Somogyi Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-19 / 42. szám

1996. február 19., hétfő SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Asztalitenisz NB I — kettős vereséggel A 10:7 volt a divat A Limbek-Alkonyi duó három győzelmet hozott össze a listavezető Szekszárd ellen fotó: török anett Női „A ’’-csoportos mérkőzésen: Kaposplast-Szekszárdi Húsipar 7:10 Győz: Limbek 2, Pata E. 2, Alkonyi 1, Pata T. 1, valamint a Pata E.-Pata T. páros, il­letve dr. Zsemlye 4, Simon 3, Urbán 2, valamint az Ur- bán-Simon páros. A bajnokságban veretlenül élen álló Szekszárdi Húsipar csapata látogatott el Kapos­várra. Az ősszel 10:0 arányú súlyos vereséget szenvedett a kaposvári együttes Szekszár- don; a visszavágón ugyan nem sikerült győzni, de ezúttal Limbekék alaposan megszo­rongatták a listavezető tolnai gárdát. A párosok nem bírtak egymással, így 1:1-ről folyta­tódtak az egyéni küzdelmek. Bár végig a vendég szekszár­diak vezettek, a találkozók szorosak voltak. 7:6-nál még felcsillant a döntetlen lehető­sége, a végén azonban a na­gyobb tudás és tapasztalat dia­dalmaskodott. A vendég Szek­szárdi Húsipar csapatának két legjobbja dr. Zsemlye és Si­mon volt, míg a Kaposplastban Pata E. és Limbek nyújtott ki­emelkedő teljesítményt; utóbbi 2:0-ra legyőzte a többszörös Európa-bajnok Urbán Editet. A kaposvári együttes veresége ellenére továbbra is biztosan őrzi helyét a középmezőnyben az ötödik helyen. Háttá István Férfi „B”-csoportos mérkőzésen: Borsodi Kinizsi- Kaposplast 10:7 Győz: Kovács 4, Szabó 3, Temesvári 2, valamint a Ko­vács-Szabó páros, illetve Varga 2, Báli 2, Berdár 1, Szabados 1, valamint a Popo- vics-Bali páros. Akárcsak a párosok, az első három egyéni forduló sem ho­zott döntést: mindegyik dön­tetlennel zárult, így a mindent eldöntő negyedik egyéni kör előtt 7:7 volt az állás. A hajrát azonban a hazaiak bírták job­ban, s végül bebiztosították- győzelmüket. A hosszú utazás­tól fáradt kaposvári játékosok­nak nem sikerült győzniük Miskolcon. Döntőnek bizo­nyult, hogy három három­játszmás mérkőzést nyert ál­lásból „sikerült” elveszíteniük; ez volt a váratlan miskolci ve­reség oka. Varga János Előkészületi labdarúgó-mérkőzések Nyolc gól Kispesten Kispest-Honvéd FC-Siófoki Bányász 6-2 (5—0) Budapest, Bozsik-stadion, 400 néző. V.: Saskőy. Kispest-Honvéd FC: Vezér — Plókai, Hahn, Mátyus (Tarlue) — Argyelán (Du­be ez), Kovács B., Urbányi, Piroska — Jovanovics (Mo­ses), Bárányos, Pena (Tóth M.). Edző: Török Péter. Siófoki Bányász: Posza — Kriston (Köves), Bimbó, Kolo- vics, Perger (Harsányi) — Tóth L. (Soós), Csák, Ruskó — Szabó Z. (Fisseas), 'Földes, Kirchmayer (Molnár). Edző: Készéi Ferenc. Gólszerzők: Jovanovics 3, Bárányos, Piroska, Tóth M., illetve Földes, Molnár. A pályát beborító jég és la­tyak mellett az időnként fel­támadó viharos erejű szél is nehezítette a két csapat dol­gát. A Pena, Jovanovics, Bá­rányos, Piroska kvartett által dirigált hazai együttes már az első negyvenöt percben öt góllal terhelte meg a vendég siófoki együttes kapuját. A folytatásban aztán sikerült szépítenie a Balaton-parti csapatnak. Rákóczi-Kaposcukor FC­Komlói Bányász 3-0 (2-0) Kaposvár, Rákóczi salakos edzőpálya, 150 néző. V.: Ré­vész. Gólszerzők: Itvás, Prukner, László. Biztosan győzött a Rákó­czi-Kaposcukor FC csapata NB III-as baranyai ellenfele ellen. A héten négyszer is pá­lyára lép a kaposvári együttes. Kedden 14 