Somogyi Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-12 / 36. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP SPORT 1996. február 12., hétfő Szárszói győzelem a Tik-Tak Kupán A Balatonföldvári Sport- szervezői Körzet ezúttal már harmadik alkalommal rendezte meg a Tik-Tak Kupa elnevezésű kispályás teremlabdarúgó-tornát. A résztvevő 16 csapat négy játéknapon át küzdött egymással Siófokon a Fokihegyi iskola tornacsarnokában a Vajda János órásmester által felajánlott értékes díjakért. A tomagyőztes végül a Balatonszárszó csapata lett (edző: Fiath János), megelőzve a Twin Peaks és az Interfuvar együttesét. A két különdíj is Balatonszárszóra került, ugyanis a gólkirályi címet Túri Szabolcs hódította el, a legjobb kapus pedig Kovács János lett. Kutas lett a befutó Böhönyén Nyolc csapat lépett pályára a Nagybajomi Sportszervezési Körzet által Böhönyén rendezett hagyományos kispályás teremlabdarúgó-tornán. Az első helyet a Kutasi Medosz fiataljai szerezték meg jó játékkal veretlenül. Második lett — nem kis meglepetésre — a Nagy bajomi Ifjúsági Klub, harmadik pedig a Vése SE. A kispályás teremlabdarúgó- torna legtechnikásabb játékosának a kutasi Szaka Róbertét, legjobb kapusának pedig a nagybajomi Vámosi Zsoltot választották meg, míg a gólkirály az osztopáni Dankházi Zsolt lett. Sakkbajnokság Somogyjádon A somogyjádi általános iskola adott otthont az idei körzeti sakkbajnokság küzdelmeinek. Az első hely a szennai Dergecz Józsefé lett, míg a képzeletbeli dobogó második fokára a nagybajomi Pirka János, a harmadikra pedig a szintén bajomi Hőgye Gábor állhatott fel. TOTÓ_______ 1. Karlsruhe-Frankfurt 1-1 x 2. K.lautem-Dortmund 1-1 x 3. Leverkusen-Rostock m.e. 1 4.1860 München-St. Pauli 2-0 1 5. Schalke 04-FC Köln m.e. 2 6. Uerdingen-Stuttgart m.e. 1 7. Átalanta-AC Milan 0-1 2 8. Bari-Piacenza 0-0 x 9. Internazionale-Napoli 4-0 1 10. -Juventus-Cagliari 4-1 1 11. Padova-Vicenza 3-2 1 12. AS Roma-Cremonese 3-0 1 13. Sampdoria-Torino 1-0 1 A pluszmérkőzés: 14. Udinese-Lazio 1-1 x Röplabda Magyar Kupa, a harmadik-negyedik helyért Bronzérmes a Balatel RC Kaposvári Balatel RC-Bácstej Kecskemét 3-1 (10,10, -12,6) Kaposvár, városi sportcsarnok, 500 néző. V.: Ferenczy, Dravecz. Kaposvári Balatel RC: Pásztor, Karmos, Popovics, Mészáros D., Mészáros P., Endzine. Csere: Szita, Nyári, Torma, Acs. Edző: Demeter György. Bácstej Kecskeméti RC: Latus kin, Szabó Z., Slahticsenko, Sándor, Surányi, Szekeres. Csere: Szegedi, Vágó, Kertész- Edző: Karagics Mátyás. A játszmák alakulása. 1. játszma: 0-1, 2-1, 2-3, 5- 3, 5-6, 6-7, 11-7 (!), 13-8, 14-10, 15-10 — 22 perc. 2. játszma: 1-0, 1-2, 2-2, 2- 8(1), 14-8(11), 14-10, 15-10 — 22 perc. 3. játszma: 3-0, 3-1, 6-1, 6- 8 (1), 7-8, 7-14 (0M2-14 (1), 12-15 —25 perc. 4. játszma: 1-0, 1-2, 9-2 (1), 10-4, 12-4, 12-5, 14-6, 15-6 — 20 perc. Miután pénteken este Kecskeméten az első mérkőzésen másfél óra alatt magabiztosan 3- 0-ra nyert a kaposvári együttes, így a tegnapi visszavágó csak formalitás volt. A Balatel RC csapatából ezúttal is hiányzott a sérült Koch és Olajics. Az első játszma közepéig kiegyenlített volt a küzdelem: hol a hazaiaknál, hol pedig a vendég kecskemétieknél volt az előny. 