Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-01 / 282. szám
1995. december 1., péntek SOMOGYI HÍRLAP HIRDETÉS 11 t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy feleségem, GYÖRGY FARKAS IMRÉNÉ Baki Rózsa volt balatonlellei lakos november 28-án csendesen elhunyt. December 3-án, vasárnap, 15 órakor a római katólikus vallás szertartása szerint helyezzük örök nyugalomba a balatonlellei temetőben. Szerető férje és bátyja t Hálás szívvel mondunk köszönetét a barátoknak, rokonoknak, volt munkatársaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, MERÉNYI GYÖRGY ny. erdőmérnök temetésén mély gyászunkban velünk éreztek és virágaikkal beborították örök nyughelyét. Gyászoló család t Hálás szívvel mondok köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem, FODOR FERENCNÉ temetésén részt vettek, virágaikkal és együttérzésükkel gyászomban ósztoztak. A gyászoló férj t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, nagyapánk DELI ISTVÁN lábodi lakos, életének 73. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 4-én, 11 óraT kor a nagyatádi központi temetőben lesz. Gyászoló család "Beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok. De mivel nem így történt, Ezért búcsúzok mindenkitől, Akik ismertek és szerettek. Emlékezzetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HÓDOS JÁNOS fonyódi lakos, 49 éves korában gyógyíthatatlan betegségben hirtelen elhunyt. Temetése december 2-án, 14 órakor a fonyódi temetőben lesz. Gyászoló felesége és gyermekei GYÁSZHÍR Megrendüléssel tudatjuk, hogy DOMONKOS JÁNOSNÉ nyugdíjasunk 1995. november 26-án elhunyt. Temetése december 4-én 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Somogyker Kér. Rt. vezetői* dolgozói t Fájdalommal tudatjuk a kedves rokonokkal, szomszédokkal, szeretteivel, hogy SZINKOVICH MÁRIA volt somogyszobi lakos búcsúztatása és hamvainak elhelyezése december 2-án szombaton 13 órakor lesz a somogyszobi temető ravatalozójánál. Szerető testvére és sógora GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy munkatársunk a fonyódi Dédász Rt. dolgozója, HÓDOS JÁNOS életének 49. évében váratlanul elhunyt. Temetése december 2- áif, 14 órakor lesz a fonyódi temetőben. A fonyódi Kirendeltség dolgozói t Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem SZALAY IMRE 57 éves kaposfői (volt kaposvári) lakos, hosszú betegség után elhunyt. Temetése december 5- én, kedden 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolják: bánatos felesége, Pál és Károly család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk özv. Kovács dezsőné Merácz Anna marcali lakos, életének 69. évében rövid betegség után elhunyt. Temetése december 4-én, 14 órakor a marcali Központi temetőben lesz, előtte szetmise. A gyászoló család INGATLAN BALATONLELLE Kishegyen kápolna mellett 1500 m2 szőlő eladó. Tel.: 82/ 318-337. (2307) BATÉI szőlőhegyen panorámás, kor- donos szőlő, gyümölcsös kétszintes hétvégi, pihenésre alkalmas épülettel, borászati felszereléssel, betegség miatt áron alul eladó. Tel.: 82/32Ó-421. (2399) CSALÁDI ház Balatonlellén sürgősen eladó. Érdeklődni egész nap 85/353-281. (2311) FONYÓD centrumában, Karácsony Sándor u. 52. sz. alatt másfélszoba, teljes közmű, 70 m2-es, 150 n-öles telekkel sürgősen eladó reális áron, és azonnal beköltözhető. Érd.: tel. 06/30/413-781. (99966) FONYÓDON, Napsugár u. 55. szám alatt lévő 50 m2-es lakás + 150 n-öl közművesített területtel, telefonnal eladó. Telefon: 06-28/320-842,06-20/446- 811.