Somogyi Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-09 / 7. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1996. január 9., kedd Napirenden az autonómia Szlovákiában tárgyal az EBESZ kisebbségi főbiztosa Az orosz kommunisták csak akkor vesznek részt Csemomirgyin kormányá­ban, ha a kabinetben alap­vető irányváltás lesz - jelen­tette ki Gennagyij Zjuga- nov, a parlamenti választá­son győztes orosz kommu­nisták vezetője egy német hetilapnak adott interjúban. A politikus cáfolta, hogy pártja vissza akarja forgatni a történelem kerekét, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy helyre kívánják állí­tani a kapcsolatokat a volt Szovjetunió népeivel. Húsz- és harmincezer között van az egy éve tartó csecsenföldi háború halálos áldozatainak száma - kö­zölte a Jelcin elnök mellett működő orosz nemzetbiz­tonsági tanács helyettes ve­zetője. Vasárnap és hétfő hajnalban ismét harcok vol­tak Groznijban és környé­kén, egy orosz katona meg­halt, kettő megsebesült. Az esetleges csecsen áldozatok száma nem ismert. A boszniai béketeremtő erőket többször is megtá­madták az elmúlt napokban. A köztársaság horvátok el­lenőrizte térségében vasár­nap este két brit katonai rendőrre nyitottak tüzet vél­hetően horvát fegyveresek. A britek visszalőttek. Kedvezően ítélte meg Ausztria egyéves Európai Unió-tagságát Franz Vra­nitzky hétfői bécsi sajtókon­ferenciáján. Az osztrák kan­cellár kifejtette: Ausztria és személy szerint ő határozot­tan kiáll az EU keleti bőví­tése mellett. Kész csapatokat állomá- soztatni a Golán-fennsíkon az Egyesült Államok, ha lét­rejön az izraeli-szíriai bé­kemegállapodás, - jelentette be William Perry amerikai védelmi miniszter hétfőn Je­ruzsálemben. A politikus azt is közölte, hogy Washington további kétszázmillió dol­lárt ad Izraelnek az Arrow (Nyíl) rakétaelhárító fegy­ver közös kifejlesztésének folytatására. A becsültnél súlyosabb olajszennyezés történt de­cember végén az Urál vidé­kén: eddig 564 tonna fekete arany szivárgott ki a Bjelaja folyó menti vezetékből. A szennyeződés egyre terjed. Heten meghaltak, hu­szonkilencen pedig megse­besültek hétfőn az észak-tö­rökországi Ordu tartomány­ban egy buszbaleset követ­keztében. A főbiztos megjegyezte: szá­mos látogatása során megis­merte a szlovák fél és*az ott élő magyar pártok autonómiával kapcsolatos álláspontját. Megerősítette, hogy Michal Kovác államfővel és Schenk külügyminiszterrel a szlovák nyelvtörvényről és a nemzeti­ségek nyelvhasználatát szabá­lyozni készülő törvénytervezet­ről, az alternatív oktatás kérdé­Noha a daytoni megállapodás egyértelműen rendelkezik a ha­zatelepülésről, az érintett kor­mányok mindent megtesznek azért, hogy elbizonytalanítsák a menekülteket. Az amerikai új­ságíró példaként a háromtagú Momcsilovics család kálváriá­járól számol be. A 65 éves Mile Momcsilovics, felesége, Milja és 88 éves anyja, Sava az átlag­nál szerencsésebbek: családi házuk épségben átvészelte a háborút. A nyugdíjas korú csa­ládfőt nem lehet háborús bű­nökkel vádolni, hazatérése nem seiről és Szlovákia közigazga­tási reformterveiről, valamint a nemzetiségi kultúra költségve­tési támogatásáról kimerítően tárgyalt, de a szlovák-magyar alapszerződés késlekedő ratifi­kálásáról csak érintőlegesen esett szó. Max van der Stoel látogatása során megbeszéléseket folytat Meciar kormányfővel, és a par­lamenti pártok vezetőivel is. jelent fenyegetést a közbizton­ságra. Semmi sem állhatna út­jukba, csakhogy ők szerbek, akik horvátországi otthonukba kívántak visszatérni. A Daytonban minden érintett által aláírt egyezmény szelle­mében az ilyen családok haza- települése könnyen mehetne. Mégis: az idős házaspár, a szinte mozgásképtelen mamá­val több mint négy hónapon ke­resztül egy letenyei motel ki­csinyke szobájában húzta meg magát. Képtelenek voltak meg­szerezni a hazatelepülés­Juraj Schenk külügyminisz­ter a szlovák rádiónak nyilat­kozva