Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-01 / 52. szám
1996. március 1., péntek SOMOGYI HÍRLAP HIRDETÉS 11 "Ha emlegettek közietek leszek, De fáj ha látom könnyetek, Ha rám gondoltok mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága gyermekünk, BICSÁK BARBARA tragikus körülmények között 13 éves korában elhunyt. Temetése március 2- án, szombaton 11 órakor lesz a kisbajomi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászolják anyu, apu, nővére és az egész család "Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KORÓDIKÁLMÁN Látrány, Péntekhely u. 11. sz. alatti lakos 82 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 2-án, szombaton 14 órakor a látrányi temetőben lesz. Gyászoló család "Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami néked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, fiam, édesapánk, apósunk, nagyapám, testvérünk, HORVÁTH BÉLA szabási lakos 51 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Temetése március 2-án, szombaton 13.30 órai gyászmise után lesz a szabási temetőben. \ Gyászoló család "Ha emlegettek, közietek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett leányunk, testvérünk, sógornőm és unokánk, HOZLÁR MARIANN ILDIKÓ nagykorpádi lakos életének 18. évében tragikus körülmények között elhunyt. Temetése március 2-án, szombaton 15.30 órai gyászmisét követően lesz a nagykorpádi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család és a kiterjedt rokonság "Megfordulok, de merre menjek, Hiszen te nem vagy már sehol, Soha, sehol már meg nem lellek, S mindig itt leszel valahol." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KINCSES KÁROLY Kaposvár, Virág u. 9. sz. alatti (volt szabási) lakos 48 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése március 4-én 12.30 órakor a kaposvári Keleti temetőben lesz. Gyászoló felesége, szülei, testvérei és a rokonság "Csak a jók mennek el, ők hagynak el, S mit őt hoztak el, ők viszik el, Ez nem tűnik fel, még együtt vagyunk, Csak a jók ünnepén, hol az égben vagyunk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IFJ. MESTER FERENC siófoki lakos 49 éves korában hosszantartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése március 4-^n, hétfőn 13 órakor lesz a siófoki Kele utcai temetőben. Gyászolják: szerető felesége, gyeirnekei, szülei testvére és a kiterjedt rokonság Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, BERA GYÖRGY temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy ID. MÁRTON JÁNOS 81 éves korában elhunyt. Temetése március 2-án, szombaton 12.30 órakor lesz a gyugyi temetőben. Előtte gyászmise. Gyászolja fia Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk FÁRÓ LÁSZLÓNÉ temetésén részt vettek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család T Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LEHOTAI KÁLMÁN magyarladi lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése március 1-jén, ma 15 órakor lesz a magyarladi református temetőben. Gyászoló család INGATLAN 2 szobás lakás eladó. Kaposvár, Béke u. 99. 2/2. Pintér. (10391) BALATONmellett Gyenesdiáson 100 m2-es központi fűtéses lakás eladó. Telefon: 83/316-830. (9488) BALATONLELLÉN 174 n-ölön 2 szobás családi ház eladó. Gáz, telefon van. Kis felújítás szükséges. Irányár 4.2 MFt. Telefon: 06-30/472-584. (9970) BALATONLELLÉN központban régi típusú családi ház 320 n-ölön eladó. Tel.: 85/354-548. (10381) CSALÁDI ház nagy kerttel eladó. Telefon: 84/320-999. (9827) ELADÓ Fonyód centrumában a karácsony u. 52. sz. alatt egy 1,5 szobás, összkomfortos családi ház, 150 n-öl telekkel, teljes közművesítéssel. Tel.: 06/ 30/413-781. (6124) ELADÓ PESTERZSÉBETEN egyszobás, félkomfortos, fsz-i, udvari öröklakás azonnal beköltözhetően, bú: torozva is. Irányár 1.45 MFt. Tel.: 85/ 350-964. (9930) FITNESS szalonnak kiválóan alkalmas kaposvári ltp-i, 85 m2-es bejáratott üzlet eladó. Tel.: 06-30/460-749. (10187) FIZETÉSI könnyítéssel 7 szobás, 540 m2-es, 200 m2-es kerthelyiséggel étterem (panzió) eladó Fonyód-Bélatelep- alsón. Lakást, kocsit beszámítok. Tel.: 06/30/460-749. (9553) FONYÓDON,Napsugáru. 