Somogyi Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-11 / 265. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1995. nov. 11., szombat A röghözkötött falu Dankó Imre, debreceni néprajztudós fotó: lang Róbert Somogyi hiedelemvilág Űj könyvek GYŐRI PÉTER Szörnyetegek... A regény cselekménye a közelmúlt 40 évét öleli át, egyrészt társadalmi tabló, másrészt családi krónika, s fejlődésregény, lélektani dráma prózában; gazdagon áradó mese, melynek középpontjában apa és fiú küzdelmével. (Szitakötő', 450 Ft) BORZSÁK ISTVÁN Dragma A nemzetközi hírű klasszika filológust köszönti, e kötet 80. születésnapja alkalmából. Hat évtizedes munkássága legjavát nyújtja az olvasónak ez a tanulmánykötet, melyben az ókori görögrómai világ klasszikus alkotóiról. (Telosz, 1078 Ft) ARTHUR C. CLARKE 2001 űrodisszeia A régmúlt és a jövő közötti ív megrajzolására tett nagyszabású kísérletet Clarke könyve. A mű a világhírű film forgatókönyvéből készült. (Szűkíts, 390 Ft) SALAMON PÁL A Soréi ház A kárpátaljai származású család 3 nemzedékének izgalmas története háborúkon, forradalmakon át századunk 60-as évéig. Az író fontos műve. (Könyvbarát, 750 Ft) SCHENK JÁNOS Szókincstár Páratlanul színes, érdekes , könyv: hangulatos képek és olvasmányok segítségével ismerkednek meg a kisdiákok a szavak jelentésével és helyesírásukkal.Az 1-8. osztályosoknak szánt kötet az otthoni tanulást segíti, igazi kincs. (Dóm kiadó, 790 Ft) A Somogyi Megyei Levéltárnak évről-évre sikerül a szakma egy-egy nagynevű képviselőjét megnyerni a levéltári nap előadásának megtartására. így volt ez a 19. alkalommal is. Dankó Imre, a történettudomány-néprajz doktora a magyar falu XVI- XVII. századi történetét kapta leckéül, ám a debreceni egyetemi tanár nem érte be ennyivel. Előadása a magyarságnak nem két, hanem ennél lényegesen több. századán ívelt át. — Azt akartam ezzel érzékeltetni, hogy itt egy szerves fejlődésről van szó. Nem igaz az, hogy a középkori Magyarországot teljes mértékben tönkre tette faluival, falurendszerével együtt a török világ. Ugyanúgy folytatódott tovább az élet — na, persze nem úgy, mintha mi se történt volna, mert azért ez egy vésszel teli időszak volt és nagy veszteségekkel járt —, de nem a teljes pusztulásról van szó, mint ahogy azt ma sokan / vulgarizálják. — A XV. századra datálva említette a falu első válságát. — Igen. Itt arról van szó, hogy a jobbágyszolgáltatáson alapuló telekrendszert fölváltotta a majorsági, mezőgazda- sági munkásokra épülő gazdálkodás. A földesúr a maga kezelésébe veszi a dolgokat, nagy központokat, majorságokat hoz létre a birtokain. Ez egy óriási nagy átállás volt, kevesebb ember kellett hozzá, a telkes jobbágyok máról-holnapra mehettek isten hírével. Ez nagy társadalmi mozgást és benne keserves dolgokat eredményezett. Ám a lényeg az, hogy erre jóval a török hódoltság előtt került sor, tehát nem lehet a szegény törököknek a nyakába varrni. Elég sok mindent a nyakukba lehet varrni, de ehhez semmi közük sem volt. — Lehet azt mondani, hogy ez a század mélypont volt a magyarfalu történetében ? — Éppenséggel nem. % Ha ugyanis nincsen egy kiépített, jól működő falurendszer, mondjuk a mohácsi vész idején, meg az azt követő években, akkor tényleg elpusztulunk. Mint ahogy, ha nem lett volna Erdélyben évszázadok óta meggyökeresedett, az ott- lakók földhözkötöttségében is megnyilvánuló falurendszer, akkor Ceausescu már réges- régen elboronálta volna őket, Gyűrűfűre jutott volna minden. De nem úgy lett, mivel megvannak a falu hagyományai, a jól begyakorolt termelési rend, amit — hozzáteszem — még a termelőszövetkezeti mozgalom sem tudott megtörni. — Beszélhetünk-e