Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-07 / 57. szám
1996. március 7., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Vizsgálják az állatkerti rejtélyeket Kaposváron a lépfene nyomát sem találták Ismét rejtélyes hírek keltek szárnyra a pécsi állatkertből: tegnap reggelig elhullott két vidra, egy hiúz, egy puma, párduc és egy bivaly. Az okokat akár az elhíresült farkas esetében, a Kaposvári Állategészségügyi Intézetben keresték. Dr. Méhesfalvi József, az intézet igazgatója elmondta, hogy nem véletlenül került Kaposvárra a halált okozó farkas teteme, majd most a két vidra. A Kaposvári Állategészségügyi Intézet regionális feladatokat lát el. A somogyi, a tolnai és baranyai ügyekkel foglalkoznak, így hozzájuk tartozik a pécsi állatkert is. A mostani, az állatkert bezárását is kiváltó história két rejtélyes elhullással kezdődött. A vidratetemeket Kaposvárra hozták. A hírekkel ellentétben nem állapítottak meg lépfene-fertőzést, hanem egy ahhoz hasonló baktériumra leltek. A budapesti intézetbe szállított hiúznál, pumánál és párducnál viszont azt bizonyította a boncolás, hogy lépfene fertőzte meg őket. Dr. Méhesfalvi József szerint teljesen kizárható, hogy a táplálékként beszállított hússal fertőződtek meg az állatok. Feltételezhető, hogy két egymástól független megbetegedés zajlott le egyidőben. Az igazgató elmondta: nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy a fertőzést egy régebbi, már elfeledett állatkerti dögtemető okozta, mint tavaly Nógrádban. A kaposvári intézet igazgatója szerint nem kell tartam a lépfene-járványtól. A pécsi állategészségügyi állomás elvégezte az állatkertben a fertőtlenítést, a gondozók védőoltást kaptak, s tárgyalnak a ragadozóknak beadható vakcináról. A veszélyeztetett patásokat tegnap már be is oltották. Nagy Jenő Egyezség feltételekkel Csalódottság és várakozás. Ez jellemzi a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szak- szervezete tagságának hangulatát az idei béremelésekkel kapcsolatban. Ennek ellenére készek a kormánnyal hároméves megállapodást kötni, de az egyezségnek kemény feltételei vannak. A szervezet tegnapi választmányi ülésén elmondták, hogy a köztisztviselők körében sehol sem emelkedett - a kormány ígérete ellenére - 19,5 százalékkal a bér. Ez különösen azért sérelmes, mert a tagság 35 százalékos növekedést vár, július 1-jei bevezetéssel. Mindenesetre: az Alkotmánybírósághoz fordulnak az elmaradt emelés miatt. A testület ülésén Kiss Sándor elnök elmondta, hogy a szak- szervezet a közalkalmazottakéhoz hasonló jellegű hároméves köztisztviselői megállapodás aláírását javasolja a kormánynak. Annak azonban tartalmaznia kell, hogy a közigazgatásban dolgozók reálbére az idén legfeljebb 2 százalékkal, jövőre pedig semmivel sem csökken. D. G. Nagykövetek a miniszternél Az Európai Unió országainak vezető diplomatáit fogadta tegnap Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter, és tájékoztatást adott számukra a Nemzeti alaptantervről, valamint az oktatásfejlesztési tervekről fotó: feb/diósi imre Hadüzenet a feketegazdaságnak Központi nyomozóhivatal felállítása Horn csomagtervéhen Nem hozott valódi vitát a feketegazdaságról tartott tegnapi parlamenti vitanap. Az alapkérdésben, a gazdasági bűnözés visszaszorításának fontosságában, egyetértettek a kormány- párti és ellenzéki képviselők. A hatékony fellépés módjáról, lehetőségeiről már némiképp megoszlottak a vélemények. Vastagh Pál igazságügy-mi- nisztér rámutatott: a gazdasági bűnözés nemcsak anyagilag okoz nagy - a számítások szerint