Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-14 / 63. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1996. március 14., csütörtök A kézműves kamara tanulónként tízezer forint adóalap-csökkentést kér Infrastruktúra mindenekelőtt Az Iposz-Magyar Kézműves Kamara szerint a privatizációs többletbevételek akkor szolgálják jól a gazdaságpolitika céljait, ha a felhasználható összegeket az infrastruktúra kiépítésére fordítják. A munkaadói érdekképviseleti szervezet ennek jegyében készítette el javaslatát a privatizációs források hasznosításáról - jelentette ki Szűcs György, az Iposz elnöke. Véleménye szerint az infrastrukturális beruházások alapozhatják meg a gazdasági növekedést. Az Iposz javaslata 10 milliárd forint elkülönítését tartaná szükségesnek a kis- és közép- vállalkozók beruházásainak támogatására. További 500-600 millió forint kellene ahhoz, hogy kialakíthassák a viszontbiztosítási rendszert. Szűcs György hangoztatta: a szövetség idei tevékenységében ismét kiemelt szerepet szán a szakmunkástanuló-képzés kor- szerűsítésénék, ezért ja-vasolja, hogy tanulónként havonta 10 ezer forint adóalap-csökkentést kaphassanak azok a vállalkozók, akik szakmunkástanulókat foglalkoztatnak. Ez még mindig nem valóságos kedvezmény, legfeljebb a felmerülő költségek elismerése. A szervezet javasolja továbbá, högy a Munkaügyi Minisztérium terjessze ki a gyakornoki rendszert a szakmunkástanulókra is. A kézműves kamara egyetért a Magyar Iparszövetséggel, amely nemrégiben felhívást tett közzé, hogy a munkaadói érdekképviseleti szervezetek a kölcsönös bizalom megteremtése érdekében hozzák nyilvánosságra szervezeti adataikat. Az Iposznak 309 tagszervezete, ezen belül 250 területi, 19 megyei, 29 szakmai országos szervezete van. Tagvállalatainak száma - 300 szakmában - eléri a 130 ezret. A kamara tagja mintegy 250 ezer egyéni vállalkozó is. A vállalkozások 350 ezer kisegítő családtagot és 50 ezer szakmunkástanulót foglalkoztatnak, s évente 450 milliárd forint termelési értéket állítanak elő. Az Iposz három nemzetközi szervezet teljes jogú tagja. Teljesíthető gp"dasági tervek Medgyessy Péter pénzügyminiszter az SZDSZ gazdasági munkabizottságánál tett látogatása után közölte: a gazdasági jelzőszámokból nem érzékelhető olyan folyamat, amely veszélyeztethetné a kormány gazdaságpolitikai törekvéseit. Teljesíthetőnek ítélték az infláció tervezett csökkentését, és az államháztartásnak azt a célját, hogy a GDP arányában 4 százaléknál nagyobb hiánya ne legyen. Kolumbiai kapcsolatok Új lendületet adhat a magyarkolumbiai kereskedelemnek az a keretegyezmény, amelyet a napokban erősített meg Ernesto Samper köztársasági elnök. A közeljövőben a legnagyobb kedvezmény elvét alkalmazzák — egyebek mellett — a kétoldalú kereskedelemben, segítséget nyújtanak egymásnak kiállítások, vásárok rendezésében. A két ország kereskedelmi forgalma tavaly több mint 10 millió dollár volt, főként a kávé és a banánszállítmányokat cserélték fénycsőre, naposcsibére és fotópapírra. Hagyományőrző lovasok A honfoglalás 1100. évfordulójának méltó megünneplésére készül a Magyar Huszár- és Lovashagyómány-őrző Társaság. A gazdag program már időben elkészült. A millecen- tenáriumi rendezvénysorozat első programja március 15-16-17-én lesz, Egerben. Ugyanezekben a napokban Budapesten, a Nemzeti Lovardában díjugrató versenyt rendeznek, amelynek keretében a hagyományőrző társaság közreműködésével — többek között — lovas bandériumok ígérnek izgalmas, látványos szórakozást. Az ötvenezredik Opel Astra A szentgotthárdi Opel gyárban tegnap, bordó-metálra festve, legördült a szerelőszalagról az 50 ezredik Opel Astra személygépkocsi. Dave Price, a motorgyár igazgatója elmondta, hogy az Opel Hungary néhány év alatt