Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-30 / 76. szám

1996. március 30., szombat SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Diáknap a Táncsicsban Tegnap reggel a Táncsics gimnázium igazgatója, Mihályfalvi László átadta az iskola kulcsát, s ezzel együtt a hatalmat is Volpert Balázsnak, aki öt jelölt közül nyerte meg az idei diákigazgató-válasz- tást. A ceremóniát követően egész nap színes diáknapi programokon vehettek részt a táncsicsosok: volt számítástechni­kai bemutató, alvószoba, jósda, lovagi torna és sportversenyek. Este Táncsics-bál zárta a programok sorát, ahol a Happy End Band szolgáltatta a talpalávalót. Jutalom a kérdőívekért A megyei közgyűlés közvéleménykutató kérdőívét közöltük lapunk tegnapi számá­nak 8. oldalán. A táblázathoz pótlólag közlünk egy fontos információt: a kérdőí­vet kitöltve visszaküldők közül huszon­ötén - sorsolás útján - egyenként kétezer forint pénzjutalmat is nyerhetnek. A felso­rolt rovatok mellett a közgyűlés szívesen fogadja az olvasók véleményét a tájékoz­tatásról, a járdák állapotáról és a területfej­lesztésről. A nyertesek névsorát a jövő hónapban közöljük. Történelmi előadások Történészek közreműködésével konferen­ciát rendeztek tegnap Nagyatádon a műve­lődési házban. A városi önkormányzat millecentenáriumi bizottsága szervezésé­ben létrejött találkozón nagy érdeklődés kísérte dr. Fodor István, dr. Urbán Aladár és dr. Katus László előadását. Rákóczi-emléknap Csurgón A II. Rákóczi Ferenc nevét viselő felső­csurgói általános iskolában igazi ünnep a „nagyságos fejedelem” március végi szü­letésnapja. A tegnapi ünnepségen a ma­gyar-szakkör 17 tagja adott műsort. Házas Károly igazgató átadta az elismerést an­nak a 91 diáknak, aki tanulmányi és sport- versenyeken helyezést ért el. Az iskola „Beszélni nehéz” köre a Kazinczy-díjat is kiérdemelte. Polgárőrség Mezőcsokonyán Polgárőrség alakult Mezőcsokonyán a nagybajomi rendőrőrs támogatásával. A húsz taggal létrejött polgárőrség éjjeli jár­őrözést fog folytatni, a falu különböző pontjain teljesít állandó szolgálatot. Mun­kájukkal a betöréseket, hús vét előtti son­kalopásokat szeretnék megelőzni. Napsugár lett a régi óvoda Napsugár óvodának nevezik a jövőben Nagyatádon az Alkotmány utcai óvodát. A szülők és a nevelők az intézmény fenn­állásának 25. évfordulója alkalmából kér­ték a névváltoztatást. A képviselők java­solják a többi intézménynek is az érzelmi kötődést kifejező névválasztást. Bundeswehr-küldöttség tapasztalatcserén (Folytatás a 1. oldalról) A német küldöttség — Rába Imre mérnök-vezérőrnagy, Bognár Géza alezredes és Whittmann ezredes, az IFOR- erők képviselőjének társasá­gában — megszemlélte az in­dulásra kész konvojt, a hatal­mas Ural teherautókat, kami­ont. Kiss Tamás alezredes el­mondta: a német küldöttség áttekintette a magyar logiszti­kai szolgálat működését, a szervezési és ellátási felada­tokat. Tárgyaltak az egész­ségügyi ellátás összehangolá­sáról is. A Bundeswehr-tisz-. tek megnézték a szolgálat rak­tárait és felkeresték az ameri­kai logisztikai központot is. A Somogyi Hírlap munka­társának kérdésére Bischoff vezérkari ezredes elmondta: hasznos volt a kaposvári láto­gatás, mivel így megismerhet­ték magyar katonák munkáját is. A tapasztalatcsere fontos, mivel hazánkhoz hasonlóan Németország is részt vesz a délszláv békemisszióban. Úgy látják, hogy a magyar ka­tonák — mint mondta — pél­dás szervezettséggel végzik teendőiket. (Harsányi) Négy ország zenei fesztiválja kezdődött a zeneiskolában Szivárvány Kaposváron Színes és kápráztató csoda a Szivárvány, amelyet tegnap Ka­posváron láttunk: a megyeszék­helyen megkezdődött a Szivár­vány Európa felett című kortárs zenei fesztivál. Ezen négy or­szág zeneszerzői és előadói mu­tatkoznak be. A kezdeményezés Angliából indult: Bath