Somogyi Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-18 / 271. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1995. nov. 18., szombat Űj könyvek DR. LAKATOS ISTVÁN Németh Lászlóról Az orvos szerző 1963-tól Németh László haláláig rokoni közelségből figyelte századunk legnagyobb magyar írójának mindennapjait, s harcát az elmúlással. (Új Forrás, 480 Ft) RUDNAY GÁBOR Kriszta könyve A 30 éve publikáló költő egy fel lobbanó szerelem rövid regényét tárja elénk, tizennyolc lüktető versben egy egész világot. Boda Géza művészi fotói illusztrálják. (Művészbarátok) JOHN UPDIKE Brazília Á híres Trisztán és Izolda tragikus szerelmi története Brazíliában. A szerelmespár a szegény fekete fiú és a gazdag lány; húszéves kapcsolatuk Brazília két évtizedének korrajza. Szász Imre fordította. Európa, 850 Ft) SZABÓ FERENC Üldözött jezsuiták A Jézus Társaság magyar tagjainak vallomásai tanulságos részletekkel egészíti ki az utóbbi négy évtized történetét. Megjárták a Rákosi és Kádárkorszak börtöneit, s megpróbáltatásaik tiszteletet ébresztenek. (Jézus Társaság, 400 Ft) F. HODGSON BURNETT A titkos kert jrSfc titkos kert A történet főhőse Mary, a rossz modorú, mogorva, senkit sem szerető árva kislány. Indiából kerül Angliába, a Yorkshire menti lépvidékre, nagybátyja rideg-sivár, sokszobás kastélyába, amit titokzatos kert vesz körül. (Falukönyv, 690 Ft) Sérelmek sötét erdejében Duray Miklós: a magyar nyelvet visszaszorították a konyhába Duray Miklós szlovákiai magyar politikus fotó: lang Róbert Kisebbség-e a magyarság Magyarországon kívül címmel Duray Miklós tartott előadást Kaposváron. A szlovákiai Együttélés Mozgalom vezetőjét a somogyi TIT és az Erdély Baráti Kör hívta meg. Az előadást követően válaszolt a Somogyi Hírlap kérdéseire. — Szerdán este a szlovák parlament nagy többséggel elfogadta a nyelvtörvényt. Ön szerint milyen hatásaival kell számolni? — Azzal, hogy elfogadták ezt a törvényt, a magyar nyelvet visszaszorították a konyhába, hiszen ezentúl minden hivatalban, közjogi intézményben tilos a használata. Függetlenül attól, hogy az ügyintéző és az ügyfél esetleg magyar nemzetiségű. Aki házasságot akar kötni a községházán, csak szlovákul mondhatja ki az igent. A törvény az egyházat is sérti, hiszen a templomokból kiűzi a magyar és a latin nyelvet egyaránt. Hogy az iskolaügyre milyen hatása lesz, azt egyelőre még pontosan nem lehet tudni. Egy biztos, hogy a nyelvtörvény rosszabb mint a román oktatási törvény, mert az élet minden területére kihat. — Ön szerint mi az oka, hogy idáig fajult a helyzet? , — Szlovákiában sajátos demokrácia van, amelyet nyugodtan nevezhetünk többségi diktatúrának. Az oka pedig szerintem az, hogy aki fél, nem lehet demokrata. Márpedig a négymillió szlovák fél a velük együttélő 600 ezer magyartól. Áttol félnek, amitől a tolvaj szokott: hogy felismerik a kabátot. Pedig nem kell félniük: a 600 ezer magyar tiszteletben tartja azokat a politikai döntéseket, amelyek a hazánkká tették Szlovákiát. — A szlovák állampolgár hogyan vélekedik a parlament döntéséről? — Nagy hisztéria övezte a törvény elfogadását megelőző időszakot. Például van Szlovákiának egy régiója — a történelmi Árva megye —, ahol a munkanélküliség, eléri a harminc százalékot. Érdekes módon a politikai nagygyűléseken nem a szociális és gazdasági problémákról vitatkoztak, hanem arról, hogy mikor fogadják már el a nyelvtörvényt. A törvény elfogadása előtt négy nappal a szlovák tévé felhívta a szlovák honleányokat és hazafiakat, hogy tüntetésekkel támogassák a nyelvtörvény elfogadását. Nem tudom mi az oka, de kevesen mentek. Ebből akár arra is lehetne következtetni, hogy nem nagyon érdekli az embereket. Viszont az ellenzéki képviselőknek a magatartása, hogy felrúgva az egyességet ők is megszavazták a törvényt, arra enged következtetni, hogy ez volt a választóik akarata is. Van egy olyan hiedelem