évi 70-100 milliárd forintos-kárt az országnak, hanem erkölcsileg is. Rendeletileg azonban, sajnos, nem lehet megszüntetni. A honatyák szerint a feketegazdaság leginkább „sötét” fajtái - a drog- és fegyverkereskedés, az olajszőkítés - ellen egyértelműen a bűnüldözés eszközeivel kell harcba szállni. Az össznépi méretű szürkegazdaság fogalomkörébe az adó- és járulékfizetési kötelezettségek alóli kibújás módszereit sorolták, köztük a számla nélküli szolgáltatásokat, a hála- és csúszópénzeket, az illegális kereskedelmet, a feketemunkát. Szinte valamennyi felszólaló úgy vélte: csak a gazdasági növekedés és a közterhek csökkentése vezethet oda, hogy az állampolgárok jogkövetők legyenek. Horn Gyula miniszterelnök a feketegazdaság elleni, több pontból álló csomagtervről tájékoztatta a Házat. A kormány élesen különválasztja a köz- szolgálati, az államigazgatási és a versenyszférát. Létrehoz - várhatóan június végéig - egy központi gazdasági nyomozó- hivatalt, amelynek elsősorban a legnagyobb gazdasági bűntettek földerítésében lesz szerepe. A bankokkal kapcsolatos állami jogokat a privatizációs miniszter gyakorolja majd. Növelik a miniszterek egyszemélyi felelősségét területük belső ellenőrzéséért, meggyorsítják a bírósági eljárásokat és még az idén felállítják a gazdasági bíróságot. S. Á. Támogatás két évig Nehéz átmenet Jelenleg félmillió munkanélküliről vezetnek nyilvántartást - közülük kétszázezren munkanélküli-járadékot kapnak, s ugyanennyien jövedelempótló támogatást. A korábban korlátlan ideig adható 7680 forintos jövedelempótló támogatás egy tavalyi törvénymódosítás óta, csupán két évig folyósítható. Mi történik a rászorultakkal, ha letelik a két év?- A két év alatt, vagy közvetlenül azután, összesen 180 napi munkaviszony igazolása szükséges ebbe az ellátórendszerbe való visszakerüléshez - mondta Tóth László, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője. - Az átmenet megkönnyítésére annak, aki már tavaly nyáron is kapta a jövedelempótló támogatást, idén szeptember végéig összesen 90 napos munkaviszony felmutatása is elegendő. Aki e feltételnek megfelel, annak 45 napig újra folyósítható a járadék, majd további két évig a jövedelempótló támogatás.- Sokan hiába próbálkoznak, nem találnak munkát.- Az önkormányzatok által szervezett, s a költségvetési forrásból részben finanszírozott közhasznú munkák éppen az ő foglalkoztatásukra szolgálnak. Tavaly, a második félévben 3 milliárdot biztosított ehhez a belügyi és a népjóléti tárca, de sajnos, csak 800 milliót vettek igénybe a településeken.- Talán mert egy pedagógus nem megy el árkot ásni.-Csakhogy nem ez a jellemző. A járadékosoknak mintegy 60 százaléka szakképzet- len, s aki visszautasítja ezt a fajta munkát, számolnia kell vele, hogy elveszti a további támogatás esélyét. (Takács) Üzemképes porszívóját 6.000,-Ft értékben beszámítjuk! Whirlpool MOSÓGÉPEK, HŰTŐK ELŐLEG BEFIZETÉSSEL! | HAJDÚ keverőtárcsás MOSÓGÉP, CENTrSgA egységáron!! rirfaiftaiío:m 40 CM SZÉLES, FELÜLTÖLTŐS AUTOMATA MOSÓGÉP 500 törd./pare CENTRIFUGA FÉLTÖLTET KAPCSOLÓ HŐFOKBEÁLLlTÁS SIEMENS porszívó 1100 W teljesítmény, fokozat-szabályzás, kábel felcsévélés. Panasonic videokazetta/ 680,- helyett . SONY. 60 PERCES KAZETTA REKLÁMÁRON! 0 % előleggel 23 havi részlet: 1.820 0 % előleggel 23 havi részlet: 3.340 MIKROSÜTŐ AKCIÓ! 20 % előleggel 23 havi részlet 1.810 20 % előleggel 23 havi részlet: 2.150 házhozszállítunk minden megvásárolt nagyháztartási gépet SOMOGY megye területére! DÍJTALANUL ELEKTRO MARKT Áruház Kaposvár, Fő u. 5-7. Tel.: 82/315-959