Somogyi Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-17 / 244. szám

1995. október 17., kedd SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Somogy és Hargita közös utakat keres A két testvérmegye együtt vesz majd részt a kelet-nyugati gazdasági találkozón is Hargita megyében jártak az elmúlt héten a somogyi köz­gyűlés tagjai dr. Gruber At­tila alelnök vezetésével, hogy áttekintsék az 1992- ben megkötött együttműkö­dési megállapodás megvaló­sulását. Dr. Gruber Attila tegnap a Somogyi Hírlapnak el­mondta, a Sánta Pál Vilmos­sal, Hargita Megye Tanácsá­nak elnökével folytatott meg­beszélések során megállapod­tak abban, hogy a romániai testvérmegye képviselőit a jövőben rendszeresen meg­hívják a Balatonfölváron, a Hotel Jogarban szervezett szakmai továbbképzésekre, s a somogyi szakemberek is részt vesznek a romániai szakmai programokon. A hargitaiak tudnak az Önkor­mányzat 2000 programról, amellyel szeretnének megis­merkedni, ezért kérték azt részleteivel együtt küldjék el nekik. A két megye a jövőben együttesen kíván részt venni a nemzetközi pályázatokon. A január 18 és 20-a között meg­rendezésre kerülő kelet-nyu­gati gazdasági találkozón is együtt szerepelnek. A hargitai vezetők elmond­ták: a romániai magyar befek­tetések 21 százaléka a megyé­jükbe irányult. Ennek ellenére kívánatos a gazdasági kapcso­latok további élénkítése. A Somogy megyei Vállalkozói Központ és a Hargita megyei Inkubációs és Innovációs Központ között ezért szoro­sabb együttműködést hoznak létre. A romániai kamara fel­ajánlotta, hogy a somogyi kamarák rendelkezésére bo­csátja adatbázisát, s ezzel közvetlenebb információ cse­rét érhetnek el. Somogyi fel­ajánlás volt, miszerint jövőre, a szeptemberben megrende­zendő Alpoktól az Adriáig Nemzetközi Kiállításon és Vásáron ingyen területet biz­tosítanak a hargitai kiállítók­nak és szorgalmazzák Hargita megyei napok megrendezését is. Az idegenforgalom fejlesz­tése mindkét megye érdeke, ezért falusi turizmusban és a gyógyidegenforgalomban is együtt kívánnak dolgozni. Magyar pedagógusokat vár­nak a Bolyai Nyári Akadémi­ára és képzőművészeket hív­nak meg egymás megyéjéből a helyi alkotótáborokba. N. J. SOMOGYI HÍRLAP Czene Atilla jegyzete Nem térkép e táj A Siófokról Szekszárdra vezető főút két oldalán hasal Ságvár. Földjein 17 ezer évvel ezelőtt, a jégkorszak idején rénszarvas­vadászok éltek, a régészek feltárták már e század elején kuny­hóikat, amelyek a legrégebben építetteknek számítanak Ma­gyarországon. A római korban a Pécsről Győrbe vezető út egyik fontos állomása volt a település. Ide telepítették a Sió le- csapolására küldött munkásokat, majd a gazdag terület védel­mére erődöt emeltek. Több római császár megfordult itt. Jóval később Szent László királyunk tiszteletére prépostságot emel­tek e helyütt, majd az 1848-as szabadságharc idején Jellasics horvát bán ellen a mai reptér táján toboroztak katonát Kossuth Lajos küldöttei. A történelem alakítói mára mintha megfeledkeztek volna Ságvárról (is) — durva kanyarítással írhatom: nem jutott állami támogatás tornacsarnokuk megépítésére. De az itt élők azért a lehetőségekhez képest teszik a dolgukat. Ha pénz nincs, próbál­ják jobb kedvre deríteni egymást. Fellendülőben a közösségi élet; Nagy Bandó András, Koós János szórakoztatta nemrég a helybélieket, s várják Kovács Katit és Bajor Imrét. Természet- barát kör alakult, amelynek tagjai járják az országot. Ságvárt azonban nehezen találhatják meg a turisták; a néhány napja kiadott Somogy megye térképéről ugyanis hiányzik a te­lepülés. S meglehet: az óvodások későbbi boldogulását nem az segíti majd a legjobban a Balatontól mindössze néhány kilomé­terre eső Ságváron, hogy tudják, lábacskáik a kertben évezredes romokon taposnak... Gyógyszer és ruhanemű a szegényeknek Újjáéledő szeretetszolgálat A raktár már telve, a karitatív tevékenységet végzők is készen állnak a munkára. A kapos­vári Máltai szeretetszolgálat októbertől új életet kezd. Hónapokig bizonytalan volt a karitatív szervezet sorsa. Ki kellett költözniük az eddigi