Magyar- ország legsikeresebb vállalata lett; a márka piacvezető, gyártmányuk pedig az Opelek közül is a legnagyobb számban eladott modell. POROTHERM® N+F Több ezer család szerzett már tapasztalatot arról, hogy jól választott, amikor POROTHERM® N+F téglarendszerrel építkezett. Gazdaságossága nemcsak az építkezés folyamán jelentkezik, hanem egy életen át pénzt takaríthat meg: • 57%-kal kevesebb habarcsfelhasználás, • 38%-kal lerövidül az építési idő, valamint • 28%-kal kevesebb a fűtési energiafelhasználás. A POROTHERM® rendszer minden eleme természetes alapanyagból készül, az égetett agyag és a legkorszerűbb technológia ötvözete. Kiváló hőszigetelő és környezetbarát, az egész család számára kellemes és egészséges lakóklímát biztosít. Bizonyossá vált, hogy aki POROTHERM® rendszert használ nemcsak pénzének, de egészségének is jó gazdája. © HUNGÁRIA WIENERBERGER Téglaipari Rt. 1113 Budapest, Bartók Béla út 152/h. Fax: 203-9988 Tel.: 203-9990/217 HA ÖN CÍMÜNKRE ELKÜLDI HÁZÁNAK TERVEIT, INGYENESEN KISZÁMÍTJUK A SZÜKSÉGES POROTHERM TERMÉKEK MENNYISÉGÉT. r—. ——-——•-------------------------[ Kérem, küldjenek címemre részletesebb információt. Név: ... 14. magánvásárló □ tervező kivitelező Cím; □□□□ . Hungária Wienerberger Téglaipari Rt. 1113 Budapest, Bartók Béla út 152/h. Fax: 203-9988 Tel.: 203-9990/217 Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni! A világ piacain A búza továbbra is tartja pozícióját a nemzetközi gabonapiacokon. Az észak-amerikai vetésterületeken a kedvezőtlen időjárás okozta termés- csökkenés, valamint a változatlan kereslet miatt - az Ag- rograin elemzői szerint - a közeljövőben nem várható az árak drasztikus csökkenése, illetve emelkedése. A kukorica iránti erős kereslet megállította a hét eleji árcsökkenést, az árak az eddigi legmagasabb értékek felé közelítenek. Továbbra is nyomott a növényolajpiac. A napraforgó- olaj ára a héten mélypontra süllyedt. Megállt viszont a szója és a repceolaj árának mélyrepülése. E termékeket egy holland gyár tonnánként 520-530 dollárért kínálta áprilisi, májusi szállításra. Ennek ellenére a szakértők változatlanul érvényesnek tekintik azt az előrejelzést, amely szerint az év második felére a növényi olajok árának erősödése várható. A szójadara piaca változatlanul stabil, mindössze 4-5 dolláros ármozgás tapasztalható. A jó dél-amerikai terrpést ellensúlyozza a világ gabonapiacának szilárdsága, és a különösen alacsony készletszint. Wágner Katalin Siófok Város Polgármesteri Hivatala PÁLYÁZATOT HIRDET nyilvános WC-k építési munkáinak elvégzésére A pályázati kiírás átvehető munkaidőben 1996. március 18-tól Siófok Város Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodáján (Siófok, Fő tér 1., I. emelet 109. iroda) Beadási határidő: 1996. március 26., 9.00-ig. (11555)___________________________________________________________ /TT2. -kapós Ingatlanforgalmazó {iiiinéiCr és Befektető Iroda ajánlata, \J1LJ Kaposvár, Nyár u. 23.- Balatonföldváron szerkezetkész nagyméretű családi házak eladók. Kaposvári családi ház beszámítható. Tel.: 30/412-244- Kaposváron önálló telephelynek alkalmas üres telekingatlanok eladók. Ingatlanok területe: 1522 m2,1776 m2,383 m2 Tel.: 30/565-427- Kaposváron telephelynek alkalmas telekingatlanok felépítményekkel eladók, vagy bérelhetők. Telek területe: 948 m2 nyitott szín 120m2 746 m2 zárt raktár 180 m2 3778 m2 , nyitott szín 390 m2 700 m2 fűtött csarnok550 m2 Tel.: 30/565-427- Kaposváron üzemi telephely melletti irodaházban 20 db különböző méretű iroda eladó vagy bérelhető. Tel.: 30/565-427- Kaposváron szerkezetkész állapotú panzió-étterem, ugyanott irodáknak, üzlethelyiségeknek kialakított egységek eladók. Tel.: 82/311-440________________________________________(11330)