Somogyi Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-16 / 243. szám

1995. október 16., hétfő SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Érvénytelen helyi népszavazás Zamárdiban Ot év után is marad az elhidegült házasság Olyan csendes volt tegnap Zamárdi szántódi településré­sze, amilyen a nyugodt őszi hétvégén valószínűleg lenni szokott. Az Iskola utca köze­pén álldogálók is visszafogot­tan üdvözölték az öreg házba igyekvőket. Délután 4 óra táj­ban egyre izgatottabban szá­molták a kapun betérőket, százhetven embernek köszön­tek addig. Igazi harc dúlt itt a számokért: kétszáztizennégy embernek kell szavazni, hogy a kiírt helyi népszavazás érvé­nyes legyen, és eredményes ha száznyolc az egybehangzó vá­lasz a feltett kérdésre. Öt éven belül tegnap má­sodszor tartottak helyi nép­szavazást Szántód önálló tele­püléssé nyilvánításának ügyé­ben. A rendelkezésre álló jogi eszköztárat az évek során igencsak kihasználták Zamár­diban, mire újra eljutottak oda, ahol 1991-ben már tartot­tak, vagyis a helyi népszava­záshoz. Félő, hogy a peres ügyeknek azonban ezzel sem lesz vége. Amíg a szeptember 25-én kifüggesztett ideiglenes névjegyzéken 286 szavazó­polgár szerepelt, vasárnapra 426 személlyel zárták le a lis­tát, illetve tegnap a szavazat­szedő bizottság felvett még egy nevet, aki valamilyen ok­ból kimaradt. A lényeg: az el­telt néhány héten 140 polgár települt a szántódi település- részbe. Az Iskola utcában mu­tattak tegnap egy hivatalos lakcímbejelentő lapot, ame­lyet a vendégszerető háztulaj­donos előre aláírt, félig kitöl­tött, a dátumot is beírta, vagyis októberben lehet hozzá bejelentkezni... Dr. Kara- binszky Gyulától a szántódi előkészítő bizottság tagjától és Kovács Tamás Zamárdi al­jegyzőjétől egyaránt megkap­tam azt az értesítést, amelyet a Központi Nyilvántartó és Vá­lasztási Hivatal küldött a beje­lentkezéseket sérelmező beje­lentésre. Azt írják, hogy aki a településen lakóhelyet létesít jogosulttá válik választójogá­nak gyakorlására, de ha ezt nem rendeltetésszerűen gya­korolja a választás tisztaságát sértő választási csalást követ el. Vagyis ha jogosultság nél­kül szavaz három évig terjedő szabadságvesztéssel büntet­hető. A lakóhely változtatás­sal nem járó lakcímbejelentés egyenlő a közokirat hamisítás bűntettével. A helyi választási bizottság csütörtöki döntésére szemé­lyenként értesítették a beje­lentkezőket e tényekről. Ti­zenhármán „hazaköltöztek”. A siófoki ügyészséget azon­ban tájékoztatták a szántódiak a helyzetről. Kovács Tamás tehát ügyészségi vizsgálatra számít, bár az tény, hogy a hi­vatal nem vitathatja a lakcím bejelentést, ha az a formai kö­vetelményeknek megfelel. Vi­szont igaza van, annyi mani­puláció történt mindkét olda­lon, hogy félő, sosem derülhet ki a szántódiak igazi szán­déka. Gáldonyi Magdolna SOMOGYI HÍRLAP Nagy László jegyzete Halk segélykiáltás Ma már elfogadjuk őket, nem csodálkozunk rájuk, mint koráb­ban. Már játszótéren játszó gyermekeink sem mennek oda a pá­don ülő fehér botos emberhez: bácsi te tényleg semmit sem látsz? Ma már olyannyira természetesen kezeljük őket, vakokat, hogy szinte rájuk se hederítünk. Pedig soha nem volt annyira szükségük a segítségünkre, mint most. Hiszen a munkaerőpiacon az ő értékük szinte nullára csökkent: azokért a munkahelyekért, amelyeket eddig ők is megkaphattak, most már a látók állnak sorba. Veszélybe kerül­tek alapvető juttatásaik is, amelyeket évtizedeken át élvezhet­tek. Mindmáig nem találták meg az egymáshoz vezető utat