Somogyi Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-06 / 31. szám
1996. február 6., kedd SOMOGYI HÍRLAP HIRDETÉS 9 t 11 t Mély fájdalommal tudatjuk, Hálás szívvel mondunk köszö- hogy szeretett férjem, édesapánk, netet mindazoknak, akik felejt- testvérünk, gyermekünk hetetlen halottunk, BUDAI JÁNOS PUSZTASZERI JÓZSEF életének 39. évében tragikus hirtemetésén részt vettek, koszorú- . telenséggel elhunyt. Temetése ikkal, virágaikkal mély fájdal- február 7-én, szerdán 14.30-as munkban osztoztak. gyászmisét követően lesz a len[ - gyeltóti Keleti temetőben. Gyászoló család . , J A gyászoló csalad Mély fájdalommal tudatjuk, Hálás szl'Vvel mondunk kö^ szönetet mindazoknak, akik feKLEIN ISTVÁN lejthetetlen halottunk, fonói lakos 61 éves korában el- FÁBIÁN IMRE hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 9-én, pénteken 11 temetésén részt vettek, részvétórakor lesz a kaposvári Keleti ükkel, virágaikkal fájdalmunktemetőben. ban osztoztak. Gyászoló család Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mind- Fájdalomtól megtört szívvel azokkal, akik ismerték és szerettudatjuk, hogy ték, hogy TÓTH FERENC SOMLAI GYULÁNÉ ny. r. főtörzsőrmester, Nyakas Mária gépkocsivezető Kaposvár, Apponyi A. u. 10. sz. nagyatádi lakos életének 65. évé- alatti lakos, hosszú szenvedés ben elhunyt. Temetése február 8- után elhunyt. Temetése február án 11 órakor lesz a nagyatádi 9-én(pénteken) 13.30órakorlesz Központi temetőben. a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló család Gyászoló testvére és rokonai "Véget ért a szenvedésed A Szívedben nyugalom Miénkben, kik itt maradtunk I El nem múló fájdalom" £ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, testvérünk KIRSCH PÉTER Kaposvár, Kodály Z. u. 47. sz. alatti lakos, volt terecsenyi, életének 66. évében elhunyt. Temetése február 8-án, 13.30 órakor a kaposvári Keleti temetőben lesz. A gyászoló család "Elcsitul a szív, mely értünk dobogott. Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami néked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KUZMA JÓZSEF somogyszobi lakos életének 46. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése február 7-én 15.30 órakor a somogyszobi temetőben lesz. Gyászoló család tr* | "Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem, édesapánk, Mély fájdalommal tudatjuk, ID. SCHLUDT JÓZSEF °8y Kaposvár, Csalogány u. 73. sz. ÖZV’ PAP M’ KÁLMÁNNÉ alatti lakos hosszú betegség után 78 éves korában rövid szenvedés életének 70. évében csendesen után elhunyt. Temetése február elhunyt. Temetése február 8-án, 8-án 13 órakor lesz a csütörtökön 14.30 órakor lesz a mezőcsokonyai temetőben. Minkaposvári Keleti temetőben. den külön értesítés helyett. j Gyászoló család A gyászoló család t t Fájó szívvel tudatjuk mind- Mély fájdalommal tudatjuk, azokkal, akik ismerték és szeret- b°gy ték, hogy NÉMETH ISTVÁN FEHÉR IBOLYA volt batéi lakos 85 éves korában siófoki lakos 55 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búváratlanul elhunyt. Temetése feb- csúztatása február 8-án 12.30 óraruár 7-én, szerdán 13 órakor lesz kor lesz a kaposvári Keleti a siófoki Kele utcai temetőben. temetőben. Gyászoló család A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szeret- |||| ték, hogy T KOMLÓSSY ALBERT KÁROLY Jl nyugalmazott főiskolai docens kaposvári lakos életének 79. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 9-én fél 1 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. $ A gyászoló család INGATLAN BALATONMÁRIA-FÜRDŐN vízparti telek sürgősen eladó. Tel.: 85/376- 166. (7875) BARCSON családi ház bevezetett üzlettel, telefonnal eladó. Tel.: 82/463- 649. (7820) BEDEGKÉREN 60 m2-es családi ház, pincével, 400 n-öl telken eladó. Irányár: 650 E Ft. Tel.: 82/420-633,60-330-125. (7935) Balatonvilágoson 24 szobás, közvetlen a Balaton partján lévő üdülő szálló étteremmel eladó. Érdeklődni lehet a következő telefonszámon: 06/1/215-9728, 06/ 1/215-0911. (6033) ELADÓ Fonyód centrumában a karácsony u. 52. sz. alatt egy 1,5 szobás, összkomfortos családi ház, 150 n-öl telekkel, teljes közművesítéssel. Tel.: 06/ 30/413-781. (6124) ELADÓ Marcaliban a kápolnától 30 m-re szőlőhegy gazdasági épülettel. Marcali, Vereckei u. 1. (8023) ELADÓ látrányi (Balatonlelle mellett) 640 négyszögöles telek, (400 négyszögöl kordon szőlő + gyümölcsös), 2 szintes présházzal, boltíves pincével és szőlészeti eszközökkel. Érdeklődni: 85/ 351-205 telefonszámon. (7987) ELCSERÉLNÉM nagyatádi 2 szobás lakásomat kaposvárira. Tel.: 82/422-649. (7972) ÉRDÉRT tip. 320 m2 alapterületű faház komplett felszereltséggel (hőszigetelt, fűtéssel, vizesblokkal, villannyal felszerelve) iskolának, tábornak, szállónak alkalmas, májusi bontással eladó. Tel.: 96/419-912, 96/438-697. (7759) FONYÓDON, Napsugár u. 55. sz. alatt lévő 50 m2-es lakást-150 n-öl közművesített területtel, telefonnal eladó. Tel.: 06-28/320-842,06-20/446-811. (6259) KAPOLYBAN 80 m2-es családi ház garázzsal, pincével, 2800 n-öl telken, rajta 500 n-öl szőlővel eladó. Irányár: 1 MFt. Tel.: 82/420-633,06-60-330-125. (7923) KAPOSVÁR centrumában épülő üzletek, lakások, orvosi rendelők, bankfiók leköthető; cukrászda, sörbár eladó. Érdeklődni 82/416-300, 320-722. (7843) KAPOSVÁRON 2 szobás, erkélyes lakás eladó. Ár 1450 EFt. Tel.: 82/311- 991. (7883) ÖSSZEKÖLTÖZŐK, nagy családosok! Toponáron eladó új, kétszintes, külön bejáratú családi ház. Irányár: 7,5 M Ft. Érdeklődni a 82/424-554 telefonon. (7942) ELADÓ kertes ház Marcali, Latinka u. 2. (7929) TERMŐ vagy fiatal gyümölcsöst (szőlő nem) vásárolnék Balatonboglár térségében. Telefon: 85/350-974. (7961) TOPONÁRON 2,5 szobás, gázfűtéses, 2 garázsos családi ház eladó. Toponár, Móra F. u. 32. (7938) JÁRMŰ DACIÁT, Arót, Olcitot, Ladát 12 éves korig vásárolok. Motorhibást, karambolost. Tel.: 06-30/401-800, 06-30/420- 169. (7435) ELADÓ 5 éves kis Polski. Tel.: 85/ 330-994. (7925) ELADÓ VW Passát kombi 1,6 dízel. Érdeklődni tel.: 85/354-413,18óraután. (7989) FIAT Ducato zárt tgk. 1989-es, 2000- es, dízel eladó. Tel.: 82/422-855,06-60- 368-958. (8015) FIX platós Ifa ponyvával, pótkocsival eladó. Hencse, Petőfi u. 38. (7919) LANCIA Delta GT i.e. 87-es, katalizátoros, extrákkal, riasztóval igényesnek eladó. Irányár: 455 E Ft. Tel.: 82/ 375-382. (7966) OROSZ vagy román személygépkocsit vennék. Telefonszám: 06-1/277- 7763 vagy a 06-30/447-282. (8033) PANORÁMÁS MTZ-80, UNHZ-500 trágyaszóró, kemper kasza és benzinmotoros gokart eladó. Tel.: 85/313-811. Marcali, Boronkaiu. 