Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-08 / 288. szám

1995. december 8., péntek SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Eladták a somogyudvarhelyi határőrbázist Laktanyából munkahely Teljes felújításra várnak az épületek Mindössze egy jelentkező akadt a somogyudvarhelyi laktanya megvásárlására ki­írt pályázatra. A győztes 1,8 millió forintot fizetett a há­rom épületből álló bázisért. Az egykori határőrlaktanya si­ralmas állapotban van. Miután néhány éve az utolsó katona is elhagyta a telepet, keveset tö­rődtek az épületekkel. A szebb napokat is megért parancsnoki részleg tetőzete megrongáló­dott, a jég összetörte a cserepe­ket. Az épület alig két évig ázott, így nem csoda hogy a te­tőzet jórésze leszakadt. Az új tulajdonos, Kozma Andor el­mondta: várhatóan több millió forintba kerül a felújítás. A há­rom épület közül egyébként ez a legrosszabb állapotú. Várha­tóan az egész tetőzetet újjá kell építeni. Az egykori lóistálló raktár­nak is alkalmas. De nem kizárt, hogy ismét állatokat tartanak majd benne. A nehéz hónapo­kat talán a legénységi épület vészelte át legjobban. Ahol va­lamikor kiskatonák aludtak, ott hamarosan talán egy korszerű varroda kap helyet. Az új tulaj­donos azt sem tartja lehetetlen­nek, hogy ipari összeszerelő üzemet alakítsanak ki. Ezt elő­segítheti, hogy olasz üzletem­berek vendéglátóipari gépek gyártásához keresnek partnert. Talán már a következő hóna­pokban hasznosítják a 26 méter magas rádióadó tornyot is. Kozma Andor ezügyben tár­gyalt már a Westel képviselő­jével. A legénységi és a parancs­noki épület felújítása ötmillió forintba kerül. Az előzetes számítások szerint legalább tízmillió forint kéne ahhoz, hogy az egykori laktanyát telje­sen átépítsék. A tulajdonos el­mondta: a beruházás sokba ke­rül, de jó befektetés lehet. Fon­tos szempont az is, hogy jóné- hány falubeli álláshoz juthat. (Harsányi) Szolgálat a kisebbségért Gyér érdeklődés kísérte a ci­gány kisebbségi választást, a csurgói testület alakuló ülésén azonban nyoma sem volt célta­lanságnak. Az öt képviselő - Dudli Jánosné, Fila Gusztáv, Kiss Tiborné, Radák Miklósné, Tóth Sándorné - elnöknek Kiss Tibomét választotta. Fogada­lomtételükben hitelesen hang­zott a cél: „Legjobb tudásom szerint minden igyekezetemmel Csurgó város javát szolgálom." Szászfalvi László polgármester köszöntőjében történelminek nevezte ezt a pillanatot. A szer­vezet tagjának lenni felelősség és szolgálat. Az önkormányzat irodát is biztosít számukra. Kiss Tiborné a tervekről be­szélt. Háromhónapos iskola in­dul Barcson, s ezen részt vesz­nek. Sok a cigányfiatal, aki se­gítségre szorul a tanulásban, és munkahelyeket kell felkutatni. Még karácsony előtt szeretné­nek tartani egy jótékonysági bált is tartani. (Horváth) Erőforrásaink megteremtésén dolgoznak az önkormányzatok Csurgói példa Brüsszelben Alaposan átrajzolódtak a történelmi tájegységek a XX. század végére. Csurgó is ke­resi helyét. Bihariné Asbóth Emőke közösségfejlesztő a nyár óta azon fáradozik, hogy a Csurgón létrehozott Délnyugat-Somogy Civil Egyesület bekerüljön a köz­tudatba. Első lépésként az egykori já­rás településeinek közelítését tűzték ki célul, hagyomány- hűén szépüljön az épített kör­nyezet, tervszerűen kapcso­lódjanak be az idegenforga­lomba. Már akkor javasolták az egykori közigazgatási ha­tárhoz közel működő egyesü­letek bevonását; így jött szóba Kaszó, Segesd, Somogyszob, majd Nagyszakácsi. Novem­berben a Vas megyei Győrvá­ron a CET (Civil Egyesületek és Társaskörök) tanácskozá­sán már e kör képviseletében voltak jelen 12-en. A megúju­lás feltételeként az erőforrások megteremtésének programját hirdették meg. Az újabb csurgói tanácsko­záson már ez volt a központi kérdés. Támogatókat keres­nek. Két évig gyűjtenek, min­den közösség a maga terüle­tén. A jövő a közösségi alapít­ványoké: az önkormányzatok hozzák létre, s támogatják a civilek. A tét óriási: Bihariné akár százmillió forintos fel­halmozást is elérhetőnek tart. Az amerikai Mott Alapítvány is segít.