Somogyi Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-16 / 13. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP VELEMENYEK 1996. január 16., kedd Gyász és üzlet Meghalt egy idős néni. Gyász. Orvos. Temetkezés. És ez utóbbi az, amiért tollat fogtam, és megosztom tapasztalataimat az olvasókkal. A közelmúltban egy barcsi halálesetkor a hozzátartozók engem, mint temetkezési vállalkozót bíztak meg a temetés lebonyolításával. Másnap bementem a Somogy Megyei Temetkezési Kft barcsi kirendeltségére, hogy a továbbiakat megbeszéljem a kirendeltségvezetővel, és hogy az anyagiakat rendezzük. A kft-vel ugyanis van egy érvényben lévő megállapodásunk az együttműködésre, amely arra lenne hivatott, hogy zökkenőmentesebbé tegyük a hozzátartozók kiszolgálását. Csorba Sándor, a kft kirendeltségvezetője kijelentette, hogy addig nem lesz temetés, amíg a ravatalozásért nem fizetek. Mivel a hozzátartozó nálam rendelte meg a szolgáltatást, így elfogadhatatlan a számomra, hogy így zsarolják a gyászolókat. Nem beszélve arról, hogy a kirendeltségvezető nem teszi lehetővé számunkra a szociális helyiségek használatát, a ravatalozás elvégzését, a halottasházba nem mehetünk be, stb. Halottátvételkor már nem egyszer előfordult, hogy sáros gumicsizmával jelent meg az ügyeletben levő emberük. Azt hiszem, hogy az az öltözék nem ilyen helyre való, nem kegyelethez illő. Éjszaka nyitva van a temető kapuja, reggel, amikor a vállalkozók autói behajtanának, bezárják a kaput. Miért fizettetnek a vállalkozókkal több ezer forint temetőfenntartási költséget? így pótolják az elmaradt bevételt az év végi jutalomosz- táshoz? Egyre újabb és újabb költségeket találnak ki, ami tovább drágítja a temetéseket. A ravatalozást kifizették a hozzátartozók, hogy ne maradjon el a temetés. Ez olyan, hogy bemegyek az ABC-be, és addig nem jöhetek ki, amíg nem veszek egy karton cigarettát. Pedig nemdohányzó vagyok. Komáromi László temetkezési vállalkozó Memorial temetkezés Nagyatádi óvodasirató Végső elkeseredésünkben fordulunk Önökhöz. A nagyatádi Szent István parki óvodáról van szó, amelynek a bezárását az önkormányzat „tervbe vette”. Azért tettem idézőjelbe, mert már a polgármester kész tényként jelentette be egy lakossági fórumon az intézmény 1996. május 31-ével, jogutóddal történő megszüntetését. A jogutód a város szélén, a Szent István parki óvodától mintegy 2,5-3 km-re lévő óvoda. Ehhez tudni kell, hogy a bezárásra váró óvoda a város közepén helyezkedik el, körülötte 4 szintes emeletes házak, köztük eladásra váró önkormányzati lakásokkal, amelyeket valószínű, hogy kispénzű fiatalok fognak megvásárolni, s nem hiszem, hogy azért alapítanának családot, hogy ne vállaljanak gyereket. Mert ha nehéz is az életünk, a család „lelke” akkor is a gyermek. Tudni kell, hogy a Szent István parki óvoda 130 százalékos kihasználtsággal üzemel, s az egész városban itt a legkevesebb az egy főre jutó bekerülési költség: 70 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy a központi költség- vetésből kapott gyermekenkénti „fejkvóta pénzt” ennél az óvodánál kell a legkevesebb ösz- szeggel megtoldani a városi pénzekből. Amikor az óvodát a jelenlegi helyére költöztették, akkor az udvaron a gyerekeknek nem voltak játékok. A szülők adtak anyagot, és társadalmi