Somogyi Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-02 / 231. szám

1995. október 2., hétfő' SOMOGYI HÍRLAP HIRDETÉS 15 Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALÁZS JÓZSEF Kaposvár, Béke u. 27. sz. alatti lakos, 74 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Temetése október 4-én, szerdán, 14.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászolják: gyermekei, unokái, menyei, vője, testvérei, élettársa és családja KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halottunk FARKAS MÁRIA temetésén részt vettek, részvétük­kel fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család t Értesítem a rokonokat, isme­rősöket, hogy ÖZV. MENKEIISTVÁNNÉ Szép Ágnes ÖZV. CSERNUS JÓZSEFNÉ volt segesdi majd kaposvári lakos életének 81. évében elhunyt. Te­metése október 4-én, szerdán fél 2 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Zsunicsné t Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halottunk, PINTÉR FERENC temetésén részt vettek, virágaik­kal, részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család t Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk KECZELI JÁNOSNÉ Bernáczki Mária temetésén részt vettek és részvé­tükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család INGATLAN 800 n-öl szőlő épülettel eladó a kaposfüredi szőlőhegyen. Tel.: 82/316- 713.(96371) BALATONBOGLÁRON 3 szobás társasházi lakás eladó. Tel.: 06-30/473- 169.(95413) ELADÓ 3 szobás, összkomfortos, te­lefonos, kábel tv-s lakás garázzsal. Ér­deklődni: napközben 85/363-750, 18 óráig, este 85/361 -76019 órától. (96154) BALATONBOGLÁR, Tulipán u. 9. 2,5 szoba, nappali, előszoba, konyha, fürdőszoba, terasszal és melléképülettel családi ház eladó. Tel.: 85/352-953. (96413) BALATONFÖLDVÁRON fsz-i, 92 m2-es, új, teraszos, garázsos lakás eladó. Érdeklődni Balatonszárszó, Dózsa Gy. u. 95. Tel.: 84/363-021. (95301) BALATONFÖLDVÁRON 2 család részére is alkalmas, egyedi gázfűtéses, családi ház 350 n-öl telekkel eladó. Ér­deklődni 18 óra után 82/316-211 telefo­non. (96330) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, BARABÁS FERENC temetésén részt vettek, részvétük­kel és virágaikal gyászunkban osztoztak. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SASVÁRI LÁSZLÓ Nagyatád, Komáromi u. 3/a. sz. alatti lakos, gyógyíthatatlan be­tegségben elhunyt. Temetése ok­tóber 3-án, 10.30 órakor a nagyatádi Központi temetőben lesz. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik szeretett halottunk GERGYE ILONA temetésén részt vettek, együttér­zésükkel és virágaikkal gyászunk­ban osztoztak. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk a ro­konoknak, ismerősöknek s mindazoknak, akik KIRÁLY JÁNOS temetésén Somogyzsitfán részt vettek és gyászunkban együttérzéssel osztoztak. A gyászoló család Keszthely BALATONBOGLÁR központjában 3 szobás összkomfortos ház eladó. Tel.: 84/382-677. (95983) B ALATONLELLEI3 szintes, 360 m2- es, 3 fürdőszobás, szaunás, kondite­remmel, pincebárral, 2 garázzsal, biztos megélhetést nyújtó, több generációs csa­ládi ház 270 n-öl telekkel, telefonnal, esetleg fizetési könnyítéssel azonnal beköltözhetően eladó. Ár 60000 Ft/m2. Tel.: 85/351-168, 285-3013. (96289) Balatoni és falusi ingatlanokat keresünk ügyfeleink részére 6,5 millió Ft-ig Okigo Ingatlaniroda Balatonboglár, Erzsébet u. 1/A. Tel.: 85/353-729. (96418) CSALÁDI ház eladó. Zselicszentpál, Fő u. 25. Tel.: 82/373-096. (96399) EDDE, Fő U.30.SZ ház eladó. Víz, gáz van. Érd: 17 óra után. (96284) KAPOSVÁRON panorámás építési telkek eladók. Autót beszámítok. Tel.: 82/318-601.(95822) KAPOSVÁRON garázs eladó. Tel.: 8-10 óráig és 18 óra után 82/313-766. (96125) ELADÓ 54 m2, földszinti, gázos la­kás. Fonyód, Ady E. u. 35/1. Érdeklődni a helyszínen. (96423) GÖDRE, Béke u. 22.sz 3 szoba össz­komfortos gazdálkodásra alkalmas csa­ládi ház, melléképületekkel eladó és 1 traktor. Ignácz György. (96316) GÖLLÉBEN családi ház melléképü­lettel gazdálkodásra alkalmas 1300 n- öles telken azonnal beköltözhetően ol­csón eladó. Telefon: 85/327-334. (96293) KAPOSSZEKCSÖ, Kossuth u. l.sz 1200 m2-es ingatlan eladó, központi- fűtéses, vízzel, villannyal ellátott fólia­sátorral, kertészkedőknek. Ugyanitt las­kagomba alapanyag előállító berende­zés is. Érdeklődni Jókai u. 22. (96342) KAPOSVÁR Füredi u. 9.sz I.emeleti, 71 m2-es panellakás eladó. Tel.: 82/314- 530. (962/16) KAPOSVÁR Losoncz közi 2 szobás, 1. emeleti, gázos lakás telefonnal ga­rázzsal, pincerésszel eladó. Tel.: 82/312- 404. (96405) KAPOSVÁR Losonc közi 4 szobás, gázos, garázsos, telefonos ház eladó. Tel.: 82/311-338. (96431) KAPOSVÁR, 48-as Ifjúság ut 38. sz. III. em. 51 m2-es 1+2 félszobás tégla- épületű lakás eladó. Tel:. 82/312-717. 17 óra után. (95924) KAPOSVÁR, 48-as Ifjúsági út 43. fsz. 2. alatti 2 szobás, parkettás, vízórás la­kás eladó. Érdeklődni: hétvégén egész nap, hétközben 17 óra után. (96145) KAPOSVÁR, Pipacs u. 4l.sz I.eme­leti, erkélyes, 2,5 szobás+étkezős, egyedi gázos, tehermentes lakás eladó. Tel.: 82/ 316-755, 19 óra után. (96273) KAPOSVÁR, Nyár u. 13l.sz tataro­zásra szoruló családi ház sürgősen el­adó. Érdeklődni Kisromahegy u. 16. (96398) KAPOSVÁRON, a Sétáló utcában, 90 m2-es lakás+tetőrér+pince eladó. Lakást beszámítok. Tel.: 06/30/460-749. (96225) KAPOSVÁRON II. em. kétszobás er­kélyes lakás eladó. Érdeklődni 82/424- 444 telefonon. (96061) "Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet"! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BUZSÁKIBÉLÁNÉ Simon Margit Kaposvár, Zrínyi u. 84. sz. alatti (volt somogyjádi) lakos, szeptember 28-án elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvait október 5-én, csütörtökön, 14.