a falu aranykoráról, és ha igen, ez melyik századra tehető? — A falu aranykora kétségtelenül a XIII-XIV. század fordulója, és az 1300-as évek első fele, amikor kialakul az egységes jobbágyosztály, kialakulnak a falu intézményei, és még nem lép föl az oligarcha, nem lép föl a feudális anarchia. — E században nem éppen kedvező hatások érték a falut. Mintha egy kicsit értékét vesztené a falusi élet. Elvándorlás, elnéptelenedés, a munka hiánya... — Miért nincs munka, könyörgöm, mert elhülyítettük az egész istenséget, elvittük a szerencsétlen parasztot a bányákba, meg mindenhová, ahol semmi keresnivalója sem volt. A KISZ más se csinált, mint munkásokat verbuvált, a kereset ígéretével elvitte őket a bányákba, ahol az első vájat rájuk dőlt; az alföldi falvak tele vannak 19-20 éves bányászhalottakkal. De nem is ez a probléma, hanem az, hogy elvettük a falunak a jövőjébe, meghát a jelenébe is vetett hitét. Hogy lehet az, hogy nem tud a falusi ember munkát találni, amikor a fele föld műveletlen, parlagon van? Hát műveljék meg! Mi az, hogy a cigány etnikumnak nincsen munkaalkalma? Termelje meg, legalább a maga krumpliját! Bocsánatot kérek, de a magyar paraszt soha nem támaszkodott arra, hogy megmondják neki, mikor mit kell csinálnia. Elidegenítették a földtől, aminek meg is lett az eredménye. — Visszafordítható-e ez a folyamat? — Mózes jut eszembe, amikor megmondja neki az Úr, hogy ez a nemzedék nem fogja meglátni a kánaánt. Ezeket a problémákat, amelyek a hosszú babiloni rabság alatt fölgyülemlettek, a ma élők már nemigen fogják tudni megoldani. Időben sem, hozzáállásban sem. — Van-e, ami már óhatatlanul elveszett a falu történetéből? Mert a néphagyományok azért még csak-csak élnek... — Hát, igen. Úgy kezeljük a magyar falut, mint az őslakosságot, odavándorolt zulukaffe- reket. Azok magyar emberek, az én véreim. Nem a néphagyományok színes volta, pláne nem az idegenforgalmi szempontú tingli-tangli érdekes. Arról van s^ó, hogy a világ minden néven nevezendő társadalmának, mindenféle termelőmunkának, még a nem kimondottan mezőgazdaságiaknak is; a föld az alapja. Hiába beszél bárki bármit, hogy „arccal a nagyüzemek felé!”, ezek időleges dolgok. A földtől nem lehet elvonatkoztatni, márpedig a falu áll a legközelebb a földhöz. Hát akkor vele kellene a legkíméletesebben bánni, nem? Balassa Tamás „A somogyi néphit emlékeiről, az őseink életében, tudatában még jelentős szerepet betöltő hiedelemvilág alakjairól eddig még nem jelent meg összefoglaló tanulmány ’’-írja könyvének bevezetőjében Király Lajos. Munkája, amely a Somogyi hiedelemvilág címet viseli, a Kaposi Kiskönyvtár Örökség sorozatának 5. kötete. A szerző a bevezetőben jelzett hiányra tömörségében is érdekes, gazdag választ ad. A hatvanas évek óta a nyelvjárásgyűjtéssel párhuzamosan örökítette meg a hiedelemmondákat is. Ösztönözte, s bevonta a gyűjtésbe hallgatóit is a kaposvári tanítóképző főiskolán. Noha utal arra, hogy ezúttal csak bizonyos témaköröket ölelhet fel, az olvasó mégis beavatottá válik, s ha a tárgykörhöz nem is a szakember érdeklődésével közeledik, akkor is a hiedelemvilág „tudósává” válik valamelyest. A „tudós” kifejezést egyébként különleges képességgel megáldott kocsisok, aztán ördöngős pásztorok számára tartotta fenn a hagyomány. A néphit egyszerre borzongató, ámulatba ejtő és érdekes szereplői ők is a garabonciások, boszorkányok társaságában, mely környezetben előfordul a ludvérc, a szépasszony (no nem a mai értelemben) megesik, hogy kísértetek járnak, szemmel verik az embert és rontás is érheti. A csupán egyes szereplőiben, jelenségeiben idézett hiedelemvilág „összetétele” Király