Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-08 / 288. szám
1995. december 8., péntek SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 A SOMOGYI HÍRLAP kérdésstafétája Vízben hagyott fürdő (Folytatás az 1. oldalról) Völgyi Rita, a kaposvári Önálló Élet Segítő Szolgálat munkatársa arról kérdezte Frank Józsefet, a kaposvári Városi Fürdő vezetőjét, hogy mikor tudja a fürdő ugyanazokat a lehetőségeket nyújtani a sérült embereknek, mint amilyeneket az egészségeseknek. — A jelenlegi műszaki adottságaink mellett lehetetlen ugyanazokat a feltételeket biztosítani a sérült és az egészséges embereknek. 1967-ben épült a fürdő, azóta korszerűtlenné vált építészeti megoldásait már célszerűtlennek látjuk. Emeletre kerültek a medencék, amelyeket kizárólag lépcsőn lehet megközelíteni. Ez a mozgáskorlátozottak részére alaposan megnehezíti, hogy igénybe vehessék az uszodát. A könnyebb sérültek számára megpróbáltunk medencét biztosítani. A sérült gyermekek esetében különösen fontos a mozgásterápia, az úszás, ezért rendelkezésükre bocsátottunk a szünnapokon két kis medencét. Több segítségre volna szükségük, de ennek feltételei ebben az intézményben egyelőre nem teremthetők meg. Ehhez átépítés, a fürdő korszerűsítése szükséges, amire a jelenlegi helyzetben nincs lehetőség. — Hogyan változott a fürdő helyzete a társadalombiztosítási támogatások átalakításával? — A tb-től származó összeg 1,5-2 millió forintot jelentett évente, s ez a bevételünknek jelentős része. Erről lemondani nehéz, főleg egy veszteséges üzemágban, mint a mienk. Azokat a támogatásokat vonta meg a társadalombiztosítás, amit minden külön ráfordítás nélkül biztosítani tudtunk, és a legnagyobb igény volt rá. Korábban tizennyolcféle gyógyszolgáltatást finanszírozott a tb. Ez most nyolcra csökkent, ebből a a kaposvári fürdő hármat tud biztosítani. A kieső bevételek pótlására tervezünk egy új gyógyszolgáltatást, természetesen abból a körből, amit támogat a társadalombiztosítás. Ez a vízalatti csoportos gyógytorna lesz, amelyre egyre nagyobb az igény a városban. — A kieső bevételek pótlására várható-e a belépőjegyek árának emelése? — Azt hiszem, elkerülhetetlen lesz a januári áremelés. Évek óta változatlan árakon dolgozunk, és az ország egyik legolcsóbb fürdője a kaposvári. A közüzemi díjak emelkedése és a társadalombiztosítási támogatások megvonása azonban lassan lehetetlenné teszi működésünket. A várostól kapott éves támogatás összege nem növelhető, tehát csak a saját bevétel növelésével tudjuk biztosítani a talpon maradásunkat. A cél a szinten- tartás, de bevételeinknek egy részét a létesítmény korszerűsítésére, beruházásokra akarjuk fordítani, mert egyre nagyobb a lemaradásunk. — Tevékenységi köreik közül melyik a legjelentősebb? — Élsősorban a lakossági igényeknek szeretnénk eleget tenni, s a forgalmunknak talán ez a legjelentősebb része. Évente kétszázezer vendég tér be hozzánk. Az úszósporttal és az egészségüggyel kapcsolatos szolgáltatásokat ennél jóval kevesebben veszik igénybe. — Milyen fejlesztést terveznek? — Jelenleg egyetlen huszonötméteres fedett medencénk van. Igaz, vízforgatóval működik, de még így sem tud kiszolgálni egy hetvenezer lakosú várost. Az udvari, ötvenméteres medencét szeretnénk felújítani, vízforgatóval ellátni. Ennek költsége 55 millió forint lenne. A város ezt a beruházást tervbe vette, végleges döntés azonban még nem született. A másik egy tanmedence építése, ahol a város összes iskolájának és óvodájának biztosítani tudnánk az úszásoktatást. — Van-e esély arra, hogy fürdőváros legyen a somogyi megyeszékhely? — Mivel ez is