55. sz. alatt lévő 50 m2-es lakás+150 n-öl közművesített területtel, telefonnal eladó. Tel.: 06-28/320-842,06-20/446-811. (6260) GARÁZS eladó a Kisfaludy garázsso- rón. Kaposvár, Béke u. 29. IX/4. Kis. (9889) GÁZOS IV. emeleti 2 szobás, felújított lakás eladó Kaposváron. Tel.: 30/ 460-749. (9552) KAPOSVÁRI, belvárosi, egyedi fűtésű lakást vásárolnék II.emeletig. Ajánlatokat “Készpénz 10380” jeligére a kiadóba. (10380) KAPOSVÁRON, Arany J. utcában 100 m2-es gázfűtéses lakás eladó. Tel.: 06-30/460-749. (9550) KAPOSVÁRON 1,5 szobás magasföldszinti lakás eladó. Tel.: 82/315-567. (10082) MARCALI központjában eladó 2 szobás I. emlakás. Tel.: 85/314-786. (10490) MARCALI központjában a Posta közben 1 szobás, első emeleti lakás eladó. Téglaépület, egyedi gáz és vízóra. Tel.: 85/311-298. (10049) MARCALIBAN 2 szintes, összkomfortos, családi ház üzlettel, garázzsal eladó. Érdeklődni: 85/312-725 egész nap. (10477) MEZON BT TAVASZI AJÁNLATÁBÓL Balatonkeresztúr, Iskolaúti üzletközpont Telefon: 06-85/376-568 06/85/363-246 06-20/461-998 85-314-289 06-20-461-999 Balatonfenyves, Petőfi u. családi ház reális áron eladó. Balatonszentgyörgy, Sport u. családi ház eladó. Balatonendréden CAMPING kompletten szoc. helys., stb. eladó olcsón. Hévíz, Dr. Babócsay u. vendéglátó egység, családi ház. Balatonszemes, Bajcsy-Zs. u. vendéglátó egység+ház eladó. Kaposvár, Pécsi u. családi ház+ipartelep, üzemcsarnok. , . Balatonfüred, Pacsirta u. társasház+garázs olcsón eladó. Kaposvár-Töröcske, Gyöngyvirág u. családi ház, (ipari vágány) Fonyód, Vágóhíd köz, családi ház eladó. Hévíz, Hársfa u. vendéglátó egység eladó, bármilyen vállalkozásra. Balatonboglár, Alkotmány u-ban családi ház eladó. Balatonfenyves, Fenyvesi u. nyaraló olcsón eladó. Balatonmária, Mária u-ban vízparii nyaraló. Balatonmária, Hullám u. ikernyaraló, vízparti eladó. Balatonmárián a Hullám u-ban vízparti nyaraló eladó, (tégla+fa) Kaposvár, Bermuda Disco ip. vágány+nagy földterület olcsón eladó. Egyben és külön-külőn is. Étterem. Balatonszárszó, Munkácsi u. exkluzív Biedermeyer bútorokkal berendezett családi ház eladó. Alsópáhok, Fő u. panzíó+családi ház eladó. Dombóvár, Bartók B. u. belváros szívében rusztikus stílusú 90%-ban felújított villa, (teniszpálya, kandeláberek (36) vezetékelés) reklám áron eladó. Gunaras termálfürdő 3 km. Dombóvár, Liszt F. u. családi ház eladó (vagy kiadó, később megvásárolható). Badacsony, Kisfaludy ház alatt 600 n-öl panorámás családi ház, villa jellegű, reklámáron eladó. (10090) Kaposvár centrumában, a Zárda u. 3.sz alatt épülő társasházban eladó: 50 m2-es üzlethelyiség, 72 m2-es lakás, 39 m2-es garzonlakás, garázs, valamint 200 m2-es pincehelyiség. A lakásokra szoc.pol. igénybevehető. Érdeklődni a 06-30-565-710,82/419-352 esti órákban. (10457) KÉTSZOBÁS, erkélyes, fszt-i lakás azonnali beköltözéssel eladó Kaposváron. Tel.: 06-30/564-856. (10373) KERTES ház sürgősen eladó. Tel.: 85/310-237. (10473) MÁSFÉL szobás lakás eladó. Kaposvár, Béke u. 29. IX/4. Kis. (9887) NAGYATÁDON 50 m2-es, egyedi gázos, erkélyes, III.emeleti lakás eladó. Tel.: 82/315-569. (10498) ORCIBAN, Rákóczi u. 8. sz. 2 szobás komfort nélküli családi ház 700 n-öles telekkel és melléképületekkel eladó. Érdeklődni a helyszínen. (10048) SIÓFOK-Kilitin belterületi ingatlanomat, jogcím nélküli lakókkal együtt, féláron eladnám. Tel.: 06-20/464-300. (9366) SOMOGYVÁMOSON eladó Fő u. 75. 