Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-26 / 72. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1996. március 26., kedd Leépítés helyett harminc új dolgozót vesznek föl Programot szab a ruhagyár Nem kell elbocsátástól tartaniuk a ruhagyári dolgozóknak Nem tervezi a kaposvári ru­hagyár eladását belátható időn belül a többségi tulajdo­nos. A Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt helyettes vezetője a napokban meglá­togatta a gyárat és elégedetten szólt a termelésről. Hamaro­san összeállítják a 3 éves kö­zép távú programot, mondta Várni János, a kaposvári ru­hagyár elnök-vezérigazgatója a tájékoztatóján. Várni János elmondta: dr Kaposi Annamária, az MBFB Rt vezérigazgató-helyettesé­vel megállapodtak abban, hogy az áprilisi közgyűlésén áttekintik a gyár középtávú sorsát. A megbeszélésen a részvénytársaság összes tulaj­donosa részt vesz. Várhatóan szó esik majd az új kereske­delmi stratégiáról, a foglalkoz­tatás politikáról, valamint a termékszerkezet módosításról. Várni János szerint fontos, hogy a középtávú program tar­talmazza az összes gazdasági elképzelést, ez garantálhatja ugyanis a gyár további fejlő­dését. Csakúgy mint az az át­világítás, amit a napokban vé­geztek el. — Arról nincs szó, hogy más tevékenységbe kezdenénk — mondta Várni János. — De legfontosabb célunk, hogy a mostaninál is jobb eredmé­nyeket érjünk el. Ehhez vi­szont a tulajdonosok hozzájá­rulása is szükséges. Ezért az áprilisi közgyűlés döntése meghatározó lehet az elkövet­kező néhány évre. A középtávú program ki­dolgozása nem zavaija a ter­melést. A gyár vezetői ígéretes tárgyalásba kezdtek. Amerikai partnereikkel egy egymillió dollár értékű üzlet részleteit most dolgozzák ki. A gyár egyébként termékeinek 97 százalékát exportálja. A leg­több áru Angliában és Német­FOTÓ: LANG RÓBERT országban talál gazdára, emel­lett francia és osztrák kereske­dőknek is dolgoznak. Az idén ötmillió dollár értékű exportot terveznek. Elképzeléseik kö­zött szerepel a gyár saját ter­mékeinek növelése. Megtud­tuk azt is: most orosz kereske­dőkkel veszik fel a kapcsola­tot. Egy moszkvai ruházati ki­állításon hamarosan a kapos­vári termékek is bemutatkoz­nak. Oroszország hatalmas piac, ami jó esélyt jelenthet a kaposvári gyárnak. Várni János tájékoztatóján cáfolta egy, a napokban fel­röppent leépítéssel kapcsola­tos pletykát. Mint elmondta, a 700 dolgozót foglalkoztató gyár áprilisban 30 új munkást kíván felvenni. Nem tartja ki­zártnak azt sem, hogy még az idén 150-200 új dolgozót al­kalmaznak. Ez azonban a megrendelések mennyiségétől is függ. Harsányi Miklós Ötvenezer ajándék üdítő Hatvanéves a kaposvári Rákóczi iskola Emlékfák az évfordulón Gázpisztollyal lőtték meg Bajomban A Kaposvári Rendőrkapitány­ság nyomozást rendelt el súlyos testi sértés kísérletének bűntette miatt ismeretlen tettes ellen, aki Nagybajomban a Jákói úton egy Erma-Verke EGP 55 típusú gázpisztollyal egy kaposvári lakost szemöldöke fölött meg­lőtt, majd a pisztolyt eldobva a helyszínről elmenekült. Az el­sődleges orvosszakértői véle­mény szerint a sérülés a szem közelsége miatt akár mara­dandó fogyatékosságot is okozhatott volna. Matekverseny a kenguruk földjéről Aausztráliából indult, s ezért kenguru néven „fut” az a ma­tematikai verseny, amelyen Eu­rópa minden (300 forintért ne­vező) középiskolása részt ve­het. A nemzetközi összehason­lításra is alkalmat adó — min­denütt egyidőben tartott — ver­seny