órakor hazai pá­lyán fogadják a Szegedet, majd idegenbeli fellépés kö­vetkezik: csütörtökön 18-kor a Nagyatád, szombaton dél­előtt 11-kor az NB I-es Zala­egerszegi TE, vasárnap a Marcali VSE vendégei lesz­nek. Kosárlabda NB I, férfi „B”-csoport — rájátszás Kaposvári iskolajáték Hoffmann szerez újabb kosarat fotó: török ANETT Konstruktőr-Dombóvári VMSE 95-80 (45-37) Kaposvár, városi sportcsarnok, 1500 néző. V.: Szlávik, Vár­halmi. Konstruktőr KSE: Gosztonyi (7/3), Monok (14/3), Farkas (28/3), Davis (11), Hoffmann (19/3). Csere: Vojvoda (14), Kulcsár (2), Ágfalvi (-). Edző: Stickel Péter. Dombóvári VMSE: Eropkin (25/15), Kis S. (11/3), Kis A. (13/3), Halmai (8), Bosznai (-)■ Csere: Kozma (4), Panta (5), Kovács N. (4), Kerényi (4), Ba­logh L. (6). Edző: Molnár István. Ahogy arra élőre számítani lehetett, hatalmas volt az érdek­lődés a két szomszédvár ranga­dója iránt. Dombóvárról is szép számmal érkeztek szurkolók, így a kezdéskor mintegy másfé­lezren vették körül a pályát. Monok triplája nyitotta meg a kosarak sorát; majd Farkas, az­tán Davis következett, s máris tombolt a közönség, hiszen 7-0 állt az eredményjelző táblán. Az amerikai Davis ezekben a per­cekben ellenállhatatlanul ját­szott: a saját palánkja alatt kö­nyörtelenül „takarított”, minden lepattanó labda az övé lett, az el­lentámadásoknál pedig látvá­nyos zsákolással fejezte be az akciót. A jó kezdés után meg­torpant a hazai együttes, s a ven­dégeknek a félidő közepére sike­rült egyetlen pontnyira (25-24) felzárkózniuk. A félidő második felében aztán már ismét egyér­telmű volt a helyzet. A 14. perc­ben például több mint 10 pontra (39-28) nőtt a kaposvári együt­tes előnye. Farkas és Hoffmann felváltva szórta a kosarakat, míg a Dombóvári a Kis A.-Kis S.-Eropkin trió tartotta (az első 20 percben hármójukon kívül csak Panta és Kozma neve mellé jegyezhettünk még fel 4, illetve 2 pontot). A hajrá perceiben ugyan sikerült valamelyest fa­ragnia hátrányán a vendég együttesnek, de a hazaiak még így is megőriztek 8 porltot az előnyükből. A folytatásban is lendülete­sen kezdett a Konstruktőr KSE. A 25. percben — elsősorban Farkas kosarainak köszönhe­tően már 15 pontra (56-41) nőtt a két csapat között á kü­lönbség. Ezután viszont leült a mérkőzés, hosszú percekig „ál­lóháború” folyt a pályán; jó­formán csak büntetőkből estek kosarak. Ekkor valamelyest felzárkózott a Dombóvári VMSE, majd ismét csak kapos­vári pillanatok következtek. Hét perccel a mérkőzés befeje­zése előtt már több mint 20 pont (79-58) volt a hazaiak előnye. Farkas mellett a csere­ként beállt Vojvoda is szinte hiba nélkül tüzelt, így a talál­kozó végére csak az maradt kérdés, hogy mekkora különb­séggel veri ellenfelét a Konst­ruktőr KSE. Vastaps köszöntötte a mér­kőzés végén a kaposvári kosa­rasokat, s ez nemcsak mostani (újabb) fölényes győzelmük­nek, hanem egész eddigi telje­sítményüknek szólt. Klasszis­különbség volt a két együttes között: az elmúlt nem egészen másfél hónapban immár har­madszor találkozott egymással a két csapat, s a Farkas vezé­nyelte kaposváriaknak ezúttal sem jelentett gondot a Dombó­vári VMSE legyőzése. A Konstruktőr KSE csapata így 4 győzelemmel és 2 vereséggel került be az „A”-csoportos tag­ságért folyó rájátszásba. Most a válogatott szereplése miatt kö­zel egy hónap szünet lesz: leg­közelebb március 9-én lép majd ismét pályára bajnoki mérkőzé­sen a kaposvári gárda. Stickel