21. (7928) PEUGEOT Boxer 2,5 TD 10 hónapos kisteherautó extrákkal, fizetési könnyítéssel eladó. Telefon: 06-60/398-029. (7927) ROBOGÓK szezon előtti árakon. Kaposvár, Esze T. u. 11. Tel.: 82/424-113. (7918) TÖRÖTT, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-30/490-210, 06-30/494-079. (6724) TRABANT 601 1,5 év műszakival eladó. Tel.: 82/320-893. (7999) ÁLLÁS AMERIKAI import-export cég munkatársakat keres. Feladat: kereskedelem, vezetői feladatok gyakorlati elsajátítása, 10-20 fő irányítása. Betanulás alatt 35- 40 E Ft/hó, utána 100 E Ft/hó várható jövedelem. Személyes találkozóra időpontkérés a 82/316-028 telefonon. Kérjük ügynökök ne telefonáljanak. (7937) KÁRPITOS munkát vállalunk. Szállítás díjtalan. Panni kárpitos tel.: 82/371- 073. (7662) BEVEZETETT élelmiszeripari gyógyszertári termékek forgalmazására gyakorlott területi képviselőt, ügynököt keresünk. Licencia Consulting Kereskedelmi Kft 1023 Budapest, Vérhalom u. 12-16. (7975) AZ ELEKTROLUX svéd cég professzionális részlege olyan területi képviselőket keres, főállásba Siófokra, akinek fontos az előmenetel lehetősége és a magas jövedelem. Amit mi kérünk: személygépkocsi, középfokú végzettség, önéletrajz. Érdeklődni személyesen Veszprém, Kodály Z. u. 1. febr. 8-án 10 órától 16 óráig. (7768) DÉL-SOMOGY településeiről, cégünk képviseletére középfokú végzettségű, gépkocsival rendelkező, agilis munkatársakat keresünk főállású munkaviszonyba. Jövedelem: alapbért-jutalék + költségtérítés. Jelentkezés: Providencia Biztosító Rt, Kaposvár, Rákóczi tér4.Tel.: 82/321-963,320-566. (7876) GÉPKOCSIVEZETŐT felveszek pékségbe, árukihordói munkakörbe. “B” kategória elegendő. Érdeklődni személyesen reggel 9 óráig Kaposvár, Nádasdi u.4. (7835) KIEMELKEDŐ jövedelem másodállásban is! Tájékoztató február 7-én 18 órakor Kaposvár, Megyei Művelődési Központ. (7959) HIKÁD1IIZLETHÁZ Kaposvár, Béke u. 45., gyakorlattal rendelkező eladókat és pénztárosokat vesz fel j Jelentkezni a helyszínen. I MARCALI és vonzáskörzetéből főállásban 2 fő munkatársat alkalmazunk banki és pénzügyi feladatok ellátására, területi munkához. Telefon: 06/85/ 312-303. (7974) MUNKÁT keresők figyelem! Kötetlen munkaidőben végzendő tevékenységet ajánlunk Somogy megye területén. Jövedelem teljesítménytől függően 80- 120 EFt. Tőkebefektetés nem kell, gépkocsi viszont szükséges. írásos jelentkezéseket “Ösztöndíj” jeligére a Rákóczi úti hirdetőbe, 7601 Pécs, Rákóczi u. 34. szám alá kérjük. (7492) NYUGATI cég agilis, vállalkozásban jártas hölgyek, urak jelentkezését várja irányító-szervező munkára Somogy megye területéről. Vállalkozói csoportok, kollektívák jelentkezése is lehetséges. Gépkocsi szükséges. Az irányító-szervezők számára követelmény: jó megjelenés, intelligens, magabiztos fellépés. Jövedelem: teljesítménytől függően 150- 200 EFt. Fényképes, rövid bemutatkozó leveleket “Siker 96” jeligére a Rákóczi úti hirdetőbe 7601 Pécs, Rákóczi u. 34. sz. alá kérjük. (7493) HÚSIPARI kiskereskedelmi