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család KAPOSVÁRON a Zaranyi ltp- en kettő garázs lakóépület alatt eladó. Tel.: 82/423-386, 312-492. (96382) _______________________ KEL EVÍZEN 160 m2-es tetőteres köz­ponti fűtésű családi ház 600 n-öl terüle­ten melléképületekkel eladó. Tel.: 85/ 311-903. (96408) KŐRÖSHEGYEN panorámás, 1000 n-öl telken 3 szobás, összkomfortos ház + borpince eladó. Tel.: 1/379-0861. (95723) Lakásvásárláshoz, építkezés­hez kamatmentes hitelt biztosí­tunk, banki garanciával! Poligrupo Irodák: Kaposvár 313- 311, Siófok 313-361, Barcs 462- 242, Marcali 312-081. (96144) MARCALIBAN 920 m2 területű szőlő, gyümölcsös, 2 szintes pince eladó. Víz, villany van. Tel.: 17 órától 85/310-288. (96386) NYOLC ha. szántó eladó Kiskorpá­don. Érdeklődni 82/357-178 telefonon. (96314) PÉCSEN, az egyetemhez közel két­szobás, első emeleti lakás eladó. Tele­fon: 72/253-471. (96084) TASZÁRON a “Lugas” kocsma lakó­házzal együtt eladó. Irányár: 2,3 M Ft. Érdeklődni a helyszínen. (95463) TELEK szép környezetben Kaposvá­ron eladó. 1500 m2 építkezésre alkalmas. Tel.: 06-20-445-792. (96209) TELEKIBEN 864 n-öl szőlő és szántó eladó. Tel.: 84/362-777. (96392) TOPONÁRON zártkerti telek prés­házzal eladó. Irányár:650 E Ft. Tel.: 82/ 316-239. (95898) VEGYEN ÚJ LAKÁST Kaposvár belvárosában. Meglevő laká­sát beszámítjuk. Tér és Forma Kft. Ka­posvár, Szent Imre u. 14. Tel.: 82/311- 533. (96162) KAPOSVÁRON eladók: Bartók B. u. 16. sz. családi házrész, érdeklődni Keresztúri József, és a Mátyás kir. u. 32. alatti kisebb családi ház. (96321) JÁRMŰ ALFA 33 1,8 TD SW kombi, 89-es, friss műszakival, extrákkal, beépített előmelegítővei, kifogástalan állapotban eladó. Irányár: 530 E Ft. Tel.: 82/371- 054. (96397) DACIÁT, Arót, Oltcitot, Tudort ven­nék. Helybe megyek. Tel.: 88/420-807. (95814) DACIÁT, Arót, Oltcitot veszek. Hely­be megyek. Tel.: 06-30/469-919. (96384) EDIT autóügynökség eladó autókat keres. Kaposvár, Fő u. 87. Tel.: 82/319- Ó00. (95936) ELADÓ 90-es évjáratú vegyes hasz­nálatú Barkas. Érdeklődni minden nap 17 óra után Balatonboglár, Végvári u. 7. (96287) FIAT Unó 1.3 dízel, 87-es, 97. Vl-ig érvényes műszakival eladó. Balatonfenyves, Fenyvesi u. 203. Ma­gyar. (96082) AKKUMULÁTOROK áfával, 1 év garanciával eladók! 6 V 88 Ah 4000 Ft 6 V 196 Ah 9950 Ft 12 V 44 Ah 4600 Ft 12 V 55 Ah 5200 Ft 12 V 60 Ah 5550 Ft 12 V 66 Ah 5950 Ft 12 V 72 Ah 7300 Ft 12 V 88 Ah 7400 Ft 12 V 95 Ah 8300 Ft 12 V 154 Ah 13000 Ft 12 V 196 Ah 16400 Ft 12 V 210 Ah 17550 Ft Kaposvár, Karg Autó Center, Semmelweis u. 5-7. Tel.: 821310-303 Balatonboglár, Lengyeltóti István, Pipacs-u. 47. Tel.:851352-735 Balatonboglár, s Mogyorósi István, Halárköz I. ? Tel.:851351-663 t AUIIHÚZUIZS 0-24 EJ JEL 82/321-978 Nappal: 82/314-425,422-227 Opel Molnár Kft. 7400 Kaposvár, Füredi u. 153. (68186) GSM 900-as rádiótelefonok a legkedvezőbb áron Tartozékok, kiegészítők, kihangosító egységcsomagok minden típushoz raktárról, vagy rendelésre KOTO Autóház, Kaposvár, Zöldfa u. 58. Tel.: 82/411-456 fax: 82/422-266 (94g99) FIAT Unó 1,3 D 5 ajtós, felújított motorral eladó. Tel.: 82/376-009. (96288) FORD Probe 2.2 Turbó, full extra el­adó. Mika, Kéthely, Petőfi 17. Tel.: 85/ 339-204. (96312) OPEL Astra 1.4 GL 2 és féléves fehér, megkímélt állapotban eladó. Böhönye, Kossuth u. 17. Tel.: 85/322-251, 17 óra után. (96419) OPEL OMEGA 1,8-as, benzines, 71000 km-rel eladó. Érdeklődni Hetes, József A. u. 3/a. (96429) ELADÓ 87-es 650-es Ducati friss műszakival. Csurgó, Nyárády 2/B. 1/4. Fekete Zsolt. (95422) SAMARA 13, 90-es eladó vagy ráfi­zetéssel 1 millióig nagyobb csere is ér­dekel. Tel.: 85/312-940. (96412) SAMARA 91 -es, 1500-as, 5 ajtós ext­rákkal eladó. Tel.: 85/314-385. (96410) SEAT Ibiza 1,2-es, CLX, 93-as sürgősen eladó, extrákkal. Tel.: 84/313- 641. (96240) SKODA 120 L, 13 éves vonóhorog­gal, piros, első tulajdonostól eladó. Irány­ár 130000 Ft. Érdeklődni Segesd, Vasút u.4. (96311) SÜRGŐSEN eladó 1.3 Opel Kadett friss műszakival, benzines, jó állapot­ban. Ár 240 EFt. Szőlőskislak, Bogári út 46. (96304) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984-estőI. Telefon: 06-30/440-110. (95777) TRABANT 60IS 83-as, teljesen fel­újított eladó. Irányár: 100 E Ft. Tel.: 82/ 377-206. (96355) TRABANT kombit, vagy Trabantot vonóhoroggal vennék 8 évesig. Tel.: 83/ 355-127, 17 órától. (95992) VENNÉK fiatal, jó állapotban lévő Trabantot. Tel.: 85/361-744, Fonyód. (96424) WARTBURG TT padlóváltós 1988. . évjáratú, megkímélt állapotban eladó. Buzsák, Május 1. u. 35. (96313) MAI MŰSOR Kaposvár Szivárvány du. 5 és 7: CONGO (am.) Televízió Budapest 1 5.30: Gazdatévé. 5.50: Határtól hatá­rig. 6.00: Nap-kelte. 9.05: A Faller csa­lád. 9.35: Tízórai. 11.00: Walt Disney bemutatja. 12.05: Gazdasági ábécé. 12.10: Telepakk. 14.50: Dautsch- landspiegel - különkiadás. 15.20: Repe­ta. 16.05. A pénz beszél. 16.25: Vidéki Anglia. 17.00: Kapcsolj be! 17.45: Maci Laci. 18.15: Üzlet. 18.30: Szerencseke­rék. 19.00: Esti mese. 19.13: Múzsa. 19.30. Híradó. 20.05: Vastyúk is talál szeget. 20.50: Panoráma. 21.20: Fények virradat előtt. 21.55: Kamillavirágos pázsit. 22.55: Felnőtt kísérletek. 23.45: BBC- híradó. Budapest 2 14.00: Parlamenti napló. 15.00: Köz­vetítés a parlament üléséről. 17.05: A film és a tér. 18.00: Körzeti híradók. 18.13: Magyarország ma. 18.45: Telesport. 19.00: Sportműsor. 21.00: Kékpercek. 21.10: Mindent vagy sem­mit! 21.45: Híradó. 22„00: Objektív. 22.35: Lap tár. Duna Tv 8.00: Képes krónika. 14.00: Lapozó. 14.15: Gazdakör. 15.00: Pufóka kaland­jai. 15.10: Cimbora-Tallózó. 16.00: Ping­vinek városa. 16.30: Harmónia. 17.00: Heléne és a fiúk. 17.25: Mese. 18.00: Híradó. 18.15: Okavango a vadon szíve. 19.00: Helikon. 19.35: Hogyan szerezte vissza. 19.45: Zenei pillanatok. 20.00: Talpalatnyi zöld. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: „Magukért nem felel senki”. 22.40: Starting Business English. 23.05: Irány a világ. 23.55: Vers. Osztrák Tvl 6.00: Ismétlések. 12.50: Hahota. 13.00: Confetti-tévé. 15.40: Az Enterprise űr­hajó. 16.25: Bay watch. 17.10: Egy rém rendes család. 17.35: Arany lányok. 18.05: Jó családból. 18.55: Mestersza­kácsok. 19.00: Cosby-show. 19.30: Hír­adó. 20.00: Sport. 20.15: Belevaló fic­kók. 21.45: A 123-as metrószerelvény. 23.25: Jeremy Rodack - Akaratom tör­vény. 0.05: Ismétlések. Osztrák Tv2 9.05: Schiejok. 