Somogyi Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-11 / 265. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1995. november 11., szombat Hom-Meciar-találkozó \ Nem közeledtek az álláspontok a szlovák nyelvtörvénytervezet ügyében Horn Gyula magyar és Vladimír Meciar szlovák miniszterelnök pénteki, berlini megbeszélésén. A két politikus az Európai Fórum elnevezésű kétnapos nemzetközi tanácskozásra érkezett a német fővárosba, és a konferencia megkezdése előtt folytatott négyszemközti megbeszélést. A szlovák nyelvtörvénytervezet ellentétes az európai normákkal és a kétoldalú alap- szerződéssel. Magyarország a kérdésről konzultál az európai elvárások betartása, felett őrködő Európa Tanáccsal és ennek alapján konkrét javaslatokat tesz Pozsonynak a törvénytervezet megváltoztatására - mondta Horn Gyula berlini sajtótájékoztatóján. Vladimír Meciar válaszában kifejtette: Pozsony kikérte az Európa Tanács véleményét, és ezt figyelembe véve több ponton módosították a tervezetet. A szlovák miniszterelnök szerint a nyelvtörvény tervezete nem sérti a kisebbségi jogokat. Meciar átnyújtott Hornnak egy dokumentumot, amelyben a pozsonyi kormány az Európa Tanácstól kapott szakvéleményt foglalja össze. „Közöltem a szlovák miniszterelnökkel, hogy a magyar kormány sürgősen konzultál az Európa Tanáccsal, és ennek alapján részletesen ismertetjük a nyelvtörvény tervezetével kapcsolatos kifogásainkat. Reméljük, hogy a szlovák fél figyelembe veszi javaslatainkat, és módosítják az előterjesztést” - jelentette ki a magyar kormányfő. A berlini Európai Fórumra a kontinens országaiból kormány- és pártpolitikusokat, gazdasági vezetőket, tájékoztatási szervek neves képviselőit hívták meg. Az első napon a résztvevők azt vizsgálták, lehet-e az Európa Unió az összeurópai együttműködés modellje. A délutáni megnyitó után elsőként Horn Gyula tartott vitaindítót, őt követte Vladimír Meciar, majd Janez Drnovsek szlovén kormányfő. A megbékélési javaslat felhasználható a magyar-román alapszerződés halogatására - nyilatkozta Markó Béla, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének (RMDSZ) elnöke. Markó szerint a bukaresti külügyminisztérium által előterjesztett dokumentumok megkerülik a szükséges alap- szerződés minden kérdését. A politikus valószínűtlennek tartja a kétoldalú megállapodást a jövő év elejére tervezett romániai általános választások előtt. Napról napra javul Borisz Jelcin elnök állapota és a szívrohama óta kórházban lévő államfő egyre többet dolgozik - jelentette ki pénteken Viktor Csernomirgyin orosz miniszterelnök. Az orosz államfő pénteken Pavel Gracsov védelmi miniszterrel találkozott. Perbe fogták a volt keletnémet állam vezetőit Hatan a vádlottak padján Hétfőn Berlinben a volt NDK állampártjának hat vezetőjét ültetik a vádlottak padjára, Egon Krenz egykori pártfőtitkárral az élen. Két évvel ezelőtt meghiúsult, a német kommunista pártvezér és államfő elmarasztalása. Erich Honecker szabad emberként távozhatott a bíróság épületéből, és Chilében élő lányához költözött. Az eljárást korára és egészségi állapotára tekintettel beszüntették. A mostani per vádlottai között is akad koros ember. Kurt Hager (83) és Erich Mückenberger (85) a hírek szerint orvosi papírokat fog benyújtani. A politikai bizottság egykori tagjainak emberi életekről kell számot adniuk. A két német állam közötti határon ugyanis pártdöntés értelmében lőparancs volt érvényben, ami 67 menekülő halálát, illetve sebesülését okozta. Jogi nyelvezeten a vád: gondatlanságból elkövetett, halált okozó testi sértés. A bírák akár tizenöt év szabadságvesztést is kiszabhatnak. Egon Krenz egy piros színű iratrendezőben gyűjti azokat a jókívánságokat, amelyeket a volt NDK polgáraitól kap. Erőt és bátorságot kívánnak a „győztesek elleni küzdelmében”, akik a „kirakatperrel” az egész megszűnt államgépezet fölött akarnak ítéletet mondani. A német egység megteremtése óta 50 ezer eljárást folytattak le, és 180 esetben szabtak ki büntetést. A levelek egyik feladója Mihail Gorbacsov. A Szovjetunió utolsó vezetője szerint a hidegháború légkörét idézi fel az a „politikai leszámolásnak” tetsző próbálkozás, hogy Krenzet és társait felelősségre vonják. Az NDK-t és az NSZK-t elválasztó határ ugyanis „két ellenséges katonai szövetséghez tartozó állam között húzódott”. T. A. A palesztin államnak elkel majd a segítség Arafat merész álma Arafat hosszú utat tett meg, amíg terroristavezérből a béke egyik kovácsolója lett, mégis ez a mostani, izraeli lehetett a legnehezebb utazása. Hiszen a szélsőségesek golyója őt is leteríthette volna. A minap újságírók megkérdezték tőle: mit csinál, ha megszületik a palesztin állam?