7-6 arányú kecskeméti vezetésnél aztán zsinórban négy pontot szerzett a Balatel, s ekkor valójában el is dőlt a szett sorsa. Az első játékrészt azonban sokáig nem sikerült befejezni, mert a lelkes vendégek sorra hárították a kaposvári játszmalabdákat. Miután az első játékrészben már minden eldőlt, a folytatás csupán csak ráadás volt. Ekkor meglepetésre a kecskeméti gárda villámrajtot vett, s gyorsan állva hagyta „ünneplő” ellenfelét. 2-8-nál aztán jött a nagy fordulat: Popovicsék egymás után 12 pontot (!) szereztek, miközben ellenfelük hibát hibára halmozott. A harmadik játszmában mindenki azt várta, hogy mikor tesz pontot a mérkőzés végére Demeter György edző csapata. Ehelyett azonban egészen más történt a pályán. Nincs rá jobb kifejezés: ezt a szettet egyszerűen elbohóckodták a hazaiak... Jó darabig ugyan a Balatel RC vezetett (6-1), a Kecskemét azonban 6-6-nál utolérte ellenfelét, s most ők húztak el 14-7- re. A kaposváriak ekkor nagy hajrába kezdtek — fel is zárkóztak 14— 12-re —, de már késő volt. A negyedik, utolsó játékrészre szerencsére összekapta magát a kaposvári társulat. Pillanatok alatt elhúztak 9-2-re, s innentől kezdve már csak az volt kérdés, hogy mikor fejeződik be a mérkőzés. A várakozásnak megfelelően már az első szettben eldöntötte a bronzérem sorsát a Kaposvári Balatel RC. A folytatásban aztán Demeter György edző egymás után küldte be a pályára a fiatal cserejátékosokat; közülük Ács korábban már játszott Szombathelyen Magyar Kupa-mérkőzésen, a többiek viszont — Szita, Nyári és Torma -— most debütáltak a Balatel RC nagycsapatában tétmérkőzésen. Demeter György: — A Magyar Kupában már szereztünk egy érmet. Most már csak a bajnokságra kell figyelnünk; remélem, ott fényesebb érem jut... Karagics Mátyás: — Az első mérkőzésen már minden eldőlt. Ezúttal kellemesen csalódtam játékosaimban: azt hittem, hogy feladják a visszavágót, s 40 perc alatt lesöpör bennünket a pályáról a Balatel. Nem így történt, és sikerült egy játszmát is „ellopnunk” tőlük. Fenyő Gábor Röplabda NB I, női Extraliga Érvényesült a papírforma Bp. Vasas-Budai Tégla Rt-MBKE Kaposvári RC 3-0 (4, 8,11) Budapest, Folyondár utcai sportcsarnok, 100 néző. V.: dr. Takács, Karádi. Bp. Vasas-Budai Tégla Rt: Polgár, Dambendzet, Szóród, Bárdi, Nyári, Balogh. Csere: Battlay, Matykó, Gudmann. Edző: Janda Attila. MBKE Kaposvári RC: Varga Zs., Zalavári, Szíj, Magyamé, Geiger, Gosztonyi. Csere: Ékes Erika, Vukov, Ékes Eszter. Edző: Sántosiné Oláh Edit. Megilletődötten kezdtek a kaposváriak a női Extraliga listavezetőjének otthonában, s csak 8-0 arányú hazai vezetésnél sikerült megszerezniük az első pontot. Ezután Szíj két ásznyitása következett, majd újra a Vasas kezdte el gyarapítani a pontjainak számát. 12-3-nál Geiger ütése hozott újabb somogyi pontot, de többre már nem futotta ebben a játékrészben, így 17 perc alatt 15^1-re nyerte a nyitószettet a nagymúltú fővárosi piros-kék együttes. A térfélcsere után remekül kezdett az MBKE. 4-0-ra elhúztak Zalaváriék, ám a Vasas előbb behozta hátrányát, majd „meglépett” 12-5-re. 13-8 után két gyors hazai ponttal fejeződött be az ugyancsak 17 percig tartó játszma. Dambendzet ütéseivel kezdte el gyűjtögetni pontjait a hazai csapat a harmadik játékrészben. 