Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-22 / 300. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP KARÁCSONY 1995. december 23., szombat Örökre elvesztve házat s hazát Cikkek, kivágások, a délszláv háború sajtódokumentumai borítják a faliújságot. Többségüket megsárgította már a napfény, azonban egy közülük, a Day- tonban, nagyhatalmi tollal átrajzolt Bosznia-Hercegovina térkép még hófehér. Két bosnyák táborlakó érkezik az irodába, papírokat másoltatnak. Várnak. Észreveszik a fehérlő térképet, amelyen jóformán még meg sem száradt a tinta, és a határvonalakat nézik. Házat s hazát vesztett emberek ők. f'íégv év nem nagy idő. Békében. Ám ha háborús viszonyok között kell kihúzni, egy élet az. Kétszázhúszezer embernek, közülük is 154 ezer (!) civilnek pedig a halál. Ez a délszláv konfliktus mai mérlege. És 3,5 millió hontalanná, földönfutóvá tett menekült. Csaknem 8 ezren Magyarországon, közülük mintegy 3200-an a Menekültügyi és Migrációs Hivatal négy táborának valamelyikében találtak menedéket. 1 Nagyatádi menekülttábor, december hava. • Horváth Lajos táborvezetőnél egy angol újságírótól kapom meg a kérdés-stafétát. Megtudom, az egykori laktanyát ma mintegy 1750-en lakják: 85 százalékban bosnyákok, 5-5 százalék magyar és horvát, és néhány szerb, macedón, albán és cigány. A legtöbben arról a területről érkeztek, amelyet a békeszerződés a szerbeknek ítélt. — Arra, hogy valamikor is visszatérjünk, • egyre kevésbé gondolhatunk, hisz már nincs hová — mondja Adis Ibrahimovic. — Talán örökre itt maradunk, nem tudom, de egyre nagyobb a valószínűsége. A halkszavú fiatalasszony húgával együtt Palic-Subiticá- ról menekült el három évvel ezelőtt. Sokáig a csongrádi táborban éltek, májusban kerültek Nagyatádra. Élete nemrég gyökeresen megváltozott: a táborban megismert egy fiatalembert — a férfi a tábori fodrászatban talált munkát —, akitől nemrég gyermeke született. Nem tudni, a kis Razija Ibisevic meddig lesz menekült, távol szülei hazájától. 3 A bosnyák-horvát államszövetségről szólva • a táborlakók egy része úgy véli: a térségben a század elején már megbukott egy monarchia, most pedig egy másik van alakulóban. Sokan tartanak tőle, hogy akik ezt kiagyalták, nem tanultak a történelemből. Attól is félnek, hogy nem tudni, milyen lesz a kapcsolat azokkal a területekkel, amelyek a háború folyamán kerültek a szer- bekhez. Egy dolog bizonyítja, hogy a szerződés és a valóság között mekkora különbség van: a Dayton utáni napokban 35 elüldözött ember érkezett Banja Lukáról. És akik jöttek, újabb menekültek érkezését jövendölték ,— mondja Horváth Lajos. A táborvezető szerint most valami olyasmi történik, mint a világháború után, amikor a magyar és a szlovák lakosságot cserélték ki kényszeráttelepítéssel. 4 Kalauzom, Krizsán István baranyai, a tábori • tolmácsok egyike. Június 7-én lépte át a zöldhatárt. — Egyszerűen meguntam a háborút. Mintha munkába jártam volna, úgy motoroztam ki naponta a frontra. Hát én ezt nem akartam megszokni. A folyosó végén rendben sorakoznak a cipők, bent, a szőnyegekkel leterített földön ülve Allahhoz imádkoznak a bosnyákok. Azt mondják, ilyenkor közel kerülnek hozzá, és mindazokhoz, akit szeretnek. Az iszlám öt pillére, a tanúságtétel, az imádkozás, a böjtölés, az adakozás és a zarándoklat szentsége szerint igyekeznek élni. Asszalámu alajkum wa Rahma- tul-Láhi (Béke legyen veletek és Allah áldása), suttogják a sorban ülő kendős asszonyok. A lelki vezető Ishak Mernie. Megnyugtató tekintetű embernek ismerem meg, aki egy rossz szót sem mond azokra, akik ki- semmizték őt. — Ha mindenki az iszlám szerint élne, és hitelesen gyakorolná azt, nem lenne háború a földön — mondja a zvomiki fiatalember. — Háború azért Katonai bíróság elől menekült férfi és családja van, mert az emberek nem hallgattak Istenre. Másképp kellene az ilyesmit elintézni. 