Somogyi Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-24 / 276. szám
1995. november 24., péntek SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 A SOMOGYI HÍRLAP kérdésstafétája A másság szépsége M. Várhelyi Éva: A műmosoly ráfagy az arcra Szuhánszky István kaposvári metodista lelkész arról kérdezte Mericsné Várhelyi Évát, a kaposvári Damjanich utcai óvoda vezető óvónőjét, hogy a pedagógusok miként szembesülnek a mássággal, hiszen egymás és a másság elfogadása nemcsak toleranciát jelent. — Közösségünkben a másság két dolgot jelent: toleráns elfogadást és szeretetben való megélést. Elfogadom és nem kritizálom, hanem segítem, vagyis: cselekszem. Sikerorientált a mai társadalom. Ennek következtében gyerekeinket szellemi képességeik szerint méljük. Hogy hideg a szívük, azt nem vesszük észre. Galgóczi Erzsébet Vidravas című regényében azt írja: Nem az a legfőbb, hogy az ember azt a tudást, amit évtizedes elméleti és gyakorlati munkájával megszerzett, továbbadja, hanem az ember önmagát adja tovább. A személyiségét, a példát — mondta Mericsné Várhelyi Éva vezető' óvónő. — A pedagógusok megijednek-e, ha az osztályukba, csoportjukba a többitől eltérő gyerek kerül? — Többnyire igen, mert nem tudják kezelni őket. Nem éreznek magukban annyi erőt és gazdagságot, hogy adni tudnak annak a gyereknek, aki más, aki másként gondolkodik, akinek önálló egyénisége van, ami tőlük távol esik. — Ez tanulható? — Igen, de nem az oktatási intézményekben, hanem a példákon keresztül és egymástól. Megtanulhatjuk azt is: hogyan segíthetünk egymásnak a metakommunikációval. Ha kritizáljuk is a kollégánkat, azt szeretetből kell, hogy tegyük, s pozitív módon. — Ezt a kort éppen az jellemzi, hogy mindenki az egyéni érvényesülését keresi, s ennek érdekében sok mindenre képes... — Én akkor is hiszem, hogy az emberekben él még a tolerancia iránti képesség. S ha minél több szeretetet adok, annál gazdagabb leszek. Édesanyám is vezető óvónő volt, őtőle ma is tanulhatok. Korábbi munkahelyemen, a kórházi óvodában szintén remek vezetőm volt, akitől megtanultam: nem kell mindent szóvá tenni, mindenért megjegyzést tenni. Apró örömökből áll az élet. Az idei tanévtől jár óvodánkba egy mozgássérült kislány, aki állandó segítségre szorul, mert csak néhány lépést tud egyedül megtenni. Egy jó team működik körülötte. Mi bízunk abban, hogy fejlődése felgyorsul az egészséges társai között. Tudjuk, hogy mi is tanulhatunk tőle. Amikor társai körülülik, és nyújtják neki a legót, a színest, a gyurmát — indirekt módon tanítják. Fontos, hogy az ilyen gyerekek közöttünk nőjenek fel és ne egy speciális intézményben. — Az elmúlt évtizedekben megváltozott a pedagógusok társadalmi megítélése. Hogy látja: vissza lehet-e adni e pálya régi rangját? — Örülök annak, hogy a közelmúltban lezajlott budapesti demonstráció előtt néhány héttel megjelent a Független Pedagógus Fórum etikai kódexe. Ez azt jelenti: szakma vagyunk, fontosak vagyunk, s nem azt — mint ahogy a társadalom állítja —, hogy „nevelni mindenki tud”. Sok viselkedést, magatartást, szabályozást ír le, amit be kell tartani a pedagógusnak. Nagyon magas a mérce. Én a minőségben látom a szakma jövőjét, s így presztízsünk is megnövekedhet. — Az etikai kódexben meghatározott kritériumoknak csak a pedagógusok kis hányada felel meg. — Valóban, Csak az elhivatott pedagógusok tudják magukévá tenni ezt a magas etikai