Somogyi Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-03 / 29. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 1996. február 3., szombat Olcsóbb mint a számla-kamat, s könnyebb lesz az indulás Működési hitel Boglárnak Kétmillió forintot gépfelújításokra A zamárdi Magyar Tenger mezőgazdasági szövetkezet múlt évi gazdálkodása igen eredményes volt, s a bevételből jutott a munkagépek és eszközök felújítására is; a karbantartására mintegy kétmillió forintot költenek. Endrédi óvodások lovas szánon Balázs Lajos balatonendrédi fuvarozó nagy örömet szerzett a falu apróságainak: régi faszánkója elé fogta lovait, majd felültette a kicsiket és bejárta velük a Bala- ton-parti település utcáit. A csengős szánkózás nagy élmény volt a hatvan óvodás kisgyermeknek. Vékonyodott a jég a Balatonon Nagy mennyiségű hó hullt a napokban a tó környékén, ez 15-25 centisre vékonyította a tó jegét. Ezért a keszthelyi öbölben most szünetel a jégvágás, de siófoki és fonyódi partszakaszon a Balatoni Halászati Rt 45 dolgozója 7-8 mázsa termel ki naponta, hogy feltöltsék a vermeket. Báli bevételből óvodai játékok Farsangi mulatságot rendezett a balatonszabadi óvoda a kicsik szüleinek; itt érdekes műsorral léptek színre a szabadi iskola szakkörös diákjai. A báli bevétel elérte a 84 ezer forintot, s ebből az óvoda a gyerekek ügyességét szolgáló játékokat vásárol. Szálloda felújítása az Aranyparton Csaknem 150 millió forintot fordított a siófoki Aranyparton levő 9 emeletes OKGT- szálloda az előcsarnok felújítására, s átalakították a konyhát és a sörözőt. A télen is nyitva tartó egység 330 vendég ellátásáról gondoskodik, 52 tagú személyzettel. Tízmillió forintos működési hitel felvételét engedélyezte a balatonboglári képviselő-testület a napokban úgy, hogy a pénzt szeptemberben vissza kell fizetni a várható idegen- forgalmi adóbevételekből. Madarász Ferenc pénzügyi tanácsnok ezért is látta indokoltnak a hitelt, mert így - mint mondta - az év eleji likviditási gondok nem veszélyeztetik a költségvetésben meghatározott fejlesztési célok indítását. Ausztria lakosságát rettegésben tartják a levélbombák. Siófokon még nem kézbesítettek ilyet. Az óvatosság azonban itt sem árt. Tóth János alezredes, a Somogy egyei rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese tegnap a Somogyi Hírlap munkatársának elmondta: szeretnék, ha az itt élő lakosságnak nem kellene szembesülnie a terrorizmus eme válfajával. Első ízben Siófokon tartott a megelőzésről előadást Mergant Sándor százados, a Kapos beavatkozó alosztály (kommandó) parancsnoka. A rendkívül sikeres konzultáción a térség postai dolgozói, titkárAzzal az ajánlattal kereste meg Jákli Péter megyei főjegyző az önkormányzatokat, hogy csatlakozzanak a Balatoni Regionális Fejlesztési Kft- hez. A határidő a héten lejárt, de a héten még egy körkérdéssel felmérik az igényt. Eddig Lengyeltóti, Kéthely, Nemesdéd-Vése körjegyzőség, a Balaton Füszért, a Somogy Megyei Kézműveskamara jelezte belépési készségét, illetve a Pannon Agrártudományi Egyetem egyetértő nyilatkozatot adott. A két éve működő fejlesztési társaságnak Somogyból egyelőre Marcali és Buzsák a tulajdonosa. Feltűnő, hogy egyetlen tóparti település sem csatlakozott. Illés Antal balatonszemesi polgármester azt mondta, amit más tóparti önkormányzatoknál is hallottunk: még nem szűnt Hangyái Márta, a polgár- mesteri hivatal közgazdasági irodavezetője kiszámolta, hogy a hitelkamatokkal tulajdonképpen spórolni is tud az önkormányzat. Két átalakított intézményénél, a városgazdálkodási igazgatóságnál és a konyhánál ugyanis a múlt évben olyan szállítói számlák halmozódtak fel, amelyeknek késedelmi pótléka eléri az 54 százalékot és a cégek nyilvánvalóan nem engednek a törvény szabta késedelmi kamatból. Ugyanakkor nők vettek részt; vagyis azok, akik munkahelyükön levélfelbontással is foglalkoznak. Siófokon