 10 éves, padlóváltós eladó. Ár 125 E Ft. Tel.: 06-30- 469-755. (11153) ZSIGULI 1300, 6 éves, Ford Orion 1600 12 éves megkímélt állapotban eladó. Tel.: 85/363-108. (11240) SZERKLVÉIWBOLT AJÁNLATA! ■ Rozsdamentes mosogatók: házgyári 9975 Ft, 90x60 2 medencés 15675 Ft ■ 90x60 1 medencés csepegtetős 12000 Ft, 2 medencés köralakú 17500 Ft ■ Rézcsövek víz-fűtésszereléshez: 15x1 450 Ft, 18x1 545 Ft, 22x1 700 Ft, B 15x1 műanyag bevonatú 485 Ft Kludy csaptelepek: kád 5850 Ft, mosdó 3450 Ft, mosogató 3500 Ft Nosztalgia kádcsaptelepek: króm-arany 16560 Ft, fehér-arany 20150 Ft, * antracit 21750 Ft ■ 170-es fehér kád 13380 Ft, 170-es színes kád 15075 Ft o ■ fehér talpas mosdó 6835 Ft, fehér Ak. WC 4830 Ft § Amíg a készlet tart. Kaposvár, Arany u. 33. Tel.: »2/310-175 MEGNYÍLT Gyermekruházat Kaposvár, Fő u. 38. Ruhák, pulóverek, farmer és szövet nadrágok, _ fehérneműk, bébiáruk nagy választékban! § MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 19.00: PEER GYNT, Csiky-bérlet - BEMUTATÓ Kaposvár Szivárvány du. 5: WONG FOO, KÖSZ MINDENT! JULIA NEWMAR (am.). 7: CASINO (am.). Televízió Budapest 1 5.40: Gazdatévé. 6.00: Nap-kelte. 9.1.0: Cheers. 9.35: Tízórai. 11.00: Dallas. 12.05: Üzlet délidőben. 14.10: Srpski ekran. 14.35: Patrin - Üzenet - Vorba. 15.10: Magyarország ma. 16.05: Üzlet. 16.30: Topmodell. 17.00: Péntek délután. 19.00: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.30: Dallas. 21.25: Töltsön velem egy órát! 22.30: Szorul a hurok. 0.05: Híradó. 0.15: BBC-híradó. Budapest 2 12.00: Szieszta. 14.55: Mado, poste restante. 16.35: Stan és Pan. 16.40: Könyvvilág. 16.50: Kerengő. 17.30: Körzeti Juradók. 18.00: Brooklyn-híd. 18.30: Űrgammák. 19.05: Tövismadarak. 19.55: Telesport. 20.00: Alexander Trauner. 21.00: Híradó. 21.15: Tipp- Hopp! 21.45: Múzsa. 22.00: Objektív. 22.35: Fociles. 22.45: Fedett pályás atlétikai Eb. 23.15: Császár-morzsák. Duna Tv 8.00: Képes krónika. 14.00: Lapozó. 14.15: A vadon csodái. 14.40: Az ötödik pecsét. 16.25: Fejezetek a film történetéből. 17.25: Mese. 18.00: Híradó. 18.15: Kitty Foyle. 20.00: Közép- Európai Magazin. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Stroszek. 23.00: Tokody Ilona és Juan Pons. HBO 16.30: Batman. 17.00: Bír-lak. 17.30: Kutyavilág. 18.00: Zenemánia. 19.00: Lassú tűzön. 21.00: Leszámolás Kis- Tokióban. 22.20: Óvatlan fejvadász. 23.45: Bűnös álmok. Osztrák Tv X 6.00: Az állatok paradicsomai. 6.25: Confetti-tévé. 8.55: Sorozatok. 11.15: Utazás a föld középpontja felé. 13.00: Confetti-tévé. 15.40: Sorozatok. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: Halálodig szeretlek. 22.00: Amerikai vérbosszú. 23.45: Sport. 0.15: Az oltalmazó. 1.40: Híradó. 2.05: Schiejok, 3.05: Isten hozta Ausztriában! 4.50: Éppen Chicago. 5.35: Az állatok paradicsomai. Osztrák Tv 2 9.05: Ismétlések. 13.40: Sorozatok. 16.00: Schiejok. 17.05: Isten hozta Ausztriában! 19.00: A tartományok ma. 19.30: Híradó. 20.00: Oldalpillantások. 20.15: Derrick. 21.15: Bülowbogen rendelő. 