Péter: — Végig mi irányítottuk a játékot; a fe­gyelmezett csapatmunka hozta meg számunkra a sikert. Remé­lem, ez jó ajánlólevél a folyta­tásra. Molnár István: — A jobb és többre vágyó játékosokból álló kaposvári együttes megérde­melten nyerte a mérkőzést. Fenyő Gábor Bajok voltak Baján Bajai Honvéd KK-Balatel SC Siófok 97-87 (46-47) Baja, 500 néző. V.: Simó, Sza- lontai. Bajai Honvéd KK: Hosszú (24/9), Szabó (7/3), Tamás (17/15), Vujadinovics (28/9), Korcsok (19). Csere: Rétháti (2), Szűcs (-). Edző: Merim Mehmedovics. Balatel SC Siófok: Kertész (17/6), Laczházi (4), Godena nagy erőfeszítések árán két pontnyira (22-20) felzárkóztak Földesiék. Innentől kezdve szo­ros volt a mérkőzés; sőt, a 16. percben már a Balatel SC Sió­fok vezetett 35-34-re. Nagyon biztató percek következtek a szünet előtt, és az azt követő percekben is tartotta minimális előnyét a Balaton-parti gárda. Ekkorra azonban már négyen is négy személyi hibánál tartottak, műén a bajaiaké volt. Az utolsó percben egyébként már a teljes cseresor játszott a Balatel SC- nél, merthogy Kertész is meg­kapta az ötödik személyi hibá­ját. Csaknem harminc percig élt a remény Baján; addig bírták ugyanis a vendég siófokiak erővel és idegekkel a nagy csa­tát. A hazaiak jóval nyugod- tabbnak tűntek, de hát nem is volt különösebben idegeskedni valójuk, látva, hogy minden külső segítség megadatik a számukra. A Balatel SC Siófok csapata így a rájátszás ötödik helyén végzett, s a továbbiak­ban a 17-20. helyért játszhat majd. Jók: Vujadinovics, Tamás, Korcsok, illetve Földesi, Ker­tész, dr. Borbáth. Merim Mehmedovics: — Ma ennyivel jobbak voltunk. Tatár István: — Megtisztel­tetés volt számunkra, hogy a nagymúltú Bajával játszhattunk ki-ki meccset. Azt hiszem, emelt fővel fejezhetjük be a rá­játszást. Fónai Imre (12), Földesi (23), dr. Borbáth (17/9). Csere: Huber (2), Csornai (7/3), Török (3), Ko­hón (2), Hajdú (-). Edző: Ta­tár István. A siófoki csapat csak abban az esetben kerülhetett volna be a legjobb négy közé, ha sikerült volna győznie Baján. A nagy tétnek megfelelően mindkét együttes meglehetősen idege­sen kezdett, nehezen indult meg a kosárgyártás. A vendég sió­fokiak játékába néhány felesle­ges szabálytalanság is becsú­szott: a 6. percben már Földesi és Godena is három (!) szemé­lyi hibánál tartott. Közben a ha­zaiak triplák sorozatával sze­reztek előnyt. A félidő közepén s Tatár István edző kénytelen volt cserélni. A Baja nagyon jól kihasználta ezt; előbb egyenlí­tettek, majd a vezetést is átvet­ték. Vujadinovicsot nem tudták tartani a siófokiak, Tamás pe­dig egymás után szórta a triplá­kat. Nyolcpontos hazai előny­nél visszatért a pályára a sió­foki kezdő ötös, ám mintha a já­tékvezetők csak erre vártak volna: szép sorjában Földesit, Godenát, Laczházit, majd dr. Borbáthot is „kifújták” — utóbbit úgy, hogy Török sza­bálytalankodott, a bírók azon­ban Borbáthot látták vétkesnek. Mindez már sok volt az idegi­leg amúgy is megviselt vendé­geknek, a hajrá így egyértel­Továbbra is Maske a bajnok A németek nagy örömére hazai versenyző sikerével zárult az IBF profi ökölví­vószervezet félnehézsúlyú bajnoki címéért Dortmund- ban megrendezett mérkő­zés. A 32 esztendős cím­védő, Henry Maske 12 500 néző előtt tizedszer harcolt sikerrel a trónfosztás elkerü­léséért. Kihívója, az ameri­kai Duran Williams nem tudta meggyőzni a bírákat, akik a 12 menetes találkozót pontozással