Somogyi Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-25 / 250. szám
1995. október 25., szerda SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Jelentést is szabnak a ruhagyárban A bank képviselői részletes tájékoztatást kémek az elvégzett munkájukról és kereskedelmi tevékenységükről. A hivatalos levélen az MBFB a gyár egyik tulajdonosaként jelöli magát. Ezt a ruhagyár vezetői is tudják. Jólehet a részvénycseréről még nem kaptak hivatalos értesítést az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt-től. A történtektől függetlenül a jelentés már készül. Várni János, a Kaposvári Ruhagyár Rt elnök-vezérigazgatója szerint kötelességük eleget tenni az új többségi tulajdonos kérésének. — A kért jelentést összeállítjuk, az anyagot a bank október végéig megkapja — mondta Várni János. — Eddig már többször okozott kellemetlenséget, hogy az ÁPV Rt semmilyen igazolást nem adott a részvénycseréről. A privatizációval kapcsolatos információt közvetve illetve csak a banktól kaptunk. Az eltelt idő alatt egyértelművé lett, hogy az MBFB az új többségi tulajdonos. A helytálló információ segíti a vállalat vezetőinek munkáját. Legutóbb — mint később kiderült, téves — értesülést szereztek arról, hogy a ruhagyár részt vesz az egyszerűsített privatizációban. Ezt több, nemzetközi pénzügyi befektető csoport is megerősítette. A nyilvánosságra hozott, hetvenhárom hazai céget tartalmazó privatizációs listán azonban nem szerepelt a kaposvári ruhagyár. Időközben tisztázódott: a privatizált vállalat még egyszer nem adható el. Várni Jánosnak tudomása van arról, hogy az először összeállított magánosítási listán még szerepelt a gyár. Érdeklődésünkre — hozhat- e profilváltást a privatizáció — az elnök-vezérigazgató azt mondta: várhatóan nem. A ruhagyár ugyanis szilárd piaccal rendelkezik, nyugat-európai üzleti kapcsolatai hagyományosak. Várni Jánosnak leépítésről, elbocsájtásról nincs tudomása. Sok munkájuk van, amelynek elvégzéséhez annyi ember szükséges, amennyit most is alkalmaznak. A várható intézkedések közül viszont nem tartja lehetetlennek a vezetőváltást. A nagyhorderejű gazdasági döntésekhez azonban minősített többség kell — hangsúlyozta. A kaposvári ruhagyár az idén is erősítette piaci pozícióját. Termékeinek kilencveny- nyolc százalékát exportálják. A legtöbb ruhaneműt német, angol, osztrák és francia kereskedők veszik meg, de jut az amerikai áruházakba is. Ä tengerentúli teijeszkedés érdekében járt legutóbb az USA-ban a ruhagyár vezetője. A következő szezonbeli megrendelésekről tárgyalt. Az amerikai piac egyre jelentősebb: az idén 260 millió forint értékben visznek ruhákat az USA-ba. A kaposvári ruhagyár — a tavalyihoz hasonlóan — 650 millió forint forgalommal számol. A tavalyi két és fél millió forint veszteséggel szemben az idén előreláthatóan tízmillió forint haszonnal zárják az évet. (Harsányi) Munkaerő-próba Régi nóta: egy település boldogulása a foglalkoztatáson áll — vagy bukik. Ha van munka, akkor van kenyér is, cirkusz is. Márpedig a polgár, akit efféle jelentéktelen apróságokkal — mint az evés és a vígadás — elkényeztet a hon, az nem méltatlankodik, nem tüntet, és e kettő közötti szabad idejében nem szólítja föl lemondásra a kormányt, hanem dolgozik, pihen és szórakozik, avagy: hat, alkot, gyarapít. Ahogy tetszik. Ha van munka, akkor van bevétel is, ilyen adó, olyan járulék. Ha viszont nincs, akkor kiadás van, támogatás a jövedelempótlósoknak, járadék a munkanélkülieknek, segély mindkét lesújtó létállapotban szenvedőnek. Szóval szerencsés csillagzat alatt születtek azok az önkormányzatok, ahol a foglalkoztatás manapság nem okoz fejtörést. Ezúttal Iharosberényre, annak