5-1-es állásnál kért időt Sántosiné Oláh Edit edző, de továbbra is a Vasas neve mellett nőtt a pontok száma az eredményjelző táblán. 10-1- nél aztán jött a fordulat; a lelkes kaposváriak zsinórban nyolc pontot szerezve 10-9-re felzárkóztak. Egyenlíteni azonban nem sikerült, s innentől kezdve ismét a hazai együttes szurkolói örülhettek. 14-9- nél több mérkőzéslabdát is hárítottak Gosztonyiék, de végül 25 perc elteltével 15-11 arányban nyert a házigazda Vasas. Nem borult fel tehát a papírforma a Folyondár utcában:, a CEV Kupa negyeddöntő visz- szavágójára készülő, a bajnokságban veretlen budapesti gárda 3-0 arányban győzött. Az MBKE Kaposvári RC csapatának jónéhány szép megmozdulása volt, ám végül a nagyobb tudás és a rutin érvényesült. Ezen a találkozón mutatkozott be az élvonalban az MBKE 16 éves játékosa, Ékes Eszter. A hazaiaknál Polgár teljesítménye nőtt az átlag fölé, míg a vendég kaposváriak legjobbjai Gosztonyi, Varga Zs. és Geiger voltak. Janda Attila: — Egymást múlták alul játékosaim. Megérdemeltük volna, hogy szettet veszítsünk. Sántosiné Oláh Edit: — Lelkesen és felszabadultan játszottunk; nagy különbségű Vasasvezetésnél sem esett össze a csapat. Orosz Ferenc A bajnokság állása: 1. Vasas SC 18 18 -54-136 2. BVSC 18 15 3 45-19 33 3. Szegedi DRE 18 9 9 35-30 27 4. Jászberényi RK 18 7 11 25-40 25 5. Debrecen 18 3 15 1649 21 6. MBKE KRC 18 2 16 14-50 20 További eredmények: Szegedi DRE-BVSC 0-3 (-13, -14, -10) Jászberényi RK-Debreceni TE-DSI 3-2(7, -15,-2,10,6) Teke NB I (férfiak) Közút-siker a rangadón Kaposvári Közút-Strabag SE-Inotai GYSC 6:2 (4244:4094) Eredmények: Varga 686 — Szentes 704 ifi. Horváth 726 — Féltéin 634 Pintér 7Ó9 — Petter 662 Láng 693 — Stéger 698 Horváth L. 704 —Tóth 724 Mettner 726 — Zólyomi 669 Rangadót játszottak szombaton Kaposváron: a listavezető Közút-Strabag SE csapata a második helyen álló Inotai GYSC gárdáját fogadta. Már az első párok ösz- szecsapása során a vendégek egyik meghatározó játékosa, Féltéin „elszállt”, s így jelentős hátrányba került csapata. A mérkőzés képe a továbbiakban sem változott: a második és a harmadik párban is tovább növelte előnyét a kaposvári együttes, s végül ma- gabizosan, 150 fa különbséggel győzte le jó nevű ellenfelét. A kaposvári találkozón ifjabb Horváth L. és Mettner végig remekelt, de Pintér és Horváth L. is jól játszott. A vendég Inotai GYSC csapatában Tóth és Szentes került 700 fa fölé. Újabb szép sikerével továbbra is biztosan őrzi első helyét a Kaposvári Közút-Strabag SE. Az ifjúsági mérkőzésen: Kaposvári Közút-Strabag SE-Inotai GYSC 3:1 (1395:1315) A kaposvári együttesben Csendes kimagasló, 727 fás teljesítményt ért el, míg Kiss N. 668 fát gurított. Schleining Endre A Dunaújváros nyerte az Építők-ütközetet Dunaújvárosi Építők- Kaposvári Építők SC 6:2 (4142:4099) Eredmények: Wittmann 669 — Tihanyi 657 Budai 676 — Siska 667 Ásványi 687 — Mucsi 659 Tóbiás 665 — Miklós 671 Badi 725 — Székelyi 720 Hosszú 720 — Mándli 725 Ezúttal sem sikerült a felújított — és ezzel eredményessé vált — dunaújvárosi pályán a Kaposvári Építők SC csapatának legyőznie a hazaiakat. Az első két párban a dunaújvárosi együttes elhúzott ellenfelétől, s negyvenhárom fás előnyre tett szert. Az utolsó körben Mándli és Székelyi mindent megpróbált: vendégjátékosoktól szokatlanul