pénzkérdés, ebben a gazdasági helyzetben nincs reális esély arra, hogy Kaposvár egyhamar fürdőváros lesz. Azért egyetlen vendég sem jönne ide, hogy fürödjön a medencében. Más jellegű szolgáltatásokra is szükség lenne, a szállodák működtetésétől a szabadidőközpontokon át a gyógypar- kig. Ez azonban utópia. — Tudnák-e vállalni, hogy sportolási lehetőséget biztosítsanak az ide érkező NATO- alakulatok számára? — Természetesen, már tárgyaltunk is erről. Akár nyitvatartási időn túl is tudjuk fogadni Őket, ha számukra megfelelők a feltételeink. Ami bevételt jelent, az elől nem zárkózhatunk el... — Kinek adja tovább a kérdésstafétát? — Dr. Kovács Miklóstól, a Siotour Rt vezérigazgatójától kérdezem: Milyen a somogyiak kapcsolata a nagyvilággal? Milyen esélyei vannak a minőségi turizmusnak? (A választ jövő pénteken közöljük.) Jakab Edit Két műszakba vár dolgozókat az amerikai cég Munkát hoztak a texasiak Sokan már tegnap lapátot fogtak Taszáron A talajszennyezettséget mérték tegnap az amerikai szakértők a füredi laktanya udvarán A laktanyák egyébként üresen várják a békefenntartókat. A kaposvári Füredi Il-es kaszárnyáiból a katonák is kiköltöztek már, a körleteket az amerikaiak igényei szerint berendezték, és a szükséges karbantartásokat is elvégezték. A legénységi szállásokon mintegy háromszáz katonát tudnak majd elhelyezni. Szállás lesz a rakétatárolóból Hatszáz békefenntartó abban a három bunkerben alszik majd, ahol egykor a SCUD-rakétá- kat tárolták. Az amerikaiak egyébbként a laktanya alakulóterét szemlélték ki maguknak arra, hogy ott hétszáz békefenntartó elszállásolására alkalmas legénységi barakkokat és egy ezerkétszáz fős legénységi étkezdét építsenek. A laktanyát az amerikai normák szerint alakítják át. Ez elsősorban a kiszolgáló létesítményeket érinti. A békefenntartók komplett konyhai felszereléseket hoznak magukkal. Ezt egyrészt a most építendő étkezdében állítják majd üzembe, de a Füredi I-es laktanya legénységi étkezdéjében is a békefenntartókra főznek majd. Az építkezések — magyar vállalkozók bevonásával — a napokban kezdődhetnek majd. A munkalehetőség hírére tegnap megrohamozták a munkaügyi központot is. Több százan szorongtak a folyosón, munkát remélve. — Nem ért bennünket meglepetésként az amerikai cég ajánlata — mondta Szellő János, a kaposvári kirendeltség vezetője. — Számítottunk arra, hogy a logisztikai bázis telepítése során szükség lesz magyar munkavállalókra. Számba vettük azokat a szakmacsoportokat amelyekre a katonáknak esetleg igénye lehet. így, amikor kedden felkeresett bennünket a houstoni cég képviselője, pontos adatokat tudtunk mondani a szóba jöhető szakemberekről. Még aznap kiértesítették a nyilvántartásban szereplő munkásokat. Kilencven táviratot küldtek ki; a munkanélküliek mindannyian örömmel és bizakodva fogadták a munka- lehetőséget. Folyamatos a munkásfelvétel Közülük 43-at azonnal felvettek, a többiek folyamatosan állnak munkába. A munkaügyi központ felajánlott egy irodát az amerikai cégnek, ahol egyszerre öten tudnak foglalkozni a jelentkező munkásokkal. Az amerikaiak elsősorban a helybelieket szeretnék foglalkoztatni. Ács-állványozókat, betanított faipari munkásokat, épületasztalosokat, villanyszerelőket, víz, gáz, és központifűtés szerelőket, ív és lánghegesztőket keresnek, akik Kaposváron és Taszáron raktárakat, egészségügyi létesítményeket építenek. A segédmunkásoknak 195, a szakmunkásoknak 305-325 forintos órabért fizetnek. Három hónap a próbaidő A dolgozók — 3 hónapos próbaidő után — előreláthatóan 6 hónaptól egy évig terjedő időre kapnának munkát. A munkaszerződések még nem