10.05: Agatha, hagyj engem gyilkolni! 11.40: Térjünk a tárgy­ra! 13.10: Álcázóművészek. 13.55: Tá­jékozódás. 14.25: Trapper John főorvos. 15.10: Gyilkosság a hobbija. 16.00: Schiejok. 17.05: Isten hozta Ausztriá­ban! 19.00: A tartományok ma. 19.30: Híradó, kultúra. 20.00: Oldalpillantás­ok. 20.15: A falkenaui erdészház. 21.10: Téma. 22.00: Híradó. 23.30: 10 és 1/2. 23.05: Műtársak. 23.35: Buster Keaton- némafilmek. 23.45: A generális. 1.05: Az operatőr. 2.10: Ellenházasság. 3.20: Klipéjszaka. Műholdprogramok PRO 7 4.45: Ismétlések. 12.00: Kemény, de szívélyes. 13.00: Remington Steele. 14.00: Kiesbauer-show. 15.05: A mi kis farmunk. 16.05: Rajzfilmsorozatok. 17.55: Családi ügyek. 18.25: Alf. 19.00: Grace. 19.30: Hírmagazin. 20.15: Egy ártatlan gyermek. 22.00: Testközelben. 23.15: Ismétlések. SAT1 5.30: Reggeli magazinok. 9.00: Cannon. 10.00: Fantáziasziget. 11.00: Wolff körzete. 12.00: Szerelemhajó. 13.00: Falcon Crest. 14.00: Cagney és Lacey. 15.00: Az Enterprise űrhajó. 16.00: Bay watch. 17.00: A Partridge csa­lád. 17.30: Tartományi hírek. 18.00: Menj az egészre! 19.00: Híradó. 19.15: Sport­hírek. 19.30: Szerencsekerék. 20.15. Vádolom. 22.15: Akta 95/40. 23.00: Hí­rek és sztorik. 23.50: 4. csatorna. 0.50: Ismétlések. RTL 5.35: Ismétlések. 7.00: Pont 7. 7.35: Egymás közt. 8.05: Springfieldi törté­net. 9.05: A kalifomia klán. 10.00: Gaz­dagok és szépek. 10.30: Családi párbaj. 12.00: Pont 12. 12.30. Arany lányok. 13.00: Gyilkosság a hobbija. 14.00: B„rbel Sch„fer. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Kockázat. 17.30: Egymás közt. 18.00: Egy rém rendes család. 18.30: Exkluzív. 18.45: Híradó. 19.10: Vigyázat, robban 19.40: Jó idő, rossz idők. 20.15: Hóok. 23.00: Kulturális magazin. 23.30: Éjszakai show. 0.00: Híradó. 0.30: Aligátor II. 2.05: Szellemvasút. 4.05: Tengeralattjá­ró bajban. Rádióműsor Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 8.10: Műsor­szemle. 8.30: Szonda. 9.05: Napközben. 11.05: A tegnap slágereiből. 11.27: Sofie világa. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: Korálok az evangélikus énekeskönyvből. 13.30: Erős vár a mi Istenünk! 14.05: Klasszikusok minden­kinek. 14.55: Ülj le mellém! 15.05: A parázna fakép. 15.32: Irodalmi műsor­ajánlat. 15.35: Tetten ért szavak. 15.45: Közönségszolgálat. 16.00: Délutáni kró­nika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.25: Találkozás a stúdióban. 17.05: Eco-mix. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éj­szakát, gyerekek. 19.37: Összeállította: Polcz Alaine. 20.05: A népzenei hagyományőrzői. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Rádiószínház. 21.50: A Budapester Klezmer Band játszik. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Visszhang. 23.05: Lemezmúzeum. Petőfi rádió 4.33: Hajnali dallamok. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8.10: Szívességközvetítő. 8.20: Rivaldafény­ben. 8.50: Apró- cseprő. 9.15: A hét embere. 10.00: Zene-szó. 12.00: Nóta­kalendárium. 