Maske javára „írták”. A régi-új bajnok 675 ezer, míg a vesztes 200 ezer dollárt kasszírozott. Új világcsúcs 100 m mellúszásban A belga városban, Bas- togne-ban nemzetközi rö­vidpályás úszóversenyt ren­deztek, amelyen a házigaz­dák Európa-bajnoka, Frede- rik Deburghgraeve új világ­csúcsot állított fel 100 m férfi mellúszásban. De­burghgraeve 59:02 mp alatt teljesítette a távot, meg­döntve ezzel az ausztrál Phil Rogers három évvel ezelőtt Melbourne-ben felállított 59:07 mp-es rekordját. Finn diadal a svéd rali VB-n A világbajnokság első fu­tamának, a svéd ralinak a végeredménye: 1. Maki­nen-Harjanne (finn) Mitsu­bishi 4:37,10, 2. 5a­inz-Moya (spanyol) Ford Escort 23 másodperc hát­rány, .3. McRae-Ringer (brit) Subaru 65 másodperc hátrány. A rali-világbajnok­ság állása (egy futam után): 1. Makinen-Harjanne 20 pont, 2. Sainz-Moya 15 pont, 3. McRae—Ringer 12 pont. A márkák pontverse­nyében: 1. Mitsubishi 47 pont, 2. Subaru 43 pont, 3. Ford 40 pont. (A következő futam a Szafari-rali lesz.) Első helyen a Kaposvár Kosárlabda NB I, férfi „B”-csoport A rájátszás végeredménye: 1. Kaposvár 14 11 3 1261-1099 25 2. Battai KE 14 9 5 1196-1108 23 3. Bajai Honvéd 14 9 5 1242-1177 23 4. Salgótarján 14 8 6 1208-1184 22 5. Siófok 14 8 6 1163-1180 22 6. Dombóvár 14 7 7 1228-1169 21 7. MAFC 14 2 12 1183-1295 16 8. Szeged 14 2 12 1104-1373 16 További eredmények: Battai KE-Salgótarjáni KK 97-73 (46-45) Szedeák-Akuterm-MAFC 89-81 (47-35) TOTÓ 1. Bremen-Hamburg (m.e.) 1-2 2 2. B. München-Karlsruhe 1-4 2 3. Cagliari-Sampdoria 3-0 1 4. Cremonese-Fiorentina 0-0 x 5. AC Milan-Bari 3-2 1 6. Napoli-Juventus ' 0-1 2 7. AC Parma-Padova 2-1 1 8. Piacenza-Atalanta 2-2 x 9. Torino-Intemazionale 0-1 2 10. Vicenza-Udinese 0-1 2 11. Cesena-Ancona 2-1 1 12. Reggina-Bologna 0-1 2 13. Salemitana-Venezia 3-1 1 A pluszmérkőzés: 14. Pescara-Chievo 0-0 x ■ A testei Rádiótelefon Kft. 1996. február 14. és 28. között óriási árengedménnyel kínálja az alábbi ■ felújított, 450 MHz-es mobiltelefonokat: Motorola Associate - Ericsson Hotline ■ Benefon Class - Benefon City. i Ne hagyja ki! Lehet, hogy ilyen ajánlattal csak minden szökőévben találkozik... & Ajánlatunk az akciós készlet erejéig érvényes. i Az 'akciós árak az áfát és a belépési költséget nem tartalmazzák. Az akció során értékesített készülékekre I a Westel Rádiótelefon Kft. 1/2 év garanciát vállal. Mozgásban az üzlet Általános tájékoztatással 24 órás tfcfonos ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére: NMT mobiltelefonról a 03-as ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon. |-||| f 1 I J f f ^ I I WESTEL IRODA: PÉCS, 7621 RÁKÓCZI U. 19., TEL: (06 72) 225-111, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-900, • BALAT0NVILÁG0S, M7-ES ENYINGI LEÁGAZÁS. TEL: (06 88) 380-644, ' **’ f Őj f* __ ? ® RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-100 IÁI £ r f KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: CSEKE LÁSZLÓ TEL: (06 60) 427-400, KUNICS GÁBOR TEL: (06 601327-930 UMf % f r § WESTEL FORGALMAZÓK: • FONYÓD, FÁBIÁN DÉNES, 8640 ADY E. U. 33., TEL.: (06 85) 360-746 • MARCALI, FÉNYLÖ-PONT KFT., 8700 RÁKÓCZI F. ÚT 7.. TEL: (06 85) 311-301, W W !■ V ■ W RÁDIÓTELEFON: (06 60) 369-670. • KAPOSVÁR, POLÁR KFT., 7400 HONVÉD U. 10., TEL: (06 82) 420-765, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 361-711 RÁDIérELf FON KFT

Next

/
Thumbnails
Contents