- Ha elfogadnak és megválasztanak, folytatom a munkámat - válaszolta. Egy napon majd ráébred: amiért egész életében harcolt - valóság. Mit fog tenni?- Nagyon boldog leszek. Mindig ez volt a célom: népem szabadon éljen egy szabad országban. Amikor én gyerek voltam Jeruzsálemben, a britekkel álltunk szemben. Közvetlenül) ezt követte a palesztin nép legTj nagyobb tragédiája: hontalanok lettünk. Mégis, mit csinál majd, ha álma megvalósul?- Palesztina gyermekeiben fogok gyönyörködni, figyelem, hogyan élnek együtt a függetlenséggel és a szabadsággal. E felhőtlen gondolatokhoz azért hozzátette a palesztin vezető:- A nemzetek közösségének morális felelőssége, hogy segítsenek a palesztinoknak új államuk felépítésében. Pénzre gondol? - kérdezték.- Politikai, szociális, erkölcsi támogatásra. Minden segítségre szükségünk lesz. (FEB) Be kell jelenteni a vámosoknak, ha cseh vagy külföldi állampolgár több mint 200 ezer koronával, vagy ennek az ösz- szegnek megfelelő más valutával kívánja átlépni Csehország határait. A rendelet hétfőn, vagyis november 13-án lép hatályba. Tízezer paraszt részvételére számít az osztrák Parasztszövetség a bécsi Ballhausplatzra tervezett hétfői tüntetésen. A mezőgazdasági termelők azért vonulnak a fővárosba, mert attól tartanak, hogy a legjobban rászorulók nem kapják meg a hivataloktól az Európai Unió által a környezetkímélő gazdálkodáshoz nyújtott 5,3 milliárd schillinges támogatást. Visszavonta Ruud Lubbers jelölését a NATO-főtitkári posztra a holland kormány - jelentették be hivatalosan péntek délben Hágában. A volt holland kormányfő nem nyerte el az amerikai kormány támogatását. Washington rossz néven vette, hogy európai szövetségesei még azelőtt elkötelezték magukat a politikus jelölése mellett, hogy konzultáltak volna az amerikai kormányzattal. Lubbers visszalépése után Uffe El- lemann-Jensen, korábbi dán külügyminiszter az egyetlen, még versenyben lévő hivatalos NATO-főtitkárjelölt. A Fehér Ház megvétózza a Kuba elleni amerikai kereskedelmi embargó szigorítását célzó republikánus törvénytervezetet, ha cserébe Havanna szabadon enged néhány politikai foglyot - a The Washington Times című lap szerint ezt ajánlotta a Clinton-kormányzat Fidel Castrónak. Az újság úgy tudja, hogy a kubai elnök elfogadta a javaslatot és a szigetországban várhatóan karácsonykor elengednek néhány politikai okból elítéltet. 31 pontos ingyenes téli •• átvizsgálás - az On Ford személygépkocsija részére’ A Ford elkötelezte magát arra, hogy mindent megtesz a Ford tulajdonosok tökéletes megelégedettsége érdekében, így hivatalos márkakereskedőivel együttműködve folyamatosan gondot fordít az Ön gépkocsijának állapotára. A Ford tulajdonosok, mint egy családban, bármikor számíthatnak segítségre, amikor szükségük van rá. Például most, a hideg téü napok előtt, függetlenül attól, hogy hol vásárolta, ha az Ön Ford autója 8 éves, vagy annál fiatalabb, keresse fel az Ön hivatalos Ford márkakereskedőjét egy ingyenes téli átvizsgálásra. Az ingyenes szemrevételezéses vizsgálat során ellenőrizzük: • a gumikat • a fékrendszert • a folyadék és olaj szivárgást • a kipufogó rendszert • a lámpákat * az ablaktörlő lapátokat • az ékszíjat, a hűtőcsöveket, és a kormányelemeket. Az átvizsgálás eredményeiről egy jelentést nyújtunk át Önnek, melyben jelezzük, hogy mire kell különös figyelmet fordítania. Ha szeretné igénybe venni az ingyenes átvizsgálást, időpont egyeztetés céljából hívja a legközelebbi hivatalos Ford márkakereskedőt. Ne késlekedjen, ajánlatunk csak 17 napig érvényes! Bennünket Ön vezet. King a Ford 7400 Kaposvár, Gyár u. 64. Telefon: 82/420-400, 82/424-610 Klenovics Kft. 8700 Marcali, Rákóczi út 13. Telefon: 85/312-027, 85/314-673 ‘Ingyenes ajánlatunk csak az átvizsgálást tartalmazza, az esetleges hibák kijavítását nem. A jövőben bekövetkező meghibásodásokért nem vállalunk felelősséget. November 11-12-én szalonunkban megismerkedhet egy kényelmes, biztonságos és elegáns autóval. Ez nem más, mint az Új PEUGEOT 406-os Várjuk Önt szombaton és vasárnap 9-18 óráig KAMPF ES TSA KFT. Kaposvár Toponári u. 2/b. Tel/fax.: 82/313-640 (573) B & M KFT. Balatonboglár Klapka u. 17. Tel.: 85/353-521, Tel/fax.: 85/352-146 Új hirdetésfelvevo helyek A SOMOGYI HÍRLAP ba már az alábbi takarékszövetkezetekben is feladhatja hirdetését: Barcs Homokszentgyörgy Babócsa Lakócsa Csokonyavisonta Szülök Darány Vízvár Nagyberki Baté Szentbalázs Taszár Szenna 1 ... az Ön kényelméért