Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-20 / 67. szám

1996. március 20., szerda SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP Varga Ottó jegyzete Időhúzás Csaknem húszezer somogyi adóalany várt az utolsó pillana.- tig, hátha csoda történik. Mondjuk, hogy az új pénzügymi­niszter egyetlen tollvonással megszünteti a személyi jövede­lemadót, vagy legalábbis — népszerűségét növelendő — a sávokat kicsit módosítja. Néhányan talán arra számítottak, hogy a kisgazdák kormánybúcsúztató nagygyűlése nyomán a kabinet valóban veszi a kalapját. Torgyán vezér pedig, mint a nép nagy barátja azonnal csökkenti az adó nagyságát. Kissé ez is másként alakult. így aztán nincs mese, ma március húszadikán a reményke­dőknek is tollat kell ragadniuk, hogy eleget tegyenek állam- polgári, úgyis mint adóalanyi kötelezettségüknek. Ennek a gyors munkának nyilván az lesz az eredménye, hogy az átla­gosnál többen hibáznak. Pedig az átlag sem kevés, Somogy­bán az eddig beérkezett bevallások háromnegyedét rosszul töltötték ki. Bár ma éjfélig a postán még le lehet adni a bevallásokat, nem érdemes tovább halogatni, tudomásunk szerint semmi eget rengető esemény nem várható. Vallani kell. Félreértés miatt nem koszorúzhatott az MSZOSZ Bérharcban a szakszervezet (Folytatás az I. oldalról) A Somogyi Gabona Rt dolgo­zói szóvá tették, hogy a város­ban befektetési lehetőséget kap egy amerikai cég, amely 200 gabonaipari terméket gyártana. A konkurencia hátrányos hely­zetbe hozná a részvénytársasá­got. Elhangzott, hogy továbbra is kapjon állami támogatást a csatornamű-építés, s azt is java­solták, hogy szakértők segítsék a panelházak felújítását, bővít­sék az ingyenes munkajogi szolgáltatást. Svajda József azt hangsúlyozta: az MSZOSZ szervezetek a város működőké­pességében érdekeltek: a pol­gármester által a tanácskozáson elmondottak erre biztosítékot jelentenek. Az MSZOSZ egyébként nehezményezte, hogy március 15-én, Kaposvá­ron a Kossuth téren nem koszo­rúzhatott. A nemzeti ünnepen történte­kért elnézést kért a polgármes­ter. Arra is ígéretet tett, hogy a szervezők hibája többé nem fordul elő. A versenyt nem lejiet indo­kolatlanul korlátozni. Ezt Szita Károly a gabonaiparban befek­tetni szándékozókkal kapcsola­tos észrevételre válaszolva mondta. Hozzátette: a város ve­zetői garantálják, hogy a vállal­kozások egyenlő elbírálásban részesülnek, s a foglalkoztatási kérdéseket a városlakók érde­kében oldják meg. A befektető 1,2 milliárd forintos zöldmezős beruházásra készül. Ha ehhez nem kap lehetőséget Kaposvá­ron, 30 kilométerre innen fel­építi az üzemet. A polgármester beszélt a privatizáció helyzeté­ről is. Hangsúlyozta: a város eleget tesz Suchman Tamás privatizációs miniszter kérésé­nek, fél évig nem pereli jussáért az ÁPV Rt-t. Ennek fejében azt várják: az ÁPV Rt haladéktala­nul fizessen. Szita Károly elfo­gadta a szakszervezeti vezetők javaslatát, így a népjóléti bi­zottságba véllíetően tagot dele­gálhat a nyugdíj- és az egész­ségbiztosító területi önkor­mányzata. (Lengyel) 71 ezer bevallás helyett csak 54 ezer érkezett Halogató adófizetők A somogyi adózók jó része az utolsó pillanatig halogatja a személyi jövedelemadó be­vallásának beadását. Az Apeh megyei ügyfélszolgá­lati irodáját tegnap több mint kétszázan keresték fel. Vajda József, az Apeh me­gyei igazgatóságának adóü­gyi igazgató-helyettese el­mondta: a hivatal csaknem hetvenegyezer bevallást vár, tegnapig viszont alig ötven­négyezer darabot kaptak. A késés nem egyedi: országo­san is hasonló a helyzet. Gondot okoz, hogy