munkában a nevelőkkel együtt kialakítottuk az udvaron a mászóká- kat, játékokat, hogy a gyermekeink minél jobban érezzék magukat, hiszen az óvoda a második otthonuk. Anyagiakban ez több százezer forintra tehető. Ekkor a polgármesteri hivatal hol volt? Még csak azt sem mondták, hogy köszönjük. Igaz, nem is vártuk, hiszen a saját gyermekeinknek csináltuk, nem pedig a 98-99 százalékban vidéki gyermekekből álló kisegítő iskolának, akiket ide akar költöztetni a polgármester. Ha ugyan a megye átveszi az épületet, amit mi szülők kételkedve fogadunk, hiszen az épület óvodás korú (3-6 éves) gyermekeknek van kialakítva (a WC-k 30 cm, a mosdók mintegy 50 cm magasak). A kisegítő iskolában tudomásunk szerint 14-16 éves gyerekek is járnak. A polgármesteri hivatal csakis anyagi indokokra hivatkozik, akkor miért kell a múzeum, a kábel tv, amit a lakosság nagyobb része nem igényel. Főleg azt nem értjük, hogy miért a legjobban működő — 130 százalékos kihasználtságú —, és legolcsóbb — 70 ezer Ft/fő — óvodát akatja bezáratni az ön- kormányzat, amikor van a városban olyan óvoda, amelyik 60 százalékos kihasználtsággal, 120—13Ö ezer forint egy főre jutó bekerülési költséggel üzemel, és a város olyan részén helyezkedik el, ahol a lakosság már idősebb korosztályú, családi házakban él, valamint van azon a területen két utcával arrébb még egy óvoda, amely 70 százalékos kihasználtsággal üzemel. Ezt a két óvodát akaija az önkormányzat feltölteni a Szent István parki óvoda bezárásával. A polgármester azt állítja, hogy nincs Nagyatádon távolság. Neki és nekem nincs, de van a 3 éves kisgyereknek, akit reggel 5 órakor kellene felkelteni azért, hogy a 3 km-re levő óvodába gyalog odaérjen vele a szülő, és 7.30-ra még visszaérjen a város másik végén levő munkahelyére. Van a városban olyan óvoda is, amelyről már tíz éve azt mondták, hogy életveszélyes benne gyerekeket tartani. Nagyatádon már pár évvel ezelőtt bezártak óvodát a város közepén, s azóta az épület kihasználatlanul, gondozatlanul ott rohad szét a szemünk előtt. Nem értékesítik, nem is gondozzák, csak rátették a „nagy lakatot”. Ezt azért írom, mert tartottunk egy szülői értekezletet, amelyre a polgármestert is meghívtuk, de ő különböző elfoglaltságokra hivatkozva az aljegyzőt küldte maga helyett. Az aljegyzőt megkérdeztem, hogy mi lesz ha mint óvodát megszüntetik az intézményt, és a megye mégsem veszi át az épületet? Akkor bezárják, és ráteszik a nagy lakatot — volt a válasz. Megkérdeztük még azt is, hogy az aljegyző mit tenne a helyünkben? A válasz az volt, hogy sürgősen keresne egy másik óvodát a gyermekének. Magyarul azt sugallta nekünk, hogy vigyük a gyermekeinket másik óvodába. Azért vigyük el őket ebből az óvodából, hogy azután azt mondhassák: nagy az elvándorlás az óvodából, azért kell bezárni. Mi nem akarjuk elvinni a gyermekeinket innen, hanem azt akarjuk, hogy józanul gondolkodva, tiszta fejjel, a gazdaságosságot is figyelembe véve vizsgálják át a város összes óvodájának a működését, s hoznák meg döntésüket az ön- kormányzatnál. De sajnos, a kérésünk süket fülekre talált, a városi vezetés csak a Szent István parki óvoda bezárásában tud gondolkodni annál is inkább, mert az idei beíratást az intézménybe már betiltotta. Úgy vélem, hogy ez alkotmányos jogaiban