is mind az ezerhatszáz lelkére mosolygott rá a szerencse. Ez jobb, mint egy 579 milliós főnyeremény, ráadásul ezesetben nem kell a község polgármesterének kunyerálnia, amint ezt kollégája tette a lottómilliomos polgárnál. Iharosberényben az történt ugyanis, hogy a község közigazgatási területén, Pádpusztán egy gáz- és gőzturbinás erőmű építését kezdik rövidesen. A munka nem utolsósorban sok embernek ad több évre biztos megélhetést. Siófok vállalja a pert (Folytatás az 1. oldalról) Több aggályuk is van — mondta dr. Horváthné dr. Márkus Ildikó siófoki jegyző. A legkisebb, hogy a tűzoltóság területe az ingatlan nyilvántartás szerint a megyei önkormányzat tulajdonában van, tehát azt nem vehetik át a tűzoltóságtól. Továbbra sem tisztázott, lehet-e arra kötelezni valakit, hogy ellenszolgáltatások nélkül lásson el környékbeli területeket, főleg akkor, ha azok idegen megyékben vannak. A siófokiak úgy gondolják — szerintük joggal — ha egy intézményt alapítanak, akkor a munkáltatói jogkör a képviselőtestületet illeti meg még fegyelmi kérdésekben is. Ma viszont ez nem egészen világos. A szakmai felügyelet gyakorlása miatt jogosítványokkal rendelkezik a megyei parancsnokság, ám azzal semmilyen kapcsolata sincsen a testületnek és később, az önkormányzati tűzoltóság megalakítása után se lenne. Siófok jegyzője elmondta, hogy a működés feltételeinek biztosítékait sem látják. Igaz, hogy vannak Ígérvények, de ha az abban jelölt pénzekhez hozzá is jutnak, nem megoldott a fejlesztés, a technika cseréje. Siófokon több középmagas lakóépület van, ezekhez speciális létra kell. Amivel most a helyi állami tűzoltók rendelkeznek, cserére vár. Egy új hetvenmillió forintba kerül. Dr. Horváthné dr. Márkus Ildikó azt is szóvátette, hogy ha már egy korábbi jogszabály kimondta, az önkormányzatok feladata a tűz ellenni védekezés, akkor miért nem jelent meg az idén április előtt a végrehajtási utasítás, miért egyetlen hónap alatt kellett megcsinálni azt, amire évek lettek volna. A siófokihoz hasonló kérdések megfogalmazódtak a többi önkormányzatnál is, ám azok, mivel tudták, hogy a nemleges döntésükkel mulasztásos törvénysértést követnek el, kételyeik ellenére alapították meg az önkormányzati tűzoltóságot. Mert a tüzeket a viták közepette is el kell oltani. Igaz Siófokon és környékén az önkormányzat döntése ellenére is oltják a lángokat. így lesz a bírósági döntés után is, ám az ítélet még okozhat meglepetéseket. Nagy Jenő Somogyi meghívólevél Flandria miniszterelnökének Kamatozó külkapcsolatok Tíz éves az Európai Régiók Gyűlése. Ez alkalomból ünnepi közgyűlést tartottak a múlt héten Antverpenben, amelyen Somogy képviseletében ott volt dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke is. Somogy is tagja a 300 régiót tömörítő szervezetnek, amely elsősorban a kelet-nyugati kapcsolatok fejlesztését tartja feladatának. Az ünnepi megemlékezések ezúttal szűkszavúak voltak, a tagok fontosabb feladatuknak tartják a jövő tervezését. A szervezet elnöke, a katalán miniszterelnök Jordi Pujol most hirdette meg A régiók Európájáért programsorozatot, amelynek célja a régiók fontosságának hangsúlyozása. A szervezet most készíti el chartáját a regionális szervezetekről az .Európa Tanács számára. Ebben arra kívánnak választ adni, hogy a regionális szervezeteknek milyen követelményeknek kell megfelelniük az Európa Unióban. Antverpemben megfogalmazódott az is, hogy a a maastrichti szerződést mielőbb felül kell vizsgálni. Dr. Kolber István a Somogyi Hírlapnak elmondta, döntés született arról is, hogy Linzben rendezik meg az Euroexpót, s a Centurio program újbóli indításával politikusoknak és közgi- gazgatási szakembereknek szerveznek továbbképzéseket. A nyáron Budapest ad helyet a kelet-nyugati kapcsolatok kérdéseivel foglalkozó tanácskozásnak, amelynek fő mottója az egyenjogúság lesz. A szervezet egyik legfontosabb feladata a gazdasági fejlődés elősegítése, a konkrét kapcsolatok bővítése. A megyei közgyűlés elnöke meghívó levelet adott át Luc van den Brande flamand miniszterelnöknek, a szervezet al- elnökének. 