Somogyi Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-15 / 39. szám

1996. február 15., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP HIRDETÉS 11 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy DR. KONDOR JÁNOS 4 nyugalmazott körzeti fó'állatorvos életének 66. évében csendesen elhunyt. Temetése február 17-én, szombaton 11 órakor, a fonyódi temetőben lesz. Lelki üdvéért gyászmise 10 órakor a fonyódi,római katolikus templomban kerül bemutatásra. Gyászolják: felesége, leánya, veje és unokái Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak, ismerősöknek, a Kohézió és a Szinkron Kft. dol­gozóinak, akik felejthetetlen ha­lottunk, KÁROLY EMIL temetésén részt vettek, virágaik­kal, koszorúikkal gyászunkban osztoztak. A gyászoló család t Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett édes­anyánk, nagymamánk, dédnagy­mamánk ÖZV. VASFERENCNÉ temetésén részt vettek, gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. MOLT DEZSŐNÉ volt somogytúri lakos, életének 78. évében elhunyt. Temetése február 16-án, pénteken 14 óra­kor a somogytúri temetőben lesz. Gyászoló gyermekei és unokái INGATLAN 2,5 szobás lakás eladó. Kaposvár, Búzavirág u. 37.11/10. Bodócs. (8787) BALATONBOGLÁRON az Ipartele­pen 240 m2-es helyiség eladó, kiadó. Tel.: 85/352-131. (8764) BALATONBOGLÁRON a Centrum­ban félkész lakás sürgősen eladó. Tel.: 85/352-131. (8765) ELADÓ Fonyód centrumában a kará­csony u. 52. sz. alatt egy 1,5 szobás, összkomfortos családi ház, 150 n-öl te­lekkel, teljes közművesítéssel. Tel.: 06/ 30/413-781. (6124) ELADÓ Kaposváron 2 szobás, gázfű­téses kis családi ház garázzsal. Tel.: 82/ 422-971. (8776) ELADÓ ingatlanokat keresünk! Hív­jon, házhoz megyünk! Tel.: 82/422-971. (8770) FONYÓDON lakást vásárolnék 2,5-3 szobásig. Tel.: 85/361-737. (8241) HÁROM szobás lakás eladó. Kapos­vár, 48-as ifjúság u. 54. IV/1. (8887) INGYENES ADATBANK Kaposvári lakásokat, házakat keresünk! WAND-OX Bt. Tel/fax: 82/423-589. (8485) KAPOSVÁR, Honvéd utcai 2 szobás, felújított lakás eladó. Tel.: 82/424-399. (8611) KAPOSVÁR, Toldi u. 5. sz. '4/15. alatti (Mester) 53,5 m2-es 2 szobás, erké- lyes lakás áron alul sürgősen eladó. Ugyanitt eladó: fésülködő asztal, álló lámpa, ülőgarnitúra, franciaágy, Taya lemezjátszó deck. (8703) KAPOSVÁR, Dombóvári úton, Arai kút mellett, 5600 m2 építési telek eladó. Érdeklődni tel.: 82/312-563 egész nap. (8767) KAPOSVÁR, Bláthy Ottó u. 22. sz. 70%-os készültségi fokon álló épület eladó. Érdeklődni tel.: 82/312-563 egész nap. (8769) KAPOSVÁRI 2 szobás lakás tégla­épületben eladó. Tel.: 82/310-618. (8753) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszö- nefet mindazoknak, akik felejt­hetetlen halottunk PÁLFIJÁNOSNÉ temetésén megjelentek, virága­ikkal, koszorúikkal sírját beborí­tották, mély gyászunkban együtt­érzésüket bármilyen módon