Somogyi Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-29 / 280. szám

1995. november 29., szerda SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 7 Gazdasági bűntények Kemény kérdések is megfo­galmazódtak tegnap a tisztelt Házban, az azonnali kérdések parlamenti órájában. Szilágyiné Császár Terézia ke­reszténydemokrata képviselő például a privatizációs vissza­élések és a feketegazdaság el­leni eredményes harcot kérte számon Horn Gyula miniszter- elnökön. Lehet-e az eredménytelenség oka az a tény, hogy a második gazdaság szereplői és a hata­lom, a politika között jelentős kapcsolatok épültek ki - fo­galmazta meg állításnak is be­illő kérdését Császár Terézia, s hozzátette: erről ugyanis időn­ként felröppennek hírek. Ami­kor a kormány a fokozódó adó­terhek elviselését kéri az ál­lampolgároktól, akkor az embe­rek joggal várhatnák el, hogy a hatóságok a gazdaság 30 száza­lékát kitevő feketegazdaság be nem fizetett tíz- és százmilli- árdjait is behajtsák. Horn Gyula miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a visszaélé­sek elleni küzdelmet folyama­tos feladatának tekinti a kor­mány. A rendőrség becslése szerint csak az idén mintegy százezerre tehető az ilyen ter­mészetű feltárt gazdasági bűn- cselekmények száma. A bíró­sági eljárás sajnos nagyon lassú, de erről nem a kormány, nem a rendőrség és nem is az APEH tehet. Az említett állító­lagos összefonódásokkal - mondta - csak akkor tud fog­lalkozni, ha arra bizonyítékok is vannak. Horn bejelentette: kezdemé­nyezni kívánja, hogy hatpárti tárgyalásokon beszéljék meg a továbblépés módjait. Ez akkor is időszerű, ha az utóbbi időben érzékelhetően javult mind az adó-, mind a tb-járulék fizetési morálja. S. A. Program pályakezdőkért Előnyben a részidős foglalkoztatás A félmilliónyi munkanélküli 38 százaléka fiatalabb 29 évesnél. Érdekükben is ké­szült el a Munkaügyi Mi­nisztérium előterjesztése, amely azt célozza: összehan­golt program alapján segít­sék a tárcák a fiatalok elhe­lyezkedését. Elemzések szerint évente 35-40 ezren nem fejezik be az általá­nos iskolát, vagy kimaradva a középiskolából, nem szereznek szakképesítést. A szakmunkás- képzőt elvégzők fele pedig azért nem kap munkát az ipar­ban, mert oktatásuk korszerűt­len, elavult színvonalú. A program megvalósítása érdekében meg kell változtatni a munkaügyi központok jelen­legi, állásfeltáró, állásközvetítő tevékenységét. Napjainkban ugyanis csak a bejelentett üres álláshelyekről vannak adataik. A nemzetközi tapasztalatok viszont azt jelzik, hogy a mun­kaadók az üres álláshelyeknek legfeljebb harmadát jelentik be, a magasabb, speciális képesí­tést igénylő szakmákba koránt­sem a munkaügyi központokon keresztül keresnek alkalmazot­takat. A közvetítés színvonalá­nak javításával ez a helyzet megváltoztatható. A szakemberek szerint a jö­vőben kiemelt szerepe lehet a részmunkaidős foglalkoztatás­nak, ezért bértámogatásnál elő­nyöket élveznek majd azok a munkáltatók, akik részmunka- időben alkalmaznak fiatalokat. A közalkalmazottaknál kettőn áll a vásár Esély a megegyezésre Szakértői szinten folytatód­nak a közalkalmazottak kö­zös sztrájkbizottságának és a kormány delegációjának tár­gyalásai. A munkacsoport várhatóan ma tekinti át a szakszervezeti javaslatokat. Vadász János, a Közgyűjtemé­nyi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke el­mondta: megítélésük szerint van esély a kompromisszumra, és a kormány tárgyaló küldöttsége is hajlott a lehetőségek megvitatá­sára. Ez azzal biztat, hogy peda­gógusok, népművelők sokaságá­nak elbocsátása nélkül is meg­oldható a köz- és felsőoktatás, valamint a közművelődés dolgo­zóinak huszonöt százalékos bér­emelése, a dologi kiadások szin­ten tartása és a hálózat ésszerűsí­tése. A szakértők megbeszélései után úgynevezett alágazati ér­dekegyeztetések következnének, majd ismét a sztrájkbizottság és a kormány delegációja tárgyal­hatna. Talán utoljára, mert - Va­dász János szavaival szólva - ha a másik fél, elsősorban a PM, nem csinál hiúsági kérdést az ügyből, ha elfogadja, hogy má­soknak is lehetnek jó javaslatai, akkor elképzelhető a kielégítő megegyezés. (Deregán) A médiabéke esélyei Elkülönített pénzek a Munkaerő-piaci Alapba Ünnepi aktussal kezdődött tegnap az Országgyűlés plé­numa: a képviselők testületé előtt letette a miniszteri es­küt Kiss Péter, aki Kósáné Kovács Magdát váltja fel december elsején a munka­ügyi miniszter posztján. A foglalkoztatáspolitikát, a munkanélküliek ellátását és a szakképzési célok megvalósítá­sát szolgáló eddigi öt elkülöní­tett állami pénzalapot összevon­ják, hogy hatékonyabban hasz­nálhassák fel. Az új, egységes Munkaerő-piaci Alapot január 1-jével hozzák létre. Többek között az ehhez kapcsolódó tör­vénymódosításokról tárgyalt kedden a Ház. Az új alapot a Munkaügyi Minisztérium kezeli, de a fel- használásra vonatkozóan széles jogkört kap a munkaadók, a munkavállalók és a kormány képviselőiből alakuló Országos Munkaerő-piaci Tanács. Régen várt eseményként tegnap megkezdődött a média- törvény tárgyalása is. Jó esély van arra, hogy még ebben az évben elfogadják a honatyák a rádiózásról és a televíziózásról szóló jogszabályt, mert ezúttal olyan tervezet került a Ház elé, amelyet a hat parlamenti párt részvételével és egyetértésével alakítottak ki. Az új törvény el­vágja az állam és a közszolgá­lati műsorszolgáltatók, a Ma­gyar Rádió, a Magyar Televí­zió, valamint a Duna Televízió közötti köldökzsinórt. Utóbbiak legmagasabb szintű szervezete az Országos Rádió és Televízió Testület lesz, amely csak az Or­szággyűlésnek tartozik beszá­molással. A törvénytervezet kimondja, hogy a közszolgálati televízió évi műsoridejének legalább 51 százalékát magyar- országi gyártású, s ezzel együtt legalább 70 százalékát európai gyártású műsorszámokból kell megszerkeszteni. (Simonffy) Millecentenáriumra készülve. Turisztikai információs központot és parkosítást tervez jövőre a Budavári Palota Beruházó és Szolgáltató Közhasznú Társaság. Á teljes re­konstrukció a jövő évezred első évtizedére fejeződhet be. fotó: feb/diósi imre Szigorú felvételi követelmények, borsos tandíj - márkás diploma Jáijon itthon külföldi egyetemre Az idén először kaptak he­lyet a felsőoktatási felvételi tájékoztató hamarosan meg­jelenő új kötetében a ha­zánkban működő külföldi egyetemek. Négy van belő­lük, ám újabbak letelepedési kérelmét vizsgálják a Műve­lődési és Közoktatási Mi­nisztériumban.