sérti a szülőket, akik ebbe, a jelenleg is működő óvodába szeretnék gyermekeiket beíratni. Ha tudták, hogy be akarják zárni az óvodát, akkor miért költöttek több százezer forintot a világítás stb. felújítására, és miért újították fel 1995 karácsonya és szilvesztere között — ugyancsak több százezer forintért — a konyhát? Ez fölösleges pénzszórás az önkormányzat részéről. Borzasztóan felháborítónak találom, hogy hova folynak el pénzek fölöslegesen, és e közben a jövő generációjára, a jövő nagyatádi polgáraira nem jut, és mindig a kisgyermekeket nevelő családokon csattan az ostor, nekik kell még egyet húzni azon a bizonyos nadrágszíjon. Szatmári Ferencné Nagyatád, Aradi u. 12/A és a Szent István parki óvodába járó gyerekek szülei Késik a támogatás 1995 elején vásároltam a Korpád Hús Kft-től egy előhasú kocát. Mivel az ilyen állatokra támogatást lehet igénybe venni, a szükséges papírokat továbbítottam Jakab Zoltán falugazdásznak. Az összeget máig nem folyósították, ezért fordulok önökhöz segítségért. Kaponya László Csököly, Rákóczi u. 70. A kár rendeződött A Somogyi Hírlap december 18-i számában Mire garancia? címmel jelent meg Kilián László kaposvári lakos levele. Ügyfelünk szeptember 14-i villámcsapás kárát október 20-án jelentette be a kaposvári fiókigazgatóságra. A kárszakértő a körülményeket mérlegelve a kárigényt elutasította. Ügyfelünk kérte kárigényének felülvizsgálatát, melynek során szükségesnek tartottuk a károsodott telefonkészülék más szakszervizben történő átvizsgálását is. Az új vizsgálatokhoz is majdnem annyi idő kellett, mint a korábbihoz. A 19 800 forint értékű, javíthatatlannak minősített telefonkészüléket az utólag felkért szerviz 2438 forintért megjavította, és a panasz megjelenése előtt tíz nappal a tulajdonosnak átadta. Dr. Bene József fiókigazgató Ratkóczy Gábor VSZB csoportvezető Garancia Biztosító Rt Somogy Az elődök tisztelete Jóleső érzéssel olvastam lapunkban a Főhajtás Németh István emléke és alkotása előtt című ünnepi tudósítást. A sorokban említettek szó szerint igazak — ugyanis koromnál fogva megéltem az eseményeket —, de tájékoztatásul jó lett volna azt is megírni, hogy az ő alkotásának folytatója dr. Kovács Sebestyén Gyula, majd dr. Kaposváry György polgár- mesterek voltak. S hogy a nagy városfejlesztő szobra előtt most ünnepelhettünk, ugyancsak ez utóbbinak köszönhető: hosszú évek munkájának, gyűjtés és az akkori képviselő-testület lelkes hozzájárulása is kellett. A szobor megalkotásával megbízta a városunkban nevelkedett Ispánky József szobrászművészt. A szobor ünnepélyes felavatásán a város vezetői, egész képviselő-testülete és legalább száz polgára, valamint a mű alkotója jelen volt. Érdemesnek vélem ezeket itt közölni, hiszen az idő rohan- vást tűnik egyik lakóutódtól a messzebbikig, és sem e nevezetes eseményekről, sem az értékek keletkezéséről vajmi keveset tudhat megtartani. Zárójelben megjegyzem: Ispánky József az ország, és így városunk értéke; a Római Művészeti Magyar Akadémiának 1930-33. között jeles tagja, Párizsban rendezett érmész FI- DEM világkiállításon a Nagydíjjal tüntették ki. Az országban harminc nagyméretű köztéri szobra van. Életművéről most készül egy képes kiadvány a város és a megye áldozatkészségéből. Z. Soós István Kaposvár Felsült