- Somogynak ezen a vidé­kén valami egészen csodálatos dolog formálódik - mondta dr. Szabón Sándor, a CET elnöke, aki a fővárosból jött erre a ta­nácskozásra. - Itt már van va­lami, amit mások nem csinál­tak meg. Három dolog van ké­szen, ami ide vonzotta próbára ezt az ideát. Megteremti a for­rásait is saját kezdeménye­zésre, s létrejött a települések olyan társulása, amelynek egy célja van: a közjó. A különálló civil szervezetekből alakult közös egyesület. S Csurgónak van egy gyermek-önkormány­zata is; alakul a közösség, amely kezébe akarja venni sorsa formálását. Felgyorsultak az esemé­nyek. Szabón János a héten már Brüsszelben ismertette a csurgói példát. Horváth József Megrendelők két megyéből, kedvező véleménnyel Nyereséges Pirokomplex Háromszáz ügyfele van a csokonyavisontai Pirokomp- lex Kft-nek, bár nagy a kon­kurencia. A kis üzem ugyanis tűzoltókészülékek ellenőrzésével, javításával foglalkozik.- A megrendelések túlnyomó hányadát somogyi cégektől kapjuk, de több baranyai válla­latnak is dolgozunk - mondta Gulyás Árpád ügyvezető' igaz­gató. - A piac egyre szűkül, így nehéz újabb megbízásokat szerezni. Sok helyütt alig fi­gyelnek a tűzvédelmi előírá­sokra. Nekünk azonban sike­rült újabb megrendelőkre szert tenni, s kedvező eredménnyel zárunk. Tavaly alig tizenkétmillió forint bevételt értek el, az idén már tizenötmillió forint volt a forgalmuk. így nyereséggel zár a kis üzem: előreláthatólag egymillió forint lesz a haszon. Kilencen dolgoznak itt, s jö­vőre is foglalkoztatják a mun­kásokat. Bár szükség volna a gépsor korszerűsítésére, ez egyelőre még marad. Több százezer forintot köl­töttek felújításra az utóbbi hó­napokban - tudtuk meg Hoffer Jánosné ügyintézőtől. - Az épület tatarozása százezer fo­rintba került, s csaknem ennyit fizettek a belső felújításra is. Ennek során új járólapokkal látták el a helyiségeket. Hama­rosan a gázt is bevezetik. Ez mintegy kétszázezer forintba kerül. Harsány» Miklós Baloghhé Somi Klára tűzoltókészüléket állít össze a Pirokomplex-nél Bertók László művei egykori iskolájában Bertók László József Attila-dí- jas költő műveiből rendeztek kiállítást a költő egykori iskolá­jában, a csurgói Csokonai gim­náziumban. A jubiláns jó kap­csolatot tart a gimnáziummal, annak könyvtára pedig gyűjti Bertók örvendetesen gazda­godó életműve minden kötetét. Összefogtak a szülök Homokszentgyörgyön A diákok és az iskola megsegí­tésére fogtak össze a homok- szentgyörgyi általános iskola szülői munkaközösségének tag­jai. A közelmúltban bált ren­deztek, s ennek a bevételéből a diákönkormányzatot támogat­ták. Pénzt adtak számítógép vá­sárlásához és ajándékozásra is. Dr. Jezierski István az intézményvezető Dr. Jezierski István fogszakor­vost választotta a képviselő-tes­tület a Csurgó Városi Egész­ségügyi Szolgálat intézmény- vezetőjévé. Pályázatának érté­kes eleme az egésznapos orvosi jelenlét biztosítása, ami a III. háziorvosi körzet jövő év eleji kialakításával valósítható meg. John Lennon klub estje Barcson Barcson a John Lennon klub a 30-40 évesek kedvelt találko­zóhelye; ennek másfélszáz fős tagsága a művelődési házban találkozik évente négy-öt alka­lommal. A ma esti klubnapra a Ba-rock és a Costa Rica zene­kart hívták meg mulattatónak. Új kelet-nyugati út tervei Csurgón Csurgó költségvetésében sze­repel a Rákóczi és a Kodály ut­cai összekötő szakasz korrekci­ója. A Rákóczi utcai csatlako­zás balesetveszélyes is, ezért elkészítették a több utcát ösz- szekapcsoló szélesebb kelet­nyugati út terveit a Raksányi Lajos utcáig. Ha az időjárás en­gedi,az idén megkezdik a mun­kát, s így az utat az év elején használatba vehetné a lakosság. Részeg kakas a főutcán Régi, érdekes lakodalmi szo­kásról mesélt Fucskár Pálné. Az idős asszonnyal lakócsai otthonában beszélgettünk.