Somogyi Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-09 / 263. szám
1995. november 9., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Marton a legjobb veterán Csobánka térségében került sor a Flexó Kupa nemzetközi tájfutó versenyre, melyen a hazaiakon kívül finn, bolgár, szlovák, szlovén és cseh versenyzők indultak — összesen mintegy négyszázan. A taszári egyesület képviseletében ketten voltak ott a mezőnyben. Az F 50 B kategóriában Marton Péter megnyerte a versenyt, az N 45 B-ben pedig Szabados Magdolna bronzérmet nyert. Napvilágot láttak azok a rangsorok, melyeket az idei versenyév országos egyéni bajnoki- és kupaszereplése alapján állítottak össze. Ebben a rangsorban Marton Péter áll az élen az F 50 B kategóriában, de ő első helyezett lett az először összeállított veterán összetett bajnokságban is. Az előbbi rangsorolásban Szabados Magdolna a harmadik legjobb kategóriájában. Kiss Béla nagy megpróbáltatása A pontozók K. O.-ja Egerben rendezték meg az elmúlt hét végén az országos ifjúsági ökölvívó bajnokságot. Megyénket a Kaposvári Boksz Klub egyik fiatalja, Kiss Béla képviselte. A tizenhat éves versenyzője a 60 kg-osok nyolc főnyi mezőnyében egy győzelemmel és egy vereséggel ezüstérmet nyert. Eddig a szűkszavú hír, ám ami ott Egerben Kiss Béla körül történt, ennél bővebb terjedelmet igényel. Kisst súlycsoportjában egyik legnagyobb hazai tehetségként tartják számon. Hogy a szakemberek is elismerik tudását, jelzi, hogy hatvan kilogrammban ő volt az elsőszámú jelölt a török- országi ifjúsági Európa-bajnok- ságra, ahova — biztonsági okokból — végül is nem utaztak el a magyarok. Tekintélyére jellemző, hogy most amikor az országos bajnokság előtti mérlegelésnél kiderült, hogy melyik súlycsoportban lép kötelek közé, négyen inkább a fogyasztást vállalták, semmint vele együtt induljanak. Am ami a versenyen történt, azt Árvái Rudolf — Kiss edzője — a mai napig sem képes megemészteni. O számolt be ennek részleteiről. A Kaposvári Építőipari Szak- középiskola tanulója — simán, 24:21 arányú pontozással nyerte első mérkőzését és szakvélemény szerint akár előre oda lehetett volna neki adni az aranyérmet. Ám más volt a „látszat” és más a való. Kiss Béla ugyanis „balszerencséjére” a döntőben egy hazai öklözővei, az egri Asztalossal került szembe. Rövidesen kiderült, hogy a ringben is „érvényesül” a hazai pálya előnye. A kaposvári fiú is tudta ezt, éppen ezért kemény ütésekkel kezdett és ellenfelére fél perc után már rászámoltak. A folytatás is Kiss fölényét hozta, egyre másra vitte be megrendítő horgait. Asztalos szeme eléggé „beszédes” volt, többször kiérdemelte, hogy újra csak rászámoljanak. Hogy erre miért nem került sor? Mert annak már leléptetés lett volna a következménye, az ifiknél ugyanis ezt írja elő a szabály. Nos, a mérkőzést vezető dunaújvárosi bíró mindent elkövetett Asztalos