a beérke­zett dokumentumok ' hetven százalékát rosszul töltötték ki. Az előírások egy része időközben megváltozott, az adózók közül sokan nem is­merik az új jogszabályokat. Tipikus hibának számít, hogy rosszul adják meg a ki­fizető adószámát. Sokszor számolási tévedés teszi hibássá a bevallást. Ér­vénytelen a dokumentum ak­kor is, ha elfelejtik aláírni az adóspapírt. Ha a bevallással kapcsolatban bármilyen ké­tely felmerül, az érintett ügy­felet behívatják. Megtudtuk azt is: aki a megadott határ­időig nem juttatja el adóbe­vallását, mulasztási bírságra számíthat. Szigorúan lépnek fel azokkal szemben, akik el­titkolják jövedelmüket és nem készítenek bevallást. Az érintettek ilyen esetben ko­moly anyagi következmé­nyekkel számolhatnak. A hi­vatal ügyel arra is, hogy a jo­gos visszatérítéseket az ér­dekeltek időben, lehetőleg 30 napon belül megkapják. Mivel ma még több ezer bevallást kell leadni, az Apeh ügyfélszolgálati irodát este hatig tartják nyitva. A postán is felkészültek a végső ro­hamra. Kovács Gizella, a ka­posvári 1. sz. hivatal helyet­tes-vezetője elmondta: ma meghosszabbítják nyitva tar­tást; a szokásos nyolc óra he­lyett este tízig lesznek nyitva. Sőt, éjfélig a porta- szolgálatnál is átveszik még a dokumentumokat. A postán egyébként három fülkénél fogadják az adózókat, szük­ség esetén azonban újakat is nyitnak. Harsányi Miklós Megszüntették az influenza-figyelőszolgálatot Húszezer beteg volt Tegnaptól megszűnt az influ- enzafigyelő-szolgálat So­mogybán — tudtuk meg dr. Harkai Lászlótól az ÁNTSZ Somogy megyei Intézetének járványügyi osztályvezetőjé­től. A 13 héten át tartó jár­vány Siófok térségében még a tizedik héten is szaporodó megbetegedéseket mutatott, ezért nem lehetett korábban leállítani a megfigyelést. A 11. héten is 524 megbetege­dést jelentettek; összesen pe­dig mintegy húszezren estek áldozatul a vírusnak. A lakos­ság 5,8 százalékát érintette a járvány, közülük nyolcán be­lehaltak a betegség szövőd­ményeibe. (Várnai) A siófoki diákok szerezték meg a kupát a megyei fordulón Ifjú matematikusok sikere Hat évfolyamon, hét helyszínen 1878 általános iskolás birkó­zott a feladatokkal a Zrínyi Ilona országos matematika-ver­seny területi fordulóján. A legtehetségesebb versenyzőknek — minden évfolyamból tíznek —, valamint felkészítő tanáraiknak Kaposváron a városháza nagytermében adtak át jutalmakat. Az ünnepélyes eredményhir­detésen Szita Károly, Kaposvár polgármestere köszöntötte a versenyzőket, akik közül a leg­jobb kilenc jutott tovább az áp­rilis 1-jén rendezendő orszá­gos versenyre. Az iskolák közötti csapat- versenyben a siófoki Széche­nyi István Általános Iskola szerezte meg az első helyet, s a vele járó kupát. A második a kaposvári Kinizsi Lakótelepi Általános Iskola, a harmadik helyezett pedig a kaposvári Zrínyi Ilona Általános Iskola csapata lett. Á harmadikosok közül a marcali Mikszáth Kálmán úti Általános Iskola csapata — Helbek Tamás, Dombóvári Esz­ter, Gurícza Lilla — lett az első. A negyedikesek közül a kaposvári Zrínyi Ilona Általá­nos Iskola csapata — Zanati Péter, Rucz Péter, Nagy Tamás — vitte el a pálmát. Az ötödi­kesek közül a kaposvári Gya­korló Általános Iskola és Gim­názium csapata — Pahocsa Dániel, Horváth Adrián, Petcí Krisztián — bizonyult a leg­jobbnak. A hatodik évfolyamon a kaposvári Kinizsi Lakótelepi Általános Iskola tanulói — Ba­log János, Szolga Tímea, Cseh Péter — szerezték meg az első helyet. A hetedikesek közül a siófoki Széchenyi István Álta­lános Iskola csapata — Pálinkó Szabolcs, Kiss Árpád, Gönczi