központjukból, mert az épüle­tet a vidéki orvosi ügyelet kapta meg. A város végül a Búzavirág utcai bölcsődében adott egy helyiséget a szerve­zetnek, ahol a beérkező ado­mányokat raktározhatják, az irodájuk pedig a Pártok házá­ban működik tovább. Mivel sem a raktár, sem az iroda nem alkalmas a segítségre szorulók fogadására, kényte­lenek bezárni az ügyfélszol­gálatukat. Eddig azok is szá­míthattak a szolgálat segítsé­gére — kaposváriak és vidé­kiek egyaránt —, akik az ut­cáról tértek be a máltaiakhoz. — Amíg azonban olyan he­lyet nem kapunk, ahol a la­kosság irritálása nélkül tudjuk fogadni a segítségre szoruló­kat, szünetel az ügyfélszolgá­lat — mondta Bártfai Anikó, a szervezet vezetője. — Hogy kényszerűségből be kellett zárnunk az ügyfél- szolgálatot, az jó is meg nem is. Célzottabban segíthetünk, és biztosabbak lehetünk benne, hogy a segítség való­ban a rászorultakhoz kerül. A célzott segítség azt je­lenti, hogy rendszeresen láto­gatják a szociális otthonok la­kóit, továbbra is ellátogatnak a rászorultak családjaihoz, igénybe veszik a cigányszer­vezetek segítségét. A falvak szegényeihez az önkormány­zatok és egyesületek révén juttatják el az adományokat. Az adakozók számára azon­ban jelenleg elérhetetlen a szervezet, mert mindezidáig nem kaptak telefont a Matáv­tól. — Százezer forintot kér a Matáv a telefonunk áthelye­zéséért, mivel közületnek számítunk — mondta Bártfai Anikó. — Egy karitatív szer­vezet azonban ezt nem tudja összeszedni, különösen nem a Máltai, amely adományként sem fogad el pénzt. Jelenleg többek között fél­millió forint értékű gyógy­szer, ötszáz liter sampon, ru­hanemű vár a szétosztásra a Máltai szeretetszolgálat ka­posvári raktárában. A gyógyszereket természe­tesen a háziorvosokon keresz­tül juttatják el a betegek­hez. N. L. Augsburgi rendőrvendégek A Somogy Megyei Rendőr-fő­kapitányság vendége volt Kari Pfogner augsburgi főkapitány és helyettese: Walter Böhm. Részt vettek a megyei főkapi­tányság parancsnoki értekezle­tén, majd fogadta őket dr. Kol­ber István, a megyei közgyűlés elnöke. Megtekintették a sió­foki és a fonyódi rendőrkapi­tányságot, s a vízirendészetet. Szóbeli megegyezés született; hogy a különböző szakterületen dolgozó rendőrök kölcsönös lá­togatást tesznek a szakmai ta­pasztalatok megismerése érde­kében, s jövőre - a holland rendőrökhöz hasonlóan - augs­burgi rendőrök is segítenék a Balaton-parti idegenforgalom biztosítását. Az alpolgármester szakmai alkalmassága politikai üggyé dagadt Polyákot védi az MSZP Az MSZP kaposvári szerveze­tének elnöksége visszautasítja a MIÉP rágalmazó és megala­pozatlanul vádaskodó nyilat­kozatait, amelyről a Somogyi Hírlap október 14-i számában számolt be — mondta tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Orosz László, a párt városi elnöke. Hozzátette: az MSZP nyűt po­litikai támadásként értékeli Pólyák József MSZP-s al­polgármester és a szocialista politikusok elleni fellépést. A pártelnök szerint a konk­rétumok nélküli, a történéseket és az eseményeket összemosó és szándékos elhallgatások a szocialista politikusok és a párt lejáratását célozzák. Pó­lyák József olyan baloldali po­litikus, aki ugyan nem tagja az MSZP-nek, de vállalja és kép­viseli annak célkitűzéseit. A szocialisták kaposvári elnök­sége továbbra is bizalmáról biztosítja Pólyák József alpol­gármestert és tisztsége főállás­ban való ellátására is alkal­masnak tartja. Dr. Orosz László szerint a Somszolgnál terv szerint folytatott vizsgálat (amely 1992-1994 éveket érin­tette) szabályosan és törvénye­sen zárult, nem marasztalta el a szervezet vezetőjét. Az elnökség az ügyet ezzel a maga részéről lezártnak te­kinti. A főjegyző a vizsgálatokról A megyei önkormányzat szol­gáltató szervezetének a fel­ügyeleti költségvetési ellenőr­zése előre rögzített munkaterv szerint történt, amely több hiá­nyosságot is feltárt, de személyi felelősségre vonásra nem tett javaslatot — mondta Jákli Pé­ter megyei főjegyző lapunk ok­tóber 14-i számában megjelent Vádak kereszttüzében a kapos­vári alpolgármester című cik­künkben