mércét. Olyanok, akik az óvodából, vagy a katedra mellől akarnak nyugdíjba menni. A pályaelhagyók száma egyre nagyobb, ami a képzéssel, a gyerekek nevelt- ségi szintjével, és a bérrel is összefügg. Egy pedagógusházaspár a létminimum alatt él. Nekünk, akik közvetíteni akarunk, értékeket átadni — szükségünk van a színházra, a könyvekre. Igaz, ez már lerágott csont, de mi a fizetésünkből élünk, illetve szeretnénk élni. — Kinek adja tovább a kérdésstafétát? — Völgyi Ritától, a Mozgássérült Égyesület által létrehozott Önálló Életsegítő Szolgálat képviselőjétől kérdezem: Milyen lehetőségei vannak a mai világban a mozgásukban korlátozott embereknek? Mit tapasztal: az önálló életvezetés megköny- nyítésében mennyire segítőkészek az emberek? (A választ jövő pénteken közöljük.) Lőrincz Sándor Országos pedagógiai konferencia Kaposváron Felértékelődő tolerancia (Folytatás az 1. oldalról) A pedagógustársadalom számos kérdésre keresi a választ; többek között arra, hogy kell-e etikát oktatni az iskolákban, hogy hol húzódik a középút a túlzott demokrácia és az uniformizálás között, és hogy az iskola a feladata a boldog gyerekkor biztosítása vagy a teljesítmények követelése legyen-e. Gondot jelent ma a fiatalok számára a határozott és biztos normarendszer hiánya és a jövőkép hiánya, s ez a pedagógiai munkában is új módszereket kíván. Szekszárdi Ferencné hangsúlyozta: a pedagógustársadalom ezekben a kérdésekben nem egységes, de az iskolák eredményes működése érdekében konszenzusra kell jutni. Az egyházi iskolák sajátos értékközvetítő munkájáról szólt előadásában dr. Péteri Pál, a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola római katolikus hitoktatóképző tagozatának vezetője. Az állami és egyházi iskolák munkájában több a hasonlóság mint a különbség: mindkettőben átadandó érték a jó, az igaz, a szép. Az egyházi iskolák sajátos célja, hogy minél több gyerek nyíljon meg az abszolút érték, Isten világa felé. Mihály Ottó, az OKI főigazgatója azt is elmondta: az állami iskoláknak semlegesnek kell maradni, hisz a jogalkotás nincs abban a helyzetben, hogy a döntőbíró szerepét játssza az értékek megítélésében, de teret kell adni az egyházi, alapítványi iskolák egyéni szemléletének is. (Jakab) Balatonboglár európai gyümölcslégyártó-központ Tulajdonosváltás a BB-nél (Folytatás az 1. oldalról) Bár a héten befejezett 100 négyzetméteres alapterületű korszerű raktárát még a kft saját erőből valósította meg 40 millió forintos beruházással, Hock János több száz milliós fejlesztési tervet említett a következő évekre, amely érinti a gépek cseréjét, az árumozgatás korszerűsítését és a készárú raktár további bővítését. A tulajdonváltáskor készült közvélemény kutatás szerint a fogyasztók az első helyekre teszik a BB gyümölcs italokat. A cégnek természetesen a hazai piac a legfontosabb, ezért január 1-től átalakul a belföldi értékesítés szerkezete a magyar cégcsoporton belül egységes lesz, s ami fontos, a termékek közel kerülnek a fogyasztókhoz azzal, hogy az ország több pontján létesítenek lerakatokat. A külföldi piacokat továbbra is Boglárról szervezik. Igaz a BB gyümölcslevek már ma is közkedveltek Európa majd minden országában, de jól ismerik a tengeren túlon és az arab országokban. Idén egyébként 13 féle gyümölcsléből 40 millió litert készítenek. A Magyarországi Üdítőital, Gyümölcslé és Ásványvíz Gyártók Szövetsége a napokban hirdette ki a 