3 Sabit Sejfic nemrég még katedrán állt egy zvor- . • niki középiskolában. Amikor hátra hagyták mindenüket, felesége hét hónapos terhes volt, azóta megszületett gyermekük, Said. — Egy hatezer lelkes, szép várost hagytam ott. Emlékszem, ismerőseim már két hónappal a háború kitörése előtt mondták, hogy mentsem a családomat, mert nagy háború lesz. Ez máig érthetetlen számomra. Addig mindenki megfért a másikkal, soha semmi baj nem származott belőle, hogy az egyik másban hisz, mint a másik. Aztán egyszer csak elszabadult a pokol. Körbevezetnek a szobában. A falon arab feliratok, jobbára Allah nevei. És képeket is látok, mára porig rombolt muszlim dzsámikról, napsütötte, egykor békés városokról. Mintha sétálnánk az utcákon, úgy kalauzolnak: ha ott elkanyarodsz jobbra, akkor egy keresztény templomot találsz, arra, jobbra pedig az iskola van. Vagy volt. 6 Fehér Opletán János vajdasági. Zentárói, a • katonai bíróság elől szökött át Magyarországra, mert — mint mondja — más választása nem volt. — A katonai bíróság kegyetlen dolog. Elcsípik az embert, és jól megverik, naponta akár többször is. így inkább a vásárra tettem a bőrömet, elszöktem. Pedig ez nem is a mi háborúnk volt, az a két hülye koma, a Milosevic meg a Tudj man csinálták. — Sokáig volt a fronton? — Hogyne, igaz, sokszor megléptem, de ha megfogtak, visszavittek. Az élettársam a megmondhatója, bilincsben hurcoltak el. Tavaly ilyenkor aztán átjöttünk, hárman elmentek Csongrádra. Azt mondták, ha én nem jövök édésanyámAs-salamu alaykum (Béke legyen veletek) hoz, ide Őrtilosra, akkor visz- szadobnak Jugóba. Édesanyá- méknál nem volt hely, úgyhogy bejöttünk a táborba. Visszamenni nem akarok, mert rossz körülmények jönnek. Lehet, hogy egyből lekapcsolnak, és bekalitkáznak. Vagy golyó általi halál vár. A 30 éves fiatalember abban bízik, hogy szüleinek a díszfaiskolájában munkahelyre talál, és akkor tavasz környékén megkapja a letelepedési engedélyt. — Meg kell szokni itt is az embereket olyanoknak, amilyenek. Én föltalálom magam, és csak azt nézem, hogy a gyereknek legyen jó, ne nekem. A csöpp Hadnagy Istvánka augusztus 2-án volt egy éves. Pécsett született, és a háborút remélhetőleg már csak szülei elbeszéléseiből ismeri meg. 7 Muharéin Beganovic feleségével és gyermeké- • vei három hónapja menekült el a szerbek elől. Ä banja lukai férfitól azt kérdezem, van-e benne gyűlölet mindazokkal szemben, akik elűzték, földönfutóvá tették? — Nincs bennem gyűlölet. Azt persze nem állíthatom, hogy olyan nagyon könnyű lenne megbékélni a gondolattal, hogy elűztek a falumból, kiraboltak, hogy elvették a szép házamat, elvették mindenemet. Ezek nem emberek. Ezt még egy rossz állat sem tudná megcsinálni. Azért is megvertek, ha állítottam, hogy én nem szerb tejet iszom, ahogy ők mondták, hanem tehéntejet. Muzulmán barátaimmal a szőnyegen ülünk. Csak akkor veszem észre, hogy