ki­fejezték. * Gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy PETI JÓZSEFNÉ volt nagykorpádi lakos, életének 82. évében elhunyt. Temetése^ február 16-án, 10.30 órakor a nagyatádi Központi temetőben lesz. Gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték, hogy PÓGÁR MÓZESNÉ Vörös Rozália (Peti) Kaposvár, Fő utca 71. sz. alatti lakos, életének 90. évében el­hunyt^ Temetése február 16-án, pénteken 10 órai gyászmise után lesz a kaposfüredi temetőben. Gyászoló rokonság KAPOSVÁRON a Kinizsi ltp-en IV. emeleti 56 m2-es, erkélyes, jó állapotban lévő öröklakás berendezéssel vagy anél­kül eladó. Tel.: 06-30-465-047. (8646) KAPOSVÁRON a Honvéd utcában fsz-i, 2 szobás lakás téglaépületben sürgősen eladó. Tel.: 82/422-971. (8774) KAPOSVÁRON építési telek egyben vagy megosztva eladó. Tel.: 82/422-403. (8785) KAPOSVÁRON 2,5 szobás gázos lakások eladók. Tel.: 82/ 423-589. (8841) KAPOSVÁRON az Arany közben, téglaépületben, egyedi gázos, 59 m2-es, 2,5 szobás, étkezős, erkélyes, telefonos, teljesen felújított lakás eladó. Tel.: 82/ 311-887. (8855) KAPOSVÁRON a Somssich P. utcá­ban 180 m2-es családi ház eladó. Tel.: 82/ 414-648. (8900) SEGESD Felsőhegyen kordonos szőlő pincével, felszereléssel eladó. Segesd, Bajcsy-Zs. u. 105. (8798) SZŐLŐSKISLAKON, Jánoshegyben 800 tő királyleányka szőlő sürgősen el­adó. Irányár 140000 Ft. Telefon: 85/352- 357. (8632) TELEK beépíthető eladó Kaposváron 1264 m2. Tel.: 06-60/367-041. (8407) VÁSÁROLNÉK Kaposváron 1+3 vagy, 2+2 félszobás gázos lakást vagy családi házat 2 millió Ft készpénz + igali nyaraló beszámításával. Ajánlatokat a 8851. számra a kiadóba. (8851) JÁRMŰ AUTÓSCENTRUM Új telefonszáma: 82/422-184. Kaposvár, Hársfa u. 12. “Nyugati” és “Keleti” au­tókhoz alkatrészek, extra felszerelési cik­kek! (8416) ELADÓ 87-es LT 45-ös mikrobusz turbo dízel. Tel.: 06-30-502-097. (8884) ELADÓ 9 éves Trabant friss műszaki­val, felújított motorral. Böhönyé, Rákó­czi u. 2. Tel.: 85/322-206. (8792) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték ,4^9®jjiaÉbr és szerétték, hogy v,; GALGÓCZI FERENC zamárdi lakos, életének 72. évében elhunyt. Temetése február 16-án (pénte­ken), 13 órakor lesz a siófoki újhelyi temetőben. A gyászoló család Fuvarozás KCR tgk.-val! Tel.: 82/416-573. (6230) IFA dobozos és 2 db Robur D zárt egész éves munkalehetőséggel eladó vagy bérbe vehető. Tel.: 84/360-430,16 óra után. (8775) IZS gk-t vennék sürgősen. Nagyba­jom, Kunmajor u. 32. Gál Zoltán. (8799) LADÁT, Dáciát, Moszkvicsot, Vol­gát vásárolnék. Tel.: 06-30/404-709. (8650) LIAZ Billencs szerelvény eladó. Tel.: 06-60/399-780 vagy 82/471 -765. (8564) NISSAN Primera 2,0 SLX kombi 91 - es, 73000 km-el, sötétkék metál, nagyon sok gyári extrával, klímával, automata váltóval, nagyon jó állapotban eladó. Irányár 1490 EFt. Tel.: napközben 82/ 461-185. (8342) Használt autók