- Sokszor télen volt a lagzi - mondta. - Egy héttel az esküvő előtt mi, horvátok már készül­tünk a nagy eseményre. A ro­konság sodorta a levestésztát, készítette a tortát és a süte­ményt. Csütörtökön disznót öl­tek, tyúkokat vágtak. A roko­nok tojást, lisztet, no meg ba­romfit is hoztak. Különleges szokás nálunk, hogy pénteken a vőlegény otthonától kakast haj­tottak a lányos házhoz - vidá­man dalolva. Jól berúgatták: annyit itattak vele, amennyi be­lefért... Még e napon a meny­asszony a szülői háznál elbú­csúzott a barátnőitől. Emlékül zöld nefelejcsből koszorút varr­tak neki. Fucskár Pálné elmondta: es­küvő-napján a vőlegény kiké­rette az arát szüleitől. Azok haj­lottak is a szép szóra'- persze, ingyen nem adták, csakis pénz fejében. Ezután bejött a nász­nép, s a menyasszony elbúcsú­zott a szüleitől. Innen már együtt mentek a templomba.- A templomi esküvő után a menet a fiús házhoz vonult - mesélte. - Lehetőleg nagy kerü­lővel, hogy minél többen lássák őket. Minden bámészkodót pá­linkával, illetve borral kínáltak. Az összeesketett párt az ifjú feleség anyósa fogadta. Egy le­terített horvát szőttes-törölkö­zőn kellett átmenniük. Ezt kö­vetően a násznagy ezt mondta: ott voltatok, ahol örök hűséget fogadtatok. Kívánok nektek hosszú életet... Vacsora után, éjfélkor kez­dődött a menyecsketánc. Itt pénzt adtak az ifjú feleségnek. Reggelig táncoltak a vendégek; az asszonyok biklában - horvát népviseletben - járták a kólót.- Lakócsán majdnem telje­sen kihalt ez a szokás, csak egy-két helyen láttam az utóbbi években hamisítatlan horvát la­kodalmat - tette hozzá búcsú­zóul az idős asszony. - Mikor én fiatal voltam, megtisztelte­tésnek számított, ha hívtak bennünket a lakodalomba. Még betegen is elmentünk... Nem véletlen az a mondás: lakoda­lom, sokadalom, nincsen akkor beteg asszony. Gamos Adrienn Babócsai számvetés a sürgető feladatokról Tűzoltásra elég a pénz Csaknem nyolcmillió forint­tal lesz több a pénz, amiből Babócsa gazdálkodhat, s ez is csak a legszükségeseb­bekre elég. A jövő évi költ­ségvetés tervezetét vitatta meg a képviselő-testület; várhatóan 94 millió forint­ból gazdálkodhatnak.- Nyolcvanhat millió forint állt a babócsai önkormányzat rendelkezésére az idén - mondta András Zoltán pol­gármester -, csak tűzoltó munkát végezhetünk jövőre is: a legsürgetőbb feladatokat végezzük el. Az intézmények működtetése igényli a leg­több pénzt; nagyobb beruhá­zásra jövőre sem jut, bár nyolcmillió forinttal lesz több a költségvetés. Ha az intéz­ményeink zökkenőmentesen működhetnek, már az is szép eredmény. Babócsa fenntartja a böl­csődét, óvodát és az általános iskolát, továbbra is működik az idősek klubja, a művelő­dési ház és a könyvtár. Ezek­nek a fenntartása több mint 45 millió forintba kerül. Erő­sen sújtja a települést a mun­kanélküliség. Szociális cé­lokra előrelátóan 13 millió forintot különítenek el; nagy részét elviszik a rendszeres és rendkívüli segélyek. S az ön- kormányzat továbbra is gon­doskodik a jövedelempótló­sokról. Néhány felújítást is elvé­geznek, s ha marad elég pénz, tatarozzák a művelődési há­zat is. Ez legalább egymillió forintba kerül, mert el kellene végezni az épület szigetelését is. A polgármesteri hivatal korszerűsítése is több száz­ezer forint kiadást jelent. Babócsán tervezik, hogy hasznosítják az önkormány­zat értékes épületeit; a fürdőt bérbe adnák, s értékesítenék a régi iskolát. Az ebből várható többletbevétel enyhítené a pénzügyi nehézségekkel küzdő település gondjait. (Harsányi)

Next

/
Thumbnails
Contents