és három testvérvá­rosa — a franciaországi Aix en Provence, a hollandiai Alkmaar és Kaposvár — közös rendezvé­nyével, melyen a négy ország képviselői gyűltek össze, hogy koncertjeikkel nyelvi határokat nem ismerő zenei együttműkö­dést alakítsanak ki. A Szivár­vány bejárta Angliát, Hollandiát, Franciaországot, és most Ka­posvárra érkezett: a Liszt Ferenc Az 1099 hektárnyi szántóföldön gazdálkodó ságvári Egyetértés mezőgazdasági szövetkezet fennállása óta a legjobb ered­ményt érte el. Mint arról Jakab János elnök beszámolt a tegnap tartott közgyűlésen: egy év alatt 56 százalékot emelkedett a szö­vetkezet nettó árbevétele. Brut­tóban számolva ez 132 millió fo­rintot tett ki, s ebből 8,3 millió forint a nyereségük. Kukoricából 80, durumbúzá- ból 44 mázsa termett hektáron­ként, s ez remek eredménynek mondható. Az emelkedő költsé­gek ellenére sikeres évet tudhat­nak maguk mögött. 17 millió fo­rintért vásároltak kombájnt, más Zeneiskola ad otthont a rendez­vénynek. Az Intermodulation nevű ma­gyar zenekar adott nagy sikerű koncertet tegnap a zeneiskolá­ban. Az együttes vezetője Tiha­nyi László zeneszerző, aki Ma­gyarországot képviselte a Szi­várvány Európa felett rendez­vénysorozatán. A tegnapi kon­certen Tihanyi László szerze­ményein kívül még három ma­gyar zeneszerző — Jenei Zol­tán, Sáry László és Eötvös Péter — műveit is játszották. Az esten közreműködött Gert Gros­feld holland fuvolaművész is. Ma és holnap folytatódik a program: a Studio Instrumental, illetve a No Strings Attached zenekar estjével. (Jakab) gépekre és az úthálózatra ötmil­lió jutott. Minden adósságukat visszafizették, és sikerült meg­tartani összes dolgozójukat. Jakab János elmondta azt is: takarékosságra és elemző mun­kára kényszerül minden dol­gozó, ha az idén is jó eredményt akar produkálni. A 115 tag közül mindössze 39 aktív, a többiek nyugdíjasok. A tevékenységet eredményesnek ítélte, a beszá­molót és a terveket egyhangúlag elfogadta a tagság. Vitát csak az okozott: földbérleti díjként mennyi jövedelemhez jussanak a nyugdíjasok. A javasolt arany­koronaként! 220 forintot végül elfogadta a többség. C. A. SOMOGYI HÍRLAP Czene Attila jegyzete Amíg a takaró ér Legeredményesebb évét zárta tavaly a ságvári Egyetértés szö­vetkezet, Jakab János elnök a beszámoló közgyűlésen mégis felajánlotta lemondását. Ezt azonban a tagok nem is voltak haj­landóak megtárgyalni. Teljes egyetértésben értékeltek a jelenlevők, a vita akkor kezdődött, amikor a nyugdíjasoknak juttatott földbérleti díj idei mértéke került a terítékre. A vezetők a jelenlegi törvényi szabá­lyozók által engedett lehető legjobb megoldást kívánták nyúj­tani: aranykoronaként 220 forintot, vagyis 25 kilogramm búza árát, amit a kormány garantál ez év végéig. A nyugdíjasok azonban — mivel a kormánynál jobban hisznek a megtapasztalt inflációnak — többet akartak; ez esetben azonban negyvenszá­zalékos adó terhelné az összeget. Vagy kukoricát kértek inkább, amivel a jószágot etetni tudnák. A kukoricával azonban áfa-fi­zetés is jár, ellentétben a búzára nyújtott kedvezménnyel. Csak addig nyújtózkodhatunk, amíg a takarónk ér — mondta az elnök felelősséggel, amikor ismertette előnyös javaslatát. A nyugdíjasokat év közben több ízben is meglepték pénzbeli jut­tatással, tegnap pedig — de ritka ez manapság! — osztalékot fi­zettek nekik. A dolgozók — a 115 tagból mindössze 39 az aktív — már ezt is sokallták. A pénzt persze lehet számolatlanul is osztani, de akkor el­fogy a jövő; mint olyan sok helyütt manapság, elveszítheti élet- képességét a szövetkezet. Munka nélkül pedig szegénnyé sor­vadhat a falu, s gazos marad a határ. Összügyészi értekezleten beszélték meg az elmúlt év munkáját Kevés a fellebbezés — Sok és nehéz feladat gyors és többnyire megfelelő meg­oldása, a társszervekkel tartott jó