sok fát — 725-öt, illetve 720-at — ütött, azonban a hazaiak utolsó két játékosa is pontosan ennyi fát gurított, így nem változott az eredmény; a Dunaújváros csapata 6:2-re nyerte az Építők-ran- gadót. Az ifjúsági mérkőzésen: Dunaújvárosi Építők- Kaposvári Építők SC 1:3 (1267:1272) A vendég kaposváriaknál Illés 659, Páll pedig 613 fás teljesítményt ért el. Miklós Gyula Sportműsor HÉTFŐ Tenisz Országos női fedettpályás teniszbajnokság. Balatonboglár, Tinódi utcai teniszcentrum. Verseny: 9 órától. Kosárlabda Középiskolások (leány és fiú) megyei diákolimpiái kosárlabdadöntő. Leány mérkőzések — Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium tornaterme, 9 órától. Fiú mérkőzések — Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornaterme, 9 órától. Döntők — leány finálé 13.45 órakor, fiú finálé 15.15 órakor (mindkettő a Táncsics Mihály Gimnáziumban). KEDD Tenisz Országos női fedettpályás ten iszbajnokság. Balatonboglár, Tinódi utcai teniszcentrum. Verseny: 9 órától. Kosárlabda II. korcsoportos fiú városi diákolimpiái kosárlabdadöntő. Kaposvár, Toldi úti Általános Iskola és Gimnázium. Mérkőzések: 9 órától. Labdarúgás Előkészületi labdarúgómérkőzés: Rákóczi-Kaposcu- kor FC-Pécsi MFC. Kaposvár, Rákóczi-salakos edzőpálya, 14 óra. PÁTR]A^hre?MEJ-iMINDEN, AMI EGY GAZDÁLKODÓNAK KELL! Cége működéséhez szükséges ügyviteli-, adó, pénzügyi, vám és vállalkozói nyomtatványokat, leporellókat, író- és irodaszereket bő választékban megvásárolhatja legújabb szaküzletünkben. Kaposvár, Berzsenyi Dániel utca 2. Telefon: 06-20-346-363 (közvetlenül a buszmegállónál) Udvarias kiszolgálással és kedvező árakkal várja Önöket a Pátria Nyomtatványellátó és írószerbolt. Közületeknek, viszonteladóknak külön kedvezmények! MINDEN, AMI EGY GAZDÁLKODÓNAK KELL! pÁTEJA-bfr^M^-L A tapsonyi Rákóczi Mg. Szövetkezetünk állattenyésztői gyakorlattal rendelkező szakembert keres főágazatvezetői munkakörre, takarmánygazdálkodás és tápkeverő irányítására és menedzselésére. Pályázatot önéletrajzzal 1996. február 20-ig lehet benyújtani a szövetkezet elnökéhez. Fizetés megegyezés szerint. Felvétel esetén lakást biztosítunk. Címünk: RÁKÓCZI MG. SZÖVETKEZET 8718 Tapsony, Zrínyi u. 20., Somogy megye Telefon: 85/322-633, 322-562 (7712) AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ZAMÁRDI NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA (8621 Zamárdi, Szabadság tér 4.) nyilvános ajánlattételi felhívást hirdet meg a zamárdi új köztemető üzemeltetésére és karbantartására Az elvégzendő feladatok: er kerítésen belüli terület kaszálása, **■ növények, bokrok, fák ápolása, szükség esetén locsolás, «*• murvás és gyöngykavicsos utak karbantartása, gyomtalanítása, «• díszburkolatú út takarítása és karbantartása, w sírhelyek kijelölése és a díjak beszedése «• az előírt nyilvántartások vezetése, ravatalozó épület takarítása, a szemét összegyűjtése és elszállíttatása, «■ temetések alkalmával a ravatalozó nyitása és zárása, elektromos harang kezelése, «■ kerítés és kapuk karbantartása. A temetést és a szertartás végzését az elhunyt családtagjai által felkért vállalkozók végzik. Jelentkezési határidő: 1996. február 23., 12.00 óra. Szerződéskötés: 1996. március 1-jén. Borítékra kérjük ráírni: "PÁLYÁZAT'' (8184