Somogyi Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-02 / 231. szám

1995. október 2., hétfő SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 FELFEDEZŐ ÚTON A KULISSZÁK MÖGÖTT (II.) A Boeing 737 fedélzetén A Malév Boeing 737-ese me­redeken emelkedik a magasba. A felhők felett, úgy tízezer mé­teren túl, néha bedugul a fü­lünk. A fantasztikus látvány és a csinos stewardessek szíves kínálása nyugtató.-Etetni, itatni kell az üta- sokat, hogy lekössék magukat és ne féljenek - világosítanak fel.- Nincs mitől félni! - moso­lyog Dávid Imre pilóta - Okos műszerek vigyáznak ránk, s azért gyakoroltatják velünk évente kétszer Koppenhágában egy különleges helyzetekre felkészítő szimulátoros terem­ben a legváratlanabb helyzete­ket, hogy megtanuljunk előre gondolkodni. Ha például köd bontja a repülőteret, átstarto­lunk egy előre kijelölt másikra. Dávid Imre 1982 óta repül, de nem emlékszik igazán ve­szélyes percekre. Szerinte a mai modem gépek szinte min­dent tudnak. A korszerűbb tí­pus emberi kéz érintése nélkül is földet érhet. 700 kilométeres óránkénti sebességgel haladunk, hatvan percenként 2400 kilogramm üzemanyagot fogyasztunk. A 30 méter hosszú, kék-fehér légi jármű a második óra vége felé fokozatosan süllyed, míg végre ismét gurulunk. Az amszterdami repülőtér - rövid tartózkodásunk színhelye - afféle nemzetközi átszálló­hely. Innen az óriásgépek a vi­lág minden tájára eljutnak. Visszafelé a másodpilóta pihen és rádiózik, Dávid Imre repül.- Sok tanulás, józan ész, no meg nem kevés érzék kell eh­hez a pályához - foglalják ösz- sze az aranyszabályokat. - A repülés olyan, mint a szerelem: minden szép benne. Még az is, amikor a zivatarfelhőket ke­rülgetjük, vagy amikor a hát­szél miatt manőverezünk. Csak az orvosi vizsgálattól félünk. Elég egy kissé magasabb vér­nyomás és fuccs... Alattunk már Budapest fé­nyei. A pilóta búcsúzik az uta­soktól. Lehet, hogy pihenhet pár napot? Lehet, hogy másnap Frankfurtba indul? Takács Mariann Egymást segítik és váltják a pilóták FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Paskai László jobban van Túl van az infarktus utáni első órákat jellemző közvetlen életveszélyen Paskai László bíboros, prímás, esztergom- budapesti érsek. Ezt közölte Dinnyés József, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház I. bel­gyógyászati osztályának ve­zetőhelyettese tegnap dél­előtt. A kardiológus orvos el­mondotta: a bíboros, akit szombaton délután szállítot­tak infarktussal kórházba, nyugodtan töltötte az éjsza­kát. Komplikációk nem léptek fel nála. Súlyosabb szövőd­ménye egyelőre nincs a be­tegségnek, remény van Paskai László teljes felépülésére. Tegnap délután telefonon beszéltünk a bíboros beteg­ágyának közelében tartóz­kodó Németh László érseki titkárral. Elmondotta: a bíbo­ros szombaton délután Esz­tergomban pap- és diakónusz- szentelésre készült, amelynek a helyszíne öt órakor a Feren­ces-templom lett volna. Ekkor lett rosszul. Azonnal kór­házba szállították. A szertar­tás nem maradt el, azt Dékány Vilmos segédpüspök vezette, felszentelt egy papot és két diakónust. Paskai László rosszullété- ről az érseki titkár azonnal ér­tesítette a pápai nuncius bu­dapesti irodáját, így a hír rö­vid időn belül II. János Pál pápához is eljutott. D. G. Ne nélkülözzenek az idősek A kormány segítséget kér a jóléti ország megteremtéséhez A bajok és viszályok, a feszült­ségek ellenére Magyarországon politikai stabilitás van. Működ­nek a demokratikus intézmé­nyek, nem fenyegeti veszély az alkotmányos rendet, az állam­polgárok szabadságát és biz­tonságát - jellemezte az or­szágban uralkodó politikai lég­kört az Idősek Világnapja al­kalmából rendezett szombati rendezvényen Horn Gyula. A miniszterelnök ugyanak­kor leszögezte: a politika szereplőinek nem szűnő fel­adata erősíteni a belső stabili­tást.- Mindezek jegyében söpör­tem félre a kormánykoalíción belüli ellentéteket; világossá kívántam tenni, hogy az ország kormányának stabilitása első­rendű kérdés - mondta. A kormány és a Nyugdíjasok Országos Képviselete közös ünnepi megemlékezésén a kormányfő természetesen fog­lalkozott az idősek helyzetével is. Mint kijelentette, tisztában van azzal, hogy a kormány kényszerű intézkedései legin­kább a nyugdíjasokat sújtják, hogy a nyugdíjminimum mesz- sze a létminimum alatt van, és hogy az átlagnyugdíj a szep­temberi emelés után is csak 16 ezer forint. Ezért sem a kor­mány, sem az ország nem nyu­godhat bele, hogy az idő- sek nélkülözni kényszerüljenek. Aláhúzta: a helyzet javítása csak pótlólagos forrásból lehet­séges, de ennek alapvető felté­tele a gazdasági növekedés. Ezért azonban vállalni kell az ország helyzetét javító kemény intézkedéseket is. A miniszterelnök mindehhez az idősek támogatását kérte. Az október 1-jei világnap al­kalmából Knoll István, a Nyug­díjasok Országos Érdekképvi­seletének elnöke a nyugdíjaso­kat érintő megoldatlan problé­mákról beszélt. Kiemelte, hogy mindeddig nem valósult meg az alacsony nyugdíjak korrekci­ója, és rendezetlen az özvegyi nyugdíjak kérdése is. Alfa tv: jövőre kísérleti adások Remélhető, hogy jövőre megkezdődnek a kelet-kö- zép-európai országok Alfa televíziójának a kísérleti adásai - nyilatkozta Jiri Menzel cseh filmrendező. Az Alfa Nemzetközi Együttműködés Alapítvány elnöke a kuratórium szom­bati, budapesti ülésén el­hangzott beszámolók alapján bizakodó. A múlt év elején fővárosunkban jelentette be Josef von Ferenczy és Vízi E. Szilveszter akadémikus, hogy a térség népei számára az anyanyelvükön műsoro­kat sugárzó televízió alapítá­sát kezdeményezik. Legyen rugalmas! A Magyar Nemzeti Bank Somogy Megyei Igazgatóságán a legtöbb Magyar Állampapír a futamidő lejárta előtt is mobilizáltható. Természetesen a Magyar Állampapírok hozama akkor a legkedvezőbb, ha csak a futamidő végén váltják vissza őket. Azonban nem ez az egyetlen megoldás. Az állampapírok többsége a forgalmazóhelyeken meghirdetett feltételek szerint a futamidő alatt is adható-vehető. Befektetési tanácsadásunk segítségével Ön kiválaszthatja azt a befektetést, mely akkor is optimális hozamot nyújt, ha azt a tervezettnél korábban pénzzé kell tennie. Keresse fel az MNB Somogy Megyei Igazgatóságát, hogy megbizonyosodjon róla: mi minden lehetőségre felkészültünk. Címünk: MNB Somogy Megyei Igazgatóság, 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. Van aki forrón szereti, van aki melegen* A hordozható, 11 kg-os háztartási PB-palackról mű­ködő Szieszta-rendszerű Camping Gaz kályhák tu­lajdonosai jól tudják, hogy számukra az ideális hő­mérséklet mindig és mindenhol biztosított, hiszen a mindössze 10 kg súlyú Camping Gaz kályha könnyen hordozható és gond nélkül üzemeltethető. A kályha oxiprotektor biztonsági rendszerrel felszerelt, használata nem igényel kéménybekötést. A Camping Gaz kályhák azonnal jelentkező fűtőhatásuknak köszönhetően egyaránt ideális megoldást kínálnak lakások folyamatos, valamint hétvégi házak, garázsok, műhelyek időszakos fűtésére. A Camping Gaz akciójában résztvevő kék matricás kályhák megfelelnek a legmaga­sabb minőségi követelményeknek is, garanciájuk ezért a szokásos egy év helyett két év. Most az akció alatt 16.995 Ft-ért kaphatók. Az akció idején vásárolt kályhákat a Camping Gaz kérésre ingyen házhoz szállítja, sőt, ha a szerencse kedvez Önnek, akkor egyhetes kétszemélyre szóló, teljes ellátást biz­tosító tunéziai utazáson vehet részt, vagy visszanyerheti a megvásárolt kályha árát. Ezt nem szabad kihagyni! A kék matricás Camping Gaz kályhák alábbi boltokban vásárolhatók meg: Weekend Szaküzlet Kaposvár, Pázmány Péter u. 48. Tel.: (74) 315-214 Kaiser Kereskedés Barcs, Köztársaság u. 51 -53. Tel.: (82) 463-158 „Cserép Miklós Vasker Bt.” Marcali Nagykereskedése Marcali, Noszlopy Gáspár u. 177. Tel.: (85) 312-780 Mester Kereskedés Balatonlelle, Rákóczi u. 293-295. Tel.: (85) 350-111,350-112. Juhász Műszaki Márkabolt és Szerviz Siófok, Fő u. 196. Tel.: (84) 310-817, 314-642 Megrendelhetők a Camping Gaz Kft.-nél 1116 Budapest, Hunyadi János u. 162. Tel.: (1)209-3180, 209-0542 TÖBBSZÖRÖS S G

Next

/
Thumbnails
Contents