2. országos gyümölcslé verseny eredményeit, és a BB bizonyult a legsikeresebbnek. Nem véletlen tehát Hock János határozott állítása, hogy jó céget vásárolt a Henkell. G. M. Hetvenöt település fogorvosi ellátása oldódik meg rövidesen Újabb fogós vállalkozások (Folytatás az 1. oldalról) Varga Csilla az egészségügyi központ pénzügyi vezetője részletesen ismertette az ügyelet működtetéséhez szükséges költségtételeket. Elmondta: legtöbbet, mintegy 550 ezer forintot a gyógyszer, vegyszer és a laboratóriumi anyagok beszerzésére kell fordítani. A társadalombiztosítási támogatás közel 800 ezer forint, ezt az önkormányzatoknak 2 millió 71 ezer forinttal kell kiegészíteni. Ez azt jelenti majd, hogy a társult települések lakosságarányosan, egy személyre, évente 16,15 forintot fizetnek a közös kasszába. Az orvosok ügyeleti díja hétköznap, óránként 125 forint, hétvégén és ünnepnapokon 146 forint lenne. Az asszisztenseké hétköznap 60 forint, ünnepnapokon és hétvégén 80 forint. Megtudtuk: szigorú szakmai szabályoknak kell megfelelnie a vállalkozást elnyerő- pályázónak. A beadás határideje december 14-e. Az elbírálásnál annak lesz előnye, aki 1996 január elsejétől garantálni tudja a Kaposvár, Ezredév utcai fogászati ügyelet új rendszerű beindítását. Elhangzott: a hétvégi ügyeletet az érintett fogorvosoknak egységes térítési díj ellenében, kötelezően el kell látni. A polgármesterek kérték továbbá, hogy a befizetendő összeget két részletben, február 28-ig, illetve július 30-ig fizethessék be. (Várnai) Kortárs oktatás Somogybán Az ÁNTSZ Somogy megyei Intézete, Kortárs oktatás címmel, cigaretta, drog és AIDS-ellenes programot indított útjára. Megyénk különböző településein lévő középiskolákban az orvos- tudományi egyetem 12 hallgatója, ár, Simon Tamás, a SOTE tanszékvezető egyetemi tanárának vezetésével heti egy-két órában vállalta az oktatást. A tegnap kezdődött programsorozat első állomásán, a kaposvári Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola, valamint az 503-as szakmunkásképző intézet diákjaival beszélgettek az orvosjelöltek az AIDS-ről. Ugyanezen a napon, a barcsi gimnáziumban egy dohányzás elleni tanfolyam részesei lehettek a diákok. A szervezők azt remélik, hogy a fiatalokhoz korban is közelebb álló orvostanhallgatók meggyőzőbben tolmácsolják a szenvedélybetegségekkel kapcsolatos ellenérzéseiket és a diákok egy-egy kurzust követően önállóan is képesek lesznek társaikat meggyőzni a cigaretta és a drog káros hatásáról, a rendezett és tartós párkapcsolat fontosságáról. V. A. / Építményadó Balatonszárszón A helyi adók módosítását tervezi balatonszárszói ön- kormányzat. Egyebek mellett emelkedne az építményadó: a magánszemélyek az üdülőingatlanok után kétszázötven, míg a jogi személyek háromszáz forintot fizetnének évente négyzetméterenként. Az adóemelésből származó bevétel jó részét a település közterületeinek karbantartására, gondozására fordítanák. Alapítvány a Gyógyszertárért A mezőcsokonyai önkormányzat „Mezőcsokonya gyógyszertáráért” néven közalapítványt hozott létre, a lakosság egészségügyi ellátásának javítása érdekében. Az alapítvány az ön- kormányzat által létesített gyyógyszertár építésének, berendezésének, valamint működési költségeinek támogatásához nyújt fedezetet. Az alapítvány számlaszáma: OTP Bank 790- 14149-5. Fekete István és a szülőföld A kaposvári Megyei és Városi Könyvtár kiadásában jelent meg Bodó