még nem kézbesítettek levélbombát, ezért a szakember elmondta: hogyan néz ki, miről lehet felismerni. — A bombát tartalmazó levélre jellemző, hogy nem jelölik meg a feladó kilétét, illetve a megadott cím hamis, vagy az írás olvashatatlan — mondta Mergant Sándor. — Jellemző, hogy a szükségesnél több bélyeget ragasztanak a küldeményre, nehogy az elakadjon a postai forgalomban, s visszaküldjék a feladónak. Általában sérült a bélyegző, mert azt hamisítják. A szakember beszélt arról is, meg a bizalmatlanság. A balatoni településeket sokféle cég keresi meg kecsegtető ajánlataival, s az önkormányzatok úgy látják, hogy a pénzükre, vagyonukra utaznak; nem biztos érdekeik megnyugtató érvényesítése. A nélkülözhetetlen környezetvédő és turisztikai fejlesztésekhez eddig is maguknak kellett előteremteni a pénzt. A megyei főjegyző pedig azért ajánlja különösen az önkormányzatok figyelmébe a kft-t, mert várhatóan idén a balatonfüredi cég-székhely átkerülhet Kaposvárra. Dr. Kolber Istvánnak, a megyei közgyűlés elnökének, dr. Such- man Tamás privatizációs miniszternek és dr. Medgyessy Péternek, a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatójának őszi tárgyalásai során egyebek között abban állapodtak meg, hogy támogatják a térség fejlesztését. A társaság az idén az állami finanszírozási rendszer is nehéz helyzetbe hozza az önkormányzatokat: január 1-jétől bevezették a nettó folyósítást és minden hónap 25-én egy összegben utalják a normatív állami hozzájárulást és az átengedett személyi jövedelemadó-bevételek egy- tizenharmadát. Ez igen megnehezíti az év eleji bérfizetéseket, és a városüzemeltetés anyagi feltételeinek megteremtését is, miközben a település alig számíthat bevételekre. G. M. hogy a bomba miatt a levél súlypontja nem a levél mértani középpontjában van; ilyen esetekben elbillen az ujjunkon. Az átlagosnál nehezebb a veszélyes küldemény, vastagsága a három millimétert meghaladja. A papír olajfoltos lehet, sok esetben ragasztóval vagy szalaggal át is kötözik. Sajátos marcipán- vagy mandulaillata van a plasztik robbanószer miatt. A levélbomba mintegy 30 centiméter sugarú körben halált okozó sérülést is okozhat. Ezért Mergant Sándor azt kérte: ha gyanakodnak egy küldeményre, akkor azt különítsék el, és felbontásával ne kísérletezzenek. (Czene) törzstőkéjéhez az ÁPV Rt 150 millió forinttal járul hozzá, s az MBFB 50 millió forinttal emeli részesedését. Üzleti szerepvállalásával a települések gazdasági megerősödését, a térségi társulások gazdasági erővé formálását szolgálja; szaktanácsadói tevékenységével a balatoni régió számára elnyerjen európai közösségi, Phare- és más segélyalapokat, melyek a régiót és a vállalkozásokat fejlesztik, s a környezetvédelmet. A több mint 500 millió forint törzstőkével rendelkező társaság sokféle szolgáltatással segíti a régió gazdaságát, profit- érdekeltségi alapon tőkerészesedést vállal cégek alapításában is. A településektől nem készpénzes csatlakozást vár elsősorban; lehetnek tulajdonosok hasznosítandó ingatlannal és részvényekkel is. Gáldonyi Magdolna Levélbombát hatástalanítottak Siófokon Kommandós postások között Balatoni fejlesztési társaság — üzleti szerepvállalással Bizalmatlan parti települések Capuccino Siófokról Capuccino italpor gyártását kezdték meg a Siófok és Vidéke Áfész granulálóüzemében, húszmillió forintos beruházás után. Öt gépet áhítottak munkába, s tíz dolgozó tevékenykedik az italpor előállításán, ileltve a gépi csomagolásán. Havonta 20-25 ezer üveg italport készít a siófoki üzem fotó: lang Róbert Újra költözködnie kell a zeneiskolának? Siófoki villa-vita A Nagy Sándor önkormányzati képviselő tulajdonába került siófoki Jókai-villa helyiségeit jelenleg a város zeneiskolája használja. Az intézmény idén januárban költöztette át véglegesen minden felszerelését a szomszédos épületből, amelyben korábban