megmentéséért. Rendre megállította Kiss rohamait és törődéssel pátyolgatta az egri fiút. Célja egyértelmű volt: a leléptetés elkerülése. így közösen,. kettőjüknek sikerült valahogy kihúzni a három menetet és — csodák csodája — a részrehajlástól „mentes” pontozógép az elpáholt egri fiút jelölte meg győztesnek. Árvái Rudolf ott melegében hangot adott ellenvéleményének a bírói elfogultság miatt és a MOSZ jelen levő vezetői egyet is értettek vele. Más lapra tartozik, hogy ellene semmit sem tettek. — Nem hagyjuk annyiban a dolgot — mondta immár idehaza a tréner — levélben fordultunk panaszunkkal a szövetség elnökségéhez, szakfelügyelőjéhez, a szövetségi kapitányhoz és a bíró bizottság elnökéhez egyaránt. Hogy mennyire nem volt tiszta ez a hevesi verseny, jelzi, hogy hasonló eset történt a 45 kg-os súlycsoportban is, ahol ugyancsak az alárendelt szerepet játszó egri bokszolót hozták ki győztesnek. Árvái elkeseredettsége érthető. Mit mondjon ezek után roppant tehetséges tanítványának? Hogyan beszéljen neki a sport tisztaságáról, az elvégzett munka értelméről? Miután a várostól az eredményesség alapján jár a támogatás, miként magyarázza meg, hogy elfogultság, részrehajlás áldozatai lettek? Az edző és versenyzője csak abban reménykedik, hogy panaszuk nem marad pusztába kiáltott szó. Kiss Béla elég fiatal még ahhoz, hogy szép sikerekkel feledni — és feledtetni — tudja az Egerben történteket. Amit Árvái edző neveltje jó tulajdonságairól elmondott azok után meggyőződésünk, hogy erre sokszor sor kerül majd. (Jutási) Erdőgép Kupa '96 megyei férfi kosárlabda-bajnokság Verhetetlen Hurrikán A 7. forduló eredményei: „A ’’-csoport: Anda-Barcs SC-Air-Max SZDSE 77-93 (35-50) V.: Varga, Flórián. Legjobb dobók: Tónk G. (25/3), Varga (17/6), Horváth (14), illetve Horváth (31), Nagy (21), Németh (17). Munkácsy BK-Henger KK 77-89 (39-42) V.: Csapó, Zsigmond. Legjobb dobók: Sziget (35/21), dr. Somoskövi (17), Szöllősi (15), illetve Fónai Z. (34/3), Brantmüller (17), Gosztonyi (14). Oázis SE-Titán KK 57-78 (27-39) V.: Zsigmond, Csapó. Legjobb dobók: Gémesi (22/3), Nádasdy (16), illetve Dér (18/15), Sótonyi (18), Gémesi (13/3). Táncsics DSE-Cifa-Marlen KK 46-83 (18-49) V.: Stickel, Pestality. Legjobb dobók: Geiger (16), Csuhaj (12), Schrenk (12), illetve Fónai T. (21/15), Csima (18/3), Bertalan (14/3), Váli (13/3). SP 54 SC-Hurrikán KK 48-85(29-31) V.: Pestality, Stickel. Legjobb dobók: Gasparics (16), Fokvári (15), illetve Horváth (33), Győrffy (22), Marosi (13). Harc a labdáért a fölényes vendégsikerrel zárult Táncsics DSE-Cifa-Marlen KK találkozón fotó: török anett „B”-csoport: Eötvös MDSE-Rádió 1602 63-69 (44-20) V.: Ékes, Nagy. Legjobb dobók: Körösi (22/12), Jónás (21), illetve Balog (18), Francsics (16), Vas (16/6). Kan-Ászok KK-MBKE KK 55-102 (24-41) V.: Ékes, Kertész. Legjobb dobók: Tavas R. (34/6), Vörös (20/3), Gelencsér (19), illetve Vida (29/3). Irodagép-Közlekedési DSE-Investment-Toldi DSK 75-60 (38-31) V.: Nagy, Schreck. Legjobb dobók: Kammerlo- her (17/3), Frányó (15), Fúrián (14), Toronyi (12), illetve Fehér (18/3), Szabó (15/9), Wirt (10/3). Security-Max SZSE-Sprint- Coop KK 77-116 (28-56) V.: Frányó, Nagy. Legjobb dobók: Németh (31/9), Kovács (12), Antal (11/3), illetve Márkus (32), Lévai (28), Bekker (24). Somogyjádi SZK-Építőipari DSK 63-90 (36-35) V.: Nagy, Frányó. Legjobb dobók: Németh (24/12), Tóth B. (15), Tokai (14), illetve Péter (28), Csérnél (23), Harangozó (17). Az „Alcsoport állása: 1. Hurrikán KK 2. Cifa-Marlen KK 3. Henger KK 4. Kasi kadett 5. Titán KK 6. Air-Max SZDSE 7. Oázis SE 8. Munkácsy BK 9. Anda-Barcs SC 10. SP 54 SC 11. Táncsics DSE 6 6 - 490-375 12 6 5 1 547-412 11 6 5 1 486-403 11 6 4 2 475-441 10 6 4 2 425-415 10 7 3 4 525-525 10 6 3 3 387-479 9 6 2 4 476-524 8 7 1 6 526-627 8 7 1 6 442-546 8 7 1 6 409-517 8 A „B"-csoport állása: 1. MBKE KK 6 6 - 560-340 12 2. Sprint-Coop KK 6 6 - 568-391 12 3. Irodagép-Köz. DSE 6 4 2 428-371 10 4. Rádió 1602 6 4 2 377-353 10 5. Építőipari DSK 7 3 4 476-518 10 6. Security-Max SZSE 7 3 4 450-497 10 7. Investment-Toldi 6 3 3 490-412 9 8. Marcali VSZSE II. 6 3 3 455-463 9 9. Kan-Ászok KK 6 2 4 371-416 8 10. Eötvös MDSE 7 1 6 416-573 8 11. Somogyjádi SZK 7 - 7 380-625 7 Nagyatádi cselgáncsérmek Beremenden meghívásos regionális cselgáncs-rangsorver- senyt rendeztek, amelyen a diák „A”, „B”, „C” és „D” korcsoportos versenyzők mérték össze egymással a tudásukat. A somogyi színeket képviselő Nagyatádi VSE reménységei sikerrel szerepeltek a baranyai városban: a 26 versenyző közül csak hárman nem szereztek érmet, ugyanakkor tizen állhatták fel a dobogó legmagasabb fokára. A megszerzett 23 érem azért is biztató, mert a diák „B” és „C” korosztálynak ez volt az utolsó versenye az országos bajnokság előtt. A nagyatádi eredmények: Diák „D”-korcsoport. Fiúk. 22 kg: ... 5. Deák Tamás. 24 kg: ... 3. Bencsik László. 30 kg: 1. Szeme si Gergő. Diák „C”-korcsoport. Fiúk. 32 kg: 1. Húros Tibor, 2. Horváth Tibor, 3. Deák Dávid. 34 kg: 1. Lakos András. 36 kg: ... 3. Prokli Gábor. Diák „B”-korcsoport. Fiúk. 28 kg: 1. Treier Péter. 32 kg: ... 3. Kigyósi Tamás. 35 kg: ... 2. Cuba László. 38 kg: 1. Del Fabró Zsolt, 2. Balogh János. 45 kg: 1. Je szék Roland. 58 kg: 1. Szabó Zoltán. Diák „A”-korcsoport. Leányok. 38 kg: 1. Balogh Mónika. Fiúk. 41 kg: 1. Turner Tamás, ... 3. Kovács Norbert. 45 kg: ... 