Fial Tipo ’911.9TD 900 000 Ft Ford Escort'941.3 1 500 0Ö0 Ft Toyota Corolla XLi '941.3 1 600 000 Ft Renault 19'931.4 1 300 000 Ft Renault 19 RT'941.4 1 900 000 Ft Trafic '94 2.1D • ' 1 900 000 Ft Laguna RV'941.8 '2.400 000 Ft Renault Törekes | Kaposvár, Iszák u. Nr ~ Tel.:82/319-400 RENAULT POLSKI Fiat 126-os eladó. Tel.: 17 órától 82/320-910. (8640) SKODA Liaz turbós motorral, 8 éves és 90-es évjáratú 12 tonnás BSS pótkocsi eladó. Tel.: 85/327-024. (8773) TÖRÖTT, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-30/490-210, 06-30/494-079. (6724) TÖRÖTT, totálkáros Volkswagen Transporten vennék 1988-as évjáratig. Ajánlatokat 82/312-563 telefonszámra kérek. (8771) TRABANT 601 üzemképes, sok tar­talék alkatrésszel (forgalomból kivon­va), valamint Tarany szőlőhegyen zárt­kerti ingatlan új pincével, berendezéssel eladó. Nagyatád, Hunyadi u. 9. Molnár János. Tel.: 82/351-507. (8797) AKKUMULÁTOROK 6 V 88 Ah 5050 Ft 6 V 196 Ah 12400 Ft 12 V 44 Ah 5750 Ft 12 V 55 Ah 6550 Ft 12 V 66 Ah 7500 Ft 12 V 72 Ah 9050 Ft 12 V 88 Ah 9500 Ft .12 V 95 Ah 10500 Ft 12 V 154 Ah 16350 Ft 12 V 196 Ah 20850 Ft 12 V 210 Ah 22400 Ft Az árak az áfát és a termékdíjat tartalmazzák. Garancia 1 év. Kaposvár, Karg Autó Center, Semmelweis u. 5-7. Tel.: 821310-303 Balatonboglár,. Lengyeltóti István, Pipacs u. 47. Tel.: 851352-735 Balatonboglár, Mogyorósi István, Határközi. Tel.: 851351-663 Balatonkeresztúr, AKA 2000 Autósbolt, Iskola u. 8. 3 (Benzinkút mögött) Tel.: 85/376-811 7 VW GOLF 126-os, dízel eladó. Balatonszentgyörgy, Kisbalaton u. 3. Sárközi Aladár. (8800) ÁLLÁS FELVESZEK 2 fő dolgozni akaró festő szakmunkást, lehet kezdő is. Tel.: 85/ 353-807, este. (7018) FIATAL gyakorlattal rendel­kező felszolgálónőt étterembe felveszek. Érdeklődni: személye­sen 12 órától, Kaposvár, Fehér­ház Söröző (Sportcsarnoknál). (8885) HORVÁTUL beszélő, sok szabad­idővel rendelkező fiatal hölgy jelentke­zését várjuk - tolmácsnak. Tel.: 06-30- 569-248. (8869) MEZŐGAZDÁSZT növénytermesztő belső-somogyi nagyüzembe keresünk. Német nyelvtudás előny!. Jelentkezni 8559 számra a kiadóba. (8559) PÉCSI Geodéziai és Térképészeti Kft. Kaposvári, Fonyódi, és Siófoki Kiren­deltségeire mérnökök, üzemmérnökök - nem csak földmérők - jelentkezését vár­ja a Kft. ügyvezető igazgatója címére (7601 Pécs, Pf.: 34.) rövid szakmai ön­életrajz csatolásával. (8649) ÉNEK, szolfézs, karvezetés szakos tanáf, gyakorlattal elhelyezkedne. Tel: 82/310-197. (8902) EGYÉB 180 m2 alapterületű 3,5 m belmagas­ságú, vasszerkezetű, hullámpala borítá­sú barakképület bontásra eladó, mely * továbbfelhasználható raktárnak, fészer­nek. Érdeklődni: Lakberendező Szövet­kezet, Kaposvár, Berzsenyi u. 15. Tel.: 82/315-565; 317-200. (8912) AKKUMULÁTOR Toponár, Kócsag u. 57. Tel.: 82/422- 639.