készültek el. A tegnap munkába álltak is csak később kapják meg, mert az amerikai munkáltatónak mindenekelőtt meg kell ismerkednie a magyarországi előírásokkal. A segédmunkásokat, a kőműveseket, a hegesztőket, a gépkocsivezetőket és a mechanikai műszerészeket a kaposvári kistérségből biztosítani tudja munkaügyi központ. Viszont a megye más részeiből is kellenek a faipari szakmunkások, ezekből több százat várnak, s szükség van több villany- és vízvezeték szerelőre is. Nagy Jenő - S. Pap Gitta Barna Zsolt Elkeltek a kaposvári patikák Az országban elsőként Kaposváron fejeződött be a patikák privatizációja. Tegnap, a gyógyszertári központban, nyolc patika bérleti jogát privatizálták. Egyet, a megyei ön- kormányzat tulajdonában lévő ingatlannal és a kórház üzemeltetésében működő rendelőintézetit ma veszik tulajdonukba. Megemlékezés Mesztegnyőn Történelmi eseményre emlékeztek és emléktáblát koszorúztak tegnap Mesztegnyőn. A „mesztegnyei zenebonáskodás” 155 évfordulóján felidézték a múlt századi újoncösszeírás, valamint a faszedési és legeltetési jogok megvonása ellen tiltakozók és a császári zsoldosok összecsapásának emlékét. Máltai-adományok az átmeneti szállásra A kaposvári átmeneti szállón lakóknak juttatott el tartós fogyasztási cikkekből összeállított ajándékcsomagokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kaposvári szervezete. Ezt megelőzően a város cigány családjait és több segítségre szoruló beteget is segítettek. Pályadíj tehetséges fiatal orvosoknak Dr. Arató Miklósra, a kaposvári kórház egykori orvosigazgatójára tudományos ülés keretében emlékeztek tegnap a Kaposi Mór megyei Kórházban. Az emlékülésen átadták a néhai kórházigazgató felesége, dr. Arató Miklósné által 1981-ben, tehetséges fiatal orvosok részére alapított pályadíjakat. A bizottság idén dr. Szira Péternek, az I-es számú sebészet, és dr. Pécsi Balázsnak, a II. számú sebészet orvosának szavazta meg a pályadíjat, melyet dr. Gimesi Mihály főigazgató főorvos adott át. Díjnyertes somogyi házak Ma adják át Az év lakóháza '95 országos pályázat díjait. A Bramac Kft díját, valamint az Ipari és Kereskedelmi minisztérium különdíját a balatonszár- szói ikerház kapta. A tervező Bartók Miklós és Lázár Antal volt. Az Építés Fejlődéséért Alapítvány különdíjában a siófoki családi ház részesült. Ennek tervezője Ripszám János. A pályázatot a Családi Ház, a Lakáskultúra és Az Otthon folyóiratok írták ki. Marcali 18 milliót kér, Boglár hármat fizetne (Folytatás az 1. oldalról) A kft és az önkormányzat álláspontja között azonban oly nagy a különbség, hogy valószínűleg a bíróság tisztázza majd a vitát. Az 1993-ban elnyert 12 milliós céltámogatás már nem szerepel a jövő évi költségvetési koncepcióban sem a bevételi, sem a kiadási oldalon. A képviselő-testület legutóbbi ülésén arról határozott, hogy a városi főépítész bevonásával keressék meg azt a területet, amelyen sportcsarnok és egyéb bevételt hozó létesítmények építhetők vállalkozói alapon. Az esti közmeghallgatáson senki sem álmodozott tornateremről. Az idén Bogláron 48 millió forint értékű fejlesztés maradt el, jövőre pedig alig több, 52 millió jut beruházásokra, főként a közművek megépítésére, az utak, járdák felújítására. Nincs hitel tartozása az önkormányzatnak és talán jövőre sem lesz. Hasonló igényeket soroltak az állampolgárok. Balázsy József kérdése azonban a törvényalkotóknak is szólt: lehet-e valakit olyasmire kötelezni, amit nem igényel? Ha kifizeti a szennyvízcsatornát nem marad ennivalóra. Az udvarán fúrt kútból vödörrel húzza fel a vizet, hogy a vízdíjat mérsékelje. Közben környezetvédő