Imre Fekete István és a szülőföld című emlékfüzet. A dombóvári szerző — akinek, csakúgy, mint az írónak, Gölle a szülőfaluja — a fotókkal gazdagon illusztrált kötetben lírai részletekkel vall Fekete István somogyi kötődéseiről. Veszprémben járt a megyéspüspök A kaposvári egyházmegye Veszprémben tanuló, felsős kispapjait látogatta meg Balás Béla kaposvári megyéspüspök. Á közösségben korunk egészséges papjáról folyt az elmélkedés, valamint arról, hogy az egyházmegye számtalan feladat ellátására várja őket. Közösen az atádi strandért Nagyatád városi strandért néven 130 ezer forintos alaptőkével alapítványt hoztak létre. A strand és camping vezetése várja az adományokat, amelyet a strand fejlesztésére, sport és egyéb szórakoztató rendezvényekre valamint úszásoktatásra fordítanának. Univerzális markolókanalakból az idén 50 darabot gyártanak a kaposvári Erdőgép Kft-nél. Megrendelőik főként az erdőgazdaságok, de vásárolják termékeiket különböző vállalkozások is fotó: török anett A pénzgondok ellenére talpon marad Siófok Egy család kétségbe esne, ha a költségvetésének egyharmada hiányozna ma pénztárcájából — ezt mondta tegnap Szakonyi Géza a siófoki önkormányzat testületi ülésén. Tény: az előzetes számítások szerint a még várható kiadásokra 602 millió forintot kell produkálnia a városnak, és a bevételek mindössze 402 millióra rúgnak az előterjesztés szerint. Hiányzik tehát 200 millió. Dr. Horváthné dr. Márkus Ildikó jegyző szerint nincs nagy vész; a bevételkiesést a város tulajdonában lévő értékpapírok értékesítése által pótolni lehet. Siófokon az ön- kormányzatnak 78.8 százalékban sikerült megvalósítania a bevételeit, amit előterjesztésében dr. Balázs Árpád polgár- mester nagyon kedvezőnek ítélt. A helyi adókból a tervezettnek mintegy 92.7 százalékát sikerült beszedni. Jelentős kiesést okozott az ingatlanértékesítés hasznának elmaradása: 55.8 százalékos ez a tervhez viszonyítva. Az önkormányzat működésében eddig likviditási gondok nem jelentkeztek, de a várható kiadások fedezete az év végéig a legoptimálisabb esetben sem biztosított — az előterjesztésnek ezt a mondatát is elfogadták a képviselők. (Czene) SOMOGYI HÍRLAP Czene Attila jegyzete Piac és politika Ha ellopsz egy kabátot, börtönbe kerülsz érte, ha gyárakat tulajdonítasz el, akkor szenátorrá választanak — ezt az amerikai mondást idézte egy vállalkozó tegnap Siófokon. A Kisosz szervezte fórumom megjelentek egyet értettek abban, hogy rendet kell csinálni. A feketegazdaság ellen adminisztratív eszközökkel tenni nem lehet, ezt bebizonyította a gyakorlat. Ráadásul a közvélemény az adót csaló vállalkozókat bűnbakká tette saját balsorsa miatt. A Kamara és a Kisosz a piac szereplőinek befolyásolása és a státuszok birtoklása miatt ellenfél lehetne, de ők együtt szeretnének tenni. A Kamara jelenti ugyanis a parlament által megfogalmazott jogfolytonosságot — aminek létéből a tagok eddig csak a kényszerű tagdíjbefizetéseket érzékelhettek — a Kisosz pedig a szakértelmet, a nyilvántartás tulajdonlását. Együtt fogalmazták meg az egy táborba kényszerített vezetők a gondot: nem a piac, hanem a politika diktál manapság; a pénzügyminiszter álláspontja diktál szerintük manapság, mindenki más ellenére. Nagyobb gond ennél, hogy szankcionálási joga a Kisosznak már, a Kamarának még nincs — vagyis alanyi jogon vállalkozhat akárki a becsületesebb konkurrencia és a lakosság zsebe ellenére is.