- Külföldi egyetemek, illetve tagozataik néhány éve nyitot­ták meg kapuikat hazánkban - mondja Nagy Tibor Gyula, a tárca illetékes ‘ főosztályának vezetője. - Elsőként a nagy hírű Hageni Távoktatási Egye­tem kapta meg a különleges miniszteri engedélyt, majd a Western Maryland College, az Oxford Brookes University és a Central European University következett. Ez utóbbi Közép­európai Egyetem néven is­mert. A magyar származású amerikai pénzember, Soros György alapította. Magyar, s mégis amerikai intézmény, mert New Yorkban van beje­gyezve. A külföldi egyete­mekre magyar diákok eddig is jelentkezhettek. Most, hogy az iskolák bekerültek a felvételi tájékoztatóba, nyilván meg­sokszorozódik a pályázók száma. Pedig a CEU kivételé­vel mindegyiken igen drága a tandíj, és a felvételi követel­mények a csillagos eget súrol­ják. Mégis fontos, hogy vala­mennyi továbbtanulási lehető­ség közismertté váljék. Joggal lehet büszkélkedni külföldi-magyar egyeteme­inkkel. Magas az oktatás szín­vonala, márkás a megszerez­hető diploma - ezt bizonyítja a működési engedély. A minőségért a magyar ál­lam vállalta a garanciát. A tár­cánál pedig ott sorakoznak az újabb kérelmek. A legpatiná­sabb nyugati univerzitások is jelezték: jönnének hazánkba tanítani, rangot jelentene ez számukra. Egyébként a ma­gyar egyetemeken, főiskolá­kon évtizedek óta sokszoros a túljelentkezés. (D. G.) Tenderbontás. Lezárult a Hírlapkiadó Rt. tulajdonában, illetve kiadásában lévő la­pokra kiírt pályázat. A köz­jegyző a hétfői tenderbontás után érvényesnek nyilvání­totta a Ludas Matyi, a Fürge Ujjak és az Esti Hírlap című lapokra benyújtott pályázato­kat. A Hírlapkiadó az APV Rt. jóváhagyása után kezdi meg az adásvételi tárgyalásokat a leendő tulajdonosokkal. Visszautasítás. Az Alkot­mánybíróság áttette a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz azt a panaszt, amely a két ügynök­bíró megválasztásának sem­misségét kimondó országgyű­lési határozatot kifogásolta. Az indoklás szerint a határozat egyedi ügyben hozott konkrét döntés, ezért vizsgálata nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe. Zsinat. Tegnap megkezdődött a Magyarországi Református Egyház X. Budapesti Zsinatá­nak 15. ülésszaka. Napirendje szerint a református felsőokta­tási törvénnyel, a református választójogi törvény megalko­tásával és a tábori lelkészség tapasztalataival is foglalkozik. { • lUVESCO-közgyűlés. A Ma­gyar UNESCO Bizottság teg­nap megtartotta évi rendes köz­gyűlését. A testületet Rózsa Mihály főtitkár tájékoztatta az UNESCO két héttel ezelőtt be­fejeződött közgyűléséről. Kie­melte: hazánk jelentős kultúr- diplomáciai sikert aratott Pá­rizsban azzal, hogy képviselőjét beválasztották be a legfonto­sabb döntéshozó szervbe, a végrehajtó tanácsba. Magánosítás. Az ÁPV Rt. igazgatósága várhatóan ma dönt a Matáv további privatizá­ciójáról. Az állami tulajdonos 56,6 százalékos részvénycso­magot szeretne értékesíteni még az év vége előtt 120 milli­árd forintért. A megvételre fel­kínált Matáv-részvényeket a társaságban jelenleg 30,2 száza­lékban tulajdonos MagyarCom venné meg. A céget fele-fele arányban a Deutsche Telekom, illetve az Ameritech birtokolja. Egyetértés. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága keddi ülésén általános vitára alkalmasnak találta a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényjavaslatot. Bűnmegelőzés. Az Országos Bűnmegelőzési Tanács felmé­rést készít a bűnmegelőzés je­lenlegi helyzetéről és eddigi eredményeiről. Erről a tegnapi soros ülésen döntöttek. A részt­vevők a nemzeti bűnmegelő­zési program kimunkálását állí­tották a tanács jövő évi munka­tervének középpontjába. Bokros szabadulna a homokzsák szereptől „Ha a pénzügyminiszter népszerű, valószínűleg rossz miniszter” Senki nem tud úgy lejönni a lépcsőn, mint ő. Hajlott háttal, so­kat sejtető kis mosollyal harcsabajusza alatt, kezében elvé- V laszthatatlan aktatáskájával. Külseje alapján középszerű köz­hivatalnoknak vélhetnék, de ha beszél, vitatkozik, nyomban kiderül, hogy minden, csak nem középszerű. A népszerűségi listákon jó ideje biztos utolsó. Rázós áramvita Folyamatosak az egyezteté­sek a Magyar Villamos Mű­vek Rt. és osztrák megfele­lőjének képviselői között a nagymarosi vízlépcsőhöz fölvett hitel törlesztésének esedékessége miatt kialakult áramvitában. Az osztrák fél számára ugyanis időközben előnyte­lenné vált az az érvényes szerződés, amelynek értel­mében a vízlépcső megépí­téséhez nyújtott osztrák hi­telt a magyar fél árammal fizeti vissza. 1996-tól 20ló­ig évi 1200 gigawattal tör- lesztenénk. Az erőműépítés meghiú­sulása miatt importálnunk kellene az osztrákoknak szánt mennyiséget, a leg­újabb javaslat szerint mint­egy 6 és fél éven át.- Nem zavar a népszerűtlenség, mert tudom, hogy egy pénz­ügyminiszter akkor dolgozik jól, ha nem igazán népszerű - mondja. - Különben is: ha ef­féle szobrot állítanak az ember­nek, az olyan kifejezési formája az elégedetlenségnek, ami bele­fér a demokrácia játékszabá­lyaiba. Nekünk az a dolgunk, hogy bebizonyítsuk: a Bokros­csomaggal nemcsak a pillanat­nyi gazdasági válságot kezel­jük, hanem lehetővé tesszük a gazdasági növekedés tartós alapjainak megszilárdítását is. Ha nem lesz vele sikerünk, a választók nyilván levonják a következtetést 1998-ban,- Annak idején Önt az egye­temisták kifütyülték; az MSZP- sek körében sem volt népszerű - most meg a kongresszuson tapsvihar köszöntötte.- Valahol a két véglet között lehet az igazság. Ha jut elég idő arra, hogy végigelemezhessem a megszorító intézkedések mi­értjét és hogyanját, akkor, ha nem is kitörő lelkesedéssel, de megértéssel fogadják a magya­rázatot és elhiszik, hogy nem­igen adódik más választása a pénzügyminiszternek.-A Miskolcon kapott „Ilove you Bokros ” feliratú pólós ké­pével tele voltak a lapok. Lám, mégiscsak szereti Önt a sajtó, a tévé.- Ezt azért nem merném állí­tani. A tévések például az utóbbi időben nem adtak meg­szólalási lehetőséget. Talán ha­ragszanak azért, mert március elején kimondtuk: náluk is túl sok a státus. Azóta saját han­gomon nemigen szólalok meg, amit a minisztérium közölni akar, azt elmondják helyettem.- Vannak politikai elemzők, akik szerint Ön stílust váltott: a könyörtelen megszorítások hí­véből egyszerre baloldaliságot, szociális érzékenységet emle­gető miniszter lett.- Állítom, hogy ez a gazda­ságpolitika nem a baloldal vagy a szakszervezetek ellen való. Hiszen a társadalmi szolidaritás szintén azt követeli, hogy pél­dául az adótáblán is nyoma le­gyen; nem mindenki szorul rá á támogatásra.- Nemigen zavarja mások vé­leménye.- Amit elhatároztunk, azt következetesen végig kell vin­nünk. Meggyőződésem szerint a stabilizáció föladása értelmet­lenné tenné a társadalom eddigi A miniszter fotó: feb/hajdu minden áldozatát.Ezért nem rendítenek meg a bírálatok. Még akkor sem, ha sokan úgy vélik, hogy homokzsák vagyok a koalíciós kormány csónakjá­ban, amitől jó lenne már meg­szabadulni. Takács Mariann

Next

/
Thumbnails
Contents