2. Orsós József, 3. Kercza László és Szabó Roland. Plusz 58 kg: 1. Zsiga Gábor, 2. Horváth Gábor, 3. Kóródi Szilárd. Első helyen a Kőröshegy Északi-csoport A 13. forduló eredményei: Bala- tonőszöd-Táska 1-3, An- docs-Somogyvár 6-0, Öreg- lak-Kaposújlak 3-2, Meszteg- nyő-Korvátkút 1-1, Kőrös- hegy-Balatonszentgyörgy 5-0, Orci-Balatonszabadi 3-2. (A 12. fordulóban játszott mérkőzésen: Balatonszabadi-Öreglak 1-1.) A Balatonberény-Kéthely mérkőzés a második félidőben 0-0-ás állásnál a vendég kéthe- lyiek hibájából félbeszakadt. Folytatás a fegyelmi bizottság előtt. A Memye-Kereki találkozó a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt. A bajnokság állása: 1. Kőröshegy 13 11 1 1 50-13 34 2. Andocs 13 9 3 1 40-13 30 3. Őrei 13 8 2 3 34-21 26 4. Táska 13 7 2 4 21-14 23 5. Mesztegnyő 13 6 3 4 32-27 21 6. Horvátkút 13 5 4 4 24-21 19 7. Kéthely 12 6 1 5 27-30 19 8. Kaposújlak 13 4 6 3 27-23 18 9. Öreglak 13 4 5 4 20-23 17 10. Balatonőszöd 13 4 3 6 19-32 15 11. B.szentgyörgy 13 3 4 6 27-31 13 12. Somogyvár 13 3 4 6 20-28 13 13. Balatonszabadi 13 3 3 7 22-24 12 14. Balatonberény 12 3 2 7 18-35 11 15. Mernye 12 2 1 9 18-44 7 16. Kereki 12 1 2 9 20-40 5 Kosárlabda NB I, férfi „B”-cSoport A Piros-alcsoport állása: 1. Bajai Honvéd KK 2. Konstruktőr KSE 3. Battai KE 4. Nyíregyházi TK 5. Szedeak-Akuterm 6. Veszprém 7. Budafoki KE 8. PEAC-PPTSE 8 8 - 806-612 16 8 7 1 708-586 15 8 6 2 697-566 14 9 4 5 805-840 13 9 3 6 756-855 12 8 3 5 639-689 11 8 1 7 597-722 9 8 1 7 601-739 9 A Zöld-alcsoport állása: 1. Dombóvári VMSE 2. Salgótarjáni KK 3. MAFC-Vegyépszer 4. Balatel SC Siófok 5. Fehérvár KC 6. Miskolci EAFC 7. TFSE 8. LRI Malév SC 7 7 - 640-521 14 7 6 1 655-505 13 8 4 4 752-675 12 8 4 4 703-717 12 8 4 4 682-700 12 7 3 4 548-569 10 7 1 6 519-660 8 6 - 6 469-621 6 Nyolc mérkőzés negyven góllal A tabi körzeti I. osztályú labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában az alábbi eredmények születtek: Szólád-Balatonendréd 4-2, Kisbárapáti-Somogy- meggyes 2-3, Nagybe- rény-Kánya 3-1, Bábonyme- gyer-Látrány 1-8, Za- márdi-Kapoly 5-0, Ga- más-Karád 0-0, Ságvár ju- nior-Kötcse 8-0, Balatonsze- mes-Balatoni Vasas 0-3. (A 11. fordulóban játszott mérkőzésen: Balatonendréd-Balatoni Vasas 1-0.) ' Az élcsoport állása: 1. Karád 30 pont, 2. Somogymeggyes 27 pont, 3. Balatoni Vasas 26 pont. Paksi siker a Sintax Kupán Nagybajomban „Sintax Club Kupa” elnevezéssel leány röplabda tornát rendeztek gyermek korcsoportosok részére. Kilenc csapat két helyszínen három csoportban küzdött a dobogós helyekért. A csoportmérkőzéseken a bajomi leányok elsők lettek és döntőt játszhattak a paksi és veszprémi ellenfelükkel, akikkel korábban már találkozhattak az idei országos diákolimpián is. A döntőben a paksiak mindkét ellenfelüket legyőzve nyerték meg a kupát, a Veszprém lett második és Nagybajom a harmadik. A Kasi leányai — két további győzelemmel — a negyedik helyen fejezték be a versenyt. A torna három legjobb játékosának egyike a nagybajomi Pozsonyi Nikoletta lett. Klubtársai közül Czebei Zsuzsa és György Rita kapott még külön díjat. Égyidejűleg a kisebbeknek is rendeztek egy hatcsapatos tornát. Ezen a nagybajomiak első csapata nyert, második csapatuk bronzérmes lett, a kaposvári