3 szobás ház, nagy Jelekkel. Gáz, telefon bevezethető. Érd.: a helyszínen vagy 85/ 340-923 tel. (10507) TASZÁRON központi helyen, nagyméretű családi ház eladó. Tel.: 82/375- 202. (10374) VÁLLALKOZÁSRA alkalmas központi fekvésű családi ház Magyaratádon tízezer négyzetméteres telken áron alul 3.8 millió forinfért eladó. Tel.: 83/314- 239. (9485) É-BALATONNÁL hét éve külföldi vevőkörrel eredményes ingatlanközvetítés! Badacsony tel.: 87/431-840. (6287) JÁRMŰ AUTOBIANCHI 1000 cm3 friss műszakival eladó. Irányár: 250 E Ft. Tel.: 82/318-870. (10412) DÁCIÁT, Arót, Oltcitot vásárolunk, évjárattól függetlenül. Ladát veszünk 12 éves korig, sérülten és motorhibásan is. Telefon: 06(30)420-169,06(30)401-800. (8969) ELADÓ Trabant kombi’friss műszakival. Tel.: 85/330-717, Demeter Sándor. (10452) FIAT Regatta 1,7D 85-ös, felújítva eladó. Tel.: 82/422-496; 311-282. (10403) FIAT Regatta 1.9 DS eladó. Tel.: 82/ 375-392. (10442) HONDA Civic 1,5 i,90-es eladó. Tel.: 82/318-919. (10520) LADÁT, Daciát, Moszkvicsot, Volgát vásárolnék 10 évesig. Tel.: 06-30/ 404-709. (10388) LANCIA Prisma 1,3 eladó. Tel.:' 82/ 375-392. (10446) OPEL Kadett 1,3 B, 87-eselaíó. Tel.: munkaidőben 82/411-511/279. (10556) RENAULT 5. GTD 86-os, 1,6 D eladó reális áron. Tel.: 06-60-368-958, 17 óra után 82/422-855 (10512) RENAULT 9 1,4 eladó. Tel.: 82/375- 392. (10443) RÉSZLETRE is 80-as 1.3 Opel Kadett eladó. Tel.: 06-30/460-749. (10191) SUZUKI Swift 1,3 GL 2,5 éves, fehér 45000 km-rel eladó. Tel.: 82/421-534. (10400) SUZUKI Swift 1.0 2,5 éves, 25000 km-rel eladó. Tel.: 85/313-247. (10479) TOYOTA Corolla 93-as, 1,3 benzines, 4 ajtós, extrákkal, kifogástalan állapotban eladó, tel.: 06-60-362-420, 82/ 425-011. (10169) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984-estől. Telefon: 06-30/440-110. (9212) , TÖRÖTT, totálkáros autót veszek. Telefon: 06-30/490-210,06-30/494-079. (9815) WARTBURG 1,3 kombi, 89-es, vonóhoroggal eladó. Irányár: 255000 Ft. Tel.: 06-60-362-799. (10426) ZASTAVA GTL 55, 86-os, megkímélt állapotban eladó. Tel.: 06-30-463- 879. (10431) A BIO GYAPJÚ ÁGYNEMŰ SZAKÜZLETBEN most 1 komplett gyapjú garnitúra csak 36 100 Ft! Nyugdíjasoknak minden pénteken 10% árengedmény! Családi kedvezmény: hármat fizet - négyet kap (1 komplett garnitúra így csak 27 075 Ft)! Kaposvár, Teleki u. 18. ÁDÁM - ÉVA ÜZLETHÁZ i emeletén. Tel.: 82/312-304 | A MARCALI ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ APÉSZ IGAZGATÓSÁGA értesíti - a tagsági viszony nélküli- üzletrész tulajdonosokat hogy 1996. március 8-án, 18 órakor a Marcali Kűltúrális Központban részközgyűlést tart, melyre tisztelettel meghívja az érdekelteket Igazgatóság (10480) Heti horoszkóp Herczeg Kata elemzése március 1-7-ig Hívja a megadott telefonszámokat! A hívás díja percenként 77 Ft+áfa KOS (111. 21. — ÍV. 20.) Szerelem: Vonzza a romantikus hangulat, szívesen fogad el gyertyafényes vacsorameghívást, még akkor is, ha ezt az állandó partnere megtudja, és megorrol érte. Tényleg nem érti, miért féltékeny önre a társa? Hivatás: Amennyiben változtatáson töri a fejét, most igazán érdemes komolyabb lépést tennie az ügy érdekében. (Tel: 06-90-303-584) BIKA (IV. 21. — V. 20.) Szerelem: Valakinek sikerül a héten annyira zavarba hoznia, hogy belepirul. Igaz, csak percekig tart, de egész héten az esemény hatása alatt áll. Hivatás: Jó lenne, ha nem bonyolódna munkahelyi vitába, vagy ha már belekeveredett, akkor itt az ideje, hogy visszavonuljon! Ne vegye fel-azt a furkálódós stílust, ami ma oly divatos! (Tel.: 06-90-303-585) IKREK (V. 21. — VI. 21.) Szerelem: Mostanában többet foglalkozott az idegenek problémájával, illetve