kifejezte reményét: or­szága meggyőzően tudja majd a főbiztos előtt is bizonyítani, hogy „Szlovákia a kisebbségi jogok tekintetében megfelel az európai normáknak, sőt felül­múlja azokat”. Az EBESZ főbiztosa hétfőn Katarina Tóthovával, a szlovák kormány első alelnökével, a törvény-előkészítő bizottság vezetőjével is tárgyalt. Tóthová elmondta, hogy a szlovákiai ki­sebbségek nyelvhasználatát szabályozó törvény szeptem­berben kerül a kormány elé. hez szükséges okmányokat. Az idegösszeomlás határán álló asszony elmesélte, hogy kérvényeikre nem kaptak ér­demi választ. Többször fölutaz­tak Pestre is, a horvát nagykö­vetségre, otthon maradt gyere­keik pedig Horvátországból próbálták egyengetni hazatéré­süket. Négy hónapon át ők is hiába talpaltak az engedélye­kért. Az elmúlt hét végén Momcsilovicsék végre hazain­dulhattak Horvátországba. De vajon milyen sors vár arra a több tízezer menekültre, akik náluk nehezebb helyzet­ben vannak? Mondjuk azért, mert boszniai szerbek, és lakó­helyük Boszniában van/volt, avagy mert otthonuk a föld szí­nével vált egyenlővé? (FEB) Letenyén hónapokig várakozniuk kelt a hazatelepülőknek Egy szerb család kálváriája Elhunyt Mitterrand A politika- költője volt. Fran­ciaország leghosszabb ideig hivatalban szolgált elnöke, olyan ember, aki - miközben aktívan közreműködött az eu­rópai integráció kiépítésében - mindent megtett hazája tra­dicionális katonai és diplo­máciai vezető szerepének fenntartásáért. A dicsérő nyilatkozatok, méltató szavak a tegnap el­hunyt Francois Mitterrand tevékenységét, politikai ha­gyatékát értékelik. A 79 éves korában eltávozott államférfi rendkívüli karriert hagyott maga mögött. Elnöksége alatt a párizsi külpolitika követke­zetes formálójának bizonyult; közismert az amit a Magyar- országgal kiépítendő kapcso­latok gazdagítása érdekében mutatott. Politikai végrende­letének is tekinthető, amire tavaly az Európa Parlament szónoki emelvényéről búcsú­beszédében figyelmeztetett: a nacionalizmus egyenlő a há­borúval! (Szondy) Nők koalíciója a politikai esélyek javítására Feleségek, egyesüljetek! Oskar Lafontaine megvá­lasztásával nemcsak új el­nököt, de egy rendkívül te­vékeny First Ladyt is ka­pott a Német Szociálde­mokrata Párt. A 38 esztendős Christa Mül­ler 1987-ben, az új pártprog­ram foglalkoztatási részét ki­dolgozó munkacsoportban ismerte meg Lafontaine-t. Két évvel ezelőtt házasodtak ösz- sze, de feleségként is a leány­nevét használja. Két rendkívül elfoglalt em­berről lévén szó, gyakran tele­fonon hangolják össze prog­ramjaikat, és a férj pártelnöki megbízatása után ez még in­kább így lesz. De azért azt előre megbeszélték, hogyan szerepeljen a legutóbbi kong­resszuson. Bár eredetileg nem akarta jelöltetni magát, Lafontaine végül elnök lett, Christa Mül­ler pedig szeretné az SPD esé­lyeit a „nejek trojkájával” is javítani. Felhívta a szociál­demokrata párt másik két ve­zéralakjának feleségét, Jutta Scharpingot és Hillu Schrö- dert, hogy támogassák együtt férjeiket, találkozzanak gyak­rabban. FEB Park Mózes földjén Csábítják a turistákat, védik a természetet Az egyiptomi Sínai-féiszige- ten, ahol Mózes a Biblia sze­rint megkapta az Úrtól a tízparancsolatot, nemzeti park épül. Egyiptom hatmillió ECU-t, vagyis körülbelül egymilliárd forintot kap az Európai Unió­tól 1996-ban erre a célra, s a pénz egy részét a világhírű görög-ortodox Katalin-kolos- tor restaurálására kell fordíta­nia. Az építményt ugyanis a novemberi földrengés nyo­mán az összeomlás fenyegeti. A hatodik században épült falakon mind nagyobbak a repedések, de a kolostor leg­nagyobb kincsét, a 3500 kéz­iratot tartalmazó könyvtárat most is naponta háromezer tu­rista keresi fel. A nemzeti park területén más fontos bib­liai események is lezajlottak: itt lobbant lángra a csipkebo­kor, ahonnan az Úr először szólt Mózeshez, itt legeltette juhait a próféta, itt harcoltak a héberek az amalekiták