résztvevőinek harminc feladatból álló tesztlapot kellett kitölteniük 75 perc alatt. Az egyfordulós vetélkedőn me­gyénk középiskoláiból több százan — például a kaposvári Munkácsy gimnáziumból 122- en, a Táncsics gimnáziumból pedig 37-en — vettek részt. A feladatsor kódlapját központi­lag értékelik, eredményhirdetés pedig április végén Budapesten lesz. Évfolyamonként az első 15 helyezett értékes díjat kap, s iskolánként a legjobb diákokat is jutalmazzák. Halálos baleset Balatonszárszónál Balatonszárszó külterületén a belső forgalmi sávban egy bu- zsáki lakos gyalogosan közle­kedett, s egy keszthelyi lakos által vezetett személygépkocsi — a gyalogos sötét ruházata miatt későn vette észre és — elütötte. A gyalogos a helyszí­nen meghalt. Somodorban leégett egy Fiat Tipo Somodor külterületén- tegnap kigyulladt egy Fiat Tipo. A tü­zet a kaposvári tűzoltók oltot­ták el. Személyi sérülés nem történt. Az előzetes helyszíni vizsgálatok szerint a tüzet fel­tehetően műszaki meghibáso­dás okozta. A keletkezett kár te­temes. Megállapodást kötött a zicsi önkormányzat A zicsi önkormányzat megálla­podást kötött Tóth Ferenccel, hogy a községben ellátja a pol­gármesteri hivatalhoz tartozó műszaki teendőket. Erre azért volt szükség, mert a tabi mű­szaki csoportja a továbbiakban már nem vállalta ezt a munkát. Azok a turisták, akik Siófokon 3-5 napra bérelnek szállást, az idei szezontól ajándékot kap­nak. Az Advocatus Pro Űrbe alapítvány Juhász János veze­tésével egy füzetecskét adott ki, amelyben tíz vendégváró hely címe is szerepel. Ezeken a helyeken a turista ingyen kap egy-egy pohár üdítőitalt. Az ötezer példányban létre­hozott grátisz kiadványnak anyagi értéke nincs, turisztikai értéke viszont - a szervezők szerint - fölbecsülhetetlen. Al­kalmas arra, hogy felhívja a fi­gyelmet a színvonalasan ki­szolgáló éttermekre, és ajánla­tokkal segítse a vendéget a szó­rakozás helyszínének kiválasz­tásában, itt töltendő napjai programjaihoz. A kiadvány persze arra is jó, hogy a betérő vendégnek mást is kínáljon, s ha az elégedett lesz, akkor visz- szatér. A szervezők csak szín­vonalas vendéglátó helyekkel kötöttek megállapodást. Juhász János a szakmai és etikai kont­rollra civil egyesületeket, illetve a szakkamarát kívánja felkérni. Ennek híre minden bizonnyal eljut határainkon túlra is. Külö­nösen fontos a szerepe Siófo­kon. Ez az első alkalom, hogy a Balaton parti városban ingyen hozzá lehet jutni valamihez. Eddig ugyanis aki tehette, pénzt kért - még a levegőért is. C. A. Gyerekek és pedagógusok közösen ragadtak tegnap ásót és lapátot a kaposvári II. Rá­kóczi Ferenc Általános Isko­lában. A hatvanadik szüle­tésnapját ünneplő intézmény udvarán különleges díszfákat ültettek. Virovácz Márk igaz­gató „nagy botanikus” híré­ben áll; ő válogatta a növé­nyeket. Az emlékfaültetésen részt vett Kulcsár Attiláné, az iskola igazgatóhelyettese is. — Milyen lesz a következő hatvan év? — kérdeztük tőle. — Én abban reménykedem, hogy a jelenleginél nagyobb nyugalom lesz az oktatás terü­letén. Olyan iskoláról álmo­dom, amelyben több idő jut a gyerekre, a pedagógusok való­ban szolgálatnak fogják fel munkájukat, s ezért megfizetik őket. Biztos anyagi háttér szük­séges a jövőben is. Csak így te­remthetünk olyan környezetet a gyerekeknek, amelyben jól ér­zik magukat. Az igazgatóhelyettes el­mondta azt is: több színt sze­retnének vinni az oktatásba, és ebben szerencsére partnerek a kollégák. Az