Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-22 / 300. szám

1995. december 23., szombat SOMOGYI HÍRLAP SPORT 19 Favorit lett a Favorit AC Nagyszerű évet zártak a Kapos­vári Favorit AC atlétái. Műkö­désük legsikeresebb éve volt a mostani, pedig az 1994-es esz­tendőben is volt mivel büszkél­kedniük. A szakosztály három edzője — Dovigyel Csaba, Lengyel Tibor és Lukács Sán­dor — felkészültségét és szak­értelmét dicséri, hogy a ver­senyzőik minden korábbi klub­rekordot megdöntőitek. Ezekről beszélgettünk Dovigyel Csaba edzővel. — Az idén megannyi szép si­kerrel hallattak magukról. Kér­jük, sorolja fel azokat az ered­ményeket, amelyeket az idén oda tehetnek a karácsonyfa alá. — Az előző évben is rekord­nak számító hatvanegy orszá­gos bajnoki döntős szerepléssel szemben, idén kilencvenhárom hasonlóval dicsekedhetünk. Az OB-kon atlétáink tizenegy alka­lommal állhatták fel a dobogó tetejére, s az aranyak mellett to­vábbi huszonöt éremmel gyara­podott a gyűjteményük. Több utánpótlás versenyről is kupa­győztesként távozhattunk. — Az utánpótlás legjobbjai­nak találkozóin ugyancsak he­lyet kaptak a versenyzői. — Három válogatott viada­lon a mieink közül nyolcán ölt- hették magukra 'a címeres mezt, s ez ugyancsak páratlan az egyesület életében. — Az idén már a felnó'ttek eredménylistájáról sem hiá­nyoztak. — Nem. Dr. Pénzes Tamás révén felnőtt magyar bajnoka is van klubunknak, ő a következő évben jó eséllyel pályázik a vi­lágversenyeken való indulásra is. De mellette fiataljainknak egy ígéretes csoportja szintén sikerrel szerepelt a felnőttek között. Atlétáink közül tizen­nyolcán verekedték be magukat versenyszámuk országos döntő­jébe, közülük hárman ezüstér­met nyertek. — A pénzdíjas versenyeken patináns klubokat utasítottak maguk mögé. — A Favorit atlétái e vonat­kozásban is egyesületi rekordot döntöttek. Az első osztályú Pénzes mellett tizenkilencen ér­ték el az aranyjelvényes szintet. A még jövőre is ifjúsági korú, sokszoros válogatott Kilvinger Attila a felnőtt mezőnyben is előkelő helyet biztosított magá­nak. A serdülő „A” korcso­portba tartozó Győri Krisztina és Benke Judit már az ifi-válo­gatottban is szerepelt és mind­ketten döntőbe jutottak a felnőtt OB-n. A „B” korcsoportos me­zőnyben találjuk a klub leg­eredményesebb versenyzőjét, a 14 éves Grábner Tímeát, aki — korábbi évéhez hasonlóan — idén is négy bajnoki címet szer­zett. Súlylökésben két éve nem győzték le, egyéni csúcsai pedig korosztályában kimagaslóak és ígéretesek. — Ennyi szép eredményhez nagyon sok versenyen kell részt venniük, az pedig tetemes költséggel jár. Bírják anyagi­lag? A Favorit atléták egy csoportjának ,Jedettpályás” edzése — Ha nem lennének önzet­len szponzoraink, ennyi szép sikerről aligha adhatnánk szá­mot. A város nagyban segíti életbenmaradásunkat és olyan támogatók sorakoztak föl mögé, mint a „H" és „T” Kereske­delmi Bt, a Slender' You és a SZE-BA Bt vagy az utaztatása­inkat bonyolító Haász János. — Úgy hallottuk, hogy egy külföldi olajcég is a szponzo­rokhoz csatlakozik. — Az Egyesült Arab Emír- ségek-beli ADNOC FÖD cég is