Lajos munkájában a kutató biztos szakértelme nyomán, rendszerezett, párhuzamaiban és somogyi sajátosságaiban értékes tudományos felfedezés és összegezés. Mindez élvezetesen társul az író-pedagógus érdekes előadásmódjával, népszerűsítő szándékával. A feldolgozást valóságos csudalátó, szellemidéző szöveggyűjtemény teszi teljessé a somogyi nyelvjárások szerinti előadásban. Ä Somogyi hiedelemvilág sikerét illetően, jó okunk van jósolni is. T. T. / Társastánc-bemutatót tartott tegnap a kaposvári Flamingó Tánccsoport. Az érdeklődők mazsorett-bemuta- tót, latin- és standardtáncokat is láthattak az egyesület versenytáncosainak előadásában fotó: lang Róbert Temetői csend mindenszentek után Csak most mentem ki a temetőbe. Az illendőség és a szokás mást kívánt volna, tudom, de szándékomnak, hogy nagy szüleimmel, kedves halottaimmal csendesen együtt legyek, jobb a tumultus után. Olyan most a temető, mint mindig hétköznapokon. Békés, szótlan és fénytelen. Csak a metsző hideg szél pásztáz végig a parcellákon, a sírokon, keresztül a fákon, örökzöldeken. Csak a feliratok beszédesek, csak némely sírok fényesek. Gyertyacsonkok, idő előtt kialudt mécsesek ágaskodnak, terpeszkednek halottaink fölött. A nagy gonddal elrendezett virágokat megcsípte a korai hideg, fázósan remegnek még a drága koszorúk is. Ballagok, s közben azon jár az eszem, jó hogy van halottak napja. Ha nem lenne, tán akkor is gondolnánk mi, köztesek, azokra, akik már elmentek, de nem biztos, hogy a gondolat kegyeleti cselekedetbe menne át. Emberi fáradságba, energiába, amit mindarra kell fordítani, hogy felkészüljünk, költsünk, kijöjjünk, rendbete- gyük, felvirágozzuk a sírt és meggyújtsuk a gyertyát, amelynek lángja belevilágít a lopakodó alkonyatba, meg a lelkűnkbe, amíg a szél el nem lobbantja. Elvégezvén a teendőket, s elfáradván, az az érzés támad az emberben, hogy tett valamit értük, a létezésükért, a lelki üdvükért, az emlé.- kükért. S közben lopva, a felnőtt magára is gondol: ha majd én is itt leszek. Mert életnek hívják, hasztalan, amit élünk. Mert minden halál benne van, minden, amit legszívesebben kiiktatna belőle az ember. Mégis! Csakazért is éljük, szeretjük, átkozzuk és áldjuk. Csak ritkán gondolunk az értelmére, mert annyi minden fontos teendő adódik benne. Amíg kitart. Hogy van-e lényege az ember életének, arra annyi lehet a válasz, ahány maga az ember. Itt a temetőben, mindenszentek, halottak napja után megadóan rendezgetem a sírt. Megtisztítom a rádobált szeméttől, a gazoktól, megigazítom a földet, elrendezgetem a fenyőágakat, a kis pekedlibe, virágtartóba friss vizet hozok és belerakosgatom a kertből hozott krizantémokat. Rozsdavörösek, sárgák, dupla-szirmúak, gombszerű-lilák, fehérek. Meggyújtom a mécsest, a gyertyákat. Drága halottaim! Ismerősek és ismeretlenek, nyugodjatok békében! És arra gondolok, hogy talán éppen ez a mi életünk érelme, hogy ez a lényege. Hogy minden élő egy kicsinyke, nélkülözhetetlen láncszem, ami összeköti a koporsót a bölcsővel. A halált a születéssel. Hogy a folytonosságért vagyunk, a szülőszobától a temetőig. Hogy közben is működjön minden. Közel és távol most csak a szomorkás csend. Szélcsend is egy pillanatra. Újabb gyertyát gyújtok és azt gondolom: drága élőim! Tomboljon bennetek az élet öröme, nyűge. Könnyűsége és nehézsége töltsön föl benneteket energiákkal örökkön örökké! Csikós József Édes Anna jelmezei Szűcs Edit jelmeztervező elképzeléséi alapján készülnek a kaposvári Csiky Gergely Színház női varrodájában a következő bemutató, az Édes Anna című előadás jelmezei. Bezerédi Zoltán rendezését november 24-én mutatja be a társulat fotó: török anett