Szlovákiában, hogy az a szlovák politikai erő, amely bármiben egy platformra helyezkedik a magyarokkal, elveszti a választóinak a többségét. Tehát vannak olyan jelek, amelyek azt mutatják, hogy a magyarellenességnek és az érzelmi politizálásnak van bázisa Szlovákiában. De érdekes módon csak ott van bázisa, ahol nem élnek együtt a szlovákok és a magyarok. Ahol együtt él szlovák és magyar, ott jól megférnek egymással. — Hogy kormányzópárt és ellenzék egyaránt megszavazta a törvényt, az is azt mutatja, hogy a kisebbségi kérdés egyfajta gőzlevezetőként működik Szlovákiában. Amíg az állampolgárok a magyarokkal foglalkoznak, nem jut eszükbe az elszegényedés, a növekvő munkanélküliség, az infláció.... — Egyértelmű, hogy ilyen funkciója is van. De van itt azért más is: a szlovákság a XX. század végére került abba a helyzetbe, amelyben a történelmi nemzetek talán a XVIII. században lehettek, vagy talán nem is voltak, hiszen nem egyik napról a másikra kerültek bele. Időbe telik az önálló állammá válást megemészteni. Ezt én megértem, csak a gyakorlati megnyilvánulásait nem tudom elfogadni. \ — A szerdai döntés után nem érzi ügy, hogy hiábavaló a további munkájuk? Hiszen a szlovák ellenzék is, akikkel előzőleg önök egyeztettek, végül mégis igenlően szavazott. — A törvény megszavazásából ez az egyik legnagyobb tanulság. Már valóban csak egy eszközünk maradt a nyomásgyakorlásra: az hogy megpróbáljuk megkerülni a szlovák politikai színteret és nemzetközi fórumokon igyekszünk eredményeket elérni. Nem nagyon megy ez sem, hiszen a jelenlegi miniszterelnökről leperegnek a nemzetközi vélemények és intések. Amikor a legutolsó figyelmeztető jegyzéket megkapta, nem is vette át, az orrukra csapta az ajtót. Nagy László Zágráb, a drága város A horvátországi árakat nem a magyar turista zsebéhez szabták, így Zágrábban, a fővárosban elvétve sem látni magyar rendszámú gépkocsit. Minek is jönnének, hiszen hideg van, s legföljebb az áraktól lesz melege a nézelődőnek. Persze csak akkor, ha átszámítja a hivatalos horvát fizető- eszközt, a kunát forintra. S bár a magyarországi magán-valu- taváltóhelyeken ilyet is vásárolhatunk, többnyire bonyolult módon lesz a forintból előbb márka, majd kuna. Házigazdáim szerint a legegyszerűbb, ha minden kunába megadott árat huszonöttel beszorzok, s akkor megkapom, hogy ez mennyi forint. Tegyünk így! Egy zakó csaknem háromezer kuna, vagyis 75 ezer forint. Egy szép, fekete bőr cipő 2000 kuna. Kísérőm azt mondta, ez mégiscsak Zágráb szíve: csaknem olyan, mint Budapesten a Váci utca. Szóval az árak megközelítik a csillagos eget. Menjünk be az élelmiszerüzletbe! Egy 60 dekás kenyér 5 kuna — átszámolva 125 forint. A sóskifli 37 forint 50 fillér lenne. A kolozsvári szalonnához hasonló hentesáru annyiba kerül, mint nálunk a sonka: A borokról jobb, ha nem beszélünk: palackonként 45-50 kuna, azaz ezer forint. A Zrinski és a Napóleon konyak ma 50-80 kunáért kapható. A magyar Vilmoskörte 99 kunáért kelleti magát. A magyar pénztárcához minden drága; igaz, a horváto- kéhoz is. Az átlagkereset havi 450-500 márka, azaz 1600- 2000 kuna. A horvát fizetőeszköz és a márka közötti 3,65 átváltási arány régóta változatlan. A zágrábiak szerint túlértékelték a kunát, egyesek szerint 70 százalékkal. Most arra számítanak, hogy az új kormány megkezdi a pénz leértékelését. Ez viszont a magyarországi bevásárlóturizmus alkonyát jelentheti. Mert annak nem a háború az oka. Zágrábban egyáltalán nem látszik, hogy egy hadban álló ország fővárosa. A székesegyház tövében megjelentek az utcai gesztenyesütők, a vendéglők zsúfoltak, pedig sok van belőlük. A boltok tele vannak áruval. Kérdésemre, hogy miből élnek ilyen jól az alacsony fizetés ellenére, a válasz: 2 millió — mások szerint 3 millió — vendégmunkás küldi haza bérének egy részét. Az otthon ma- radotótakat így igazából nem érdekli, hogy mennyi