felfigyelt eredményeinkre és jövőre egyik fő támogatónk lesz. Ezért januártól a klubunk új neve: ADNOC FOD-Favorit AC. — Gratulálunk a kereszte­lőhöz azzal a reménnyel, hogy a jövőben még olajozottabban működik majd a klub gépe­zete. Jutási Róbert Dovigyel Csaba fotó: király — Nagy visszhangot váltott ki felnőtt csapatbajnoki ered­ménysorunk. Hetedik helyezé­sünkkel olyan egyesületek ke­rültek mögénk, mint az FTC, a Pécsi AC és a Haladás VSE. — Atlétikában sokat elárul a végzett munkáról a minősítések száma. Egy nap alatt százhat tonnát emelt a legerősebb magyar Korunk Toldi Miklósa Hogy ismerem-e Arany Tol­diját? A kedvenc olvasmá­nyom. Kár, hogy Miklós csu­pán kitalált személy. Ha élt volna valaha, biztosan a vit­rinemben őrizném a szobrát. Tudja, mindig arra töreked­tem, hogy olyan tulajdonsá­gokkal rendelkezzem, ami­lyenekkel őt a költő felruhá­zott. Egyrészt talán sikerUlt elérnem, s ha így van, már nem éltem hiába. így summázta véleményét ön­magáról és példaképéről Fekete László, akit a világ legerősebb embereként tartanak számon. Őserő szorult belé, amivel so­káig igazán nem tudott mit kez­deni. Megannyi sportágba bele­kóstolt, voltak biztató sikerei, de mindig maradt fölös energiája. Ülünk egymással szemben a Kapos Hotel éttermében és az útról faggatom, az útról amelyen eddig haladt, s amely rövidesen — ha igaz — „Budára tér el...” — Kisgyermek korában bi­zonyára nem vágyott arra, hogy egyszer a világ legerősebb em­bere legyen... — Nem, ez eszembe sem ju­tott. Én szinte minden sportágba belekóstoltam. Egy szatyor atlé­tikai érmem volt már, amikor beleszerettem a kézilabdába, őrületes vágyat éreztem iránta, 12 éves koromban már tagja vol­tam az ősi csapatnak — Osi„így hívják a szülőfalumat — amely eljutott az országos döntőig. Ti­zenhat évesen már a Várpalota NB I B-s játékosa lettem. — Miként került át a hazai erős emberek táborába? — A visegrádi váijátékok kapcsán. De hazai „táborról” ne beszéljünk, mert egyedül va­gyok, mint a kisujjam. Bár so­kan belekóstoltak, de egytől egyig abbahagyták, mert nem szeretik a fájdalomküszöbig gyötörni magukat. — Ön viszont szereti? — Nekem ez nem jár fájda­lommal, bennem megvolt áz a veleszületett adottság, amely ezeket ^ a gyötrődéseket lenul­lázta. Én sokkal inkább élvez­tem mintsem megszenvedtem a sikereket. — Tulajdonképpen mi adta a végső lökést ahhoz, hogy a má­zsákkal birkózzon? — A gyors sikerek. Úgy ti­zenhat-tizenhét éves lehettem, amikor csak úgy virtusból száz­negyven kilós betongerendákkal sétálgattam az utcán. Ekkor, már Fekete László tisztában voltam azzal, hogy va­lami őrületes erő lakozik ben­nem. Aztán Dorogra kerültem, s a közeli Visegrádról nap mint nap hallottam, hogy így a Toldi- verseny, meg úgy a Toldi-ver­seny. Gondoltam, belekóstolok. — És maradt a jóllakásig. — Bizony, megnőtt az étvá­gyam a súly iránt. Állandóan fel voltam töltődve mint egy elem, szinte vibrált bennem a nyugta­lanság. Fáradtságot nem imer- tem. Amikor elkezdtem a mun­kát, 96 kg ha voltam, most meg száznegyvennél tartok. — Pedig a nemzetközi me­zőnyben ön elég szikárnak