jócskán eltelt az idő, amikor elgémberedett lábamon újabb ülést keresek. — Egy dolog bizonyos — veti közbe Muharem —, a rossz eddig soha sem győzött még a Földön. Egyszer, a végén eddig még mindig jóra fordultak a dolgok. Úgy legyen. Balassa Tamás A bolhái profi határőrök az év mindennapján folyamatosan ellenőrzik az ország déli területeit fotó: kőhalmi Szilvia Ötven kilométernyi szakaszon a Dráván innen és túl Mesterségük a határ védelme — Egy bosnyák családot fogtunk el a Dráva-holtágban. A házaspár két gyermekével — némi kerülőt közbeiktatva — Svédországba akart tovább menni. Nem sikerült nekik, az államhatárnál azonnal észrevettük őket. Úgy tűnt, mégsem voltak igazán szomorúak. Ételt, italt kaptak tőlünk. Látszott rajtuk, megszenvedték a kalandot. Az asszony karján kisfia az igazak álmát aludta, miközben már a hivatalos formaságokat intézték. Egy ilyen találkozás jó ideig emlékezetes marad számunkra is — mondta az akció egyik résztvevője, Nagy Tibor bolhói törzsőrmester. A bolhói határőrizeti kirendeltség emberei csaknem 50 kilométernyi határszakaszra vigyáznak. A határ nagy része vízi, a Drávát tízszer lépi át! A gyors sodrású, kiismerhetetlen folyó megnehezíti a tiltott határátlépést. Ugyanakkor — főként a környékbeliek — könnyen határrendsér- tést követhetnek el. Erre mégis kevés a példa. Hudák Tibor őrnagy, a bolhói kirendeltség vezetője az idén négy határrendsértésről tud. — Folyamatosan csökken az ügyek száma — mondta. — Két éve még 18 eset volt, tavaly négy. A ha- tárrendsértők zöme horvát állampolgár. Előfordult olyan, hogy a Dráva egyik holtágában, már magyar területen horvát orvhalászokra bukkantunk. Annak rendje-módja szerint kipakolták a hálókat, várták a nagy fogást. Az orvhalászokat átadtuk a horvát határőrizeti szerveknek. A határőrök egészen furcsa esetre is emlékeznek. Babócsa környékén — hónapokkal ezelőtt — valaki egy elhullott disznót dobott át Horvátországból. Nem lehetett könnyű a tetem, hiszen traktorral hozták el a határig. Azóta sem derült ki, hogy ki csinálta ezt. A határrendsértők jól látnak. Ez akkor derült ki, amikor három horvát férfi a Dráva túlpartján, de magyar földön kapott kedvet a horgászáshoz. A határőrök jelzését észrevették, és azonnal tovább álltak. A bolhói kirendeltségen csaknem kéttucatnyi profi határőr dolgozik. Többségük biztos munkahelyét hagyta ott. Volt aki mozdonyvezetőként kereste kenyerét, más vállalkozását adta föl. Az átlagéletkor harminc év körül van, nagy részük ba- bócsai, bolhói, vízvári, bélavári. — Az apám is határőr volt, mindig az ország szélén laktunk — mondta kissé mosolyogva Nagy Tibor törzs- őrmester. — Nem annyira izgalmas a mi hivatásunk, mint ahogy mások gondolják. Néha azért akad egy-egy érdekes helyzet. Az egészben az a legjobb, hogy igazi csapatmunka. Persze vannak nehézségek is. Nem egy leányálom az, amikor térdig érő hóban kilométereket gyalogolunk. De ezt is ki lehet bírni... Jádi Gábor törzsőrmester volt az ügyeletes. Járőr társaival folyamatosan tartotta a kapcsolatot. Aznap eseménytelenül múlott az idő. — Három éve nehéz volt az átállás, de megérte — mondta a gépkocsivezetőből határőrnek állt fiatal ember. — Egy olyan társaságba kerültem, ahol mindig jól érzem magam. Megtetszett a munka, most már nem mennék el innen. A bolhói profi határőrök közül eddig senki nem szerelt le. Harsányi Miklós