sportiskolások pedig a negyedik helyet szerezték meg. Megkezdődött a Bramac Marathon Csípős, hideg időben, felázott talajon kezdődött el a 3. Bramac Marathon távlovas, távhajtó, terepkerékpáros- és terepfutó verseny a Törzsök SE rendezésében. Az első napon a terepkerékpározókra 18 kilométer letekerése várt. A hölgyek közül mindössze ketten merészkedtek nekivágni a vad „ismeretlennek”, a férfiaknál tizennégyen vállalkoztak erre. Mindkét nemnél szegedi siker született, a férfiaknál a siófoki Arany Gábor a harmadik helyről várja a folytatást. A terepfutók csapatversenyében ( 4 résztvevő együttes, 4x18 km) a Kapos HRE Taszár együttese — Hegedűs, Dénes, Kiskó, Molnár összeállításban — a legjobb időt futotta. A ta- száriak második csapata a harmadik helyen végzett. Amikor az iskolások oktatnak Befejeződött Nagyatádon a városi kispályás labdarúgóbajnokság. Á tavaszi-őszi rendszerű mérkőzéssorozaton 21 csapat vett részt, s idén is a tavalyi győztes, a 2. sz. Általános Iskola csapata diadalmaskodott. A második az Agro-Hobby, a harmadik pedig a Flamingó lett. Röplabda NB I, férfi Extraliga A várt eredmény Zalában Zalaegerszegi TE-Kaposvári Balatel RC 0-3 (-4, -8, -6) Zalaegerszeg, 50 néző. V.: Horváth Gy., Semler. Zalaegerszegi TE: ■ Czotter, Péter, Nushynsky, Horváth Zs., Horváth Cs., Kovács. Megbízott edző: Váczy Győző. Kaposvári Balatel RC: Mészáros P., Karmos, Pásztor, Popovics, Olajics, Mészáros D. Csere: Koch, Porkoláb, Zarka. Edző: Demeter György. A játszmák alakulása. 1. játszma: 2-0, 2-12 (!), 4—12, 4-15 — 11 perc. 2. játszma: 1—0, 4—2, 8-3, 8-15 (!!) —13perc. 3. játszma: 0-1, 1-10 (!), 6-12, 6-15 — 20perc., Két hazai ponttal indult a mérkőzés, amire a vendég kaposváriak röpke három perc alatt hét ponttal válaszoltak. Az első játszmában már megmutatkozott a két csapat között meglévő hatalmas tudáskülönbség. Pásztor és Karmos remek sáncait nem tudták átütni a zalaegerszegiek, így a Balatel RC könnyedén gyűjtögette a pontokat. A második játékrészben aztán megtorpant a kaposvári együttes. A Zalaegerszegi TE már 8-3-ra vezetett, amikor ismét a vendég Balatel RC nagy pillanatai következtek. Mészáros Dömötör remek nyitásai és a kaposváriak támadójátéka ismét a „régi volt”, így a hazaiak már nem tudtak több pontot szerezni, s így a Balatel biztosan hozta ezt a szettet is. A harmadik játékrészben köny- nyed, magabiztos játékkal végig fölényesen vezetve biztosan nyertek úgy a kaposváriak, hogy Demeter György edző a kezdőhatos ászait lecserélte, s helyettük a cserejátékosokat szerepeltette. A várt eredmény született a tegnap esti zalaegerszegi mérkőzésen: háromnegyed óra sem kellett ahhoz, hogy a Balatel RC begyűjtse a számára kötelező két bajnoki pontot. A vendég kaposvári együttes legjobbjai Pásztor, Popovics és Mészáros D. voltak, míg a zalaegerszegi csapatban nem akadt kiemelkedő teljesítmény. Gelle József