(8837) BALATONBOGLÁRON az új üzlet­sorban 2,5 MFt-ért üzlet eladó, bérbe is adó. Tel.: 85/354-874. (8360) BEVEZETETT vállalkozások, érté­kük alatt részben vagy egészben eladók. Tel.: 60/461-245. (8760) ELADÓ 1 db 3-as eke, 1 db váltva- forgató eke. Rinyaújlak, Kossuth u. 58. Tel.: 82/475-064. (8810) ELADÓ 30 q lucemaszéna. Érdeklődni Mosdós, Hunyadi u. 8. (8802) ELADÓ 500-as kisipari szalagfűrész­gép, 1000-es másoló faeszterga kisipari, félautomata. Tel.: 85/322-840. (8793) EA POLCRENDSZER raktári, használtan, jó állapotban, olcsón eladó! Tel.: 82/318-960; 06-20-358-733 (8831) FÜRDŐKÁDAK felújítása bontás nélkül, garanciával. Tel.: 06-60/398-533. (7398) KAPOSVÁRON Béke utcában garázs, üzlet eladó. Tel.: 82/316-117; 320-104. (7330) HELYISÉG kiadó raktár, műhely, diszkont, céljára 96 m2, ipari árammal Nagyatád központjában, 68-as főút mel­lett. Tel.: 06-60/362-851. (8470) HERENDI, Zsolnay porcelánt vásá­rolok. Tel.: 82/318-046. (8671) Használtruha kereskedőit fi- - gyelem! Maradék selejt ruhát vásárolunk készpénzért. Ajánla­tokat a 06-60-368-526 telefonra. (8859) Horgászgyűlés Balatonlellén 1996. februrá 18-án 9 órai kez­dettel a Harav Étteremben. (8761) JELENTKEZZEN az az illető aki ke­resett lakásomon, 1 M Ft-os jobb fél nyerőkupakkal. Buni József, Kaposvár, 48-as ifjúság u. 62. fsz. (8915) KERESÜNK 120 m2 körüli belvárosi üzlethelyiséget parkolási lehetőséggel! P.ROI Kft. Tel.: 06-60/362-875. Levél­cím: 7621 Pécs, Rákóczi u. 39/d. (8605) KÖLTÖZTETÉS, bútorszállítás! 06- 30-475-219 (7610) KÖSZÖRÜLÉS korcsolyák, kések, ollók, húsdarálók, nyírógépek expressz élezése. Mogyorósy Kaposvár, Somogy pavilonsor. Tel.: 82/ 310-412. (5060) Kaposvár, Honvéd u. 4. sz. alatt (Domus-szal szemben) épülő igényes kivitelű lakások, üzletek leköthetők! Tel.: 82/312-183; 06- 30-569-248. (8867) MÉG a tavalyi árakon! Redőny, relu­xa, szalagfüggöny, harmonikaajtó. Tel.: 82/422-004. (8624) MŰHOLD GABE 84/321-762 (7540) MŰHOLDVEVŐ 84/320-412 f7548) REDŐNY, reluxa 30%-os akció. Tel.: 82/315-915. (8130) REÁL HOLLAND BÁLÁS áruk vására Csurgón a művelődési ház­ban február 16-án, pénteken 9-16 óráig 299 Ft/kg-os áron. (8856) RIASZTÓK igény szerint. Video-M Kft Kaposvár, Fő u. 40. Tel.: 82/416-163. (7849) Redó'ny-reluxa. Tel.: 82/318- 360.(7521) RÉGI és kortárs festményeket vásáro­lok. Tel.: 82/318-046. (8672) SALGO ÉS EGYÉB polcrendszer, műanyag áru, barkács fel­szerelés! Kaposvár, Fő u. 50. Tel: 82/ 318-960. (8830) TANFOLYAM! Vendéglátó-, vagy kereskedő boltvezetői képesítést nyújtó Fonyódon, Nagyatádon, Keszthelyen indult tanfolyamokra - májusi vizsgával - részletfizetéssel jelentkezhet. Munka- nélkülieknek kedvezmény. Tel.: 82/320- 045. (8610) ÜZLETHELYISÉG kiadó. Tel.: 82/ 310-840. (8741) ÜZLETHELYISÉG eladó. Tel.: 82/ 310-618. (8752) VÁSÁROLOK régi thonet és rézbúto­rokat. Tel.: 82/318-046( (8670) ÁLLATOKKAL is szívesen foglalko­zó egyedülálló, leinformálható nőt házi