Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-08 / 58. szám

6 GAZDASAG 1996. március 8., péntek Magyar agrárium az EU-csatlakozás brüsszeli tükrében Az unióig hosszú az út Politikailag 2000-ben, gazdaságilag 2005 és 2010 között — Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz fontos do­log, de nem mindenáron és nem bármilyen feltételekkel. — Egy mondatba sűrítve dr. Bereczky András Medosz-főtitkár szavaival lehetne így összefoglalni annak az információs sze­mináriumnak a lényegét, amelyet a múlt héten tartottak Brüsszelben magyar agrárszakemberek, valamint az írott és az elektronikus sajtó képviselőinek részére. A szemináriu­mon a közösség kibővítéséről és hazánk csatlakozásának vár­ható hatásairól hangzottak el előadások. Kétmillió munka- vállaló érdekében A Mezőgazdasági, Erdé­szeti és Vízgazdálkodási Dol­gozók Szakszervezeti Szövet­ségének (Medosz) képviselői és az újságírók az Európai Kö­zösség Mezőgazdasági Fői­gazgatóságának (GD VI.) és az Európai Agrárszakszervezetek Szövetségének (EFA) meghí­vására utaztak a belga fővá­rosba. Henk Ligtenberg, aki 20 évig volt az EFA alelnöke, be­vezetőjében elmondta: a kon­tinens legrégebbi szakszerve­zeti szövetsége 18 ország 36 tagszervezetét tömöríti, és több mint 2 millió munkavál­laló érdekvédelmét látja el. A szövetségnek a magyar Me­dosz is tagja. Az Európai Unió bővítése alapelveiből következően - szükségszerű -, hangzott el Brüsszelben. A csatlakozás kérdését viszont nemcsak a magyar, hanem az európai szövetség is úgy ítéli meg: nem szabad elkapkodni. Jan Kuriemann, az Európa-parla- ment információs irodájának vezetője az unióbővítés nehéz­ségét érzékeltetve azt mondta, szinte „menet közben levő vo­nathoz kell a vagonokat kap­csolni”, hiszen a közösség aj­taján kopogtató 11 visegrádi, bálti és balkáni országra ko­moly lemaradás és más jellegű mezőgazdasági szerkezet jel­lemző. Szembeötlő a különb­ség például a foglalkoztatott­ságban, mert amíg Nyugat-Eu- rópában a mezőgazdaságban dolgozók aránya mára 3-6 százalékra csökkent, hazánk­ban ennek még mindig a több­szöröséről beszélhetünk. / Átmeneti időszak a belépés után Philippe Tabary, az Európai Bizottság és az EK mezőgaz­dasági főigazgatóságának tagja arról beszélt, hogy az EU-ba való belépést követően feltétlenül el kell telnie egy hosszú átmeneti időszaknak. Példaként megemlítette: „a gyereket nem feltétlenül a há­zasság előtt kell csinálni ”. Be- reczky András is az óvatos kö­zeledés híve. Szerinte az EU- csatlakozás körüli híreknek nem arról kellene szólniuk, hogy mikor és ki előtt leszünk tagok. Arról kellene beszélnünk, mondta, hogy nemcsak gazda­sági, hanem szociális Európát is szeretnénk. Azt kellene ész­revennünk, hogy hazánkban hatszázezer mezőgazdasági munkahely szűnt meg az el­múlt években, és az agrárszek­torban dolgozók száma há­romszázezer alá esett. Ugyan­akkor abban az esetben, „ha a jelenlegi struktúrával masíro­zunk be Európába, ennek a fele ismét elveszhet. Hatalma­sat bukhatnak a magyar mun­kavállalók, amint bukhat Eu­rópa is”, figyelmeztetett a MEDOSZ-főtitkár, utalva a gazdasági migrációra. Feszültségforrás a vendégmunka Ez a mérhetetlenül nagy munkavállalói vándorlás okozza a legnagyobb fejtörést az EU-nak. Hogy csak egy példát mondjunk: Berlinben, Európa legnagyobb építkezé­sén 50 ezer vendégmunkás dolgozik, holott ugyanennyien vannak munka nélkül a hely­béliek. Komoly feszültségek forrása ez, ami ellen nehéz tenni addig, amíg a lengyelek akár 5 márkáért is elvégzik azt a munkát, amiért egykor 15-öt adtak a munkáltatók. A vendé­gek, persze, ennyivel is többet keresnek három hónap alatt, mint otthon egy év alatt, mondta Henk Ligtenberg. A csatlakozást nagyban se­gítheti a közép-kelet-európai országok segítésére szolgáló Phare-program, amelynek ke­retében 1900 és 1993 között mintegy 830 millió német márka érkezett hazánkba. Er­ről szólva Eddy Klöcker, az EFA főtitkára elmondta: a pénzek felhasználásáról nincs visszajelzésük, nem tudják, mire költötte el a kormány. A főtitkár abban kérte a magyar sajtó nyilvánosságát, hogy a kabinet és a szakszervezetek közötti információáramlást a mainál jobbá, a pénzek áram­lását követhetővé lehéssen tenni. A tagság kettős feltétele Végezetül kérdésekre vála­szolva az előadók kifejtették: „az Európai Unió politikai és gazdasági közösség is egyben ” — politikai azért, mert gazda­sági —, amit nem lehet pusz­tán azzal a szemmel nézni, hogy „mennyit rakok bele és mennyit tudok kivenni belőle. ” Azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges NATO-tagság befo­lyásolja-e az EU-csatlakozást, elhangzott: Írország 1973 óta tagjai a Közös Piacnak, holott a mai napig nem csatlakozott az Észak-atlanti Katonai Szö­vetséghez. Magyarország EU-csatlako- zásáról egyébként Brüsszelben az a leggyakoribb vélemény, hogy politikailag 2000-ben, gazdaságilag 2005-2010 kö­zött képzelhető el leghama­rabb. Balassa Tamás Vizsga adómorálból sok bukással Adómorálból nem volt túl sike­res az első idei vizsga: a február közepéig bevallásra kötelezet­tek jelentős hányada „elfelejt­kezett” a határidőről, és jövede­lemelszámolással, adóbefize­téssel egyaránt adós maradt. Vámosi-Nagy Szabolcstól, az APEH főosztályvezetőjétől ar­ról tudakozódtunk, hogy a ha­tóság tapasztalatai szerint mi lehet a tömeges késedelem oka, s milyen következményekkel jár a befizetések elmulasztása.- Sajnos, sem a személyijö- vedelem-adózást választó egyéni vállalkozók, sem a gaz­dálkodó szervezetek nem tettek eleget teljes körűen kötelezett­ségüknek - mondja az ismert szakember.- Nyilvántartásaink szerint a mintegy 660 000 egyéni vállal­kozó közül mindössze 467 ez­ren nyújtották be a megadott határidőre bevallásukat. A töb­biek, az érintettek csaknem egyharmada tehát máris elégte­lenre vizsgázott állampolgári fegyelemből. Van köztük számos notórius mulasztó, aki minden eszten­dőben fölkerül a határidőt túl­lépők listájára. Pedig, mivel a jövedelemadó-rendszer már nyolcadik évében jár, arra aligha hivatkozhatnak, hogy nem tudták, mi a teendőjük. Esetükben az idén már az eddi­ginél súlyosabb, a törvényes le­hetőségeken belül a legszigo­rúbb bírságot rója ki az adóha­tóság. Ugyancsak február 15-re kel­lett benyújtania 210 ezer gaz­dálkodó szervezetnek is a társa­sági adón kívüli adókról és jut­tatásokról készített bevallását. A társas vállalkozások köre már valamivel fegyelmezet­tebb, mint az egyéni vállalko­zóké - talán azért, mert ők nem­igen boldogulnak hivatásos könyvelő nélkül, aki azért még­iscsak tisztában van a szabá­lyokkal -, de még itt is hiányzik az elszámolások mintegy húsz százaléka, azaz több mint 40 000 gazdálkodó szervezet nem tett eleget idejében a be­vallási kötelezettségének. Lehet, hogy sokan úgy vél­ték, nincs adótartozásuk, tehát nincs mit bevallaniuk. Csak­hogy mindenkire érvényes az alapszabály, hogy a „nullás” bevallást is be kell nyújtani. Az adóhatóság a „feledékeny” gazdálkodó szervezetek köré­ben is kénytelen szigorúan bír­ságolni, sőt, szükség esetén a behajtást is elrendeli. N. Zs. Mérgező szélvédőmosó Fogyasztóvédelmi Főfelügye­lőség mérgezőnek minősítette a Frosty nevű szélvédőmosó fo­lyadékot. Megállapították, hogy