patronok Hálás lennék, ha alábbi kálváriámnak nyilvánosságot adnának lapjukban, hogy mások is okuljanak esetemből. Vállalkozó vagyok, és több számítógépet használok tinta- sugaras nyomtatóval. A nyomtatók kiváló munkát végeznek, ám a működtetésükhöz szükséges patronok meglehetősen drágák. Nem csoda hát, hogy örömmel vettem át postásunktól a budapesti székhelyű, ám Kaposváron is kirendeltséget működtető Reményi Kft szórólapját, amely a patronokhoz gazdaságos utántöltőket ajánlott megvételre. Átfutván a kedvező ajánlatot, rögvest megrendeltem egy-egy garnitúra fekete és színes készletet. A baj már az első utántöltéskor megtörtént. A csomaghoz mellékelt használati utasítás pontjait gondosan betartva feltöltöttem a patront, ám az másnap reggelre az összes tintát beleeresztette a nyomtatóba! Rohantam Kaposvárra a szervizbe segítségért. A műszerészek alaposan átnézték a készüléket, és közölték a szomorú diagnózist: a tinta olyan alapos munkát végzett, hogy cserélni kell mind a mechanikát, mind az elektronikát. A javítás várható költségei pedig meghaladják a gép árát, ezért szerintük célszerű új nyomtatót venni... A legmeglepőbb az volt, amikor a szerviz szakemberei azt közölték, hogy az általam utántöltött patron nem utántölthető1 A Reményi Kft szerint igen, csak én nem jó lyukba nyomtam a tűt! A használati utasítás azt írja: „Az újratöltést a patron tetején található nyíl közepén található nyíláson keresztül kell elvégezni.” Nos, én e szerint jártam el, a nyíl közepén található lyukat használtam, és lám, mégis baj lett. A használati utasítás egyetlen szóval sem említ másik nyílást, nem szól az azon át végzett töltés következményeként fellépő „membránlyukadás” veszélyéről, sem a nyomtató ennek következtében beálló gyors haláláról. Az olcsónak hirdetett utántöltő ezek után méregdrágának bizonyult. Gondoltam, létezik még szavatosság, jótállás, váj- lalkozói felelősség, ezért több levélben fordultam a Reményi Kft tulajdonosához, és kértem, vállalja át károm egy méltányos részét. Nos, nem kis megdöbbenésemre ő egy vasat sem hajlandó fizetni. Váltig állítja, a termék kiváló, én jártam el szakszerűtlenül. Mi több, amikor kilátásba helyeztem, hogy a nyilvánossághoz fordulok, lelkiismeretlen eljárása miatt, különböző következményeket helyezett kilátásba. A véleményüket kérem: önök szerint sem tartozik az kártérítéssel, aki az általa árusított termékkel komoly kárt okoz? A közvetlen károm ugyanis meghaladja az ötvenezer forintot. A szervizbe utazgatás, a faxok, levelezések költségeivel együtt már hetvenezer forintra rúgnak a veszteségeim. Arról már nem is beszélve, hogy további nyolcvan- ezer forintot kellett kiadnom az új nyomtatóért, hiszen valamivel csak kell dolgoznom. Remélem, példámból okulva mások nem járnak hasonlóan. Vadász Gábor Balatonboglár A rács mögötti komfort A Somogyi Hírlap december 21-i számában olvashattuk: a magyar börtönviszonyokkal elégedetlenek a nyugati szakemberek. Erről csak annyit: nem kedvelem azokat, akik mások testrészével verik a csalánt. Ezek a kedves nyugati szakértők miért most és miért nem négy évtizeddel ezelőtt reklamáltak, amikor Rákosi vagy Kádár ártatlanul bebörtönzött politikai foglyai sínylődtek Magyarország börtöneiben? Eltöröltük a halálbüntetést. Ennek indoka: a