iskolába sok hát­rányos helyzetű gyerek jár — itt tanulnak a Zita nevelőotthon Orsós Zsolt, Horváth Ferenc és a fiatalkorú K. Endre tavaly ok­tóber 31-én hamar kiszúrta a nagyatádi Rózsafabot vendég­lőbe érkező — későbbi — sér­tettet. Ő ugyanis nagyvonalú­nak bizonyult, feltűnően költe­kezett. Ezt látva, menten össze­ismerkedtek vele a barátkozó vádlottak, le is csúszott a tor­kukon néhány pohár potya-ital. Később követték az utcára is, de miután megtudták, hogy nincs több pénze kényszerítet­ték, hogy menjen velük az étte­rem udvarának bozótos ré­szébe. Levetkőztették, és átnéz­ték a ruháját, amelyből két do­boz cigarettát vettek ki, majd felöltözhetett. Horváth letérdel­tette és arra akarta kényszerí­teni, hogy fajtalankodjon vele. A szerencsétlen, tiltakozó férfit Orsós és K. Endre bántalmazta; az ütlegeléssel — az orvos- ázakértő szerint — nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okoztak. A sértett segítségért kiabált, ekjcor a három vádlott egy fényképezőgéppel, farmer- dzsekivel és kabáttal eliszkolt. Még aznap elfogta őket a rend­őrség. A Kaposvári Bíróság dr. Mucsi Gyöngyi büntetőtanácsa diákjai is —, így az elkövetke­zendő években még inkább meghatározóbb kell, hogy le­gyen a személyre szabott, egyéni fejlesztési program. Nagy híre van a sporttagoza­tos osztályoknak, az intéz­ményben folyó vizuális neve­lésnek, és a fiatal, tehetséges karnagynak köszönhetően a hangversenyeken is mindig biz­tos a vastaps a Rákóczi énekka­rának. S hogy mi lesz a jubileumi ünnepségsorozaton? Gazdag a kínálat: ma nyílt napot tartanak . az iskolában, délután stúdiós vetélkedő zajlik. Csütörtökön az óvodásoknak rendeznek nyílt napot, ahol a magyarral, az ősi keleti számolási mód­szerrel, a szorobánnal és a sza­badidős, sportlehetőségekkel ismerkedhetnek a nebulók; dél­után pedig az amerikaiak kato­nazenekara fújja majd. A név­adó hete pénteken koszorúzás­sal, Rákóczi-kupával és művé­szeti esttel zárul, ahova az egy­kori pedagógusokat és a diáko­kat is meghívták. Ekkor adják át a Rákóczi-pályázat díjait is. A névadó hetére emléklap és ünnepi újság készült, amelyből kitűnik az üzenet: újjászülethet egy öreg iskola. (Lőrincz) a 19 éves Orsós Zsolt első­rendű, a 19 éves Horváth Fe­renc másodrendű és a 17 éves K. Endre harmadrendű vádlot­takat egyrendbeli társtettesként elkövetett rablás bűntettében és egyrendbeli társtettesként elkö­vetett természet elleni erősza­kos fajtalanság bűntett kísérle­tében bűnösnek találta. Ezért a bíróság Orsós Zsoltot két évi hat hónapi börtönre; Horváth Ferencet (aki próbárabocsátás hatálya alatt követte el a bűn- cselekményt) két évi tizenegy hónapi börtönre ítélte; K. End­rét (aki felfüggesztett szabad­ságvesztés hatálya alatt állt cse­lekménye elkövetésekor) két évi két hónapi fiatalkorúak fogházában letöltendő szabad­ságvesztésre ítélte, valamint el­rendelte a felfüggesztett hat hónapi fk fogház végrehajtását. A bíróság mindhármukat há­rom évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától" K. Endre ítélete jogerős, Orsós Zsolt és védője enyhítésért, illetve felmentésért fellebbezett, Horváth Ferenc és védője az ítéletet tudomásul vette. Az ügyész Orsós Zsoltnál és Horváth Ferencnél súlyosítá- sért fellebbezett. (Tamási) Kirabolták, fajtalankodásra akarták kényszeríteni Ivászatból bűncselekmény Múltunk megbecsülése és szülőföldünk szeretete Honfoglalók Tab környékén Becsüljük népünk múltját, hogy a jelent is