munkák elvégzésére keresek. Fizetés, esetleg szállás, koszt megegyezés sze­rint. Telefon: 84/317-681 napközben. Mini-Zoo Díszállatkereskedés. (8777) ÁLLAT ELKÓBOROLT 321 -es tetoválással, hosszú szőrű német juhász kutyánk. Megtaláló jutalom ellenében értesítsen. Tel: 06-60-366-417. (8591) ELŐNEVELT fehér húshibrid csirke előjegyezhető Szentbalázs, Fő u. 96. Tel.: 82/370-111. Ára: 120-130 Ft/db. Értékesítés a gálosfai telepen február 16-tól, 8-10 óráig. Ugyan­itt rántanivaló csirke is kapható március 1-től, 150 Ft/kg. (8875) MALACOK, 31 választott, falkásított, féregtelenített eladók. Sail István, Somogyfajsz. Tel.: 85/337-006. (8809) SKÓTJUHÁSZ kiskutyák eladók. Jákó, Kossuth L. u. 125. Hosszú. (8861) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 19.00: SALOME, Csokonai-bérlet. Kaposvár Szivárvány du. 5 és 7: ACE VENTURA 2. - HÍV A TERMÉSZET (am.). Televízió Budapest 1 5.40: Gazdatévé. 6.00: Nap-kelte. 9.10: Taxi. 9.35: Tízórai. 11.00: Marienhof. 12.05: Üzlet délidőben. 12.55: Telepakk. 13.25: Gazdasági ábécé. 15.20: Repeta. 16.05: Virtuális kávézó. 16.30: Topmo­dell. 17.00: Mizujs? 17.30: Kormányvá- ró. 18.15: Üzlet. 18.30: Hogy is van ez? 18.55: Gyereksarok. 19.30: Híradó. 20.20: Szomszédok. 20.55: Friderikusz- show. 22.35: Ütközü. 23.20: Mahler- Bernstein-ciklus. 0.05: Híradó. 0.15: BBC-híradó. Budapest 2 15.00: Megengedett sebesség... 50! 16.00: Keresztények. 17.00:,Alfa szol­gálat. 17.25: TOP 40. 18.00: Körzeti híradók. 18.15: Körzeti magazinok. 19.05: MacGyver. 20.00: Jóhír- adó. 20.15: Lyukasóra. 21.00: Híradó. 21.15: Kriminális. 21.45: Múzsa. 22.00: Objek­tív. 22.35: A kis Vera. Duna Tv 8.00: Képes krónika. 14.00: Lapozó. 14.15: Emlékképek - régi híradók. 15.15: Fizessen, nagysád! 16.20: Kapcsok. 17.35: Mese. 18.00: Híradó. 18.15: A Forsyte Saga. 19.05: Sagaland hőforrásai. 20.00: Váltó. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: A csend. 22.45: Színházi élet. 23.15: Starting Business English. HBO 16.30: Taz-mánia. 17.00: Alf. 17.30: Dirty Dancing. 19.15: Falcon Crest. 20.05: Tűréshatáron túl. 21.35: A vad­nyugat fiai. 23.25: A 13. rendőrőrs ostro­ma. 0.55: Jelige: Vörös cipellők. Osztrák Ty 1 6.00: Roseanne. 6.25: Confetti-tévé. 9.05: Sorozatok. 11,30; Klinika a pál­mák alatt. 13.00: Confetti-tévé. 15.35: Sorozatok. 18.30: Alpesisí-vb. 18.55: Mesterszakácsok. 19.00: Roseanne. 19.30: H íradó. 20.15: Krimisorozatok. 22.35: Csak a gazdáikat ölik meg. 0.15: AComed Beef hadművelet. 1.55: Ismét­lések. 5.30: Az állatok paradicsomai. Osztrák Tv 2 9.05: Ismétlések. 13.40: Sorozatok. 16.00: Schiejok. 17.05: Isten hozta Auszt­riában! 18.-50: Mesterszakácsok. 19.00: A tartományok ma. 19.30: Híradó. 20.00: Oldalpillantások. 20,15: Az ausztriai far­sang fénypontjai. 21.05: A bécsi opera­bál 40 éve a televízióban. 21.50: Bécsi operabál. 23.40: Társaságszervező. 