a se­gítséget nyújtók és a segítségre szoruló vakok. A nem látók lát­hatatlanok maradtak a karitatív szervezetek, és a jótékonykodó magánemberek számára. Pedig sokan vannak: Somogybán mintegy 1200-an. Azonban szemérmesek, és ha kémek is, csak halkan teszik. Hangjuk elvész a rászorultak kórusában. Igaz: támogatásra szorul ma az egész ország: a nagy- és kis- családosok, tűzoltók, vasutasok, ápolónők, tanárok... A sokszó­lamú segélykiáltásból pedig a vakok és gyengénlátók halk pa­naszát már csak az igazán éles hallásúak hallhatnák ki. Éles hallása viszont leginkább csak nekik maguknak van. A hajósi viták hozama: fordulat és stabilitás Suchman Tamás mondta a SOMOGYI HÍRLAP-nak: Személycserék helyett munkamódszert kell változtatni- Minek tulajdoníthatók az MSZP-n belül mostanában fel-fellángoló viták? Feszítő' nézeteltéréseket vagy jobbító szándékot jeleznek? Hogyan értékeli a hajósi tanácsko­zást? — Kár lenne tagadni, hogy a kormányzati munka sikere vagy sikertelensége mindig vi­tákat vált ki egy kormánypárt­ban — mondta a Somogyi Hír­lapnak Suchman Tamás mi­niszter. Számtalan ügyben úgy születtek politikai döntések, hogy a megelőző szakmai vi­ták még nem zárultak le. Ráa­dásul ezek nem mindig voltak sikeresek, ezért akadtak nézet- eltérések. A hajósi találkozó vitái jobbító szándékból fa­kadtak. Két kérdésről beszél­gettünk: egyik a mindenkori kormányzó párt, s így most a Magyar Szocialista Párt fele­lőssége. A jelenlévő ország- gyűlési képviselők és pártve­zetők úgy foglaltak állást: el­ismerik és tisztában vannak ezzel a felelősséggel és a jö­vőben is ehhez akarják igazí­tani cselekvéseiket. Kulcskérdés volt: Mit rontottunk el? Mit rontottunk el? — ez volt a másik lényeges témája a be­szélgetésnek. Konklúzióként azt mondhatom: az eredetileg meghirdetett baloldali szocia­lista és szociáldemokrata érté­keket nem képviseltük olyan mértékben, mint ahogy az tő­lünk elvárható. Kritika és ön­kritika egyaránt elhangzott a tanácskozáson de a jelenlévők egyértelműen az ország kor- mányozhatósága és stabilitása mellett voksoltak. — A hajósi tanácskozást lezáró nyilatkozat szerint a munka minden területén for­dulatra van szükség. A balra- fordulás eredményezhet-e személycseréket a pártban és a kormányban? — Hogy a kormányzati munka minden részén fordu­latra van szükség, ez a gyakor­latban nem 90 fokos fordulatot jelent. A kormány összetétele tükrözi a párt 1994-es állapo­tát. Azok vannak benn, akik sokat tettek a választási győze­lemért. A gondokat tehát nem személycserékkel, hanem munkamódszerbeli változtatá­sokkal lehet megoldani. A nyi­latkozat egyébként a kor­mányzatra, a frakcióra és az elnökségre is vonatkozik. — A szocialista képviselők közül többen úgy vélik, a poli­tikai döntéseknek az MSZP vezető' testületéiben kellene megszületniük. — A győztes párt a világon mindenütt az elnökén keresz­tül — aki egyúttal a miniszter- elnök is — képviselteti érde­keit és politikai döntéshozatali koncepcióját a kormányzatban és ezen keresztül a nagy poli­tikai döntéshozatali rendszer­ben. Visszalépés lenne, ha a párt vezető testületéiben ho­zott döntéseket automatikusan végrehajtanák a kormányzat­ban. Egy párt a választási kam­pány során a programjában deklarálja céljait. Ha kiigazí­tás szükséges, akkor kong­resszust hív össze, amely meghatározhatja a megerősí­tett pártelnöknek, a megerősí­tett vagy választott miniszter- elnöknek, . hogy milyen irányba kell haladni vagy mi­lyen iránymódosítások szük­ségesek. Tény az is, hogy fon­tos