programok készülnek szigorító szabályokkal, zárolt pályázati alapokkal. Az állam és a települések egyaránt az állampolgárok pénzére pályáznak. Mindenesetre arra kérték tegnap az idős bogiári embert, vizsgáltassa meg a kút vizét, mert az egészsége mindennél fontosabb, és számíthat szociális támogatásra a Polgármesteri Hivataltól. Forintjaiból valamit visszarakhat egyik zsebéből a másikba. G. M. Veszélyes hulladék az óvoda udvarán Háromszor találtak tumoros megbetegedés kezelésére szolgáló, kizárólag orvosi rendelvényre kiváltható gyógyszert a marcali Posta-közi óvoda udvarán. Nem gyanakodtak szándékosságra; az udvart átfésülték, a tablettákat azonosítás céljából odaadták az egyik gyermekgyógyász szülőnek. Másnapra^nagy lett a riadalom. — Ugyanott, ahol az első alkalmammal, a csúszda és a mászóka között, a bokrok alján találták a játszó gyerekek. Sajnos, két kisgyerek, mielőtt a gondozónő észrevette volna, bekapott néhány szemet. — Németh Gáborné, a Posta közi óvoda vezetője azonnal a kórház gyermekosztályára küldte az óvisokat, ahol az alapos kivizsgálás nem talált mérgezésre utaló jeleket. — Mivel csak kis adag került a gyerekek szervezetébe a Methotrexat nevű készítményből, nem okozott gondot. — Dr. Józsej Imre gyermekgyógyász főorvos, marcali alpolgármester lapunk kérdésére elmondta: az orvosi szaknyelvben citosztikumként ismert gyógyszert a tumoros sejtek elpusztítására alkalmazzák. Azt a 40 darabot, amit az óvónők a kórházba juttattak, átvizsgálták, s jelenteték az esetet a rendőrségnek. — Az óvoda forgalmas helyen van, s a törött üvegcserepektől kezdve mindent bedobálnak — mondta a vezető óvónő. — A Methoteraxot szakorvos javaslatára a családorvos is felírhatja — fűzte hozzá dr. József Imre. — Én nem gondolok szándékosságra, inkább felelőtlenségre. Elképzelhető, hogy a beteg már meghalt, a hozzártartozó pedig egyszerűen kiszórta. Hogy veszélyes is lehet, az eszébe sem jutott. A városi rendőrkapitányság emberei mostanában sűrűbben járőröznek a Posta köz környéken. Csíky K. Erika SOMOGYI HÍRLAP _________Tröszt Tibor jegyzete A tandíj vizsgája Még néhány nap s kezdődik a felsőoktatási intézményekben a vizsgaidőszak. A kollokviumok és szigorlatok tétje mellett most van egy új feltétel is, az indexek aláírásai mellett igazolandó a tandíjak befizetése. A három kaposvári felsőoktatási intézményben alapjában véve azonos a hír: várhatóan nem lesz olyan hallgató, aki a tandíjfizetés elmulasztása miatt ne kezdhetné meg vizsgáit. Intézményvezető, tanulmányi osztályvezető, hallgatói önkormányzat elnöke érdeklődésemre megerősítette, hogy befizették a diákok a summát, illetve folyamatos a befizetés. A tény nyugtázása azonban korántsem olyan felhőtlen, mert a tehertétel tehertétel maradt: a mentesség iránti kérelmek száma jócskán meghaladta a lehetőségeket a tanulmányi eredmények illetve a szociális rászorultság (vagy mindkettő) alapján. Nehéz helyzetben voltak és vannak a döntéshozó diákok, mert nekik sem könnyű megítélni mit takar a kimutatott kereset papírformája, hogyan szembesíthető a valóságos helyzetismerettel. A kényszer kétfelé mozgatta a mércét: magasra tenni a tanulmányi eredmények oldalán, s alacsonyra az egy főre jutó jövedelmek oldalán. Közben szűkös lehetőség maradt a fellebbezések kedvező elbírálására és arra is, hogy más szociális forrásból (mert azok is apadóban vannak) segítsenek a rászoruló, szegényebb sorsú hallgatókon. Méltányosság és méltatlankodás együtthatásában vizsgázott tehát a tandíj, azzal a közös tapasztalattal, hogy a hallgatók húsz százalékának adható mentesség bizony kevésnek bizonyult.