12.50: Korkérdés. 13.15: Hogy tetszik lenni? 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig. 17.15: Mágnes. 18.30: Kapaszkodó. 19.03: Hangfalfestő. 19.30: Heavy metal híradó. 20.00: „Kerek istenfája szép ti­zenkét ága...” 20.39: Bihari Tóth Zsuzsa és Balogh Márton népdalokat énekel, Szakály Ágnes cimbalmozik. 21.15: Jazzmagazin. 22.15: Sok hűhó... 23.10: Záróra. 0.15: Éjszaka. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódi­um. 10.05: Nevek ürügyén. 11.05: Irina Arhipova operafelvételeiből. 11.35: A hét zeneműve. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.45: Igó Lenke vezényli az MRT gyermekkarát. 14.05: Ottlik Géza írásai. 14.46: Sosztakovics: Szonáta op. 134. 15.20: Mascagni operáiból. 16.05: Kóruspódium. 16.30: A Bromley Ifjúsá­gi Fúvószenekar hangversenye. 17.20: Zenei tükör. 17.50: Ez van! 18.05: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. 19.05: Magyarabok és egyéb „rokonok”. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét 21.50: Szimfonikus táncok. 22.17: Új Zenei Újság. 23.02: Közvetítés a Játékszínből. 0.05: Évszázadok muzsikájából. 2.03: Az éjszaka zenéje. Somogy rádió 6.30: Jó reggelt! 9.00: Hírek. 9.10: Délelőtti aktualitások, információk sok zenével. 11.00: Hírek. 11.10: Exkluzív. 12.00: Hírek. 12.10: Zene délidőben. 13.00: Krónika. 13.30: Deutsche Welle. 14.00: Slágerlista. 16.00: Hírek. 16.10: Terepjáró. 17.00: Hírek. 17.10: Smirgli. 18.00: Hírek. 18.10: Poroszkáló. 19.00: Krónika. 19.20: Sport. 19.30: Mese. 20.00: Adászárás. Juventus rádió A Juventus rádió zenés, információs, szórakoztató műsorát hallhatják 6 órától 24 óráig. Közben. A Warner Music új­donságaiból. - NonStop zene. 19.15: Radio Picture Show slágerlista. Pécsi rádió 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Dél-dunántú­li hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30: In der Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na matemjem jeziku. Dráva Rádió 6.00: Műsorkezdés, hírek. 6.30. Hírek horvát nyelven. 6.45: Közlekedési hírek. 7.00. 7.30, 8.00: Hírek magyar nyelven. Közben: 6.45: Gazdasági hírek. 8.15: Sporthírek. 8.30: Hírek horvát nyelven. 9.00, 9.30, 10.00: Hírek magyar nyel­ven. 10.30: Hírek horvát nyelven. 11.00, 11.30, 12.00: Hírek magyar nyelven. 12.03: Rockklasszikusok. 12.30: Hírek horvát nyelven. 12.33: Rockklassziku­sok. 13.00, 13.30, 14.00: Hírek magyar nyelven. 14.30: Hírek horvát nyelven. 15.00: Hírek magyar nyelven. 15.15: Gazdasági hírek. 15.30: Hírek magyar nyelven. 15.45: Közlekedési informáci­ók. 15.55: Hírösszefoglaló. 16.00: Mű­sorzárás. A műsor folyamán rendszeresen hall­hatnak közérdekű információkat, ripor­tokat, kívánságműsort, részt vehetnek telefonos játékokon, mindez sok kelle­mes, jó zenével fűszerezve. City rádió 8.00: Siófok és környéke, középhul­lám 1602 kHz. 8.30: Ráhangoló. 9.20: Kalendárium, Natura magazin. 10.10: Délelőtti magazin. 16.30: BBC-hírek. 17.00: Másik oldal. 19.00: Levezető.

Next

/
Thumbnails
Contents