tevékenység bővítéséhez tőkeerős üzleti kapcsolattal rendelkező társat keresek. Bolt, feldolgozás, gépkocsi megoldott. Ajánlatokat “Együttműködés 8012” jeligére a kiadóba kérek. (8012) INDIAI DISZKONT a különlegességek boltja. Kaposvár, Fő u. 40. (7847) JÁTSZUNK EGYÜTT Pepsi Cola által hirdetett “Nyerőpáros”. Birtokomban vannak a következők: jobb fél 5 M Ft-os, jobb fél 250 E Ft-os, bal fél 750 E Ft-os, bal fél 1 M Ft-os, bal fél 50 E Ft-os, bal fél 25 E Ft-os, bal fél 10 E Ft- os kupakjai. Akinél a másik párja van, jelentkezzen, nyerjünk együtt! Buni József, Kaposvár, 48-as ifjúsági u. 62. fsz 1.(8018) KO-KO KONZERV Viszonteladók, közétkeztetők! Ne emeljék áraikat, inkább vegyenek 20-30%- kal olcsóbban konzervet nálunk. Kaposvár, Nagygát u. 5.(Gázcseretelep mellett) Tel.: 82/310-146. Magánvásárlóknak is! (7998) Kaposvár belvárosában 800 m2-es épület, nagy telekkel, ipari és egyéb tevékenységre alkalmas eladó. Érdeklődni a 82/314-333 telefonon, este 422-874. (7941) KÁRPÓTLÁSI jegyet veszek. Tel.: 82/317-196,06-30-412-058. (7874) MÉG a tavalyi árakon! Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó. Tel.: 82/422-004. (7901) MŰHOLDVEVŐ 84/320-412 (7548) POLCRENDSZEREK lakásba, üzletbe, irodába, raktárba, kamrába. Üzletberendezések, barkácsfelszerelések, műanyagáruk a Salgo boltból. Kaposvár, Fő u. 50. (Slendy udvar) Tel.: 82/318-960. (7949) Redőny-reluxa. Tel.: 82/318- 360. (7521) Redőnyök, reluxák, harmonikaajtók, szalagfüggönyök, napellenzők megrendelhetők közvetlenül a gyártótól, akár félévre előre is a most lekötött áron. 30 napon belüli szállítás esetén 10% kedvezmény. Tel.: 82/320-880. (7795) SZENNYVIZSZIPIANTAS Tel.: 82/312-915.(7393) TURBÓSZOLÁRIUMOK (újak, felújítottak) most még 1995-ös áron a legrégebbi egyben a legnagyobb cégtől az országban garantáltan a legkedvezőbb áron eladók a Margó szalonban. Ugyanitt turbócsövek, plexik forgalmazása is. Tel.: 295-3726, 291-5097. (6834) ÜZLETET VENNÉK Kaposváron. (Pld. Honvéd u., Toldi ltp., Füredi pavilonsor). Tel.: 82/319-274. (8029) ÜZLETHELYISÉG 23 m2-es Kaposvár forgalmas részén kiadó. Ajánlatokat 8027 számra a kiadóba. (8027) VADÁSZOK figyelem! Vadbőrkikészítését vállalom. Gyors, pontos, olcsó. Bőrátvétel: Nemesbük, Rákóczi 29. Tel.: 83/344-848, Keszthely, Katona u. 27. Tel.: 83/319-072. (7698) VENDÉGLÁTÓIPARI berendezések olcsón eladók. Tel.: este 84/320-530. (7922) VERMONA 100-as erősítő 2 hangfallal és Ibonez gitár eladó. Tel.: 82/316- 267. (7982) VIDÁM estet rendez az Ideál Társkereső Iroda. Érdeklődni Kaposvár, Rippl Rónai u. 12/a. Tel.: 82/314-545 (7940) VILLANYMOTOR SZAKÜZLET Szennyvíz - keringető és vízszivattyúk, elektromos húsdarálók nagy választékban. Andalics, Kaposvár, Fő u. 71. 82/ 320-531.