0.30: Európa születése. 1.25: Oldalpillantás­ok. 1.30: Modern idők. 2.05: Kultúra. 2.40: Klipéjszaka. Műholdprogramok PRO 7 4.55: Ismétlések. 9.40: Szép volt, fiú! 12.05: Dowling atya nyomoz. 13.30: Csendes kis otthonunk. 14.00: A Kiesbauer talkshow-ja. 15.00: A mi kis farmunk. 16.00: Rajzfilmsorozatok. 17.25: Sorozatok. 22.00: A második el­számolás. 23.40: Mozimagazin. 0.20: Ismétlések. SAT 1 5.30: Reggeli magazin. 9.00: Cannon. 10.00: Mit szólsz hozzá? 10.30: Bubi, dáma, Hörig. 11.00: J. B. Kerner talkshow-ja. 12.00: Vera Int-Veen talkshow-ja. 13.00: Sorozatok. 16.00: Menj az egészre! 17.00: XXO. 18.00: Ilyen az élet! 18.30: Hírmagazin. 19.00: Szerencsekerék. 20.00: Rex felügyelő. 21.00: Margarethe. 0.00: Harald Schmidt-talkshow-ja. 1.00: Ismétlések. RTL Plusz 5.35: Sorozatok. 7.00: Pont 7. 8.05: Sorozatok. 11.00: Megéri az árát! 11.30: Családi párbaj. 12.00: Pont 12. 12.30: Sorozatok. 14.00: B„rbel Sch„fer. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.0Ó: Kockázat. 17.30: Egymás közt. 18.00: Jó estét! 18.45: Híradó. 19.10: Vigyázat, robban! 19.40: Sorozatok. 22.15: Ászok: Acélsas III. 0.00: Híradó. 0.30: Sorozatok. 1.30: Ismétlések. Rádióműsor Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.25: Minden­napi tudomány. 8.35: Paragrafus. 9.05: Napközben. 11.05: Zenés játékokból. 11.35: Föld, Föld!... 12.00: Déli krónika. A Kaposvári Ruhagyár Rt értékesítésre felkínál 1 db IFA W 50 L típusú 5 to-s dobozos tehergépkocsit Bővebb információt Schmidt József ad a 82/313-044/29 telefonon. (8827) 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvény- könyv. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: Egyházi népénekek. 13.30: Tanúim lesz­tek. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: Beszéljük meg! 16.00: Délutáni krónika. 16.25: A hét muzsikusa. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti krónika. 19.05: Sport- világ. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Szajbély Mihály, irodalomtörténész. 20.05: Hagyomány- ápolók. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Muzsikáló nagyvilág. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: A titkárnő emlékei. 23.05: Egy énekes - több szerep. 0.15-4.20: Éjfél után. Petó'fi rádió 4.33: Hajnali dallamok. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8.10: Helykereső. 8.25: Rivaldafényben. 9.10: Háló. 9.15: Sok hűhó... 10.00: Zene-szó. 12.00: Nótakedvelőknek. 13.15: Örök­zölddallamok. 14.00: Kabarécsütörtök. 17.10: Háló. 17.15: Mágnes. 18.00: Ész­kerék. 18.30: Helykereső. 18.45: Piac­próba. 19.03: Füst a víz felett... 19.40: A Deep Purple együttes összes lemeze. 21.10: Manapság... 21.15: Gyurkovics- szalon a Rátkay klubban. 22.15: Sok hűhó... 23.03: Sporthíradó. 23.10: Ennyi... 0.*15-4.20: Éjfél után. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódi­um. 10.05: Magyar királyok. 