kapcsolat jellemezte a múlt évet — mondta dr. Szabotin István megyei főügyész tegnap az összügyészi értekezleten, amelyen részt vett dr. Szeder Gyula, a Legfőbb Ügyészség büntetőbírósági főosztályveze­tője is. Dr. Szabotin István beszá­molójában áttekintette me­gyénk tavalyi bűnügyi helyze­tét. Elmondta: 1995-ben 15 ezer 466 bűncselekményt re­gisztráltak, túlnyomó több­sége vagyon elleni volt; na­ponta átlagosan tíz lakásba, üzletbe, hétvégi házba törtek be. Nyugtalanító a szervezett bűnözés megjelenése, ám az élet elleni bűncselekmények száma nem növekedett. A rendőrséggel kapcsolat­ban hangsúlyozta: „túl sok ügyet tettek le az asztalunkra ahhoz, hogy mi, ügyészek jól érezzük magunkat”, s azt is, hogy egyre több a rendőri in­tézkedések elleni panasz. A rendőrségtől érkezett vádeme­lési javaslatok több mint 75 százalékát az ügyészek 15 na­pon belül elintézték; mintegy két és fél ezer ügyben történt vádemelés; a váderedményes­ség pedig 95,8 százalékos. A megyei főügyész hiányosság­ként említette, hogy csökkent az ügyészi fellebbezések száma. Ez főként annak tulaj­donítható, hogy sok a pálya­kezdő ügyész, „hiányoznak a tapasztalt nagy öregek a csi­kócsapatból”. Megyénkben a 40 ügyészi állásból csak 33 van betöltve. A tárgyi feltéte­lek javítására tavaly 20 millió forintot költöttek. A beszá­moló után dr. Szabotin István megbízta dr. Koch Piroskát a siófoki városi vezetőügyész­helyettesi feladatok ellátásá­val. Az Ügyészi Tanácsba pe­dig megválasztották tagnak dr. Kapinya Veronika siófoki vá­rosi vezető ügyészt, póttagnak pedig dr. Beregi Andrea fő- ügyészségi ügyészt. (Tamási) Svájci szakértők Siófokon Természetvédők a Balatonnál Európában még nem fordult elő, hogy a természetvédők együtt keresnének megoldást legnagyobb ellenfeleikkel, a termelőkkel. Ezt Beier László szakértő mondta tegnap azon a megbeszélésen, amit Gönczy János, a Balatoni Halgazdaság Rt vezérigazgatója folytatott a Svájci Természetvédelmi Szö­vetség képviselőivel. Megegyezésük szerint a ha­lászok a simongáti négy telelte- tőjükben és egyik tavukban a vidrák életfeltételeit teremtet­ték meg. Egy halfajtára szoktat­ják őket, és emiatt a kövér húsú pontyokra sem vadásznak majd, amikor azok tenyésztését kezdte meg ugyanezen a he­lyen. Beier László beszélt arról is: nem másolhatók le a világ min­den táján a természetvédelemi módszerek. A külföldről kapott pénzzel együtt nem szabad át­venni egy az egyben az ottani gondolkodásmódot, stratégiát. Mielőbb fel kellene dolgozni saját tapasztalatainkat — ez le­hetne a méltó ellenszolgáltatás. (Czene) Somogyot nem fenyegeti a kór Több mint ezer angol eredetű szarvasmarhát tartanak So­mogybán, kergekórtól azonban nem kell tartani. Ezeket Kana­dából hozatta be a Balaton- nagybereki Gazdaság. Varga Gábor, a megyei FM hivatal helyettes-vezetője el­mondta: még a hetvenes évek­ben hozták be a hereford fajtát Kanadából. Jelenleg 1200 tehe­net tartanak nyilván, és ezeknek a szaporulatát. A tenyésztésben elsősorban az egyesült álla­mokbeli és kanadai szaporító­anyagot használták. Somogybán nem fenyeget a kergekór, mert a hazai szar­vasmarha-állomány mentes et­től a betegségtől, s a szakembe­rek időben megtették a szüksé­ges intézkedéseket. A Földmű­velésügyi Minisztérium megtil­totta az élő szarvasmarha, a szaporítóanyag és az Angliában levágott szarvasmarha, vala­mint az abból készült termék importját. Megtudtuk az is: Angliában előreláthatóan a szarvasmarhák negyven százalékát, mintegy 4,5 millió állatot vágnak le, de a somogyi gazdák így is exporte­sélye minimális. Megyénkben jelenleg — mint azt kérdé­sünkre a földművelésügyi hiva­tal munkatársa elmondta — alig tizennyolc ezer szarvas- marhát tartanak és ezeknek a szaporulatát. H. M. lülil 1 _ Megalapozott ságvári siker

Next

/
Thumbnails
Contents