(2422) KAPOSVÁR, Béke u. 55. 1/2. alatti 2 szoba-erkélyes lakás igényesnek eladó. Tel.: 06-20-448-229. (2538) I JMieim .wmaiiRlkf Visszakaphatja a haját, ahotjij elveszítette/ SZÁLANKÉNT Módszerünk fájdalommentes és nem igényel sebészeti beavatkozást. Részletes felvilágosítás: 7621 Pécs, Teréz utca 11. III./ 5. Tel./Fax: 72/333-283 JUTA, Kossuth L. u. 23. sz. családi ház áron alul eladó, (2454) KAPOSVÁR, Kontrássy utcában fszt- i, 3 ■ szobás+étkezős, telefonos lakás+garázs eladó. Irányár: 4 millió Ft. Tel:. 82/423-527. (2242) KAPOSVÁRI belvárosi tetőtéri lakás 2 bejárattal — irodának is alkalmas — eladó. Irányár 3,3 millió Ft. Cserét beszámítok. Tel.: 06-60-362-387. (2491) KAPOSVÁRON, aMunkácsy M. u. 2. alatti 3 szobás, gázfűtéses családi ház eladó vagy kisebb lakásra cserélhető. (2378) KAPOSVÁRON a Búzavirág utcában II. em„ 48 m2-es, vízórás, reluxás lakás eladó. Tel.: 82/422-971. (2413) KAPOSVÁRON a Kinizsi-ltp-en 53 m2-es lakás sürgősen eladó. Érdeklődni Antalmajprban az italboltban, egész nap, Szotáknénál. (2436) KAPOSVÁRON 2 szobás lakás azonnali beköltözéssel eladó. Tel.: 82/422- 055, üz.-rög. (2481) KOMLÓI 2 szobás, I. emeleti lakás eladó. Ár: 799 E Ft. Tel.: 82/315-805. (2362) SOMOGY VÁRON kedvező áron eladó családi ház. Tel.: 82/422-971. (2412) ZSELICSZENTPÁLON 3 szobás családi ház, gazdálkodásra alkalmas, 2,5 millió Ft-ért eladó. Lakást beszámítok. Tel.: 82/373-169. (2478) FORD Fiesta XR2i, 1991-es, friss műszakival, sok extrával eladó. Tel.: 06- 30-401-042.(2445) LADA 1300, kombi, 90-es eladó, 75000 km-rel. Tel.: 85/362-140. (2484) LADA Samara, 2 éves, 1500-as, 5 ajtós, 5 sebességes, 23000 km-rel eladó. Segesd, Teleki 17. (2384) • LADA kombi eladó 135000 Ft, autógázzal 155000 Ft-ért alku nélkül. Tel.: 85/352-451. (2429) LADA, Moszkvics, Dacia, Öltéit típusú személygépkocsit vásárolok készpénzért tíz éves korig. Tel.: 133-2459, 06-30/495-176, 06-20/455-215. (1462) MOSZKVICS, 1988-as, első kézből, műszakival, jó állapotban eladó. Öreglak, Fő u. 95. (1941) NIVA, 86-os, vonóhoroggal, vadszállító ráccsal, Fiat Unó, 87-es, friss műszakival, 1000 cm3, benzines eladó. Tel.: 06-60/366-859. (2383) SKODÁT vennék 84-90-es évjáratig. Tel.: 06-20/429-079. (1088) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984-estől. Tel.: 06-30/440-110. (98855) TÖRÖTT, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-30/490-210, 06-30/494-079. (1626) TRABANT kombi, 85-ös, 1,5 éves műszakival, zöldkártyával eladó. Érdeklődni Felsőmocsolád. Kossuth u. 44/a, 17 óra után. (2530) JÁRMŰ VW GOLF 1.6B, 90-es kitűnő állapotban eladó. Tel.: 82/425-070 (2392) FIAT TIPO 1.9-es TD, ezüstmetál, extrákkal eladó. Érdeklődni Kaposvár, Xantus J. u. 16. Tel.: 82/318-810. (2401) FIAT Tempra, 1993. augusztusi, első kézből, extrákkal eladó. Tel.: 06-20- 461-998.(2302) FORD Escort 1.6 D, kisteher, 89-es, friss műszakival eladó. Tel.: 06-20-448- 229. (2539) Amadéul BÁLA! BÁLA! BÁLA! Kitűnő minőségű válogatott ruhabálák érkeztek 45 kg-os csomagolásban: pamut pulóver, farmernadrág, sídzseki, pamut szabadidőalsó, kötött pulóver, bőrkabát, gyermekruhák stb. Érdeklődni: AMADEUS Kft.