az amerikai gyártmányú, 0,5 literes téli szélvédőmosó fo­lyadék mérgező, bőrön keresz­tül is felszívódik, a szervezetbe kerülve látáskárosodást és ha­lált is okozhat. Forgalmazását betiltotta. Az üzletek kötelesek visszavásárolni. A Babócsai Határőr Mg. Szövetkezet igazgatósága értesíti tagjait és kívülálló üzletrész tulajdonosait, hogy részközgyűléseit az alábbi időpontokban tartja: Bolhó, 1996. március 18., 9.30 óra, Bolhó, kultúrház Babócsa, 1996. március 19., 9.30 óra, Babócsa, kultúrház Napirend mindkét esetben: 1. Az igazgatóság beszámolója a szövetkezet 1995. évi gazdálkodásáról, a szövetkezet vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről és az igazgatóság tevékenységéről. 2. A Felügyelő Bizottság elnökének beszámolója a bizottság tevékenységéről. Amennyiben a részközgyűlések határozatképtelenek lesznek a fenti időpontokban, úgy azok 10.00 órakor kerülnek megtartásra, mely esetben a részközgyűlés a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes. A szövetkezet igazgatósága (10427) . __ , .______ Társaságunk külföldi érdekeltségű, élelmiszer-ipari termékeket forgalmazó cég. Keresünk azonnali belépéssel Somogy és Zala megye területére élelmiszer kereskedelemben jártas, gyakorlott, kiépített kapcsolatokkal rendelkező területi képviselőt. Jelentkezését és önéletrajzát kérjük, az alábbi címre küldje: GEKO Kft. 1095 Budapest Nagyvásártelep, Csont u. 1. Szóval On mindenből a legjobbat akarja?! ...de azért ügyel a pénztárcájára is!? íme a megoldás! A MINOLTA két legnépszerűbb másológépe. □ 15 másolat/perc □ Max. A3 méret □ 50-200% kicsinyítési - nagyítási arány □ Kiegészítő tartozékokkal bővíthető- automatikus eredeti lapadagoló- 10 rekeszes laprendező- többlapos kézi lapadagoló- sima asztal Az alapgép ára: 275.100,-t-Áfa □ 18 másolat/perc □ Max. A3 méret □ 50-200% kicsinyítési - nagyítási arány □ Kiegészítő tartozékokkal bővíthető- kétoldalas eredeti lapadagoló- 10 rekeszes tűzős laprendező- duplex egység, amely lehetővé teszi az automatikus kétoldalas másolatkészítést Az alapgép ára: 386.800,-+Ála Tisztelt Földgázfogyasztók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 1996. március 1-től a 8/1996. (II. 27.) sz. IKM rendelet értelmében a földgáz ára megemelkedett. E változás miatt háztartási fogyasztóinkat IllíirClllS 9—17-lg terjedi) ldOSZliKbilfl keressük fel leolvasás és díjbeszedés céljából. Az ekkor leolvasott gázfogyasztás ellenértékét még márcus 1-e előtti áron számlázzuk. Ezt a számlát az áprilisi leolvasással egyidőben kézbesítjük. Az április havi leolvasás ellenértékének számlázása már az új áron történik, az így készült számlákat május hónapban kézbesítjük. Előre is köszönjük együttműködő segítségüket! (11205) MINOLTA MAGYARORSZAG Kft. Kaposvári kirendeltség 7400 Kaposvár, Arany J. u. 7-/A. Tel./fax: 82/318-440 C^xa/ió . Extra kereseti lehetőség! Megbízónk egy Magyarországon már több éve sikeresen működő nemzeti bank, amely most TERÜLETI KÉPVISELŐKET keres lakossági illetve vállalati szolgáltatásainak országos kiépítéséhez. A bank ügyfelei részére egyedülálló előnyöket nyújt, amelyet többek között a teljeskörű, 24 órás telefonos bankszolgáltatás, ATM kártyahasználat, illetve előnyös lekötött betéti lehetőségek biztosítanak. A sikeres pályázók alapos szakmai képzésben részesülnek. Eredményessége átlagon felüli kereseti lehetőséget biztosít! Amennyiben felkeltettük érdeklődését, várjuk jelentkezését! . Ref. No. 586. Szabó Nemzetközi Tanácsadó Kft. 1051 Budapest, Vörösmarty tér 1. Tel./fax: (36-1) 266-6197. SOMOGYI HÍRLAP

Next

/
Thumbnails
Contents