tű­nik. — Igen, én is azt hiszem, hogy a „kollégáim” 20-30 kg fö­lösleget is cipelnek a derekukon, de én azt inkább megemelem, s bármikor letehetem. — Miért tartják önt ma a vi­lág legerősebb emberének? — Mert amit végrehajtok, azt más nem tudja. Néhány hete állí­tottam föl új világrekordot. Egy kétszázegy kilós betongolyót tet­tem föl egy százhúsz centiméter magas állványra. >. — Miért nem próbálja meg pénzre váltani az erejét? — Való igaz, hogy Toldi is Budára tartott. Most egy ideje kacérkodik velem a Fővárosi Nagycirkusz, szeretne erőmű­vészként szerződtetni. Még gondolkodom a dolgon. — Büszke a teljesítménye­ire? — Tudja mire . vagyok büszke? Bár sokan kételkednek ebben, de soha semmilyen dop­pingszert nem szedtem. — Van edzője, gyúrója? — Nincs, én nem is lesz. Ed­dig is elboldogultam egyedül. — Hány kilót emel meg egy- egy edzésen? — Kilót?... Tonnát!.,. Na­ponta három-négy órát dolgo­zom és az egynapi rekordom ki­lenc óra alatt százhat tonna. De hát én is „öregszem”, így visz- szavettem a mennyiségből, már megelégszem a napi hatvan- hetven tonnával. — Gondolom, egy ilyen tré­ning után megjön az étvágya? — Nem kell megjönnie, mert sohasem megy el. — A kedvenc étele? — Két szelet marhahús kö­zött egy pulykamell. — Es az ebbéli rekordja? — Öt jól fejlett grillcsirke fél kiló burgonyakörettel egy üveg savanyúsággal, és tizenöt al­máspite. De nemcsak hússal élek, rengeteg tejet iszom. Fő szponzorom, a Naszálytej. Va­lamennyi termékével „benső­séges” a kapcsolatom. — Ki állítja össze az étrend­jét? — Én magam. Nem tartok orvost, meg diabetes nővért, a szervezetem a tanácsadóm. Tudja, van egy alapelvem: in­kább a koleszterin szint emel­kedjen, semmint az éhhalál fe­nyegessen. — Van az ön „műfajában” kontinens- és világbajnokság? — Igen. Itt Európában úgy ti­zenöten tartozunk az elit kategó­riába, de csak hármunkat tartják sztárnak. — És a világon? — Mondjuk, öttel többen va­gyunk. — A legnagyobb riválisa? — Az izlandi Magnusson. Neki éppen a közelmúltban tör­tem le a „szarvát” egy dorogi viadalon. Van egy német meg egy skót kolléga is, aki ered­ményeivel néha „belekotyog” a mi külön versenyünkbe. — Ön elég vidám termé­szetű. — Igen, én egy showman vagyok ... és végtelenül béke­tűrő. Ha enni adnak elfogadom, ha nem, hát elviselem és azt is ha netán a hátamba egy szeker- cét állítanak. Nincs bennem ag­resszivitás. — Tervei? — Mondjam?... Jövőre sze­retnék itt Kaposváron egy nem­zetközi versenyt rendezni. Az erőm már megvan hozzá, csak a pénzem hiányzik. Jutási Róbert Döme és a világválogatott FOTÓ: KŐHALMI SZILVIA Hosszú évek óta hagyomány, hogy ilyenkor decemberben a különböző országos sport- szövetségek megválasztják és megjutalmazzák a legjob­bakat. Az idén — bármilyen fájó is ezt leírni — hiába böngésztük át alaposan többször is a különböző lis­tákat, nem találkoztunk so­mogyi sportoló nevével. Azaz egy mégis csak akadt: a Magyar Röplabda Szövet­ség 1995 legjobb férfi után­pótlásjátékosának Mészáros Dömötört választotta meg. A Kaposvári Balatel RC szur­kolói már jól ismerik a csapat fiatal játékosát, Mészáros