értékelni tud­juk — mondta dr. Magyar Kálmán régész, kandidátus tegnap Tabon. A neves szak­ember a városi művelődési központ kamaratermében tar­tott előadást a város nevének eredetéről, évezredes múltjáról s arról, amit a környéken elő­került leletek bizonyítanak. A honfoglalás 1100. évforduló­jához kapcsolódva — a tavaszi fesztivál tabi rendezvényeinek sorában — Tab fejlődéstörté­netét összegezte az előadó. A város környékén előkerült nagy számú avar lelet a hely fontosságát bizonyítja; a késő avar korra utal Tab nevének eredete is. A magyarság első honfoglalása — dr. Magyar Kalman utalt erre — már 670- ben történt, és a késő avarnak nevezett népcsoporthoz köt­hető. Ezért foglalkozott elő­adásában a környéken feltárt avar és honfoglalás kori — az i. sz. IX. századi lelőhelyek vizsgálatával. Ezek bizonyít­ják Tab környékének fontos­ságát a magyarság megtelepe­désének idején. Foglalkozott Tab Árpád-kori településszer­kezetének meghatározásával bizonyította további töretlen fejlődését a XVII. századig. A szimpozionon Tab történeté­nek vizsgálatával, a honfogla­lással kapcsolatban hangsú­lyozta a szülőföld múltismere­tének fontosságát; nélkülözhe­tetlen ez az ifjúság nevelésé­ben. (Krutek) Dezső atya érdemkeresztje Balás Béla megyéspüspök tar­totta tagnap a szentmisét Buzsá- kon. Ez ünnepi alkalommal adta át Fónay Imre a Pofosz elnöke a „Hazáért Érdemkeresztet” Sze­keres Dezső plébánosnak azo­kért a börtönévekért amelyeket nézetei miatt róttak rá. A Pofosz elnöke a megbékélés igényével adta át a kitüntetést Dezső atyá­nak, hiszen még mindig van mit megbocsájtani. Az elismerést, amelyet 1990-ben alapított a szövetség ezidáig ezer egykori politikai fogolynak, üldözöttnek adományoztak. Somogyból hu­szonötén kapták meg. Buzsákon tegnap a plébániához kötődő te­lepülések - Táska, Nikla, Csö- mend, Somogyvár és Csákány - polgármesterei ajándékkal kö­szöntötték kitüntetett plébáno­sukat. G. M. Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olvasó­ja, hanem ajánlója is lenne a So­mogyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, bará­tai körében új előfizetőt lapunk­nak. Azok között a jelenlegi előfize­tők között, akik új megrendelőt szerveznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utal­ványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők név­sorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbe­sítőnk az új megrendelőt személye­sen felkeresi, és ajándékkal is ked­veskedik. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitölt­ve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti. |_£<.-----------------------------------------------------------------------1 i Megrendelőlevél i j a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1996...........................-tői j I Előfizetési időszak: | I I egy hónap □□két hónap | | Előfizetés díja: 625 Ft 1250 Ft | I I | Beszervező előfizető: Név............................................................... | Lakcím:........................................................ | I I | Beszervezett előfizető: Név................................................................. i Lakcím:...........................................................| j A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e j I megrendelőlevél beküldésével, a BALATON f ÜSZC AT KCRCSHCDCIMI I | ACSZVCNVTÁRSASÁG által felajánlott vásárlási utalványokat sorso- I I lünk ki.

Next

/
Thumbnails
Contents