Somogyi Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-15 / 268. szám
1995. november 15., szerda SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 7 Több önkormányzati pénzt Az országgűlés tegnap elfogadta az új vámtörvényt. Zárószakaszához érkezett a költség- vetés általános parlamenti vitája. Lamperth Mónika (MSZP) elmondta, hogy a szocialista képviselőcsoport az ön- kormányzatoknak juttatandó 430 milliárdos összeggel ért egyet - az előteijesztésben szereplő 415 milliárd helyett. Elfogadható, hogy a személyi jövedelemadóból 36 százalék a visszatén'tés, ezen belül 25 százalék a lakóhely szerinti és 11 százalék a kiegyenlítő támogatás. Demeter Ervin az MDF- frakció nevében javasolta az önkormányzatok szja-kiegé- szítésének emelését, az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok támogatási rendszerének megtartását, és néhány eddigi cél- és címzett támogatás megőrzését. Az oktatási előirányzatok kapcsán Dobos Krisztina (MDF), Pokomi Zoltán (Fidesz) és Szöllősi Istvánná (MSZP) egyaránt kifogásolta, hogy már második hete folyik a költségvetés vitája, s még nem született megegyezés az érdekképviseletekkel. (Szöllő- siné szerint erre hajlam sincs a kormányban.) Nem világos, hogyan kívánja finanszírozni a költségvetés a közoktatást: 20-25 ezer pedagógus elbocsátásával, vagy voltaképp megvan a szükséges pénz, csak „rossz helyen”. Nem találták a pedagógusok bérfejlesztésének fedezetét sem. Bretter Zoltán (SZDSZ) üdvözölte, hogy 20 százalékkal nő a felsőoktatás támogatása, még ha ez az összeg csak meghatározott feladatokra foj- dítható is. S. Á. Azonnali kérdések, azonnali válaszok Hajléktalanok, árverések Itt a tél, a fagy, mit tesz a kormányzat a hajléktalanok ügyében? - ezzel fordult tegnap egy kisgazda képviselő az azonnali kérdések órájában Szabó Györgyhöz. A népjóléti miniszter elmondta: mintegy 25- 30 ezer hajléktalan van az országban. A 30 ezer lakoson felüli városok kötelesek átmeneti szállásokat létesíteni számukra, de jelenleg e célra csupán 6000 hely áll rendelkezésre. A kormány az idén jelentősen emelte az eredetileg tervezett összeget, az önkormányzatok fejenként 78 ezer forintot kapnak a hajléktalanok ellátására. Jövőre bővítik a gondoskodásban részesülők körét és a rájuk fordított összeget. A földművelés- ügyi tárca illetékesét arról kérdezték, hogy miért késnek a földárverések? Kis Zoltán államtitkár elmondta, hogy az első földalap árverései befejeződtek. A második alap árverései azért késnek - 25 helyen -, mert a kijelöléssel kapcsolatban bírósági eljárás van folyamatban. A kérdést fölvető kisgazda képviselő úgy vélte, inkább arról van szó, hogy „a régi igazgató és párttitkár urak használják a földet, és nem akaiják leadni”. (Simonffy) Bizalmatlansági indítvány a frakció vezetése ellen Népszerűtlen az MDF Az MDF szavazóbázisa a felmérések szerint megközelítette a kritikus parlamenti küszöböt, egy év alatt a 12 százalékról hat százalékra csökkent, összeomlott az a szövetségi politika, amelyet az MDF szorgalmazott a KDNP-vel és a Fidesszel — jelentette ki Schamschula György MDF-es politikus. Hozzátette: ezek a tények ösztönözték arra, hogy hétfőn bizalmatlansági indítványt kezdeményezzen a frakcióülésen. Schamschula György beadványában azt is leírta, az MSZP után az MDF a legkevésbé népszerű párt; a frakciónak juttatott több tízmilliós állami támogatás sem hasznosul megfelelően. Mint fogalmazott, ha az MDF nem akar a kisgazda 