Attila lett az első. A nyolca­dikosok közül a csurgói Ön­kormányzati Gimnázium és Szakközépiskola diákjai — Bojtor Aliz, Bojtor Éva, Hor­váth László — vitték a prímet. A városházi ünnepségen dr. Lamperth Mónika, dr. Csák- abonyi Balázs, Pásztohy And­rás MSZP-s országgyűlési képviselők. Szita Károly pol­gármester, Ádámné Fábri Lili, a megyei önkormányzat taná­csosa, Kiss Zoltán tanár és Rákhely Béla, a Dráva Piért ka­posvári igazgatója adott át isko­laszerekből álló ajándékot a legjobb diákoknak: Á harmadikosok közül Hel­bek Tamásnak (Marcali), Vajda Péternek (Barcs), Szíjártó And­rásnak (Nagyatád), Tomanek Ferencnek (Siófok), Szederké­nyi Izabellának (Balatonbog- lár), Dombóvári Eszternek (Marcali), Németh Alexandrá­nak (Csurgó), Strott Andrásnak (Balatonszárszó), Szíjártó And­rásnak (Marcali), Erős Tamás­nak (Kaposvár). A negyedikesek közül Ne- deczky Gábor (Kaposvár), Tusa Viktor (Siófok), Zanati Péter (Kaposvár), Harangozó Péter (Kaposvár), Fodor Judit (Barcs), Dula Tamara (Za- márdi), Baji Petra (Kaposvár), Rucz Péter (Kaposvár), Andok Márton (Nagyatád), Kardos Katalin (Szőlősgyörök) kapott jutalmat. Az ötödikesek közül Péter Dániel (Kaposvár), Varga Béla (Kaposvár), Fiiszár Vilmos (Ba- latonkeresztúrj, Pahocsa Dá­niel (Kaposvár), Nagy Petra (Tab), Major Judit (Siófok), Virrasztó Zsolt (Tab), Szabó Hajnalka (Tab), Czimmennann Barna (Berzence), Kovács And­rás (Nagyatád) részesült aján­dékban. A hatodikosok közül Balogh János (Kaposvár), Szolga Tí­mea (Kaposvár), Kiss Bence (Tab), Riez Dóra (Tab), Pápai Tivadar (Barcs), Véber Zoltán (Tab), Cseh Péter (Kaposvár), Tímár Péter (Siófok), Horváth Gábor (Kaposvár), Nagy Ger­gely (Kaposvár) vett át jutal­mat. A hetedikesek közül Pálinkó Szabolcs (Siófok), Humpok Eszter (Marcali), Pápai Péter (Barcs), Pincz Eszter (Kapos­vár), Radó Rózsa (Kaposvár), Ősz Gabriella (Marcali), Kiss Árpád (Siófok), Péter Szilvia (Kaposvár), Virányi Anna (Ka­posvár) és Dunai Gábor (Ka­posvár). A nyolcadikosok közül Boj­tor Aliz és Bojtor Éva (Csurgó), Szentpéteri Róbert (Siófok), Rigó Izabella (Barcs), Néber Ákos (Kaposvár), Balázs Géza (Balatonboglár), Bódis János (Barcs), Szakály Barbara (Ka­posvár), Balázs Péter (Tap- sony), Horváth László (Csurgó) kapott jutalmat. Paksi Lajos, a városi önkor­mányzat kulturális bizottságá­nak elnöke a legtehetségesebb tanulók felkészítő tanárainak — Nádas Józsefié (Marcali), Embersics Sándomé (Kapos­vár), Dömötör Zoltán (Kapos­vár), Horváthné Boros Minerva (Kaposvár), Tomposné Major Éva (Siófok), Zloch Istvánná (Csurgó) — nyújtott át jutal­mat. Goriciai kórus a Táncsicsban Nagy sikerű hangversenyt adott az olaszországi Gori- zia Szént Ignác kórusa a ka­posvári Táncsics Mihály Gimnáziumban. A gimná­zium Horváth Jenőné által vezetett kara már tíz éve ápolja a kapcsolatot az olasz kórussal, amelyet Stanislao Jericija karnagy dirigál. Az olasz vendégek több napos vendégszereplésük alkal­mával Esztergomba, Buda­pestre és Jákra is ellátogat­tak. Megállapodtak: 1998- ban a Táncsics Gimnázium kórusa látogat Goriziába. Puskás Bélát előléptették Március 15-e alkalmával so­ron kívül alezredessé léptet­ték elő Puskás Béla őrna­gyot, a megyei védelmi iroda főmunkatársát. Kampány Nagyberényben Nagyberényben Sereg Jó­zsef polgármester lemon­dása miatt, a helyi választási bizottság április 14-re tűzte ki az időközi polgármester választás idejét. Március nyolcadikáig hirdetmény­ben tették közzé a választás­sal és a jelöléssel kapcsola­tos tudnivalókat. A válasz­tási kampány március 10-én megkezdődött és április 12-én 