oktattak. Értesülésünk szerint a siófoki önkormányzat a napokban levelet kapott, mely szerint meg kell szüntetnie az épületben mindenfajta tevékenységet. Megint költözik tehát a zeneiskola? Dr. Varga János, a Pannon Kft végelszámolója - a villa privatizációjára a pályázatot kiírók képviseletében - elmondta, hogy Siófok városával az 1995-ös évre kötöttek bérleti szerződést, az ingatlan bizonyos helyiségeinek használatára. Ez a szerződés nem folyamatos, hatálya múlt év végével, illetve a villa magán- tulajdonba kerülésével megszűnt. Levélben értesítették most az önkormányzatot, hogy hatvan nap felmondási időt érvényesítenek, a szerződés szerint. Arra a kérdésre, hogy ezek szerint a zeneiskola jogcím nélküli használónak minősülne, a végelszámoló azt mondta:- Annyit tudok, hogy ma már semmiféle egyezség nincs érvényben a várossal. A privatizáció lezajlott, az új tulajdonos cég rendelkezik a villával. Taligás Lajost, a zeneiskola igazgatóját meglepték az új fejlemények. Elmondta, hogy hosszú idő után végre sugárzó arccal járnak a diákok az intézménybe, a szülők örömmel tekintik meg a zeneoktatásra kiválóan alkalmas Jókai-villát.- Örülünk, hogy - a villa rendbe tétele után - kiköltözhettünk a régi, omladozó épületből. Gondolni sem merek arra, hogy hamarosan el kellene hagyni új helyünket. Ez indulatokat gerjesztene. Hozzátette: bízik abban, hogy bármi is jogilag a helyzet, Nagy Sándor önkormányzati képviselő és a siófoki önkormányzat egyezségre jut, s ők tovább taníthatnak a villában. A polgármester külföldön van, s távollétében a hivatal tisztviselője nem nyilatkozott az ügyről. F. I. Fakult, régi képek, oklevelek - és tetemes fizetség a kitüntetéséért Márvány vitéz Balatonföldváron Márvány Ferenc magyar királyi honvéd őrmestert még tavalyelőtt avatták vitézzé. Horthy Miklós, a fehér lováról is elhíresült kormányzó valaha ezzel a címmel földet, házat is adományozott. Most fizetni kell érte. Gabriella asszony, a feleség elmondta: bizony előfordult, hogy erre ment az ösz- szes pénzük, és a helyi önkormányzattól szociális segélyt kellett kérniük, hogy ki tudják fizetni a villanyszámlát. Apró ház Balatonföldváron. A teraszon garmadában áll a hasogatott fa; a közel lakó Márvány Ferenc: - A jelvényekért is szép summát kértek lány vágta, mert a háziak lassan megöregednek, elnehezült már a kezük. — Felderítő hegyivadászként szolgáltam a második világháborúban, az orosz fronton — mondta Márvány Ferenc. — Rádión jelentettük hadseregünknek az ellenség elhelyezkedését. Sas — ez volt a hívójelem. Sebesülés nélkül megúszta a csatákat, több ízben ki is tüntették. Hazatérve napszámot vállalva kereste kenyerét; később az MHSZ lőterének a gondnoka volt. A postától ment nyugdíjba, ahol 33 éven át dolgozott. — Véletlenül tudtam meg. hogy hozzájuthatok a vitézi címhez — mondta a nyolcvanadik évét már betöltött veterán. — 6400 forintot kellett fizetnem, hogy felvegyenek a rendbe, és a jelvényekért, okmányokért is szép summát kértek: egyedül a nagy oklevélért négyezer forintot. Évi tagdíj van, és a saját közlönyt is vásárolnom kell. Havonta van rendezvény, de legutóbb is Szegedre csak a belépő hatezer forintba került. Ehhez jönne még az útiköltség, a szállás díja. Nem az én pénztárcámnak való ez. Márvány Ferenc elpanaszolta, hogy sokan egymásnak igazolhatták, hogv fogságba kerültek, ezért emelt nyugdíjat kapnak, ő pedig, aki 14 hónapon át harcolt a tűzvonalban, semmit. A szeme miatt jut csak többhöz. „Mert vak vagyok. Bár inkább látnék!” — sóhajtott nagyot. A falon régi képek, oklevelek, amelyeket megrágott az egér, mert ezeket korábban dugdosni kellett. Mellettük kifényesített csendőrkard; valaha a felesége édesapjáé volt. Arra a kérdésre, hogy miért fizetnek rendszeresen sok pénzt a vitézi címért, azt válaszolták: becsületből tesszük. No, meg talán még jól jön ez az unokának... Czene Attila