ellen. Az egyiptomi környezet- védők a pénzből kutatási köz­pontot is szeretnének létesí­teni, amely számba venné a régió ritka növényeit. Vad­őröket is kiképeznének, akik megvédenék a gazellákat. A nemzeti park tervezői szembekerülnek a szokásos kérdéssel: míg a terület gon­dozásával serkentik az ide­genforgalmat, a terület vé­delmében ugyanakkor korlá­tozni is akarják azt. (Makai) Szigorúan megszűrik a jelentkezőket Divat az angol nevelőnő A gazdag orosz csaladokban kezdenek divatba jönni egyes, hetven esztendeje el­feledett szokások. Annak idején franciául tanul­tak a jómódú családok gyere­kei, ma angolul, méghozzá olyan nevelőnőtől, aki magas szinten beszéli ezt a nyelvet. Az egyik orosz újság a minap megírta: a nevelőnő manapság éppúgy társadalmi rangot jelent, mint a 600-as Mercedes, ráadásul sokkal kevesebbe kerül. Ezt hirdeti az új moszkvai intézmény, az Inex is, amiben immár futó­szalagon képezik ki az állító­lag minden igényt kielégítő nevelőnőket. Az első hirde­tés után számuk elérte a hat­százat. A hölgyeket a felvé­teli vizsgán alaposan meg­rostálják. A húszéves Natasa azon szerencsések között volt, akik bekerültek. Natasa szép, ér­telmes, és mellesleg a sífutás egyik országos bajnoka. Ke­lendőbb az a nevelőnő, aki megfelelő fizikai erővel bír és szükség esetén képes megvé­deni a rábízott gyermeket. Az akadémián éppen ezért komoly erőnléti kiképzés is folyik. Utána akár testőrnek is elszegődhet a végzős hall­gató. Az intézmény vezetője egyébként nem más, mint Szergej Fenyutin, aki - a CIA szerint - korábban a KGB al­kalmazásában állt, mint a szabotázsok szakértője. Háború a hótakaróval ítéletidő tombol az Egyesült Államokban A magyar és az európai autósok éle­tét hét végén az ónos eső és az utak jégpáncélja keserítette meg. Ame­rika északi felét viszont a régóta nem tapasztalt nagy havazás és a hóvihar bénította meg. A hó szombaton éjjel kezdett esni az Egyesült Államokban, majd a havazás vasárnap egész nap, szünet nélkül folytatódott. Óránként 2,5-7,5 centi­méterrel nőtt a hóbunda vastagsága. Az ország keleti-északkeleti részét va­lósággal betemette az égi áldás. Washingtonban Clinton elnök a tér­dig érő hóban még eljutott a vasárnapi misére, de a délutánra kitűzött költ­ségvetési vitát már el kellett halasztani az ítéletidő miatt. „Háborúban állunk a hóval - mondta a főváros polgármestere -, és ’ csak reménykedünk abban, hogy le tudjuk győzni.” New Yorkban - 1770 óta először - bezárták az iskolákat, és a hatóságok fölszólították a lakosságot, hogy ma­radjon otthon. A légi közlekedés tel­jesen leállt. A Malév hétfői, New York-i járatát is törölték. Nyolc szövetségi államban kellett az ítéletidő miatt kihirdetni a rendkí­vüli állapotot. A meteorológiai szakér­tők és a lakosság is azt találgatja most, hogy az idén megdől-e az 1922. évi rekord, amikor Baltimore-t és környé­két 63 centiméter vastag hótakaró te­mette be. Máris vannak áldozatok. Az első je­lentések szerint húsz ember halt meg a viharos időjárás következtében. Mindnyájan közlekedési balesetben vesztették életüket. Kabát fölé nagykabát fotó: feb/reuter Indulásra kész az űrsikló legénysége Az amerikai Endeavour űrrepülőgép hat­fős személyzete hétfőn megérkezett a floridai Cape Canaveralra. Az Endeavour a tervek sze­rint csütörtökön indul Föld körüli útjára. fotó: feb/reuteR A daytoni megállapodás értelmében minden menekültnek elemi joga, hogy szabadon visszatérjen eredeti otthonába. A magyarországi határvárosban, Letenyén időnként zűrzavaros állapotok uralkodnak - tudósít a helyszínről a Los Angeles Times újságírója. A szlovákiai magyarok „autonómiatörekvéseiről” is eszmét cserélt Juraj Schenk külügyminiszterrel Max van der Stoel, az EBESZ nemzetiségi kérdésekben illetékes főbiztosa, aki szak­értők kíséretében hétfőtől szerdáig Szlovákiában a nemzetisé­gek helyzetéről igyekszik tájékozódni.

Next

/
Thumbnails
Contents