24 óráig tart. Jelölte­ket március 25-én 16 óráig lehet ajánlani, míg a válasz­tási nyilvántartásba vétel időpontja lejárt, .il auylo Ab, Aranylakodalom Nagybajomban 50. házassági évfordulóját ünnepelte Nagybajomban Virág Ferenc és felesége, Bek . Julianna.. \ Aranylako­dalmukat szűk családi kör­ben tartották. Somogyi régészek számvetése Régészeti különszámmal je­lentkezett a Somogy Me­gyei Múzeumok Igazgató­sága a Múzeumi tájékoztató idei első kiadványaként. A honfoglalás kora Somogy megyében címmel dr. Költő László régészeti osztályve­zető ad összefoglalást, amely egyúttal a millecen- tenáriumi kiállítás „tárlatve­zetője” is. A fotókban, il­lusztrációkban gazdag is­mertetést az avar történelem illetve a honfoglalás és az államalapítás fontosabb eseményeinek kronológiája teszi teljessé. Támogatásra várnak a civil szervezetek és egyesületek Hétmillió a közös alapból Hétmillió forintos közös alapból támogatja a megye és a város a különböző somogyi szervezeteket, egyesületeket. Az idei szorító költségvetés el­lenére is lesz közös alap. Mindkét önkormányzat fon­tosnak tartotta a korábbi cé­lok támogatását és átutalta a 3,5-3,5 millió forintot. Tegnap a megyeházán dr. Köt­bér István, a megyei közgyűlés elnöke és Szita Károly Kapos­vár polgármestere sajtótájékoz­tatón számolt be arról: hova ke­rült a tavalyi közös alapot ké­pező 7 millió forint. Megtud­tuk: ebből a legtöbbet a kapos­vári civil szervezetek, egyesüle­tek kapták, amiért Szita Károly külön köszönetét mondott a megyei közgyűlésnek. A kaposvári polgármester azt is elmondta: az 1 millió forintos polgármesteri keret is a közös alaphoz hasonló célokat szol­gál. A közös „kassza” mellett Kaposvár egyébként több ala­pot is működtet. A népjóléti alap karitatív, egészségügyi és szociális célokat támogat, erre a célra tavaly 1,1 millió forintot használtak fel. A sportalap 37 millió forintja szolgál a város sportegyesületeinek támogatá­sára, míg a kulturális alap által támogatott együttesek, egyesü­letek 15 millió forintot kaptak. Dr. Kolbef István elmondta: tavaly a megye-város közös alapjából 120 alkalommal ad­tak támogatást, átlagosan 60 ezer forintot. A civil szerveze­tek egy része e támogatás nél­kül szinte működésképtelen. Adtak tanulóknak ösztöndíjat, alapítványokat támogattak, kul­turális rendezvényeket szpon­zoráltak. Támogatták a sóbar­lang létrehozását és a terráriu- mot. A megyei elnöki keret 5 millió forint. A mintegy 200 kérelemből 168 közösséget, magánszemélyt támogattak eb­ből. Somogybán sok a civil szervezet: ezek közül különö­sen fontossá váltak és támoga­tást várnak a kisebbségi szerve­zetek. Megtudtuk azt is, hogy a megyei önkormányzat bizottsá­gai 10 millió forinttal támogat­ták a különböző célokat. L. J. MOL TRAVEL UTAZÁSI IRODA MAGYAR OLAJ- és GÁZIPARI Részvénytársaság Akciók, kedvezmények az UTAZÁS *96 vásár ideje alatt a MÓL standján és a MOL TRAVEL utazási irodákban. AKCIÓK: Monfalcone Görögország Bibione Camping Albatros Polichrono 4-5 fős Enea 3 fős 4-5 fős üdülőházak apartmanok apartmanok május 18-25. május 18-25 május 18-25. 12.000 Ft. 4 fő 10.000 Ft 10.000 Ft május 25-június 1. 5 fő 13.000 Ft május 25-június 1. 18.000 Ft május 25-június 1. 15.000 Ft. 4 fő 12.000 Ft ________________________5 fő 16.000 Ft_____________________ Kedvezmények: 30% előleg befizetésekor 10% kedvezmény saját útjainkból! MOL TRAVEL - a biztonságos utazás Nagykanizsa, Deák tér 3. Budapest, Harminckettesek tere 6. Zalaegerszeg, Rákóczi u. 8. 93/310-738 1/114-1811. 92/326-654 g

Next

/
Thumbnails
Contents