(4870) ÁLLAT ELKÓBOROLT 321 -es tetoválási számú hosszú szőrű juhász kutyánk. Aki tud róla jutalom ellenében értesítsen telefonon: 06-60/366-417. (8019) ELŐHASI koca 8 malacával 1,5 éves félidős vemhes eladó. Bálványos, Füge. (7916) MAGYARTARKA tehenet vennék. Tel:82/375-177 (7939) MALACOK eladók. Tel.: 85/376-471. (8030) NAPOS és előnevelt csirke és kacsa garantált minőségben, termelői áron kapható. Balatonboglár, Baromfitenyésztő Kft Kislaki u. major. Tel.: 85/353- 200. (7983) MAI MŰSOR EGYÉB 50 mázsa 3-5 cm átmérőjű étkezési vöröshagyma olcsón eladó. Érdeklődni a06-60-387-772 telefonszámon. (7984) A környéken a legolcsóbban! Padlószőnyegek, bútorszövetek, műanyag padlók, tapéták nagy választékban. Padlószőnyeg Áruház Balatonföldvár. Tel.: 84/341- 508. (6886) AGRO SAT akció! Most vásároljon R 21,5 szárzúzót, RM-2- 165-ös fűkaszát, és SN 254 traktort, a gyári árból 20000 Ft engedmény! Házhoz szállítunk minden gépet. Tel.: 93/311-350. (8004) ANKER FÉRI-NŐIDIYYT Kaposvár, Fő u. 12. alá költözött a Sza- bó-Halvax Üzletsarok. (7956) ANTIKVÁR KÖNYVVÁSÁR Kaposváron a megyei könyvtárban II.7- 8-án. (7944) BLACK & DECKER Elu, Roventa, Tefal üzlet. Tel: 82/318- 574 (7955) DISZNÓVÁGÁSHOZ üst, üstház, húsdarálók. Toponári Iparcikk bolt. Kaposvár, Toponári u. 121. (7791) ELADÓ 8 LE dízel motor Böhönye, Diófa 36. (7917) ELADÓ originált Sony videókamere tartozékaival 100 EFt-ért. Tel.: 06-30/ 510-553. (7595) ESKÜVŐI RUHÁK koszorúlány ruhák kölcsönzése és készítése. Marcali, Bizei u. 52. (8024) FÜRDŐKÁDAK felújítása bontás nélkül, garanciával. Tel.: 06-60/398-533. (7398) HARKÁNYI üdülési jogomat febr. 21 - márc. 6-ig átadom. Tel.: 82/312-644. (7943) | Megújult árukészlettel még 2 hétig | TÉLI VÁSÁR a/ ARWVTI im'lnai-iiholilitiii Kaposvár, Fő u. 12. Nyitva: h-p 9-18, szó 9-12 óráig (7953) HASZNÁLT Salgo polcrendszerek és jó állapotú raktári fa polcrendszerek kedvező áron eladók. Tel.: 06-20-358- 733,82/318-960. (7951) HASZNÁLT ruha 45 kg-os bálákban (melegítő, kord, gyermek). Divisio Bt. Tel.: 06-20/422-094. (7796) KUKORICÁT 1550 Ft/q, búzát 2050 Ft/q értékben veszek. Telefon: 06-57/ 430-262,06-60/389-904. (7218) Csiky Gergely Színház 14.30: A SÁRKÁNY FEJE, Ly-bérlet. (7046) Szivárvány du. 5 és 7: BÉRGYILKOSOK (am.). (7479) Televízió Budapest 1 5.40: Gazdatévé. 6.00: Nap-kelte. 9.10: Taxi. 9.35: Tízórai. 11.00: Próbaidős szerelem. 12.25: Telepakk. 12.55: Gazdasági ábécé. 15.20: Repeta. 16.05: A kölcsönkapott föld. 16.30: Topmodell. 17.00: Kapcsolj be! 17.30: Don Quijote. 18.15: Üzlet. 18.30: Mindent vagy semmit! 19.55: Gyereksarok. 19.30: Híradó. 20.20: Vészhelyzet. 21.10: Stúdió ’96. 21.55: A nagy ábránd. 23.46: Híradó. 23.55: BBC-híradó. Budapest 2 9.00: Közvetítés aparlament üléséről. 16.40: Erdőkerülő. 17.05: Paradicsom Szálló. 18.00: Körzeti híradók., 18.15: Körzeti magazinok. 19.05: Magnum. 20.15: Sajtóklub. 21.00: Híradó. 21.15: Kedd 21. 21.45: Klip-mix. 22.00: Objektív. 22.35: TS - Sportvarázs. 0.05: Bangkok Hilton. Duna Tv 8.00: Képes krónika. 14.00: Lapozó. 14.15: Váltó. 15.00: Nyelvédesanyánk. 15.30: Verdi. 16.45: Starting Business English. 17.20: Lássuk, hogyan növekednek! 17.30: Mese. 18.00: Híradó. 18.15: Az ördög szépsége. 19.45: Vers. 20.00: Gazdakör. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: A gyalogáldozat. 23.00: John Lee Hooker és barátai. HBO 16.30: Bolondos dallamok. 17.30: Mozimánia. 18.40: Batman. 20.00: Az 57-es utas. 21.25: Melrose Place. 22.15: Rövidre vágva. Balaton Tv 19.10: Helybéliek fóruma. 19.30: Mese. 19.50: Klipösszeállítás. 20.00: Mozifilm-ajánló. 20.08: Aktuális. 20.15: Játék. 20.30: A természet csodái. 21.00: A Tátrai Banc koncertje. 21.30: Souvenir - amerikai film. 23.00: Éjszakai tere- fere. 24.00: Műsorzárás. Rádióműsor Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 8.30: Mindennapi tudomány. 8.40: Paragrafus. 9.05: Napközben. 11.05: A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak. 11.35: Mikszáth Kálmán: A Tisztelt Házból. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvény- könyv. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: Gregorián énekek. 13.30: Tanúim lesztek. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Kérdezhetek? 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.25: Radar. 17.05: Magyarországról jövök... 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: A drámaíró drámája. 20.05: Táncházban. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Balogh Tamás és Káldor Miklós - a két magyar közgazdász lord Angliában. 21.35: Nemzetközi vallási híradó. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Világstúdió. 23.05: Lemezritkaságok. 0.15-4.20: Éjfél után. Petőfi rádió 4.33: Hajnali dallamok. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8.10: Helykereső. 9.25: Rivaldafényben. 9.15: Húszas stúdió. 10.00: Zene-szó. 12.00: Cigányzenészek hangalbuma. 13.15: Operett-panoptikum. 14.00: Csúcsforgalom. 17.15: Mágnes. 18.00: Kamasz-panasz. 18.30: Helykereső. 19.30: Jazz. 20.00: Rádiószínház. 21.15: Énekszóval, muzsikával. 22.15: Sokhűhó... 23.03: Sporthíradó. 23.10: Ennyi... 0.15-4.20: Éjfél után. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: Ezredforduló. 10.59: Borogyin: A-dúr vonósnégyes. 11.40: Győré Zoltán népzenei feldolgozásaiból. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.10: Romantikus operákból. 14.05: Három király. 15.00: Uj magyar zene a Rádióban. 15.45: Régi fúvószene. 16.05: Ifjúsági együttesek kompakt-lemezei. 17.00: Vastag Margó. 18.05: Leoncavallo: Bajazzók. 19.35: A Lausanne-i Kamarazenekar hangversenye. 21.20: Barokk muzsika. 22.05: A hét zeneműve. 22.30: Zenei panoráma. 23.02: Rádiószínház. 23.24: Hi-Figyelő. 0.05: Magyar előadóművészek felvételeiből. 2.03: Az éjszaka zenéje. Somogy Rádió 5.30: Jó reggelt! 9.10: Délelőtt. 11.10: Terepjáró. 12.10: Zene délidőben. 13.00: Krónika. 13.30: Deutsche Welle. 14.10: Délután. 15.10: Délután. 16.10: Hangvarázs. 17.10: Kilátások. 18.10: Ho- kedd-li. 19.00: Krónika. 19.20: Sport. 19.30: Altató. 20.00: Adászárás. Juventus rádió 6.00: Szabó Zoltán. 10.00: Barabás Zoltán. 13.00: Csak zene. 14.00: Szabó Tamás. 19.00: Kívánságműsor. 20.00: Szegő Tibor. 23.00: Kánya Kata - Társkereső műsora. 02.00: Turgyán Tamás. Pécsi rádió 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Dél-dunántúli hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30: In der Mutterscprache. 20.00: Namaterinjem jeziku. 20.30: Na matemjem jeziku. City Rádió 8.00: Siófok és környéke. 8.30: Ráhangoló. 9.15: Közlekedési hírek. 9.30: Kalendárium. 9.35: Natúra magazin. 10.00: Vénusz. 10.30: Délelőtti magazin. 13.00: DL Stúdió. 15.30: BBC hírek. 16.15: Közlekedési hírek. 18.00: Kívánságóra. 19.00: Levezető. v