11.00: Schubert: B-dúr trió. 11.43: Énekeltem én: Sivák Barnabás. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.18: Lahti Orgonafeszti­vál, 1994. 14.05: Szindbád. 15.00: Rok­ka a muzsikában. 16.05: Sába királynője. 17.00: Sursumcorda. 18.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 19.05: Magyar képek. 19.45: Praetrius kórusmuzsikájából. 20.29: Gondolatok a századvégi regényről. 20.44: Kissingeni nyár, 1995. 22.05: A zene üzenete. 22.20: Az új magyar zene a Rádióban. 23.30: Schola- vita. 0.05: Azucenától Zerbinettáig... I. 42: Benkő Dániel régi táncokat játszik lanton. 2.03: Az éjszaka zenéje. Somogy Rádió 5.30: Jó reggelt! 9.10: Délelőtt. 11.10: Zserbó. 12.10: Zene délidőben. 13.00: Krónika. 13.30: Deutsche Welle. 14.10: Délután. 16.10: Városháza-Megyeháza. 17.10: Opus. 18.10: Életközeiben. 19.00: Krónika. 19.20: Sport. 19.30: Altató. 20.00: Adászárás. Juventus rádió 6.00: Szabó Zoltán. 10.00: Barabás Zoltán. 12.00: Rádió Rulett. 13.00: Csak zene. 14.00: Plygram óra. 15.00: Szabó Tamás. 19.00: Kívánságműsor. 20.00: Szegő Tibor. 24.00: Baróti Éva. Pécsi rádió 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Dél-dunántú­li hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30: In der,-Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Dráva Rádió 6.00: Műsorkezdés, hírek. 6.30. Hírek horvát nyelven. 6.45: Közlekedési hírek. 7.00. 7.30, 8.00: Hírek magyar nyelven. Közben: 6.45: Gazdasági hírek. 8.15: Sporthírek. 8.30: Hírek horvát nyelven. 9.00, 9.30, 10.00: Hírek magyar nyel­ven. 10.30: Hírek horvát nyelven. 11.00, II. 30, 12.00: Hírek- magyar nyelven. 12.03: Rockklasszikusok. 12.30: Hírek horvát nyelven. 12.33: Rockklasszi­kusok. 13.00, 13.30, 14.00: Hírek ma­gyar nyelven. 14.03: Repro könnyűzenei műsor. 14.30: Hírek horvát nyelven. 15.00: Hírek magyar nyelven. 15.15: Gazdasági hírek. 15.30: Hírek magyar nyelven. 15.45: KözlekedésLinformáci- ók. 15.55: Hírösszefoglaló. 16.00: Mű­sorzárás. A műsor folyamán rendszeresen hall­hatnak közérdekű információkat, ripor­tokat, kívánságműsort, részt vehetnek telefonos játékokon, mindez sok kelle­mes, jó zenével fűszerezve. City Rádió 8.00: Siófok és környéke. 8.30: Rá­hangoló. 9.15: Közlekedési hírek. 9.30: Kalendárium. 9.35: Natúra magazin. 10.10: Délelőtti magazin. 15.30: BBC hírek. 16.15: Közlekedési hírek. 17.00: Kívánságóra. 18.00: Sztármix. 19.00: Levezető. BÚTORVÁSÁR KAPOSVÁRON a Szakszervezetek Müvelőddési Házában (Kossuth Lajos u. 1-9.) Február 15-től február 17-ig naponta 8-18 óráig. 10-20-30% kedvezménnyel árusítunk kárpitos garnitúrákat 36 000 Ft-tól szekrénysorokat 29 800 Ft-tól valamint kiegészítő bútorokát. Meglepetés; konyhai sarokpad + étkező asztal + 2 db ülőke 32 000 Ft helyett 24 500 Ft s Viszonteladók jelentkezését várjuk! °

Next

/
Thumbnails
Contents