Dömötört. A mindössze 19 esztendős Döme (most egy centi híján két méter magas, de szerencsére még növésben van!) nyolc évvel ezelőtt is­merkedett meg a röplabda alapjaival; megjárta a szamár­létrát, s ma már a háromszoros bajnok és kétszeres Magyar Kupa-győztes Balatel RC nél­külözhetetlen tagjának számít. Előtte sem volt számára isme­retlen a sport: először jó két évig atlétizált, majd négy éven át úszott, amelyet a cselgáncs követett. Ekkor ment el barátai unszolására a Honvéd utcai Általános Iskolában egy röp­labdaedzésre, s mindjárt ott is ragadt. A fiatal játékos — akit so­kan Kántor Sándor utódaként emlegetnek — nemcsak tehet­sége révén üt el csapattársai­tól. — Édesanyám magyar, édesapám pedig nigériai — mondja Mészáros Dömötör. — Anyukámnak és nevelőa­pámnak egyébként nagyon sok hálával és köszönettel tar­tozom: ők voltak azok, akik elkezdtek „rugdalni”, hogy sportoljak már valamit. Hogy idáig egyáltalán eljutottam, az pedig Törő Zoltán és Burcsa Tibor edzők érdeme. íme, egy rövid kérdezz-fele- lek a sportág nagy ígéretével, a kaposvári együttes amolyan Jolly Jokerével. — Az első tétmérkőzés? — Jó két évvel ezelőtt a Szuperliga nyitányán a horvát Osijek ellen — győztes mér­kőzésen — mutatkoz(hat)tam be. Ha jól emlékszem, vagy kerek két percet játszottam. — A legemlékezetesebb csata? Mészáros Dömötör — Másfél éve — ugyan­csak a Szuperligában — a jó nevű Donaukraft Wiennel ját­szottunk Kaposváron. Nyer­tünk 3-1-re, s akkor én vittem a csapatot. — Az első nagy siker? — Tavaly májusban a baj­noki cím. — Kedvenc poszt? — A szélső. Most kény­szerből játszok centert. — 11-es? — Kántor Sanyi. — Kántor Sándor? — Minden. Haver, példa­kép, nagy játékos. Magyaror­szágon és Németországban a Bundesligában is egyértel­műen a No 1. — Pásztor Attila? — A legjobb barát. — Demeter György? — Edző és egyben jóbarát. — Dauer Daugavpils? — Hát... Illet volna tovább­jutnunk. Azt hittük, hogy a 25 pont elég lesz, kint pedig egy­szerűen csődöt mondtunk. — Kudarcok? — Az elmúlt egy hónapban volt benne részünk bőven; Én nagyon bízom abban, hogy végre sikerül kimásznunk a gödörből és egyenesbe jö­vünk. — Válogatottság? — Nem is tudom pontosan, hányszor szerepeltem a ser­dülő, ifjúsági és junior váloga­tottban. Most már szeretnék a felnőtt együttesben is bemu­tatkozni. — A nagy álom? — A világválogatottság. — És addig? — Fejlődni, fejlődni és fej­lődni. Újra bajnokcsapat tagja lenni, évek múlva pedig kül­földön folytatni. — Újságírók? — (Egyelőre) semmi gon­dom velük. — Nők? — Jól megvagyok velük. Remélem, ők is velem. — Alkohol? — Soha! Ugyanígy vagyok a dohányzással is. Mindig a sport, a röplabda (lesz) az első. — S végül: számítottál erre a sikerre? — Inkább úgy mondanám, hogy bíztam benne. Csapattár­sam, Koch Robi, aztán a duna­újvárosi Gelencsér (őt tavaly választották meg), vagy a cse­peli Nyíri is lehetett volna a végső befutó. Azt hiszem, a Németországban rendezett ju­nior VB-selejtezőn nyújtott teljesítményem alapján sza­vazták nekem ezt a megtisz­telő címet. Fenyő Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents