Somogyi Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-03 / 29. szám
1996. február 3., szombat SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 13 Kedély állapota újra a régi Szász Endrét megoperálták — Gyorsan meggyógyulok — üzente feleségétől a Somogyi Hírlap kérdésére Szász Endre, akin teljes aortacserét hajtottak végre Budapesten a városmajori szív- és érsebészeti klinikán. A várdai festőművész elhatalmasodó és lábamputálással fenyegető érszűkülete miatt feküdt kés alá. Az eredetileg két és fél órásra tervezett műtét öt órán át tartott, s nem ment simán. Műeret építettek be, s a műtét során különféle komplikációk léptek fel. Szász Endre így több napot töltött az intenzív osztályon. Felesége szinte egész nap mellette van. Kati asszony elmondta: férje jó beteg, s örül, hogy végre túl van a veszélyes műtéten. Még van egy kis hőemelkedése, de kedélyállapota újra a régi. Megtudtuk: a klinika ágyát már csak néhány napig nyomja. Várhatóan a jövő hét Szász Endre középen engedik haza várdai otthonába. S hogy addig mit csinál? Képek százain gondolkodik, hiszen mindig azt mondta: ha hanyatt fekszik, gondolatban sokkal jobb képet tud festeni, mint a valóságban. (Lőrincz) A puskák királya a Winchester A Winchester ismétlőfegyvert még most, az ezredforduló előtt is gondos kézimunkával készítik és ennek megfelelő az ára: egy komolyabb darab belekerül harmincezer dollárba is. Nyolcvan százalékát még mindig az Egyesült Államokban adják el, Európában csak tizenöt százalékát és a fennmaradó öt százalékon osztozik a többi földrész. A patinás flinta története 1857- ben kezdődött, négy esztendővel az amerikai polgárháború előtt. Ekkor létesített egy kis műhelyt a kor egyik legtehetségesebb fegyverkovácsa, bizonyos Oliver F. Winchester. A gyűjtők számára mindmáig legértékesebb az 1873-ban kiadott 44 ka- liberes, tizenöt-lövetű (!) Winchester 73, amiért az igazi és persze tehetős rajongók kisebb vagyonokat fizetnek. Indiánok a Halál Völgyében Lehetséges, hogy a Death Valley (Halál Völgye), az Egyesült Államok egyik legnagyobb nemzeti parkja ismét az őslakók tulajdonába kerül. A timbisa-soson indiánok ugyanis az amerikai törvényhozás új állásfoglalása értelmében igényt tarthatnak az 1.2 millió hektárnyi park egynegyedére és beleszólási jogot abba, ami a EZ (IS) AMERIKA többi területen történik. Amennyiben a kongresszus elfogadja az alig 300 főnyi törzs követelését, úgy az indiánok a Death Valley ben nemcsak a maguk számára építhetnek házakat, hanem az egész vidéket hasznosíthatják, még szállodát is üzemeltethetnek. A park vezetősége félti a tiszta vizet, ellenzi az indiánok által szorgalmazott vadászatot. Az indiánok ezzel szemben arra hivatkoznak, hogy csak természetes anyagokból építkeznének és hagyományos tevékenységük nem akadályozná a park működését. Divat a hűtőgáz csempészet Legújabban a frigén miatt fáj a miami vámosok feje. Manapság ugyanis több a frigén-, mint a kábítószercsempész. Aki nem tudná, a frigén (difluór-diklórmetán) a kiöregedett klímaberendezések hűtőgáza. Csakhogy január 1-től szigorúan tilos a bevitele az Egyesült Államokba. A szigorúan korlátozott frigénimportot eddig is tetemes büntetővámmal sújtották. Ennek ellenére sincs különösebb hűtőgázhiány Amerikában, ugyanis a hatóságokat megkerülve, kitűnően kiépített csempészútvonalakon továbbra is irdatlan mennyiségű difluór-diklórmetán jut be az USA-ba. Legutóbb egy Fort Lauderdale-i hajósvállalat tankerében 3000 tonna frigénre bukkantak a hatóságok. A gáz feketepiaci értéke 52 millió dollár. Az Egyesült Államokban különleges, „frigén-elhárító” akciócsoportokat szerveztek, hogy megakadályozzák az elsősorban Oroszországból és Indiából származó gáz bejutását az USA-ba. Drágább a nőnek az autó A női egyenjogúság amerikai harcosai és küzdelmet indítottak az egyenlő jogokért az áraknál is. Megállapításaik szerint ugyanis merő nemi megkülönböztetés, ha például az áruházban vásárolt konfekcióöltönynél a kisebb átalakítást a férfi vásárló ingyen kapja - a nőnek viszont fizetnie kell. Vagy akkor, ha az autóvásárlásnál (ahol szabad alku tárgya az ár) a nőtől általában többszáz dollárral többet gombolnak le, mint egy férfitől. Denise Katz- man, New York-i filmproducer akkor ásta ki a csatabárdot, amikor kiden tette: ugyanaz a női fehérnemű katalógus-áruház kisebb kedvezményt ad női, mint férfi vásárlóinak. Katzman a tv nyilvánossága elé vitte az ügyet, majd perli is a céget, annak nem kis presztízsveszteséget okozva. A megtámadottak persze védekeznek, többen nem is alaptalanul. Szt. Márton hegyén Á széi felkapott egy sárguló falevelet, repítette a magasba, meghintáz- tatta a késő őszi délután napjának sugarában. Sodort hozzá kisebbeket a tüskés akácokról, s hullottak alá, mint kövér- cseppű zápor a nagy zivatar idején. Ézsiás megállt a kaptatón, és elfúló lélegzettel tekintett fel a hegyre, melynek tetején, mint főn a korona, pompázott a bazilika s a monostor. Ä kettőskereszt aranya megcsillant, s úgy látta, mintha a szálldosó levelek, mint aprócska madarak arra felé tartanának. A szivárvány színeibe csavarodott táj, s a bokrok ágain zászlóként lebegő ökömyál, a rep- penő és a nyárt még nem felejtő énekes madár, az elkésett tarkaszámyú pillangó és katicabogár, mind tudták már, nem telik bele sok, s zordra fordul az idő. A tél öleli, fehér fogságba dermeszti majd a tájat. Indult tovább. Lépéseit sza- porázta, hogy minél előbb ott legyen a békesség szigetén. Belépett a kovácsolt vaskapun, és az ismerős kockakövek fe- lelgettek cipőjének. Fejet hajtott a koronát hordozó Asztrik apát bronzszobra előtt, és elsuttogott egy fohászt, hogy megadatott a viszontlátás. S azután a klasszicista torony üvegmozaikjának felirata PRAEDICATE - DOCETE, „prédikáljatok - tanítsatok!” ötlött szemébe. Arra gondolt, hogy mily sokan vannak, akiknek van szemük, bár néznek és mégis vakok. S a kerengőudvar órájának felirata. Una vestrum ultima mea - kö- zületek egy az én utolsó órám... Végig ment a klauzura olaj- festményekkel díszített folyosóján, és érezte azt a semmivel nem téveszthető szagot, ami csak itt van. A templomi kegyszerek s virágok illata keveredett az évszázados falakból áradó, a fekete skapulárékkal is hordozott párás, kesernyés áramlatokkal. Bolyongott a folyosókon. Megállt egy barna ajtó előtt, amin már nem az a névtábla volt, amit megszokott. Ez valamivel kisebb, s látszott a széleken, hogy nem fedi az előbbit, miként a név is más, mint aki előtte ott lakott. Fordult hát, s ment az oldalajtón át a templom karzatára, az orgona mögé. Ott ahol a színes ólomkeretes ablakon kilátni a messzi tájra, s a szegletben, a szúette ósdi pádon oly közel a Mindenható. Amikor először nyitott be hozzá a szerzetesi szobába, az Atya egy öblös fotelban ült. Nyár volt, s ő nem reverendában, hanem rövidnadrágban s ingben, szájában pipa, fekete^ keretes szemüvege megcsillant. Úgy fogadta mosolyogva, mint régi ismerőst és hellyel kínálta. Nem felejti a kis szobát betöltő íróasztalt, a falakat borító könyveket, s a képet, egyszerű grafikát, a két nyárfát a gémeskúttal és előtte a szál megszáradt barkát. A janezisták tagadták, hogy Krisztus mindenkiért meghalt volna a kereszten, csak a kiválasztottakért. Ezért nem tárja szét kezét egyes festményeken, mert csak kevesen fémek közé, az üdvre predesztináltak. — Hogy juthatok a karok közé, Atya? A beszélgetések a késő éjszakába nyúltak. A sötétség bársonya átölelte a monostort, és a sziporkázó csillagok a kettős kereszt fénye felett őrizték őket. S miközben hörpintettek a savanykás borból, s a csibuk kékes füstje szállt, melynek aromája betöltötte a szobát, Ézsiás úgy érezte, hogy a világ kerekének zajos forgása megállt. Hivság Szent Márton hegyének lábánál megállt, nem csapnak fel a szennyes hullámok. S hallotta az Atya szavát, amint Pascalt idézte. — A hiúság oly mélyen gyökerezik az ember szívében, hogy még a katona, a csatlós, a szakács meg a teherhordó is dicsekszik, és bámultatni akarja magát, sőt a filozófusok is. Es akik műveikben ez ellen dörögnek, hogy jól