Somogyi Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-09 / 263. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1995. november 9., csütörtök Népirtással vádoltak listája Funar nem szólhat bele a tárgyalásokba Bukaresti bizakodók A visegrádi államokat az első körben, vagyis 2000-ig föl kell venni az Európai Unióba és a NATO-ba - vélekedett Wolf­gang Schäuble, a német Bun­destag CDU/CSU frakciójának vezetője egy interjúban. A poli­tikus szerint Közép-Európa stabilizálása egész Európa ér­deke, s emiatt a lehető legrövi­debb időn belül meg kell hozni a politikai döntést az integráció kibővítéséről. Elvi megállapodás született az orosz békefenntartók bosz­niai szerepvállalásáról William Perry amerikai és Pavel Gra- csov orosz védelmi miniszter szerdai, brüsszeli találkozóján. Az orosz egységek George Joulwan NATO-tábornok pa- rancsnoklása mellett, de orosz parancsnokhelyettes közvetlen irányítása alatt vesznek majd részt a délszláv békemegálla­podás végrehajtását célzó kato­nai műveletekben. Állami bizottságot nevezett ki szerdán az izraeli ügyvezető kormány a Jichak Rabin ellen elkövetett merénylet körülmé­nyeinek kivizsgálására. A rendőrség közölte, hogy kedd este letartóztatott és kihallgatott egy zsidó szélsőségest, aki nyíl­tan ünnepelte Rabin meggyil­kolását. Az izraeli főügyész ki­jelentette, hogy újabb politikai gyilkosságtól tart. Cáfolta Borisz Jelcin szóvi­vője a CNN amerikai hírtévé értesülését, amely szerint rom­lott a szívrohama óta kórházban fekvő elnök állapota. Medve- gyev hangsúlyozta: az államfő­nek nincs szüksége külföldi gyógykezelésre, s egyre több találkozó szerepel a program­ján. Az elnök politikai aktivitá­sát jelzi, hogy szerdán levál­totta a központi jegybank ügy­vezető elnökét, Tatjana Para- monovát. Richard Goldstone, a hágai bíróság főügyésze a volt Jugo­szláviában elkövetett háborús bűnök kivizsgálásával foglal­kozik. Feladata, hogy megál­lapítsa: ki a felelős azokért a rémtettekért, amelyek elbor- zasztották a világot. Goldstone a minap meglepő ki­jelentést tett: nem kap elegendő segítséget éppen azoktól, akik­től a legtöbbet várta - az Egye­sült Államok titkosszolgálatá­tól. Amerikai külügyi hivatal­nokok elismerték, hogy eseten­ként késlekednek bizonyos anyagok kiszolgáltatásával, de szerintük ez érthető: némelyik dokumentum betekintést en­gedne az amerikai titkosszolgá­lat eszközeibe, módszereibe, kapcsolataiba. Az amerikai Daytonban immár második hete tartó dél­szláv béketárgyalások eredmé­nyességét is befolyásolja Goldstone főügyész tevékeny­sége. A The Washington Post megszerezte annak az amerikai javaslatnak a pontos szövegét, ami szerint a tárgyalófelek megállapodnának: a megala­kuló új boszniai államban há­borús bűnösök nem tölthetnek be közfunkciót. A javaslat elfogadása esetén Radovan Karadzsics boszniai szerb vezető és Ratko Mladics tábornok örökre elbúcsúzhatna posztjától. Kettejük ellen egyébként letartóztatási pa­rancs van érvényben. Richard Goldstone további negyven szerb és egy boszniai horvát személyből álló listát terjesztett be, melynek szereplőit az em­berijogok megsértéséért, népir­tásért és az emberiség ellen el­követett bűntettekért lehetne fe­lelősségre vonni. A zárt ajtók, mögött zajló daytoni tárgyalásokról kiszi­várgott: Szlobodan Milosevics szerb elnök nem is nagyon bánná, ha Karadzsics és Mla­dics eltűnne a közéletből. Őket potenciális politikai ellenfelei­nek tekinti a belgrádi vezető. Ferenezy Europress Bukarest megítélése szerint kedvezően alakul a román-ma­gyar kapcsolatok dinamikája - közölte Mircea Geoana román külügyi szóvivő.