Somogyi Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-06 / 5. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1996. január 6., szombat 22 év után új utakat keres a Somogy Aruház A tv népszerű játékában a mozaikkép összekevert kockáinak tologatásával 60 másodperc alatt kell összerakni az ábrát. Hasonló módon áll össze a következő hatvan napban a kaposvári Somogy Áruház új belső képe. Nem egyszerűen az osztályok átköltöztetéséről és átrendezéséről van szó, hanem az eddigieknél sokszínűbb és komfortosabb, valóban korszerű áruházkomplexum kialakításáról. A vásárlóknak mindez az áruskála bővülését, kiszolgálásuk minőségének javulását, míg az áruház gazdájának, a So- mogyker Rt-nek ésszerűbb helykihasználást, a párhuzamos profilok megszüntetését, új kereskedelmi ágak létrehozásának lehetőségét jelenti. Végül is a vevőt jobban csalogató, s a cégnek nyereségesebb áruház születik. A vásárlás teljes örömét A megújulás alapja egy új kereskedelmi filozófia, mely számol az új vásárlói idényekkel és szokásokkal, a mai kereslet-kínálat jellemzőivel. Dóri János, a Somogyker igazgatója szerint — áruházról lévén szó — a jövőben is tömegek kiszolgálása a céljuk, ám olyan eladási komforttal és színvonalon, amikor a vásárlás önmagában is örömet jelent. Elsősorban az úgynevezett középréteg igényeivel számolnak, ami önmagában is szükségessé teszi az elmúlt 20 évben megkopott áruházi konstrukció újjáteremtését. Jelenleg öt részleg, illetve profil működik a Somogybán. Az alsó szinten a háztartási és vegyiáru, valamint a szőnyeg, középen a női és férfi divatáru, illetve a méteráru, míg az emeleten a konfekció és cipőosztályok találhatók. Márciusban már tíz, részben vadonatúj egység működik majd az áruházban. Új és megújuló osztályok Az emeleten alakítják majd ki az úgynevezett komplex női és férfi osztályokat. Az előb- bin a parfümtől a harisnyán át a nagykabátig, utóbbin a borotvahabtól a nyakkendőig minden kapható lesz. Tapasztalható ugyanis,hogy a vásárlók szívesebben veszik meg a számukra fontos dolgokat egy helyen, mint osztályról osztályra járva. Ugyancsak az emeleten kap majd helyet a méteráru és az eddigi raktártér egy részével is bővülő cipőosztály. Az átalakítás során egyébként a többi szinteken is eladótérré alakítják a raktárak zömét. A cég vezetői okkal érezték pazarló luxusnak,hogy a város legfrekventáltabb üzleti központjában raktárak foglalják el az értékes hely jó részét. A sétálóutca szintjére, tehát középre kerül majd a komplex gyermekosztály, ahol a ruhától a játékig minden megtalálható lesz. Ez az osztály — melynek padlóját műpázsit borítja majd —- több újszerű szolgáltatást is kínál. Például gyermekmegőrző is lesz itt. A komplex gyermek- osztály kialakítása egyben a Fő utcai Csibi „beköltözését" is jelenti. Ugyancsak ide költözik a Fő utcai sportszerbolt, ám a mostani — ugyancsak vegyes — profil helyett specializálódott sportszer és horgász-osztályként. Újdonság lesz az osztrák Rossmann cég 300 négyzetméteres önálló részlege. Ez is a fő szinten kap helyet. A neves áruházláncnak eddig négy egysége működik — jelentős üzleti sikerrel — Magyarországon. Kaposváron most lesz a premier. Az áruházon belüli áruház elsősorban drogéria jellegű, ám az úgynevezett napi cikkekből is ezernyi különlegességet kínál. Mindemellett a középső szinten lesz még a háztartási eszközök és üvegáruk