halálbüntetésnek nincs visszatartó ereje. Ezt — engedtessék meg — nem hiszem. Nézzük meg az életellenes cselekmények statisztikáját, számadatait! Lehet persze börtöneinket jóval komfortosabbra építeni. Színes tv, szórakozási lehetőségek, szanatóriumi kiszolgálás. De kérdezem, mi lesz, ha a rács mögött nagyobb kényelem és komfort fogadja a bűnözőt, mint a panel ház lakóit? Követelik a rácson belül a munkalehetőséget az elítéltek számára. De ugyanakkor, akik nem bűnöztek, egyáltalán nem biztos, hogy munkát kaphatnak. Mi hát akkor a bűnöző rizikója? Ismerjük, hogy a lopások, betörések igen nagy százaléka felderítetlen marad. így a bűnt elkövető — ha ügyesebb — számíthat, hogy nem bukik le. Ha pedig nem lenne szerencséje, vár reá a kényelmes börtön, számára megfelelően „jó” társaság, fűtés, világítás, egy kis szerelem is. Jó, persze azonos neműek között, végül is nem lehet minden tökéletes. Nem azt mondom, hogy büntetésüket embertelen körülmények között töltsék. De a börtön szigora legyen visszatartó erő. Azt hiszem, ezt óhajtja ma a nem bűnöző magyar társadalom. Mert lopni, csalni, sikkasztani, betömi, netán gyilkolni nem muszáj. Kedves bűnözők! Úgy hiszem a bűn elkövetése előtt kellene meggondolni a dolgokat, nem a cellában reklamálni a rossz börtönviszonyokról. Nánási Ernő Siófok Segítséget a valóban rászorultaknak A Somogyi Hírlap december 27-i számában Torgyán József ajándéka címmel megjelent írásra reagálva — az olvasók pontos tájékoztatása érdekében — a következőket kívánom elmondani. A kiskorú a Febencz-családban él, valóban ő a legidősebb gyermek. A rendelkezésünkre álló adatok alapján állítjuk, hogy a család havi jövedelme a Torgyán József által közölt 19 500 forinttal szemben 47 071 forint. A családban az egy főre jutó átlagjövedelem 6724 forint. Ez valóban kevés, de sok család él a közigazgatási területünkön hasonló, illetve kevesebb összegből. A Febencz-család a napközi díj felének megtérítésén felül 1995. február 8-án ötezer forint átmeneti segélyben részesült. Azóta segélykérelmet nem nyújtottak be az önkormányzathoz. A gyermekek közül Fe- bencz ^Gabriella a kaposvári Toldi Általános Iskola tanulója — pedig a mi iskolánkat is igénybe vehetné —, és Kaposváron a nagyanyjánál lakik. Tisztelem a nagycsaládokat, de meggyőződésem, hogy a családfenntartás elsősorban a család kötelessége. Önkormányzatunk 1995-ben 36 millió 540 ezer forintból gazdálkodott. Fenntartunk általános iskolát, óvodát, orvosi rendelőt, védőnői szolgáltatást, házi szociális gondozást, szociális étkeztetést is biztosítunk, és van polgármesteri hivatalunk. Lakosságunk létszáma 1098 fő, összetételére az elöregedés jellemző. Költségvetésünkből az idén kb. 2,5 millió forintot fordítottunk szociális célokra. Ennek az összegnek kb. 30 százalékát Tátompusztán használtuk fel, pedig közigazgatásunkhoz tartozó lakosságnak csak a 10 százaléka él itt. Az önkormányzatok nagyon nehéz helyzetben vannak, az elszegényedés gondjait elsősorban mi érezzük, és segíteni alig tudunk. Az idei költségvetésünk várhatóan 1,5 millió forinttal lesz kevesebb, és abból kell gazdálkodnunk. Örülnénk, ha Torgyán József a többi, valóban jobban rászorultat is támogatná, hogy több segélyt tudjunk adni a rászorulóknak. Baán János Magyaratád polgármestere