politikai kérdésekben a kormányzópártoknak véle­ményt kell mondani, tagjait pedig tájékoztatni és orientálni kell bizonyos kérdésekben. A koalíciós béke most fontosabb — Az MSZP-n belül is töb­ben jónak tartanák ha Horn Gyula távozna a miniszterel­nöki posztról. Hajdú János és Békési László szerint a mi­niszterelnöki székben mene­dzser típusú vezetőnek kel­lene ülnie. — Sajnálom, hogy Békési László ilyen értelmű nyilatko­zatot tett. Úgy gondolom, sza­vai a sértett vagy csalódott ember véleményét tükrözik. Csodálom felkészültségét és elismerem baloldali elkötele­zettségét, de azt hiszem nyi­latkozatait az vezérli — és le­mondásához is az vezetett —, hogy nem tudta megoldani amit elképzelt, s nincs mö­götte jelentékeny erő a párt­ban. Szeretnék Hajdú Jánossal is elbeszélgetni arról, mi­re alapozza e véleményét. — Sokan vélekednek úgy, hogy Nagy Sándort az MSZOSZ leköszönni szándé­kozó elnökét be kellene vonni a kormány gazdasági koordi­nációs munkájába. — Egyetértek ezzel az ál­lásponttal a funkciót és a sze­mélyt illetően is. A koalíciós béke érdekében erre most nincs lehetőség, de bízom benne, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban létrejövő gazda­sági tanácsban Nagy Sándor­nak meghatározó szerepe lesz. — Ön az elmúlt években már többször is hatékonyan lépett a somogyi privatizáció érdekében. Most hivatalból foglalkozik a témával. Külön figyelemmel kíséri-e a megyei cégek helyzetét? — Szeretném ha gondmen­tesen folytatódna a somogyi privatizáció. Úgy érzem, ismét át kell tekinteni a megyében lévő még állami többségi tu­lajdonú cégek helyzetét, ezért néhány héten belül — az ÁVÜ képviselőinek jelenlétében — tájékoztatni kívánom a megyei képviselőcsoportot. Azon va­gyok, hogy jó megoldást talál­junk a kaposvári, a nagyatádi és a siófoki cégek további sor­sára. Oldani szeretném a feszültséget — Miniszteri munkája mellett oda tud-e figyelni vá­lasztókörzete polgáraira? Mi­lyennek látja a somogyi em­berek hangulatát? — Minden hétvégét vidé­ken töltök és ebből minden másodikat Somogybán, illetve a választókerületemben. Ugyanazt a feszültséget érzé­kelem az emberekben is, mint amit a politikában. Egy csur­gói fogadónapon, vagy a mar­cali bevásárlások során látom, hogy nagy a bizonytalanság az emberekben. Mindezek a be­nyomások késztetnek arra, hogy a baloldali értékek felé próbáljam fordítani a politikát. Bízom benne, hogy a novem­beri kongresszus után lehető­ség nyílik bizonyos kormány­zati kiigazításokra és oldani lehet a feszültségeket. — Köszönjük a beszélge­tést. S. Pap Gitta Megújult templom Zselickisfaludon Hálaadó istentiszteletet ren­deztek tegnap délután három órakor Zselickisfaludon az if­júsági telepen lévő templom felújításának alkalmából. A szükséges pénzösszeget — kétmillió forintot — önkor­mányzati, egyházközségi és egyházkerületi összefogásból teremtették elő. Az istentiszte­letet dr. Márkus Mihály, a Du­nántúli Református Egyházke­rület püspöke tartotta. Világot járt Somogyi fotók Az Amerikai Egyesült Alla- mok-beli Puyallupban két ka­posvári alkotó munkája is falra került a közelmúltban rendezett nemzetközi pályázat alkalmá­ból. Péter János (AFIAP) fotó­művész három, Szentiványi Árpád (AFIAP) fotóművész egy alkotásával találkozhatotf az amerikai közönség. Festmény a finn kórusnak A balatonboglári Balaton Vox vegyeskar meghívására péntek este a finn Espoon Sotavetera- ani férfikar adott hangversenyt a bogiári házigazdák és a len­gyeltóti kórus társaságában. Az est meglepetéseként