elhangzottakra rea­gálva. A főjegyző azt is hozzá­tette: mégis úgy döntöttek, hogy független könyvvizsgáló­tól is szakértői véleményt kér­nek. A szakértő szerint az újabb ellenőrzés sem tárt fel olyan hi­ányosságokat, amelyek miatt anyagi és személyi felelősségre vonásra lett volna szükség. A megyei főjegyző a vizsgá­lati jelentést és intézkedési ja­vaslatát a pénzügyi bizottság elé terjesztette, amely azt elfo­gadta. A bizottság ülésén részt vett a vizsgálat vezetője is. Brandtmüller István, a bizott­ság elnöke, akit a cikkben Pó­lyák József Somszolg igazgató apósaként említenek, nem ve­zette az ülést és nem is szava­zott. Jákli Péter azt is elmondta: a pénzügyi bizottság a legköze­lebbi közgyűlésen beszámol át­ruházott hatáskörében hozott döntéséről, ő pedig december­ben ellenőrizteti a feltárt hiá­nyosságok megszüntetését és a kiadott feladatok végrehajtását. Álláslehetőség munkanélkülieknek A megyei munkaügyi köz­pont számos állásajánlattal várja a munkanélkülieket. A marcali kirendeltségen varrónőknek, német nyelv­tudással rendelkező villa­mossági szakembereknek érdemes jelentkezniük. Balatonszentgyörgyi ál­láshelyre egy darukezelőt keresnek, míg Somogy- fajszra mezőgazdasági gépszerelőt várnak. A marcali kirendeltség nagy- szakácsi munkahelyre egy gyermekfelügyelőnek ajánl állást. Nagyberkiben a megyéspüspök Ebben a tanévben is foly­tatja látogatásait a kapos­vári egyházmegye terüle­tén Balás Béla megyés­püspök. Legutóbb a nagy­berki általános iskola pe­dagógusai hívták meg. A találkozáson a keresztény gondolkodásmódról esett szó. Kirabolták a postai értékőrzőt Kifeszítette egy ismeretlen tettes a Som, Ady Endre utca 32. szám alatti posta- hivatal ajtaját és áz ott ta­lálható GB IV. postai érté­kőrzőből 138 ezer forintot vitt el. A megyei rendőr­főkapitányság rendelt el nyomozást lopás bűntett elkövetése miatt. Rekordfogás Andocson Rekordméretű csukát fo­gott Törőcsik Gyula, az andocsi "Kiscsali" Horgá­szegyesület tagja. A 97 centiméter hosszú, több mint tíz kilós halat ötper­ces fárasztás után, Szabó Antal segítségével emelték partra. Az egyesület 1989. évi megalakulása óta, ek­kora méretű csukát még nem fogtak az andocsi horgásztavon. Máltaiaknál a kárpátaljai diákok A Máltai Szeretetszolgálat tabi csoportja látta vendé­gül a városi művelődési központban azt a több mint negyven kárpátaljai kisdi­ákot, akik két hetet tölte­nek tabi és környékbeli te­lepülések befogadó csalá­doknál. Üdítővel és süte­ményekkel kínálták őket, miközben video-mesefil- mek vetítésére is sor ke­rült. A Kodak Express hálózat tagja lett a kaposvári Fotocentrum kft. a napokban szerelték fel a Kodak szakemberei A cég Fő utcai üzletét FOTÓ: LANG RÓBERT Szeretnénk, ha nemcsak olvasó­ja, hanem ajánlója is lenne a So­mogyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, bará­tai körében új előfizetőt lapunk­nak. Azok között a jelenlegi előfize­tők között, akik új megrendelőt szerveznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utal­ványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők név­sorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbe­sítőnk az új megrendelőt személye­sen felkeresi, és ajándékkal is ked­veskedik. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitölt­ve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti.-----------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1995. Előfizetési időszak: ..-tői Előfizetés díja: I I egy hónap 525 Ft I ~| két hónap 1050 Ft Beszervező előfizető: Név............................................................ Lakcím: ..................................................... B eszervezett előfizető: Név............................................................. Lakcím:...................................................... A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e megrendelőlevél beküldésével, a BAlRTOfl FÜÍZÉRT KERESKEDEM!! RÉfZVÉnrTÁRfflíÖG által felajánlott vásárlási utalványokat sorsolunk ___________________________________________ J

Next

/
Thumbnails
Contents