a maga „külön” érzelmi életével, mint a partnerével és közös dolgaikkal. Ezt ő nemcsak megérezte, de kifejezetten zokon is vette. A héten talán sikerül kiengesztelnie. Hivatás: Ezekben a napokban az utazással kapcsolatos terv foglalkoztatja, a munka kevésbé. (Tel: 06-90-303-586) RÁK (VI. 22. — VII. 22.) Szerelem: Vidám, vonzó, és tele van önbizalommal. Nem csoda, hogy minden sikerül, sőt, sokszor elég valamire gondolnia, és máris teljesül. Élvezze ezt a helyzetet, amíg tart! Hivatás: Anyagi gondok nyomasztják, de nemsokára jön a segítség. Vagy egyedül talál megoldást, vagy valaki a háttérből segíti az útját. Karrierje felfelé ível. (Tel: 06-90-303-587) OROSZLÁN (VII. 23. — VIII. 23.) Szerelem: Az egyedülállónak a héten több alkalma nyílik új partner megismerésére, de addig vál6gat a jelentkezők között, míg hoppon marad. Hivatás: Apróbb betegség hátráltatja a munkában, de örül is a kínálkozó kifogásnak, mert nem nagyon fűlik a foga a munkához. A hét közepén anyagi zavarba kerül, lehet, hogy kölcsönt kell kérnie. (Tel: 06-90-303-588) SZŰZ (Vili. 24. — IX. 23.) Szerelem: Ingerlékeny, türelmetlen, nem tudja végighallgatni a társát, sőt, nem egy esetben veszekedést provokál. Próbáljon meg tízig számolni, mielőtt valámit mond! Hivatás: A körülmények úgy alakulnak, hogy az elért sikert még nem is tudja élvezni igazán, máris tovább akar állni, mert konfliktusba kerül kollégáival. (Tel.: 06-90-303-589) MÉRLEG (IX. 24. —X. 23.) Szerelem: Az élet minden területén alkalmat kap arra, hógy régóta dédelgetett álmát valóra váltsa. Leginkább azonban a szerelemben sikerül tartós egyensúlyt találnia. Hivatás: Nehéz időszakot hagyott maga mögött, egy kis erőgyűjtésre valóban szüksége van, szeretne egy kis időre szabadságra menni, de ne halogassa a sürgős teendőket. (Tel: 06-90-303-590) 0 SKORPIÓ (X. 24. —XI. 22.) Szerelem: Szenvedélyes szerelem ég a szívében közeli munkatársa, vagy üzleti' partnere iránt. Nincs az a józan érv, amellyel bárki meggyőzhetné, hogy a vesztébe rohanhat. Hivatás: Mindazt, amit eddig tett, kevesli, nagyobb erőpróbát szeretne. Szinte kihívja maga ellen a sors haragját, csak azért, hogy bizonyíthasson. (Tel: 06-90-303-591) NYILAS (XI. 23. —XII. 21.) Szerelem: Amennyiben Ikrek jegyű partner mellett él, most nem panaszkodhat. Viszont ha még magányos, és ezekben a napokban Ikrekkel hozza össze a jó szerencséje, akkor hosszú és tartós kapcsolat szövődhet kettőjük között. Hivatás: Valami új, nagyon kedvező lehetőség van kilátásban. Elképzelhető, hogy ez az ajánlat külföldre szólítja. (Tel.:06-90-303-592) BAK (XII. 22. — I. 20.) Szerelem: Szívügyekben még mindig a visszafogottság jellemző önre, de valami véletlen folytán ez a viselkedése hirtelen megváltozik. Hivatás: Kellemetlen beszélgetés, még kellemetlenebb következmények várnak önre a munkahelyén. Amúgy is fáradt, kimerült, talán betegség is kínozza, jobb, ha néhány napra elvonul, és elkerüli a vitát. (Tel: 06—90-303-593) VÍZÖNTŐ (I. 21. — II. 20.) Szerelem: Amennyiben még egyedülálló, mindenáron a házasságot szorgalmazza. Pedig eddig nagyon „szabadságpárti” volt. Ha viszont házasságban él, a szabadságát szeretné visszakapni. Szóval semmi nem jó úgy, ahogy van. Hivatás: Ameny- nyiben vállalkozó, a siker a héten üzlettársai segítségével köszönt önre, de ezt nem kell szégyellni. (Tel: 06-90-303-594) HALAK (II. 21. — 111. 20.) Szerelem: Új szerelem veheti kezdetét a héten, még akkor is* ha az első pillanatban megpróbál ellenállni. Hivatás: Karrierje, most talán fölfelé ível, ehhez azonban kicsit változtatnia kell eddigi hozzáállásán. Ne ragaszkodjon csökönyösen korábbi, feltehetően rossz elképzeléshez, hanem hagyja, hogy segítőtársai irányítsák! (Tel: 06-90-303-595)