- Különösen nagyra értékel­jük a múlt héten Budapesten le­zajlott első tájékozódó konzul­táció eredményét - mondta a szóvivő és hozzátette: bizako­dással várjuk a decembert, amikor megállapodásunk ér­telmében a szakértők érdemben elkezdenek foglalkozni a ro­mán fél által javasolt három dokumentummal, s igyekeznek azokat összekapcsolni a tárgya­lás alatt álló alapszerződéssel. Teodor Melescanu külügy­Néhány európai országban évék óta szabályos háború fo­lyik a galambok ellen. A fő gondot a galambpiszok okozza, hisz ez a madár évente 7 kiló, salétromban gazdag ürü­léket „termel”, ami valósággal beleivódik a házak homlokza­tába, rongálja a szobrokat, szennyezi a környezetet. Mün­chenben például a 40 ezer ga­lamb évente több mint félezer tonna szemetet csinál, milliós károkat okoz. A bajt csak nö­veli, hogy állatvédő szerveze­tek illegálisan több mint száz tonna magot szórnak a galam­boknak. Hogyan lehet úrrá lenni a ga­lambinvázión? Ez immár hiva­talosan is gondja lett az Európai Unió brüsszeli központjának, abból kiindulva (ezt például a német törvények fehéren-feke­miniszter a román kormány keddi ülésén tartott külpolitikai beszámolójában ugyancsak ki­emelte a kétoldalú kapcsolata­inkban föllelhető pozitív irány­zatot - mondta Geoana. - Úgy gondoljuk, hogy a dolgok jó irányba haladnak, és reális esély van olyan jogi dokumen­tumok kidolgozására, amelyek lehetővé teszik a román-ma­gyar megbékélést. A külügyi szóvivő kifejtette: a kétoldalú tárgyalásokat nem befolyásolja Gheorghe Funar minapi nyilatkozata, amelyben a kolozsvári polgármester öt feltételhez kötötte a ro­mán-magyar megbékélést. tén kimondják), hogy a galam­bok kártékony állatok, s ezért meg lehet őket semmisíteni. De hogyan? Az EU-szakér- tők azt fontolgatják, hogy min­den tagállamra érvényes ren­delkezéseket hoznak galamb­ügyben. Tervezik, hogy meg­büntetik, aki nyilvános helye­ken eteti kedvenc madarait. Anyagilag is támogatni kíván­ják viszont az olyan akciókat, amelyek Würzburgban már be­váltak: eszerint élelemmel csa­logatják faházikókba a galam­bokat, tojásaikat gipsztojások­kal cserélik ki, vagy fogamzás- gátlót adnak nekik. Eredeti megoldásnak tűnik az, hogy vadászsólymokat tele­pítenek a templomokba és tor­nyokba, s ezek a szélsebesen száguldó ragadozók távol tud­ják tartani a galambokat a bel­városoktól. FEB Brüsszelben főfájást okoz a galambpiszok Madarat fognának Nem indul a jövő évi elnökvá­lasztáson Colin Powell tábor­nok, a vezérkari főnökök egye­sített bizottságának volt elnöke. A rendkívül népszerű, színes bőrű közéleti személyiség szer­dán jelentette be elhatározását. Döntésében személyes okok is közrejátszottak: felesége állító­lag szenvedélyesen ellenezte, hogy a tábornok politikai pá­lyára lépjen. Bartók Béla halálának 50. év­fordulója alkalmából A kék­szakállú herceg vára című opera koncertváltozatát mutatja be szerdán a világhírű milánói operaház, a Scala. A herceg szerepét Polgár László, Judithét Marton Éva énekli. A legna­gyobb példányszámú olasz na­pilap, a Corriere della Sera szerdai száma az év egyik leg­fontosabb olasz művészeti eseményének nevezte a bemu­tatót. Csehország csak „fehéreknek” Csehországban erősödik a cigányellenesség és az ide­gengyűlölet, s megszaporod­tak a másfajta rasszista je­lenségek is — állítja a prágai Respekt politikai hetilap. A „Csak fehéreknek való tár­sadalom, avagy erősödik a cseh rasszizmus” című kom­mentár szerzője, Jindrích Si'dlo rámutat arra, hogy „a demokrácia hatodik évében a csehországi romák közt el­uralkodott a jövőjükkel kap­csolatos félelem”, s ezt nem­régiben két tüntetésen nyilvá­nosságra is hozták. A „hazai fehér többségtől való félelmü­ket végeredményben a kor­mány is osztja, hiszen ebben az évben már két ízben is na­gyon alaposan foglalkozott' a problémával, s utasította az érintett tárcák vezetőit, hogy nagyobb szigorúsággal lépje­nek fel az ilyen indítékú cse­lekedetek ellen”. A belügymi­nisztérium kimutatására hi­vatkozva a kommentátor meg­jegyzi, hogy míg 1994-ben 73 rasszista indítékú bűncselek­ményt regisztrált a cseh rend­őrség, addig az idén, csak az első tíz hónap alatt, ez a szám már több mint megkétszere1 ződött. Tény, hogy a rendőr­ség is nagyobb szigorral lép fel, és számos, korábban csu­pán rendbontásnak nyilvání­tott esetet ma már nyíltan rasszista bűncselekménynek minősít. Míg tavaly 168 sze­mély került,rasszista indítékú cselekedetek miatt” bíróság elé, addig az idén csak az első félévben már 117 személyt ítéltek el. Az esetek többségé­ben bőrfejűek támadták meg a cigányokat, s ezen támadások következtében már majdnem húsz cigány halt meg. A ro­mák most már valóban félnek, s ezért sok helyütt szervez­kedni kezdenek, s önkéntes cigány biztonsági szolgálatot állítanak fel. A belügyminisz­térium anyagaiból az is kide­rül, hogy növekszik az idege­nek iránti támadások száma is. Károlyt a külügy vonzza A Habsburg fiú esete a gazdag Franciskával Habsburg Ottó gyerekei kö­zül Károly csinálta a legjobb partit. Thyssen-Bornemisza Francescát, a német milliár­dos lányát vette el. Az ifjú feleség vagyona össze­hasonlíthatatlanul nagyobb, mint a férjé, hiszen a Habsburg fiú csak egy ausztriai erdőség jövedelmére számíthat. A csinos Francesca korábban rendre a botránylapok címolda­lán szerepelt. Legutóbbi interjú­jában azonban - immár Habs- burg-asszonyként - azt mondta, hogy félreismerték: csak az éj­szakai bulikról írtak, de hogy mivel töltötte a nappalokat, meg sem említették. Pedig sze­rinte egyáltalán nem meglepő a találkozás és a házasság a jó­képű Habsburg fiúval, akit fő­ként a politika érdekel, és sze­retne egyszer Ausztria külügy­minisztere lenni. Az interjúban megszólalt a papa, Habsburg Ottó is. Semmi kifogása sincs az ellen, hogy fia a Thyssen-Bornemisza lányt vette el, hiszen „a fiú tudja, mit csinál”. Ottó egyébként elítélte a brit királyi család azon tagjait, akik botrányokkal hívják fel magukra a figyelmet. Persze - fűzte hozzá rezig- náltan -, az egyre kiterjedtebb Habsburg-család leszármazot­tai sem mindig a legszerencsé­sebben szerepelnek a nyilvá­nosság előtt. „Nem vagyok boldog, hogy mindenki azt csi­nál, amit akar, de megakadá­lyozni nem tudom” - fejtegette. Tíz évig ünnepük Nelsont Már kapható a félkarú, egyenruhás játékmackó Ismétlődő ágyúsortűzzel kezdődött a napokban az a tíz eszten­dőre tervezett ünnepségsorozat, amelyen Anglia méltóképpen kíván megemlékezni nagy fiáról, Horatio Nelson admirálisról. A híres katona kétszáz évvel ezelőtt halt meg az ország szem­pontjából sorsdöntő trafalgari ütközetben. Az első sortűzre az admirális kései utódja, a kilencedik lord Nelson adta ki a parancsot. Az országos ünnepségek során fel­idézik a brit tengeri uralmat megalapozó, 1,60 méter magas „kis nagy ember” megannyi hí­res ütközetét. A londoni tengerészeti mú­zeumban - amely ezen a téren egyedülálló a világon - az év­forduló alkalmából hatszáz kü­lönböző Nelson-emléket állítot­tak ki. Közéjük tartozik az a le­vél, amelyet az admirális jobb alsó karjának elvesztése után írt: „Teher vagyok barátaim és haszontalan a haza számára”. Utóbb balkezével mentette meg a hazát... Az egyik kis tárlóban bemu­tatják azt az átlőtt zubbonyt és véres nadrágot, amelyet a zász­lóshajó, a Victory fedélzetén vágtak le a halálos sebet kapott admirális testéről. Erzsébet ki­rálynő külön engedélyével állí­tották ki a francia muskétago­lyót, amely kioltotta Nelson életét. A becses ereklye négy hónap múltán visszakerül az uralkodó windsori kastélyának páncélszekrényébe. A kiállítás igyekszik árnyalt képet nyújtani Anglia hőséről. Őszintén bemutatja az admirá­lis magánéletét, így azt a botrá­nyos kapcsolatot, amely a fér­jezett Lady Emma Hamiltonhoz fűzte, és amely egészen Nelson haláláig tartott. A románc re­gényírókat és filmrendezőket is megihletett. A ünnepségsorozat nem utolsósorban jó üzlet, a mú­zeum boltjában a Nelson­egyenruhába bújtatott egykarú játékmackó máris úgy fogy, mint a cukor. Elvégre Nagy- Britanniában is megkezdődött a karácsonyi vásár. A muskétagolyó, mely kioltotta az életét FOTÓ: FEB/REUTER Háborút akart a japán szekta A metrómerényletekkel vá­dolt japán szekta háborút akart kirobbantani a sziget- ország és az Egyesült Álla­mok között - derült ki egy nyomozati dokumentumból. Miközben a társaság ve­zetője, Asahar Shoko fegy- házban vár a perére, az USA kongresszusi vizsgálóbi­zottságának jelentése arról számol be, hogy a csoport a gáztámadásokat csupán „gyenge kezdetnek” szánta. A szekta arra készült, hogy vegyi és nukleáris fegyverek gyártásához szükséges anyagokat szerez be, majd ezek bevetésével végül háborút robbant ki Ja­pán és az Egyesült Államok között. A terroristák indíté­kairól nem szól a jelentés. Bemutatkozott az új francia kormány Alain Juppé miniszterelnök (Chirac jobb­ján) a korábbinál karcsúbb kabinettel vág neki az erőt próbáló költségvetési szavazásnak. A kormány máris harcot hirdetett a deficit és az adósságállomány ellen fotó: feb/reuter

Next

/
Thumbnails
Contents