a fizetés. Sokan márkában vagy dollárban kapják a nyugdíjukat. A zágrábi háziasszonyok kiszámították: egyetlen magyarországi úton 300 márkáért a zágrábi árakat nézve 600 márka értékű élelmiszert tudnak megvásárolni, s mindössze 50 márkát kell fizetniük útiköltségként, mert ennyiért bármelyik autóbuszos vállalkozó Pécsre vagy Nagykanizsára viszi őket. Mindez addig igaz, amíg a kuna szabadon és ilyen feltételekkel váltható át márkára, majd forintra. Ha tényleg megindul a lassú leértékelés, más lesz a helyzet. S talán több magyar jön a horvát fővárosba, legalább körülnézni, mert Zágráb egyre szépül. Most renoválják a székes- egyházat, a Sheraton szállodáját hamarosan megnyitják, s még hűvösben is lehet korzózni a kivont karddal — a horvátok büszkén állítják a magyarok iránti tiszteletből — a tenger felé néző Jelasics-szobor előtt, legföljebb kezünkben sültgesztenyét szorongatunk öt kunáért. Nagy Jenő A zágrábi utcákon már semmi nem utal a háborúra Rovargyűjtés helyett az ecsetet választotta Takács Zoltán festőművész fotó: török anett Van Gogh színeivel, elhivatottságával kerítette hatalma alá, de csodálta Rembrandt festészetét is. Azt vallja: utánozni nem lehet, nem érdemes egyiket sem, ám a szellemiségüket, emberi magatartásukat át lehet venni. Mint ahogy egy író, költő, nagy gondolkodó is hat az emberre. Persze, csak akkor, ha van hozzá „füle”. Takács Zoltán, a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola vizuális nevelési tanszékének docense vallott így, amikor a művészetekről, és a Szín-Folt galériában rendezett kiállításáról beszélgettünk. Belsőépítésznek készült, de nem vették fel. A matúra után cserépkályhás ipari tanulónak állt, ám a kályhaszemekért nem igazán lelkesedett. Mindenképpen rajzzal kapcsolatos pályán szeretett volna dolgozni. Pécsett végzett matematika-rajz szakon. Négy szentbalázsi év után került a főiskolára. Húsz éve foglalkozik a pedagógusjelöltekkel. Akkor a legbüszkébb, ha tanítványaitól saját tárlatra invitáló levél érkezik. Az Iparművészeti Szakközépiskolában is tanít. Azt mondja: a kedvébresztés a legfontosabb, az érzékenységre, s a kreativitásra való nevelés. Ő meg alkalmazkodik a hallgatók egyéniségéhez. De ez javára van, hiszen az órákon sokféle látásmóddal, gondolkodással szembesül. Mint ahogy ő is ezerféle dolgot kipróbál. A karikatúrától az alkalmazott grafikán át a festészetig meglehetősen színes a paletta. Ma sem tudja eldönteni: festő vagy grafikus-e. De ez nem zavarja, mint ahogy az sem, ha egy- egy nap alkotás nélkül múlik el. Azt tartja: neki a festés luxus. Nem elsősorban eladásra dolgozik. Aki képet akar venni — legalábbis szerinte — az máshova megy. Akinek van pénze, az márkás nevet akar, akinek nincs, az pedig kenyeret. Takács Zoltán megengedheti magának, hogy képeit átfesse, kidobja, vagy elégesse a nem tetszőket. Az ember más őrültséget is csinál, ő — mint megjegyzi — a rovargyűjtés helyett az ecsetet és a festéket választotta. Feleségével — aki a Toldi iskolában tanít — már a Balázs körbe is együtt jártak. Ruisz Györgytől, Gerő Kázmértól és Lóránt Jánostól tanultak. Régóta erősítik egymást. A pedagógiában és a művészetbeii is. A somogyi képzőművészetről is kérdezem. Úgy látja: az utóbbi években — a magángalériáknak köszönhetően is — felélénkült némiképp a művészeti élet, ám a somogyi alkotókban ennél sokkal több erő van. Takács Zoltán, bár nem szereti az önálló tárlatokat, most mégis falra tette néhány munkáját. Lendületes, meditativ munkák fogadják a látogatót, aki szívesen találkozna gyakrabban a művész-tanár képeivel. Neki viszont nincs ínyére a szereplés, ám néha enged a felkérésnek. A városi, megyei kiállításokon, a dunántúli tárlatokon mindig volt egy-egy Takács kép. Glinde, Linz közönsége is megismerte műveit. Legutóbb pedig a Kincskereső olvasói. Ő rajzolta a szeptemberi szám címlapját. Lőrincz Sándor