Káro­lyi Zsófia festőművész az Őr­ség szava című olajfestményét ajándékozta a finn vendégkó­rusnak. Lions ajándék Lengyeltótiba A Balatonboglári Lions Club a németországi testvérklubok se­gítségével ajándékot - sport- és tanszerek, játék - gyűjtött, ame­lyet szombaton adtak át a len­gyeltóti speciális iskolának. Bá­lint Lehel a megyei közgyűlés alelnökének és Papszt Lajos Lengyeltói polgármesterének jelenlétében Nagy Istvánná a bogiári klub soros elnökétől vehette át az értékes ajándék- csomagokat Kóczián Lászlóné az iskola igazgatója. Adomány Somogymeggyesnek Ökumenikus istentisztelet kere­tében vasárnap csaknem két­száz somogymeggyesi, illetve egykori somogymeggyesi lakos baráti találkozójára került sor a mintegy 650 lakosú település evangélikus templomában. A Hamburg melletti Wedelből ér­kező Weisz Jenő evangélikus lelkész nyolcvanezer forint adományt nyújtott át a wedeli evangélikus gyülekezet nevé­ben Király Jáno"s polgármester­nek az önkormányzati óvoda fejlesztésére. Régi szüretek emléke Felpántlikázott lovaskocsik, vidáman kurjongató szürete- lők, népviseletbe öltözött gye­rekek és felnőttek népesítették be szombaton a zselici lanká­kat. A bányai Panoráma Egye­sület tagjai, a környékbeli fal­vak lakói és megrögzött város­lakók — mintegy ötszázan — elevenítették fel a régi szüre­tek hangulatát. Nyárias idő, kondérokban rotyogó köröm­pörkölt, talpalávaló muzsika és remek programok várták az idelátogató családokat. A hagyományoknak megfe­lelően, kidobolással invitálták a Zselici szüretre a mulatni vágyókat. A szüreti felvonulás Lipótfán és Kadarkúton ke­resztül érkezett Bányára, ahol Pásztóhy András országgyű­lési kéDviselő köszöntöt­te vörösborral a vendégeket. A zselici falvak borosgaz­dái borversenyen mérkőztek meg. A borszakértő zsűritagok — nemkülönben a borkóstoló civilek is — kiválónak minő­sítették a nedűket. A táncház, a térségi bemu­tatók, a természetgyógyászat és a családi vetélkedők egy­aránt sok érdeklődőt vonzot­tak. Ugyanebben az időben Ka­posváron is rendeztek az új bortermést köszöntő ünnepsé­get és szüreti felvonulást a Tabacco Rt és a Hajnóczy úti könyvtár közös szervezésé­ben. S. P. G. Tréfában és vidámságban nem volt hiány Bányán a szüreti mulatsá­gon FOTÓ: TÖRÖK ANETT Átalakult a Kenni Október elsejével megszűnt a Kermi, pontosabban beolvadt a Fogyasztóvédelmi Főfel­ügyelőségbe, ezzel is tovább erősítve az érdekvédelmi szervezetnél megkezdett át­alakulást. Hogy mindez mi­ként érinti a vásárlót, aki a le­vált cipőtalp, vagy a használ­hatatlan gőzvasaló miatt akar panaszkodni, arról dr. Barna Lajost, a megyei fogyasztó- védelmi felügyelőség és egy­ben a dél-dunántúli regionális központ vezetőjét kérdeztük. — Az üzletekben vásárolt termékek miatti kifogásokkal továbbra is az elárusító helyet kell felkeresnie a vevőnek. Ha az üzletvezetővel nem tud egyezségre jutni, akkor a ki­fogásolt terméket a boltosnak el kell küldenie a korábbi Kermi címre, Budapestre, a József körút 6-ba, de már a Fogyasztóvédelmi Főfelügye­lőség laboratóriumának cí­mezve. Fontos tudnivaló, hogy az időn túli vizsgálato­kért, illetve abban az esetben, ha kiderül, hogy nem a ter­mék hibás, hanem a rendelle­nes használat miatt romlott el, vagy ment tönkre a portéka, a vásárlónak kell megfizetnie a vizsgálat díját. Ez eddig díj­mentes volt. Természetesen bennünket is felkereshetnek a vásárlók a minőségi kifogása­ikkal, ám az indokolatlanul igénybe vett minőségellenőr­zési vizsgálatokért fizetni

Next

/
Thumbnails
Contents