36- ok sorsára jutni, amely szavazóbázis nélkül nem került be a parlamentbe, akkor indokolt a bizalmi szavazás a jelenlegi frakcióvezetéssel szemben. Schamschula György azt is elmondta: nem tart attól, hogy nem lesz meg a nyolc aláírás, amely a frakció 20 százalékának támogatását jelzi, arról azonban már nem bocsátkozott jóslásba, hogy szavazás esetén milyen eredmény várható a képviselőcsoportban. Kónya Imre frakcióvezetőhelyettes elmondta: tény, hogy Schamschula György megírta beadványát, de azon sem az ő, sem nyolc képviselő aláírása nem olvasható, így nem tulajdonít ennek jelentőséget, hiszen a képviselő álláspontját már ismerik. S ismert az is, hogy Schamschula György ellen jelenlegi etikai vizsgálat is folyik. Kónya Imre még megjegyezte: természetes, hogy sor fog kerülni a frakció munkájának értékelésére, de csak a költségvetési vita befejezését követően. A frakcióvezető-helyettes szerint ugyanis nincs olyan probléma, amely miatt rendkívüli, idő előtti beszámoltatásra lenne szükség. Hozzátette: el- mindenesetre elgondolkodtató, kinek az érdeke most az MDF- ben elterelni a figyelmet az MSZP-frakcióról, amelyben valós politikai feszültségek és problémák vannak. Számítógépen az idei hó. Üzembe helyezték tegnap a Országos Meteorológiai Szolgálat automatizált időjárási radarhálózatát, amellyel láthatóvá tehetők a nagy csapadékváltozások. Baja Ferenc miniszter is kipróbálta a gépeket. fotó: feb/hajdu andrás Kisebbségi önkormányzatok fóruma Jövőre törvénymódosítás A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökhelyettese szerint legkésőbb jövőre meg kell kezdeni a kisebbségi törvény módosításának előkészítését. Heinek Ottó tegnap Debrecenben, a kisebbségi és a települési önkormányzatok együttműködéséről rendezett fórumon emlékeztetett rá, hogy a hazánkéhoz hasonló kisebbségi önkormányzati rendszer sehol nem működik. A kisebbségi törvény megalkotásához nem álltak rendelkezésre nemzetközi tapasztalatok, a jogszabályt a hazai gyakorlati tapasztalatok alapján kell korrigálni. A kisebbségi önkormányzatok bebizonyították életképességüket — hangoztatta —, hazánkban a 678 megalakult testületből mindössze 14 szűnt meg. A novemberi választásokon új kisebbségi önkormányzatok megalakításáról voksolhatnak a választók, ami újabb problémát vet föl: az új önkormányzatok miként jutnak be az országos, . betöltött létszámú önkormányzatokba. Heinek Ottó szerint az alkotmányozási folyamatban a hazai kisebbségek parlamenti képviseletéről is rendelkezni kell. A parlamenti pártok egyetértenek abban, hogy saját jogon legyen képviseletük a parlamentben. Sztrájkjog - kérdőjelekkel Ha megsértik, semmiféle szankciót nem alkalmaz a bíróság Az elmúlt évtizedekben nemigen szerezhettek jártasságot a munkavállalók és a munkaadók a sztrájkra vonatkozó írott és íratlan szabályok alkalmazásában. Az alig fél évtizedes sztrájktörvény ugyan meghatározza a végső fegyver használatának főbb szabályait, de adós marad számos konkrét, gyakorlati kérdés megválaszolásával. Dr. Kiss György munkajogász szerint a törvény egyik sebezhető pontja, hogy általánosan fogalmazza meg a munkabeszüntetés feltételeit. Köztük például a lakosság ellátásában az „elégséges szolgáltatások” biztosításának feltételét. Nincs támpont arra, ki dönti el, hogy akár az egészségügyben, akár a tömegközlekedésben vagy az energiaszektorban mi minősül még elégséges szolgáltatásnak.- Erről a munkaadóknak és a munkáltatóknak kell megállapodniuk - mondja Kiss dr. Hogy mi történik, ha nem tudnak megegyezni, arra nincs jogi válasz. Lehet a munkáltatónak harmadik féllel szemben vállalt szerződéses kötelezettsége is, amelynek sztrájk miatti megszegése súlyos helyi vagy össztársadalmi kárt okoz. A törvény az ilyen esetekre sem ad eligazítást. A munkabeszüntetés törvényes vagy nem törvényes voltának megállapítását kérő beadványt egyébként a kérelmező székhelye, illetve lakóhelye szerint illetékes munkaügyi bírósághoz kell eljuttatni. Ha a sztrájk minősítésében több bíróság is érintett, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság dönt. A Fővárosi Bíróság elnökétől megtudtuk: azon túl, hogy megállapítják az esetleges jogsértést, semmiféle jogi szankciókat nem alkalmaznak. Ha a sztrájk jogszerűtlensége anyagi kárt okozott, lehetőség van polgári peres eljárásra. N. Zs. Választás. Vasárnap 156 magyarországi településen urnák elé szólítják a polgárokat; 172 kisebbségi ön- kormányzatot választhatnak. A mandátumért induló 1051 jelölt közül 771-en függetlenként, a többiek különböző kulturális, vagy érdekvédelmi szervezetek színeiben kémek bizalmat. Szolidaritás. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége nyilatkozatban vállalt közösséget a művelődés és az oktatás tüntetésre készülő munkavállalóival. Az MSZOSZ nem tartja elfogadhatónak a reálbérek további csökkenését, s arra figyelmezteti a kormányt, hogy a szakszervezetek együttes fellépésre is képesek a munkavállalók érdekeinek védelmében. Idegen test. A Paksi Atomerőmű kettes blokkjának reaktorából kedden kiemelték a beszorult szabályzórudat és a körülötte lévő hat fűtőelemkazettát. Megállapították, hogy idegen test van a reaktorban, s feltehetőleg ez akadályozta a szabályzórúd mozgását. Biztosat azonban csak ennek eltávolítása és vizsgálata után tudnak mondani a szakemberek. Figyelmeztetés. Kétórás sztrájkot tartottak a debreceni Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. dolgozói. Az Alföld nagy részét árammal ellátó cég dolgozói 20 százalékos béremelést követelnek. Eközben összeült a Vil- lamosenergia-ipar sztrájkbizottsága, hogy előkészítse a nyolcórás általános munka- beszüntetést. Együttműködés. Magyar-német tárgyalások voltak a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumban az elsősorban az infrastruktúra fejlesztésére nyújtott 500 millió márkás hitel felhasználásáról. A német fél hangsúlyozta: szeretné, ha az összeg egy részére még az év vége előtt hitelszerződéseket kötnének. A magyar fél átnyújtotta a kiemelt támogatásra ajánlott beruházások tájékoztató anyagát. Polgárőrök tanácskoztak. A négy évvel ezelőtt alakult Országos Polgárőr Szövetségnek jelenleg már 710 egyesületben 27 710 tagja van. Tevékenységüket szinte mindenütt szimpátia kíséri. Többek közt ezt mondta Kopácsi Sándor, az országos szövetség elnöke tegnap Miskolcon. Sokasodnak a szélsőséges, rasszista, jobboldali megnyilatkozások Ön mit szól hozzá? Az elmúlt hetekben utcai demonstráción, sporteseményen, politikai megmozduláson egyaránt hallattak magukról a szélsőséges, kirekesztő, többnyire nacionalista nézetek hívei. A feltűnést és nem csekély aggodalmat keltő megnyilvánulások kapcsán a szellemi élet két ismert személyiségének tettük föl a kérdést: On mit szól hozzá? Gyerekbarátok háza A Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma, mint jogutód, két év múlva lesz 80 éves. A szervezet tegnapi sajtótájékoztatóján Hanti Vilmos elnök elmondta: az évfordulóig szeretnék létrehozni a gyermek- barátok házát, otthont adva az országos szervezet központi és budapesti irodáinak, rendezvényeknek, a gyerekekkel, szülőkkel, családokkal való foglalkozásoknak. Az ingatlan beszerzését és felújítását a tagok és a támogatók adományaiból finanszíroznák. A kezdeményezést Beke Kata, Jánosi György és Mécs Imre, a mozgalom által létrehozott alapítvány kuratóriumának tagjai is támogatják. Görgey Gábor író:- A jelenség nem elsősorban azért riasztó, mert létezik, hanem azért, mert tűrjük. A demokrácia és a szólásszabadság tökéletes félreértése a kormányzat riadt tétovasága, amely e fennkölt eszményekre hivatkozva eltűri azt is, ami törekvéseiben a demokrácia és a szólás- szabadság eltiprását célozza.- E tétova „weimarizmus” lagymatagsága mögött - tán a feldolgozatlan múlt kísérleteként - valamiféle rossz lelkiismeret lappang. De nagyon szépen kéretik nem itt és nem most kompenzálni a régi hatalmi retorziók miatt feltámadó rossz lelkiismeretet!-A demokrácia tűrőképességének határa ott van, ahol a demokráciát tagadják. A szólásszabadság határa ott van, ahol azt leköpik. A tolerancia határa ott húzódik, ahol - visszaélve vele - az erőszak különítményei menetelnek.-Nem kell azonban félteni a jogállamiságot attól, hogy képtelen megvédeni magát. A nyílt, pöffeszkedő nácizmust a szabadelvű Európa sehol sem tűri el. De a Magyar Köztársaságnak nem azért kell ezt az undorítóan szalonképtelen mozgolódást megfékeznie, mert az Európa-szalon előszobájában ácsorogva eminensek akarunk lenni. Hanem azért, mert nemzeti önbecsülésünknek tartozunk vele. dr. Stumpf István politológus:- Valóban tapasztalható a szélsőséges megnyilvánulások erősödése, amit a különböző politikai erők még gerjesztenek is. Föltehetően azért, hogy saját céljaik érdekében félelmet keltsenek a társadalomban.-Három főbb csoportosulás különíthető el. Elsőként említem a Csurka István nevével fémjelzett MIEP-et, amely pártként a parlamenten kívül rekedt, hiszen a választásokon mindössze a szavazatok 2 százalékát nyerte el. Legutóbbi, október 23-ai rendezvényük azonban megmutatta, hogy nem ez a csoportosulás az, amely a nehéz szociális helyzetben lévő tömegeket az utcára viszi, s ennek nyomán majd elszabadulna a pokol.- Sokkal veszélyesebbnek tartom a Torgyán József-féle populáris radikalizmust, hiszen a parlamentben is jelen lévő kisgazdapárt lényegesen szélesebb társadalmi bázisra épül, mint a MIÉP.- Mindezeken túl a legnagyobb veszélyt a Népjóléti Szövetségben látom, amely főként a kilátástalan élethelyzetben lévő, lakás- és munkanélküli fiatalok köréből toborozza híveit. Október 23-ai zászlós felvonulásuk, a bőrfej és a fasiszta jelleg az, ami a legfélelmetesebbnek tűnt. Világszerte léteznek fasiszta csoportosulások, de ott, ahol a társadalmi, gazdasági problémák ennyire súlyosak, mint nálunk, létük fokozott veszélyt jelenthet.- A fő kérdés persze az, hogy mi védheti meg a társadalom békéjét ezektől a szélsőségektől. Nos, véleményem szerint az, ha gyöngül a politika polarizálódása és megerősödnek a szélsőségektől mentes centrumpártok.-Ugyanakkor a kormánynak mindent meg kellene tennie azért, hogy javuljon a lakosság szociális helyzete, hiszen köztudomású, hogy a lecsúszott, elkeseredett tömegeket könnyű az utcára vinni. Ha a szélsőségek szelleme kiszabadul a palackból, akkor már nagyon nehéz, szinte lehetetlen visszaparancsolni. (Bozsó-Németh)