* Zalaegerszeg, Gasparich út 26. Tel.: 06-20-444-664, 06-20-444-667 _________________________(2090) Ä » ftoi/c £•* Amadeud Kereskedők, viszonteladók, figyelem! Karácsonyi akció az Amadeus nagykereskedésben:- csikós managering 269.50 Ft- téli vászonnadrág 899,50 Ft- gyermek szabadidőruha 899.50 Ft-flanel ing 499,50 Ft- hótaposó csizma 1699,50 Ft- gyermek és felnőtt mamusz-papucs 299,50-499,50 Ft Címünk: AMADEUS Kft., Marcali- Boronka, Alkotmány u. 10. Tel.: 85/313-518 Zalaegerszeg, Gasparich út 26. Tel.: 20-444-664, 20-444-667 Nagykanizsán és Lentiben Tel.:60-397-083 Keszthelyen és Nagyatádon Tel.:60-376-687 Version Bt., Szombathely, Diófa út, Pamut sporttelep Tel./fax: 94/333-704 (2103) Somogy Megyei t t VÁLLALKOZÓI ▼ Központ ADÓKONFERENCIA a vállalkozásokat leginkább érintő'adójogszabályok 1996. évi változásairól ELŐADÓK: Dr. Pitti Zoltán az APEH elnöke, miniszteri biztos Dr. Csillag Dezsőné az APEH Jogi Főosztályának vezetője Kudomrák Lászlóné az APEH Somogy Megyei Igazgatóságának igazgatója Dr. Zakariás Zsuzsanna az APEH Hatósági Főosztály Somogy Megyei Hatósági Osztályának vezetője Dr. Kaposi Tamás adószakértő, az ADÓKONTROLL Bt. vezetője Helye: Kaposvár, Csokonai u. 3. (Megyeháza, nagyterem) Ideje: 1995. december 8. (péntek) 10.00 óra Szervező: Somogy Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány, az ADÓKONTROLL Bt. közreműködésével. Jelentkezési határidő: 1995. december 4. (hétfő) (A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk el.) Információ: Somogy Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány s 7400 Kaposvár, Csokonai u. 3. Tel.: 821312-330 Fax: 82/416-024. § MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház, 19.00: CSÓKOLJ MEG, KATÁM! Székesfehérvár. Kaposvár, Szivárvány, du. 5, 7 és 9: DUMB ÉS DUMBER (mb., am.) TELEVÍZIÓ Budapest 1 5.30: Gazdatévé. 6.00: Nap-kelte. 9.30: Tízórai. 11.00: Dallas. 12.05: Gazdasági ábécé. 15.40: Tolcsvay László dalai. 16.10: Üzlet. 16.25: Topmodell. 17.00: Péntek délután. 19.00: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.15: Dallas. 21.10: Ön dönt. 22.15: Jules és Jim. 23.55: Kenneth Kvamstöm és társulata. 0.20: BBC-hír- adó. Budapest 2 12.00: Szieszta 15.30: Drehscheibe Europa. 16.00: Magyarország ma. 16.30: Segítőtárs. 17.00: Most. 17.30: Rin-Tin- Tin. 18.00: Körzeti híradók. 18.20: Űrgammák. 18.45: Olimpiai arcképcsarnok. 19.00: Root Európába megy. 20.30: Vivien Leigh - Scarlett és a többiek. 21.45: Híradó. 22.00: Objektív. 22.40: Fociles. 22.55: Mesélj valamit magadról, René! Duna Tv 8.00: Képes krónika. 14.00: Lapozó. 14.15: Napos oldal. 15.35: Amerikából jöttem. 16.05: Fejezetek a film történetéből. 17.00: Héléne és a Fiúk. 17.30: Mese. 18.00: H íradó. 18.15: Petrija koszorúja. 20.00: Közép-Európai Magazin. 20.45: Esti kérdés. 21.15: Az élet csodaszép. 23.40: Dura Lex. HBO 16.30: Batman. 17.00: Bír-lak. 17.30: Blinky Bill. 18.20: Detektív két tűz közötti 20.10: Idegen közöttünk. 22.00: A bérgyilkosnő. 23.50: Az élő múmia. Osztrák Tv 1 6.00: Halló, nővér! 6.25: Confetti-tévé. 9.15: Ismétlések. 11.30: Maya. 13.00: Confptti-tévé. 15.40: Az Enterprise űrhajó. 16.25: Baywatch. 17.10: Ki itt a főnök? 17.35: Arany lányok. 18.05: Dr. Quinn. 18.55: Cosby-show. 19.20: Választás. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: E.T., a földönkívüli. 22.05: Sport. 22.15: Országúti diszkó. 0.00: Híradó. 0.25: Hírek tizenegykor. 1.45: Ismétlések. Osztrák Tv 2 9.05: Schiejok. 10.05: Betyárbecsület. 11.40: Kedves Weiss. 12.25: Schilling. 13.10: Ami Ausztriát érdekli. 14.00: Jog a szerelemre. 14.25: A saját kockázatára. 15.10: Gyilkosság a hobbija. 16.00: Schiejok. 17.05: Isten hozta Ausztriában. 19.00: A tartományok ma. 19.20: Választások. 19.30: Híradó. 20.00: Oldalpillantások. 20.15: Kék fény. 21.15: Szia, doki bácsi! 22.05: Híradó. 22.30: Tudomány. 0.25: Kultúra. 1.05: Oldalpillantások. 1.10: Klipéjszaka. MŰHOLDPROGRAMOK PRO 7 10.20: Az U.n.C.L.E. embere visszatér. 12.05: Kemény, de szívélyes. 13.00: Remington Steele. 14.00: Kiesbauershow. 15.05: A mi kis farmunk. 16.05: Rajzfilmsorozatok. 18.00: Családi ügyek. 18.30: Alf. 19.00: Grace. 19.30: Hírmagazin. 20.15: Babilon 5. 22.00: Veszélyes érintés. 23.25: Zsákutcák városa. 0.55: A szexualitás magazinja. SAT 1 5.30: Reggeli magazin. 9.00: Cannon. 10.00: Fantáziasziget. 11.00: Szia, doki bácsi! 12.00: Szerelemhajó. 13.00: Trapper John főorvos. 14.00: Az Enterprise űrhajó. 15.00: MhcGyver. 16.00: Menj az egészre! 17.00: A Partridge család. 18.00: Ilyen az élet! 18.30: Tartományi hírek. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Hálószobaablak. 22.25: Labdarúgás. 23.15: Állandóan készen. 0.40: Az utolsó szolgálat. 2.30: Az Enterprise űrhajó. RTL Plusz 5.35: Ismétlések. 7.00: Pont 7. 7.35: Egymás közt. 8.05: Springfieldi történet. 9.05: A kaliforniai klán. 10.00: Gazdagok és szépek. 10.30: Életünk napjai. 11.00: Megéri az árát! 11.30: Családi párbaj. 12.00: Pont 12. 12.30: Arany lányok. 13.00: Gyilkosság a hobbija. 14.00: B„rbel Sch„fer. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Kockázat. 17.30: Egymás közt. 18.00: / . \ UJ TELEPHELY SÜRGŐSEN KERES EMBEREKET! Azonnali felvétel 80 fo szére f ^^Teb82mM2^2057^ VENDÉGLÁTÓSOK FIGYELEM! A nagysikerű thonet székek és asztalok közvetlenül a gyártótól még az 1995-ös árakon: 1900 Ft+áfától 3200+áfáig. PRESSZÓKBA, VENDÉGLŐKBE, SZÁLLODÁKBA AJÁNLJUK! Széleskörű szín- és kárpitválaszték. Raktárról, ill. egyedi megrendelésre gyártva. Kedvezményes szállítási tarifák az ország egész területén. Kéije katalógusunkat, tekintse meg bemutatótermünket. Cím: Karai Csaba 2060 Bicske, g Pf.: 101., Tel.: 06(23)341-356 £ Jóestét! 18.30: Exkluzív. 18.45: Híradó. 19.4Q: Jó idők, rossz idők. 20.15: Minik playbackshow-ja. 21.15: Kemény, de szívélyes. 23.05: Koschwitz-show. 0.00: Híradó. 0.30: A Cheers bár. 1.00: Egy réih rendes család. 1.55: A rémület éjszakája. 3.20: Halloween V. RÁDIÓMŰSOR Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.28: A Szabó család. 9.05: Napközben. 11.05 Cigány- félóra. 11.35: Anno... 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 13.05: Vendég a háznál. 13.20: A hit hangjai. 13.30: Az Úr közel. 14.10: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Justh Zsigmond: Párizsi napló. 15.25: Sokszemközt az egészségről. 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.25: Népzenei híradó. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Kapcsoljuk a Zenekadémia nagytermét. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Visszhang. 23.05: Hangversenymúzeum. 0.15-4.20: Éjfél után. Petőfi rádió 4.33: Hajnali dallamok. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Zöld (Sport)reggel. 8.10: Helykereső. 8.20: Rivaldafényben. 9.10: Háló. 9.15: Sok hűhó... 10.00: Zene-szó. 12.00: Nóták. 13.-10: Háló. 14.00: Közös hullámhosszon. 15.05: Események, hangulatok. 15.10: Péntektől péntekig. 16.00: Közös hullámhosszon. 16.30: Az örökifjú kölyök. 17.15: Ötödik sebesség. 18.15:Közöshullámnosszon. 19.30: Előre-hátra. 22.15: Sok hűhó... 23.10: Záróra. 0.15-4.20: Éjfél után. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: Pegazus istállója. l(f.56:Tánc ábécé. 11.40: Magyar dallam. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.40: A Westfáliai Kamarakórus Mendelssohn- műveket énekel. 14.05: A Mester és Margarita. 14.42: Boris Christoff operafelvételeiből. 15.10: Zenekari muzsika. 16.05: Új magyar zene a Rádióban. 17.00: Tájak, hagyományok, emberek. 18.05: Francia operákból. 19.05: Barokk muzsika fúvós hangszerekkel. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. 22.05: A magyar zene négy évtized tükrében. 23.00: Esszencia. 0.05: Lemezújdonságok. 2.03: Az éjszaka zenéje. Somogy Rádió 5.30: Jóreggelt! 9.10: Délelőtt. 10.10: Kedvenc lemezeim. 11.10: Városháza- Megyeháza. 12.10: Zene délidőben. 13.30: Deutsche Welle. 14.10: Délután. 16.10: Rabló-pandúr. 17.10: Házibuli előtt. 19.00: Krónika. 19.20: Sport. 19.30: Altató. 20.00: Adászárás. Juventus rádió 6.00: Szabó Zoltán. 10.00: Barabás Zoltán. 13.00: Csak zene. 14.00: BMG óra. 15.00: Szabó Tamás. 19.00: Kívánságműsor. 20.00: Club ajánló. 21.00: Kovács László. Pécsi rádió 5.55-9.00: Hajnaltól reggélig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Dél-dunántúli hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30: In der Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na matemjem jeziku. Dráva Rádió 6.00: Műsorkezdés, hírek. 6.30. Hírek horvát nyelven. 6.45: Közlekedési hírek. 7.00. 7.30, 8.00: Hírek magyar nyelven. Közben: 6.45: Gazdasági hírek. 8.15: Sporthírek. 8.30: Hírek horvát nyelven. 9.00, 9.30, 10.00: Hírek magyar nyelven. 10.30: Hírek horvát nyelven. 11.00, 11.30, 12.00: Hírek magyar nyelven. 12.03: Rockklasszikusok. 12.30: Hírek horvát nyelven. 12.33: Rockklasszikusok. 13.00, 13.30, 14.00: Hírek magyar nyelven. 14.30: Hírek horvát nyelven. 15.00: Hírek magyar nyelven. 15.15: Gazdasági hírek. 15.30: Hírek magyar nyelven. 15.45: Közlekedési információk. 15.55: Hírösszefoglaló. 16.00: Műsorzárás. A műsor folyamán rendszeresen hallhatnak közérdekű információkat, riportokat, kívánságműsort, részt vehetnek telefonos játékokon, mindez sok kellemes, jó zenével fűszerezve. City Rádió 8.00: Siófok és környéke. 8.30: Ráhangoló. 9.20: Kalnedárium. 10.10: Délelőtti magazin. 10.45: Mega City játék. 15.30: BBC hírek. 15.45: Mega City játék. 16.00: Aszott Szamóca. 18.00: Arcok. 19.00: Levezető. Új nyugati import a bolti áraknál 50-80%-kai olcsóbban vásárolhatók december 4-5-én (hétfő-kedd) a KAPOSVÁRI IFJÚSÁGI ÉS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN ,„ni