megírták, azok pedig akik elolvasták írásaikat, azon a címen, hogy elolvasták. Talán még magam is... A vallás egyszerre hirdeti az embernek a két igazságot: Létezik Isten, akire képesek, de létezik az emberi természetben egy olyan romlottság is, amely méltatlanná teszi őket Istenre. Fontos, hogy tudjuk ezt, mert ugyan olyan veszélyt jelent az embernek, ha csak Istent ismeri, tulajdon gyarlóságát azonban nem, mintha ismeri ugyan gyarlóságát, de nem vesz tudomást a Megváltóról... Arra riadt, hogy kinyílott a bazilika bejárati nagy ajtaja, s bejött a fény a padsorok közé. Az elhagyott templomhajóban lépések kongtak, és hangjaik lassan feloldódtak a kékes párában. Ézsiás kitekintett az oszlopfő mögül, s látta, hogy egy fehér ruhás asszony és egy kisgyerek kézenfogva állnak az oltár előtt. A fiúcska kezében egy szál kála. Elengedi anyját, és megindul felfelé. Aztán leteszi virágát Szent Benedek bronzszobrának lábai elé. S amint megfordult oly közel látta arcát, hogy érinthette volna. — Akkor ide jöttél imádkozni? — hallotta a gyermek szavát. — Kértem Istent, hogy gyógyítson meg téged. — És apát is? — Mindkettőtöket. — De apát nem gyógyította... Az asszony nyújtotta kezét, s fia újra megfogta. Megfordultak, és lassan, mint egy távoli ködbevesző üzenet, feloldódtak a fényben, ami az ajtón ömlött be. S utánuk a tompa dörrenés, a kapunak csukó- dása. Ézsiás újra gondolataiba mélyedt, és eszébe jutottak az Atya szavai: Istent nem az ész logikájával, geometriai módon ismerjük meg, hanem a szív logikájával. Isten nem olyan, aki gondját viseli az emberi életnek és javainak, hogy boldog, hosszú élettel jutalmazza azokat, akik őt imádják, ő Ábrahám, Izsák és Jákob, a keresztények Istene, aki betölti övéinek szívét és lelkét. Az arborétumban sokat sétáltak, amikor nyári pompájában virított a természet. Tőle tanulta meg, hogy az aranyeső nem az aranyvessző, és a levendula illő olaja miféle balzsam. S miként kell megbocsátani a hosszú börtönévekért, ha méltatlanul is szenvedik, s közben fogait is kiverik, mint tették vele. Miként kell béketűréssel viselni betegséget, osztozni Krisztus szenvedésében, hogy majd országának is méltó részese lehessen. Eljött a tél. Vastag fehérség borítja a világot, s oly hideg, hogy éjszakánként a madarak megdermednek és koppanva hullnak a fagyottkérgű hótakaróra. Szél süvít a hegyen át, felkapja a zúzmarát, és szórja szét, mint bőkezű szántóvető magjait. Csak ebből nem csírázik semmi. Ézsiás lépést lépés után vált, s nyomai a hóban messze pon- tozóan jelöli útját, honnan jött, s merre tart. Zsebében egy nagy kulcs és kezében pár szál virág, melyeket zörögve rejt a selyempapír, amint a légáramlat megrázza és apró jeges szilánkokkal puskázza. A fák s bokrok ágai kopaszak, recsegve hajladoznak. Sehol egy árva madár, mi röptével felvidítaná. Az út, mely nyáridőben virágzó bokroktól szegélyezett a monostortól a templomig, most kietlen és sivár, miként az utolsóhoz illik. A Miasszonyunk évszázadok óta az a hely, aminek kriptájába megtérnek, életfogytig tartó fogadalmuk után a szerzetesek. Sehol egy keskeny csapás, magának tör most utat, fülében monoton muzsika, vére lüktetése és a szél hangja. Szája előtt ziháló leheletének fehér pamacsa, s a veríték, mi lassan homlokát elborítja, haja tövére fagy. Lába meg-megcsúszik, amint felkapaszkodik a templom előtti oldalon, s megy hátra a vasajtóhoz. S veszi elő a kulcsot, s illeszti a zárba, mint a gazda présházának ajtajába. Emlékezett arra, amikor utoljára erre együtt jártak, fejet hajtani Mécs László záróköve előtt, az Atya tréfásan mondta. — Haza jöttem. Lásd, itt az én öröklakásom — mutatva az egyik üres lukra —, nem nagy komfort, de nekem majd éppen megteszi... Felkattintotta a villanyt és indult lefelé a lépcsőn. Itt most meleg volt, szinte barátságos idő, a kinti zord világhoz. Megkereste a helyet, s letette a földre a virágot és a kis mécsest, s rebbenő lángja, mint múló élet egyre fogyott, miközben ő emlékezett. I sten, akiért mindannyian élünk, az örök hazába