22.05: Híradó. 22.30: Tudomány. 23.00:" G. Marconi. 23.50: Pinatubo, a gyilkos vulkán. 0.35: A nagy lopás. 1.50: A kaliforniai klán. 2.35: Az állatok paradicsomai. 2.55: Forma-1.4.00: Klipéjszaka. Műholdprogramok PRO 7 5.50: Ismétlések. 10.25: Különös ismertetőjele: gyönyörű. 12.05: Dowling atya nyomoz. 13.00: Csendes kis otthonunk. 13.30: SAM. 14.00: A. Kiesbauer talkshow-ja. 15.00: Sorozatok. 19.00: Hírmagazin. 20.00: Bűnvadászok. 22.15: Tigriskarmok. 23.55: A hősök nem sírnak. 1.25: Ismétlések. SAT 1 5.30: Reggeli magazin. 9.00: L. A. Law. 10.00: Mit szólsz hozzá? 10.30: Bubi, dáma, Hörig. 11.00: J. B. Kemer talkshow- ja. 12.00: Vera Int-Veen talkshow-ja. 13.00: Sorozatok. 17.00: XXO. 17.30: Tartományi hírek. 18.00: Menj az egészre! 18.30: H írmagazin. 19.00: Szerencsekerék. 20.00: Babája van. 22.05: Labdarúgás. 23.00: Harald Schmidt talkshow-ja. 0.00: A pokol katonái. 1.40: Ismétlések. RTL Plusz 5.35: Ismétlések. 7.00: Pont 7. 7.35: Sorozatok. 11.00: Megéri az árát! 11.30: Családi párbaj. 12.00: Pont 12. 12.30: Arany lányok. 13.00: Gyilkosság a hobbija. 14.00: B„rbel Sch„fer. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Kockázat. 17.30: Egymás közt. 18.00: Jóestét! 18.30: Exkluzív. 18.45: Híradó. 19.10: Vigyázat, robban! 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Minik playback-show) ja. 21.15: Sylti történetek. 22.15: Hét nap - hét fej. 23.10: Robotzsaru. 0,00: Híradó. 0.30: A sógun árnyéka. 2.05: Robotzsaru. 2.50: Híradó. 3.20: Sidekicks - Karate Kid & Co. 3.50: Bírlak. 4.20: Egy rém rendes család. 5.05: Rajzfilmsorozatok. Rádióműsor Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.38: A Szabó család. 9.05: Napközben. 11.05: Cigány- félóra. 11.38: Szindbád hazamegy. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: BÚTOROK EGYEDI TERVEZÉSSEL, MÉRETEZÉSSEL: * kárpitozott ülőgarnitúrák, sarokülők * franciaágyak * heverők * rakamiék * szekrénysorok és kiegészítők * kisbútorok Vállaljuk kárpitozott bútorok javítását, díjtalan házhozszállítással! ROÓZ ÉS FIA Kft. Kiskorpád, Vörösmarty u. 64. iG Tel.:06-60-367-029 J Törvénykönyv. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: Generációk a küldetésben. 13.30: Halljad Izrael! 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Párviadal. 15.05: Visegrádi utca. 15.25: Töprengő. 16.00: Délutáni krónika. 16.25: Népzenei napló. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Apám tűzoltó lesz. 20.05: Magyar daloskert. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Napközben válogató. 23.05: Hangversenymúzeum. 0.15- 4.20: Éjfél után. Petőfi rádió 4.33: Hajnali dallamok. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Zöld (Sport)reggel. 8.00: Petőfi délelőtt. 12.00: Nóták. 13.03: Manapság... 13.15: Keresztét. 14.00: Péntektől péntekig. 16.47: Natúr hét. 17.00: Hírösszefoglaló. 17.05: Petőfi délután. 19.30: Kölyökrádió. 20.00: Garázs. 20.30: Péntek esti jazz. 21.03: Manapság... 21.08: Állomáskereső. 21.15: Húszas stúdió. 22.15: Hipp-hopp. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Ennyi... 0.15- 4.20: Éjfél után. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: Baka István két versciklusa. 10.57: Zenetörténeti érdekességek. 11.40: Magyar dallam. 12.05: Hangverseny délidőben. 14.05: Az Arbat gyermekei. 15.06: Alfonso és Estrella. 15.30: Francia muzsika. 16.05: Murray Perahia két Mozart-zongoraversenyt játszik és vezényel. 17.00: Kritikus füllel. 18.05: Rahmanyinov: Francesca da Rimini. 19.14: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót. 22.00: Hírek. 22.28: Zenei panoráma. 23.00: Csendháborító. 0.05: Lemezújdonságok. 2.03: Az éjszaka zenéje. Somogy Rádió 5.30: Jó reggelt! 9.10: Délelőtt. 10.10: Kedvenc lemezeim. 11.10: Városháza- Megyeháza. 12.10: Zene délidőben. 13.00:Krónika. 13.30: Deutsche Welle. 14.10: Délután. 15.10: Somogyi mozitörténet. 16.10: Art művészeti magazin. 17.10: Házibuli előtt. 18.10: Házibuli folyt. 19.20: Sport. 19.30: Altató. 20.00: Adászárás. Juventus rádió 6.00: Szabó Zoltán. 10.00: Barabás Zoltán. 13.00: Csak zene. 14.00: BMG óra. 15.00: Szabó Tamás. 19.00: Kívánságműsor. 20.00: Club ajánló. 21.00: Kovács László. Pécsi rádió 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Dél-dunántúli hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30: In der Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na matemjem jeziku. Dráva Rádió 6.00: Műsorkezdés, ljírek. 6.30. Hírek horvát nyelven. 6.45: Közlekedési hírek. 7.00. 7.30, 8.00: Hírek magyar nyelven. Közben: 6.45: Gazdasági hírek. 8.15: Sporthírek. 8.30: Hírek horvát nyelven. 9.00, 9.30, 10.00: Hírek magyar nyelven. 10.30: Hírek horvát nyelven. 11.00, 11.30, 12.00: Hírek magyar nyelven. 12.03: Rockklasszikusok. 12.30: Hírek horvát nyelven. 12.33: Rockklasszikusok. 13.00, 13.30, 14.00: Hírek magyar nyelven. 14.30: Hírek horvát nyelven. 15.00: Hírek magyar nyelven. 15.15: Gazdasági hírek. 15.30: Hírek magyar nyelven. 15.45: Közlekedési információk. 15.55: Hírösszefoglaló. 16.00: Műsorzárás. A műsor folyamán rendszeresen hallhatnak közérdekű információkat, riportokat, kívánságműsort, részt vehetnek telefonos játékokon, mindez sok kellemes, jó zenével fűszerezve. City Rádió 8.00: Siófok és környéke. 8.30: Ráhangoló. 9.15: Közlekedési hírek. 9.30: Kalendárium. 9.35: Natúra magazin. 10.10: Délelőtti magazin. 13.00: DL Stúdió. 14.00: Péntek kettő. 15.30: BBC hírek. 16.00: Aszott Szamóca. 17.15: Közlekedési hírek. 19.00: Beindító. A SOMOGYI HÍRLAP gyászhír felvevő helyei Somogy megyében Somogy Megyei Temetkezési Kft., Kaposvár, Fő u. 38. Temetkezési Kft. Kirendeltsége, Marcali, Nefelejcs ü. 1. Temetkezési Kft. Kirendeltsége, Nagyatád, Korányi S. u, 4. Törzsök Vállalkozás, Kaposvár, Dombóvári út 1. Kéthely, Arany J. u. 2. B & R KKT., Fonyód, Szivárvány u. 37. Együttérzés Bt., Balatonboglár, Zrínyku. 9. Szalai és Társa Bt., Barcs, Mező u. 17. Kenyér Endréné, Lengyeltóti, Kert u. 36/a Györki Béla, Somogyjád, Ady E. u. 13. Zsobrák Imréné, Osztopán, Május 1 u. 36.