osztálya is. Hogy az alsó szintre mi kerül, az még üzleti titok, vagy ha úgy tetszik — a Somogyker reményei szerint kellemes — meglepetés a vásárlóknak. Az átalakítás alatt is nyitva Az osztályok megújulása egyben az áruház korszerűsítését és bővítését is jelenti. Sor kerül egyebek közt a padozat részleges cseréjére, a fűtési és szellőztetési rendszer felújítására, valamint kamerás biztonsági rendszer kialakítására is. Mindezt az óriási munkát — szakaszosan, ám folyamatosan — úgy kívánják elvégezni március elejéig, hogy közben másfél napra zár be az áruház. Meglehet, lesznek majd vásárlók, akiket bosszant az egyenlőre áttekinthetetlen állandó változás, ezért információs szolgálatot hoznak létre, segítve a jobb eligazodást. A több mint húsz éves áruházi konstrukció fölött eljárt az idő, ezért szükséges a megújulás, a színvonal emelése. A következő hetek sakkjátszmához hasonló átalakításaival csaknem 20 lépésben a vásárlókat kívánja megnyerni a Somogyker, B. F. Holding lett a Graboplast Január 16-án árubörze Kaposváron Reménykedő vállalkozók Türelmet kért a miniszter Marcaliban is egyre több vállalkozó protestál a kötelező kamarai tagság ellen, sőt aláírásgyűjtés is folyik.A kamara vezetősége ezért hívta egyeztető megbeszélésre dr. Such- man Tamás privatizációs minisztert, a térség országgyűlési képviselőjét. A zártkörű fórumon arra kérték a minisztert: javaslataikat, észrevételeiket közvetítse a kormánynak.- Az alapmegállapodás eredetileg úgy szólt, hogy 1995-ben csak regisztrációs díjat kérünk, tagsági díjat nem - mondta a tanácskozás végén Hanyecz Imre, a 15 500 tagot számláló somogyi iparkamara alelnöke. - Szó volt bizonyos kedvező kamatozású hitelről is, de ez is kútba esett. Saját erőből oldottuk meg a szervezést, amely Somogybán a 12 szakmai osztály megalakulásával befejeződött. Azt kértük Suchman Tamástól: járja ki, hogy a működéshez nélkülözhetetlen jogosítványokat megkapjuk, mert másként nem tudjuk ellátni az érdekképviseletet.- A kamara mint a gazdaság önkormányzata csak úgy tudja ellátni feladatát, ha jogszabályokban rögzített felhatalmazásai vannak - mondta Horváth Lajos, az iparkamara igazgatója.- A kötelező kamarai tagság nem magyar találmány. A problémák abból fakadnak, hogy - bár a törvény szabta határidő lejárt - nincsenek respektálható jogosítványok. A vállalkozók joggal hangoztatják: fizetnek, de nincs cserébe ellenszolgáltatás, mivel a kamara még nem illeszkedik a döntéshozó rendszerbe. Tovább élezte a kamara és tagsága ellentét az adóból leírható kamarai díj. A pénzügyi lobbi ezt hatályon kívül helyezte; s a kamarák megalakulását a vállalkozóknak kellett finanszírozni.- Ezt az egyszerű ellentmondást csak akkor lehet feloldani, ha valamennyi állami szerv végrehajtja a kamarai törvényt - erősítette meg a Somogyi Hírlap kérdésére dr. Suchman Tamás.- Van bizonyos fáziskésés. Ha a közjogi funkciók lejutnak a kamarák illetékeseihez, a gazdasági élet szereplői önként és dalolva szeretnének majd aktív tagokká válni. A fáziskésés bizonyos kormányzati szervek ellenkezéséből származik. Vállaltam a közvetítő szerepet, tekintettel arra, hogy a közigazgatás reformja a kamarai törvény végrehajtásához is szervesen kapcsolódik. Megértem azokat, akik nem látják a világosan a törvény szavatolta előnyöket és a biztosítékokat. Az álláspontommal megegyező vélemények tolmácsolásáig a