hazahívta hű és haszontalan szolgáját — így hagyta meg Dávid atya végrendeletében. S ekkor feltépte a szél a rosszul betett ajtót. Nagyot zörrenve vágódott a falhoz. Besüvített a tél jeges lehelete a kriptába, elfojtva a mécses lángját. De ő nem ijedt meg, csak állt és tudta, öreg barátjának lelke vigyázza, nem eshet baja... Ujkéry Csaba A századvég faluja veti le régi ruháit — Miben változott a falu kultúrája a múlt évtizedekben? — Erősen, miként a falu társadalma is a kikényszerített té- esz-világ következményeként — állítja Erdélyi Zsuzsanna, Eu- rópa-díjas néprajztudós. — Más a gondolkodásmódja, szemlélete, életritmusa az egyéni gazdálkodónak, és más a téesz-tag- nak. A szocialista „közös” nagyüzemi keret volt, amely megkérdőjelezte a hagyományos normákat, oldotta a régi kötelékeket, elszürkítette az ünnepeket, kikoptatta a szokásokat. Megszűntek a társas lét okos formái; a tollfosztó, a fonó, ahol az emberek szórakozva dolgoztak. Ránk telepedett a televízió. Életködösítő, hamis nyugati varázslataival, szappanoperáival, erotikus filmjeivel, krimijeivel. — Még ma is gyűjt? — Ritkán. Csak ha szükséges adatkiegészítésre, pótlásra. Sok tízezer archaikus szent szöveg van gyűjtésemben, nem beszélve a szétágazó tudati és lelkiségi anyagról. Az archaikus népi imádsághagyomány és Mária- költészet a fő kutatási területem. Ez szorosan kötődik a későközépkor érzelemhangsúlyos ferences szellemiségéhez és áhitat- formáihoz. E szellemiség virá- goztatta föl a passió-epikát és a Máriasiralom-lírát. A Krisztus szenvedését és halálát, Mária anyai fájdalmát fölidéző műfajoknak a népi használatba átkerült emlékei imádságokként öröklődtek napjainkig „firul fira” kisközösségi, családi körben. — Az archaikus imádság, mint műfaj — ön által — bekerült a szakmai köztudatba. Lehet még újat fölfedezni? — A sok-sok ezres szövegállomány jobbára bemutatja a műfajt. Az egész magyar nyelvterületen gyűjtöttem. Sok újat nem nagyon remélhetek, hacsak nem Moldvából, ahova nem mehettem, pusztán az áttelepültekről vannak csodálatos szövegeim. Sokan segítettek és segítenek a föltárásban. A szegedi költő Polner Zoltán, vagy itt Somogybán egykor becsült kollégám, Együd Árpád. Azóta is sok fiatal kapcsolódott be a munkába, a határokon túlról is. Silling István a Délvidékről, Po- sony Ferenc és Tánczos Vilmos Kolozsvárról. — Az elsői Hegyet hágék... kötete Somogybán jelent meg. — Igazából ez az 1974-es kiadás hívta föl a figyelmet a népi imádságokra. Somogynak és Erdélyi Zsuzsanna Kanyar Józsefnek, az akkori levéltárigazgatónak nagy érdemei vannak ebben. A somogyi kötet szenzációt keltett; a Magvető is lecsapott rá, és 1976-ban már Budapesten is megjelentette erősen kibővített formában. — A néprajztudós szerint ötven-hatvan év múlva mit mondanak majd a tudósok az ezredvég néprajzáról? — A századvég faluja veti le régi ruháit, de az újakat még nem szabta ki. Keresi a testhez állót, miközben keresi önmagát is. Nem könnyíti meg ösztönei jelzéseit a politika és a sajtó sem. A mindenhova behatoló erőszakos médiumok révén belső hangja tompult, látása megzavarodott, agya szétcincálódott. Nemcsak a falu népe, hanem az egész ország támolyog, s kába a minden irányból érkező értelmiérzelmi ráhatásoktól. Régi értékrendjéből kilépőben van, kapkod fogódzója után, amit eddig a keresztény eszmeiség adott neki. Talán a vallásos emberek szilárd talajon érzik magukat a krisztusi tanítás erejében. Kilábalhatunk, ha követni tudjuk az erkölcs és a szeretet szavát. S hogy a félévszázad múlva jövő néprajzosok mit találnak? Nem tudom, hogy a 8-10 éves falusi gyerekek visznek-e magukkal olyat, amit egy életen át őriznek majd s egy akkori gyűjtőnek átadnak. Talán azt, hogy milyen volt a Dallas cukrozott világa, valamelyik horrorfilm szörny- figurája. Nem valószínű, hogy Szent László mondabéli alakja jutna eszükbe, vagy Mátyásról az igazságosról mesélnének, esetleg a nagyságos fejedelem Rodostóbéli magánya húsítaná őket, miközben kurucnótákat énekelnek a mikrofonba. Lőrincz Sándor