1997-ben készül el ugyanis Kaposváron a flamand segítséggel épülő inkubátorház. A somogyi javaslat szerint az Európai Régiók Gyűlésének kelet-nyugati bizottsága ekkor megyénkben tartsa soros ülését. Megállapodás született Antverpenben arról is, hogy idegen- forgalmi innovációs centrumot hoznak létre Siófokon. N. J. Elszámoltatják a városgazdákat A nagyatádi képviselők tegnap egyhangúan úgy szavaztak: mind a tizennyolc további lakást ki kell kapcsolni a távhőszolgáltatásból, ha a lakók nem rendezik számlájukat. A szakemberek szerint azonban az összetorlódott adósság rendezésére már csak azért is kevés az esély, mert a családok többsége messze a létminimum alatt él, jövedelmük csak a lakásrezsi töredékére elég. A városatyák ugyanakkor úgy érzik, hogy humánusan jártak el, hiszen megoldási tervet készítettek, elengedték az ügyvédi költségeket, részletekben engedték a lakókat fizetni, akik még csak meg sem próbálták számlájukat rendezni, sőt a város szociális bizottságához sem fordult közülük senki lakás- fenntartási támogatásért. A képviselők tegnap döntöttek arról is, hogy mielőbb épüljön meg a Henész és a Simon- gát városrészekben a szennyvízcsatorna, hogy orvos igazgató irányítsa a városi kórházat és hogy mielőbb készítse el első műsorát a megalakuló városi televízió. A legnagyobb vita azonban a városgazdálkodási intézménynél lefolytatott munkajogi vizsgálatról szóló beszámolót kísérte. Mint elhangzott: az ösztönözte vizsgálatra a városatyákat, hogy irreálisan sok bért fizettek éveken át a városgazdálkodásnál. A beszámoló szerint ez annak köszönhető, hogy a kollektív szerződésben foglaltak részben sértik a város érdekeit. A szervezet nyolcvan dolgozójából például negyvenhatan részesülnek fizetéskiegészítésként havi 8500 forint egészségügyi támogatásban. A különböző címpótlékoknál nem készült adományozási irat és az ilyenkor kötelező minősítés sem. Van olyan dolgozó például, aki négy címen részesül különböző pótlékokban, amelyek közül kettő minden jogalapot nélkülöz. A képviselők végül további részletes vizsgálatot javasoltak, amelynek az évek alatt okozott anyagi kár pontos mértékére és a felelősök személyére is ki kell terjednie. B. Zs. Tüskés Tibor díszpolgár Tüskés Tibor, híres író e nyáron ünnepelte 65. születésnapját. A Zamárdi Ön- kormányzat képviselő-tes- tülete már akkor döntött arról: Tüskés Tibort a díszpolgárává fogadja. Az oklevelet és egy huszonöt centi hosszú aranyozott kulcsot októberi 23. nemzeti ünnepünkön adta át Kiss Zoltán polgármester. Ő a falu harmadik díszpolgára. Somogyiak szolnoki sikere Tizenhetedik alkalommal rendezték meg Szolnokon az Országos Néptáncfesztivált, amelyen tizenhét Arany I. minősítésű együttes vett részt. A Szigligeti Színházban harmincnégy koreográfiát értékelt a zsűri. A kaposvári Somogy Tánc- együttes Kovács Márton Döngő-Gondó-Mondó című produkciójával koreográfusi nívódíjat szerzett. Ez a koreográfia zeneszerzői díjat is kapott. Harminc évi munka rangja A Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztjével tüntették ki október 23-dika alkalmából Tálas Lászlót, a Somogy Megyei Főügyészség gépkocsivezetőjét. A 30 évi kitűnő munka elismerését jelentő kitüntetést dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész adta át. Ellenállt a koppányi mackó A törökkoppányi polgár- mesteri hivatalnak a hétvégén ismeretlen és hívatlan látogatója volt. A helyiségben kutatott, majd megpróbálta egy gyorsvágóval felfeszíteni a Toldi típusú páncélszekrényt. A mackó ellenállt a kísérletezőnek, aki bár lopni nem tudott, 200 ezer forint kárt okozott rongálással. A Siófoki Rendőr- kapitányság lopás kísérletének elkövetése miatt rendelt el nyomozást. Válságos a kisfiú állapota Változatlanul válságos az állapota annak a fiúnak, aki olyan súlyos áramütést szenvedett, hogy a testfelületének 80 százaléka megégett. A siófoki fiú felmászott egy tehervagon tetejére és egy nagyfeszültségű vezetéktől kapta az áramütést. i Ingatlanok számítógépen November elsejétől megszűnik a kézzel vezetett tulajdoni lapok használata Nyimben, Pusztaszemesen, Somogycsicsón, Somogy udvarhelyen és Torvajon. Az ingatlanokra vonatkozó adatokat, jogokat, tényeket a továbbiakban számítógépek tárolják — tudtuk meg dr. Laki- Lukács Lajostól, a Somogy megyei Földhivatal hivatalvezető-helyettesétől. A tárolt adatok helyességének ellenőrzése céljából, az átállítás napjától számított hat hónapon belül az ingatlan tulajdonosa az illetékes földhivatalnál megtekintheti a számító- gépes állomány tartalmát. A számítógépben rögzített állományról az ingatlan tulajdonos illeték- és költségmentesen másolatot igényelhet. Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Somogyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szerveznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utalványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők névsorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbesítőnk az új megrendelőt személyesen felkeresi, és ajándékkal is kedveskedik. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitöltve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti.-----------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél i a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1995 .........................-tői i E lőfizetési időszak: I I egy hónap dlkét hónap | Előfizetés díja: 525 Ft 1050 Ft | Beszervező előfizető: Név............................................................ i Lakcím: ..................................................... | Beszervezett előfizető: Név ..............................................................i Lakcím: ...................................................... | A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e megrendelőlevél beküldésével, a BRIRTOR fÜSZÉRT KCRCSKtDilflll I RCSZVÉflYTARfRf ÁG által felajánlott vásárlási utalványokat sorsolunk I L^' _________________________:_____________________I A Pannon Agrártudományi Egyetem Habilitációs Bizottsága meghívja 1995. OKTÓBER 26-ÁN Dr. Csapó János az MTA doktora 9 órakor: „Élelmiszerek és takarmányok aminosav összetételének meghatározása” című tanóra keretében tartandó habilitációs eló'adására és 10 órakor: ’Colostrum and milk composition of farm animals and some new or improved analytical methods” című tudományos ülés keretében tartandó eló'adására. Dr. Szendrő Zsolt a mezőgazdasági tudomány kandidátusa 11 órakor: „A növendéknyulak vágóértékét befolyásoló tényezők, a vágóérték genetikai javításának lehetősége” című tanóra keretében tartandó habilitációs előadására és 12 órakor: „Importance of teat number in selection of rabbits” című tudományos ülés keretében tartandó előadására. Az előadás helye: Pannon Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Kar, Kaposvár, Guba S. u. 40. IV. előadó Dr. Kuroli Géza s. k. a habilitációs bizottság elnöke k 4 SOMOGYI HÍRLAP Balassa Tamás jegyzete