türelmüket kérem - mondta a privatizációs miniszter. Csíky Kiss Erika Januártól holdingként működik a Graboplast Rt. A győri székhelyű vállalatcsoport az országban elsők között alkalmazza ezt a sajátos vállalatvezetési és működtetési struktúrát. A holding stratégiai döntéseket hoz, de operatív feladatokat nem végez. Ezek önálló végrehajtását a vállalatcsoportot alkotó társaságokra bízza. A Soproni Szőnyeggyárnak és a győri Uniontextnek 1996 lesz az első teljes éve a Grabo- csoport kötelékében. A soproni cég előbb került a vállalatcsoporthoz, így ott az átszervezést már befejezték. Ennek nyomán a forgalom a negyedik negyedévben 30 százalékkal nőtt. A szőnyeggyártól 1,7 milliárd forintos árbevételt és 50-60 millió forintos eredményt vár az idén a menedzsment. Jancsó Péter, a Graboplast Rt elnök-vezérigazgatója úgy vélekedik: a gyár forgalmát néhány év alatt akár meg is háromszorozhatja. Az Uniontext Kft-nél az elnök-vezérigazgató legfontosabb teendőnek tekinti ez évre a kereskedelem megerősítését, az információs rendszer korszerűsítését és a létszám optimalizálást. Ezek a lépések minden bizonnyal hozzájárulnak az Uniontext 1995-ös eredményének számottevő gyarapodásához, amely — Jancsó Péter szerint — akár a kétszerese is lehet az előző évinek. Az idén 18 milliárd forint forgalomra számít a Graboplast Rt, azaz hét milliárddal magasabbra a tavalyinál. Január 16-án tartják meg a kaposvári sportcsarnokban azt a börzét, amelyet a HM Elektronikai Igazgatóság Rt Logisztikai Igazgatósága még december első napjaiban hirdetett meg azoknak a vállalkozásoknak, amelyek termékeikkel, illetve szolgáltatásaikkal kívánnak részt venni az amerikai békefenntartók kiszolgálásában. Az árubörzét eredetileg december 19-én akarták megtartani Kaposváron. Szűcs László, a rendezvény szervezője elmondta, hogy- az igazgatóság az amerikaiak kérésére halasztotta későbbre a bemutatót. Eddig százötven különböző cég jelentkezett, több mint amennyire számítottak. A helyszín ismeretében valószíRégóta nem látott magas forgalommal nyitotta az új évet a Budapesti Értéktőzsde. Néhány cég papírjának árfolyama minden várakozást felülmúló határ fölé emelkedett. És úgy látszik a diadalmenetnek még nincs vége. Talán a leglátványosabb emelkedést a Mól Rt. részvénye érte el. Az olajipari részvénynek nemcsak az árfolyama, de a forgalma is kiemelkedő volt. A papír tavalyi 1130 forintos záróára mára 1405 forintra emelkedett, az árfolyam-növekedés az egyre nagyobb csomagok előkerülésének köszönhető. Végre jó hírnek örülhettek az OTP részvényeinek tulajdonosai is. A „lakosság bankja” papírjának árfolyama régóta a névértéke alatt mozgott, a csütörtöki nyitóár (935 forint) mára már nemcsak hogy elérte, hanem meg is haladta a lélektani 1000 forintos határt (a pénteki záró: 1220 forint volt). A gyógyszergyári részvények továbbra is megbízhatóak. A múlt évet gyengélkedéssel zárta az Egis, amelynek papírjai a kiugróan magas forgalom hatására, csaknem 100 forintos árfolyam-emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést (a nyitóár: 3065 forint, a záróár: 3150 forint), míg pénteki árfolyamuk 3410 forint volt. A sztár továbbra is a Richter nűnek tartják, hogy csak két részletben tudják felvonultatni a jelentkezők által bemutatni kívánt termékeket. A vállalkozóknak egyébként harmincezer forintot kellett befizetniük a részvételért; ezért a pénzért helyet kapnak a kiállításon, illetve szerepelnek egy angol nyelvű üzleti katalógusban. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy üzlet is lesz a bemutatóból, hiszen a kínálatból alaposan, körültekintően válogatnak majd a békefenntartók, s ha kell nekik valami, akkor rendelnek. A kérdés az, hogy kell-e nekik valami. Az azonban már most bizonyos, hogy január 16-án sokan csalódnak, mert gyanítható, hogy — esetenként naiv — elképzeléseik nem válnak valóra. N.J. Gedeon papírja volt. A részvény szárnyalása mindeddig zavartalannak tűnik, melyet jól mutat a 2630 forintos nyitó és 2800 forintos csütörtöki záróár, mely péntekre 3500 forintra emelkedett. Élénk forgalom jellemezte á Danubius és Pick papírjait. Mindkét részvényről jelentős árfolyam-emelkedés mondható el, ami a Danubius esetében 1400, a Pick esetében pedig 5800 forintos záróárat jelent. A kárpótlási jegy 150 forint körüli árfolyama kismértékű javulást mutat. Az amerikai alapok megjelenése a piacon hatalmas árrobbanást váltott ki. így érthető, hogy a pénteki zárónap eufórikus hangulatban telt el a Budapesti Értéktőzsdén. Összességében tehát több mint biztató az évkezdet. A héten megtartott egy- és három hónapos diszkontkincstárjegy aukciók eredményei megoszlanak. Míg a három hónapos állampapír átlaghozama a szokásosnál is nagyobb kereslet miatt létrejött túljegyzés következtében 30,54 százalékról 30,43 százalékra csökkent. Az egy hónapos diszkont kincstárjegy éves hozama viszont már valamelyest emelkedett (30,15 százalékról 30,20 százalékra). Kassai Judit Cashline Bróker Kft. Tel: 266-5742 __________ÉRTÉK - PAPÍR - TŐZSDE__________ Az évkezdet a tőzsdén több mint biztató Megjelentek az amerikai alapok eiF3 Irodánk egy ismert nemzetközi cég osztrák leányvállalataként ipari és közlekedési kenőanyagok forgalmazásával foglalkozik. Észak- és délnyugat-Magyarország területére keresünk területi képviselőket. Olyan vállalkozó szellemű személyiségek jelentkezését várjuk 35 éves korig, akik megjelenésükkel, kommunikációs kultúrájukkal meg tudják nyerni beszélgetőpartnereik bizalmát. Kereskedelmi tapasztalat, PC ismeretek, németnyelv-tudás előny. Elf Olaj Hungária Kft. 1037 Budapest, Farkastorki út 1-3. CT; 250-8000 PIACI KÖRKÉP Kaposvár Siófok Nagyatád Marcali Burgonya 40-48 40-50 35-50 35-45 Káposzta 30 20-25 30 30 Paprika 30-45/db 20-40/db 30-40/db 30-40/db Paradicsom 300 300 350-400 320-380 Uborka 250 300-400 400 350 Leveszöldség 100 100 100-120 100 Tojás 12 13 11-13 11 Sampinyon 220-300 220-280 230-250 250 Hagyma 35 30-40 30-50 40 Banán 150-170 160 150-170 150 Alma 50-100 80-140 80-100 80-100 Karaláb 25-30 40 30 28 Karfiol 80-100 70-100 100 95 Saláta 40 40-50 45 40 Kelkáposzta 40 40 50 50 Savanyúkáposzta 90 100 75 70 Narancs 120-160 120-150 130 100-140 FELVÁSÁRLÁSI ÁRAK Árak: Ft/kg Sertés marha borjú növ. selejt juh nagyüzemi háztáji bika, üsző Kaposvár Pini Hungary 170-175 150-155 Kapos Ternero Bt 175 165 125-130 200-205 130-135 Lábod, ALM Kft 170 — Húsért Kft ' 170 150 Siófok 180-190 160-170 Siómente Szöv. 110-140 230-280 170-185 200 kg fölötti sertés 140-150 ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS Kaposvár, Éden kereskedés Siófoki nagybani piac paprika 30-50 Ft/db 25-30 Ft/db paradicsom 250 200 káposzta 10-12 10-15 alma 40-80 63-65 burgonya 33 25-30 v. hagyma 18 18-22 savanyú káposzta 35-40 — tojás 9 —